Szamos, 1918. április (50. évfolyam, 80-103. szám)

1918-04-13 / 89. szám

jótékony hangversenyek rendezése. E hang­versenyek rendezése nyomán nagyobb sza­bású társadalmi mozgalom indul meg a hadi árvák, özvegyek és rokkantak érdeké­ben, amelynek anyagi eredménye lesz az áldozatkészség szobor felállításának meg­hiúsulásával elmaradt jövedelmet pótolni. Károly király a szegény gyerme­kek nyaraltatásáról. A belügyminiszter arról értesítette a várost, hogy Károly ki­rály nagyszabású mozgalmat indított arra, hogy az idei nyáron a monarchia mindkét államából nagyszámú szegény gyermek ré­szesüljön a hely, levegő és környezetválto­zásnak testet-lelket üdítő áldásaiban. E nagy­arányú gyermeknyaraltatás óriási költsége sem a kormányt, sem a gyermekek hozzá­tartozóit nem fogja terhelni, hanem a sok millióra rugó kiadá.t a társadalom legtehe­tősebb rétegeinek adományai fogják fedezni. Fi nemes akció magyarországi részének le­bonyolításával a kormány Vadnay Tibor miniszteri tanácsost, a belügyminisztérium gyermekvédelmi főosztályának elnökét bizta meg, hogy mint a „Károly király gyermek- nyarai tatása“ kormánybiztosa önáiló hatás­körrel intézze az ügy minden részletének gyakorlati keresztülvitelét. E nyaraltatás nem lesz élelmezési viszonyainknak hátrányára és a gyermekeket csupán az erre önként vállalkozóknak adják' át megfelelő tartásdij fejében. Vadnay Tibor kormánybiztos külön leiratban fogja a várossal közölni, hogy mi­lyen tormában kivánja a törvényhatóság tá­mogatását a fenti célok elérése érdekében. A Tisztviselők Fogyasztási Köre ma délután 6 órakor intéző bizottsági gyű­lést tart a ref. főgimnázium emeletén levő tanácsteremben, amelyen megbeszélés tár­gyát fogja képezni az üzlet további ke­zelése, miután a beszerzési csoport tagjai a hatósági árukat ezután ott nem kap­hatják. Anagysonjkuti vármegyeházából hadi árvaház fesz. Nagysomkutról jelentik la­punknak: A Nagysomkuton levő régi vár- megyeháza épületében, amelynek sorsa már hosszabb idő óta foglalkoztatta Nagysomkut közönségét, gróf Teleki Pál, az Országos Hadigondozó elnökének kezdeményezésére egy országos hadiárvaházat fognak elhe­lyezni. Szó volt régebben arról, hogy or­szágos tébolydát helyezzenek el a régi épü­letben, néhai gróf Teleki Géza volt belügy­miniszter és országgyűlési képviselő pedig egy zászlóalj katonaságot kívánt benne el­helyeztetni. Most azután hős katonáink ár­vái nyernek benne elhelyezést. A napokban kiköltözik az épületből a főszolgabírói hi­vatal és az épitési munkálatok is megkez­dődnek. A zsirfogyasztás korlátozása. Az országos közélelmezési hivatalt vezető mi­niszter rendeletileg közölte a városi tör­vényhatósággal, hogy a zsirfogyasztás egy­séges szabályozása érdekében a zsirból (sertés1 zsir, margarin, növényzsir, növényi olaj, vagy emberi élvezetre alkalmas más zsiradék vagy olaj) és szalonnából fogyaszt­ható mennyiséget további rendelkezésig a következőkben állapítja meg: Az egy-egv személy által fogyasztható havi adag az említett zsiradékfélékből összesen általában legfeljebb 42 dkg., amely sertészsírnál meg­felel 48 dkg. szalonnának. Az ipari, vala­mint nem a mezőgazdaságban foglaíkozta- tott nehéz testi munkások ellátásánál indo­kolt esetekben a kivételeket esetről-esetre a szükséghez képest a miniszter fogja meg­állapítani. A rendes mezőgazdasági mun­kások, ideértve a cselédeket és hadifoglyo­kat is legfeljebb havi 1 és fél kg., az e két csoportba tartozók közül pedig azok, akik aratásnál, hordásnál, vagy cséplésnél vannak foglalkoztatva, e munkák végzése közben legfeljebb havi 3 kg. zsiradékot fogyaszthatnak. A most megállapított fej­adagnál nagyobb mennyiséget a hatóságok, beszerzési csoportok, vállalatok, munka­adók stb. által ellátandók számára semmi­esetre sem szabad kiszolgáltatni. (1918 április 13., 89 szám.) A város közegészségi állapota. A városi tiszti orvosi hivatalba április hó 4-től 10-ig a következő ragályos betegsé­gek leitek bejelentve. Polgárok közt: hasi hagymáz 3, vörheny 3, kanyaró 2, szamár­hurut 1. Katonák közt: kiütéses hagymáz 11. Perényi Kálmán és Kormos Ferenc táncestélye az Iparos Otthonban. Pe­rényi Kálmán és Kormos Ferenc a szatmári szinház két kedveli táncos színésze, ma szombaton, április 13-án este 6 órától zár­óráig érdekes újszerű táncetsélyt rendeznek az „Iparos Otthon“ alsó kis termében. Be­lépődíj a táncestélyre személyenként 4 ko­rona. Kitűnő ételekről és kiváló italokról az Iparos Otthon jóhirnevü vendéglőse, Szabó Géza gondoskodik. Vetőmag-kiosztás. A tisztviselői ker­tészkedő csoport tagjai felhivatnak, hogy az országos közélelmezési miniszter ur által adományozott magok ina, 13-án délután 2 órától a városi faiskolában a főkertésztöl tagsági jegyük felmutatása, egy korona le­fizetése és ellennyugta aláírása ellenében átvehetik. Csomagoláshoz papirosról min­denki gondoskodjon. Visszavonhatatlanul utoljára adja ma az Uránia-mozgó a Senki fia cimü Phönix slágert, melynek rendkívül érdekes tárgya és brilliáns megjátszása mindkét nap a szenzáció erejével hatott. A Szamoshoz befolyt adományok. Gulya Sámuel és neje szül. Koós Terézia szatmári lakosok házasságuk 25 éves év­fordulója alkalmából 25 K-t küldöttek be hozzánk a hadiárvák részére. — Gulya Sá­muel a hazatérő 5-ösök részére 10 K-t, özv. füredi Lánczky Lajosné (Bujánháza) a hazatérő 12-ősök részére 10 K-t juttattak hozzánk. — A Szatmári Forgalmi Bank r. t. a két szatmári háziezred özvegy és árva­alapja részére 50—50 K-t, a felsőbb leány­iskola tanári kara a hadi árvák tejalapjára 20 K-t, dr. Wallnn Gyula tb. főorvos ugyané célra 10 K-t, Újvárosi Károlyné pedig 3 K-t, végül Biró Mihály Tistaujlaki-ut 11. sz. alatti lakos a város rendőrbiróság utján a hadi özvegyek és árvák alapjára 5 K-t juttattak hozzánk. Továbbítjuk. S löíéfeony Hőepsiilcí iuíikony- MjáaÉ étlapja. Hétfő: Táska leves, bab főzelék, marha sült. Kedd: Reszelt tészta leves, kel főzelék, sértés sült. Szerda: Burgonya leves, köles kása> pogácsa. Csütörtök: Leves, föíthus burgonya körzettel, sóska mártás, káposzta főzelék. Péntek: Paradicsom leves, bab főzelék, kelt tészta Ízzel. Szombat: Leves metélttel, burgonya főzelék, labda pecsenye. Vasárnap: Leves májgaluskával, töltött káposzta, taikedli. (A Hadi-konyha május 1-én megszűnik és ha a viszonyok nem változnak, október 1-én ismét megnyílik. SZAMOS ____ H i&özéSelmesési Hivatal közleményei. A petroleum kiosztással kapcsolato­san közöljük mindazokkal, akik az eredeti beosztású üzletben járandóságukat készlet hiányában ki nem válthatják, hogy azt a következő helyeken vehetik át: Nadler Leopoldné Halász Ferenc-u., Kenyeres Jó­zsef Perényi-u., Troknya Endre István-tér, Pásztor Károly Deák-tér, Spitz Ignác Deák­tér, Glück 1. Eötvös-u., Fógel Károly Deák­tér, Gregus Endréné Pázsit-u., Lővinger József Deák-tér, Sinkó Pál Kölcsey-u., Koós Kálmán Kazinczy-u., — azonban a keres­kedők kötelesek a nem hozzájuk tartozó vásárlók szelvényének hátlapjára az illetők bevásárlási jogosítványán látható üzletszá­mot feljegyezni. Savanyított káposzta kg-ként 1 K 80 filléres árban beszerezhető. Tekintse meg az árut a közönség s igyekezzék szük­ségletét addig fedezni, mig készlettel ren­delkezünk, meri hosszabb ideig ezt az árut tartani nem kívánjuk. Tengeri étolaj az április havi zsír- szelvény egynegyede alapján személyenként 10 dkg-ot számítva kg-ként 19 koronás egységárban üzleteinkben kapható. Mivel a Tisztviselői Körnél e cikkből készlet nin­csen, az oda tartozók olajért más üzletben is jelentkezhetnek. 3. oldal Sxlrafaáge Kabaré a színházban. A tegnap­esti műsorban a „Csak felnőtteknek“ jel­zést igazoló pikáns elemet tulajdonképp egyedül a „Mit járkálsz meztelen ?“ c. bo­hózat képviselte. Az előadás eisö részében a Kék róka c. vig operettnek nevezett je­lentéktelenség került szinre, amely annak dacára, hogy próza, ének, tánc és zene egymást kergették benne, a szereplők: Sebestyén Irma, Ballay Manci, Lányi Szidi, Szalma Sándor, Deák Gyula és Kormos Ferenc minden egyéni igyekezete dacára teljesen hidegen hagyta a közönséget. Ezután Lányi Juliska és Relle Margit szavalatokká , Bródy Irén művészi énekével, Borbély Lili, Kormos Ferenc és Perényi Kálmán egy nagysikerű operett-trióval, végül Sáfár Sán­dor egy kiválóan előadott opera-áriával szórakoztatták a közönséget. Az est kluja' a fent említett pikáns bohózat volt. Elő­adása várakozáson felül jól sikerült. Bíró Erzsi adta a képviselő feleségét, aki egv szál ingben járva-kelve a képviselő lakásán a lehetetlenül komikus jelenetek egész so­rozatát okozza. Játéka nagyon folyamatos és természetes volt. A férj szerepét Sándor Antal kreálta igen jól. Kisebb szerepekben Perényi, Horváth és Adorján jeleskedtek. A > közönség harsogó derültséggel jutalmazta a gördülékeny összjátéku előadást. Heti műsor. Vasárnap délután : Ingyenélők. Vasárnap este : Kis gróf. B. Hétfő : Kaméliás hölgy. (Relle Margit jutalomjátéka) Bérletszünet. Kedd : Mágnás Miska. C. Szerda : Kóristalány. A. Csütörtök: Kóristalány. B. Péntek : Kóristalány. C. Szombat: Van-e babája. (Csak fel­nőtteknek). A. Vasárnap délután : Mágnás Miska. (Bársony Rózsika vendégfelléptéül) Vasárnap este: Csárdás királyné. (Bársony Rózsika vendégfelléptével). B. Tőzsde.- Déli zárlat. ­Budapest, ápr. 12. Magyar Hitel. . . 1231­-20 K — f. Osztrák Hitel . . 876­-63 K •-­£ i. Sa lgótarjáni . . 1090­-70 K — f. Rimamurányi . . 1047­-31 K — f. Agrár bank . . 960­-46 K — Leszámítoló bank. 746­-30 K — f. Magyar bank . . 857­-46 K — f. Nasici Tanningyár . 3200—3150 K — f. Kereskedelmi bank . 6300—6350 K--­f. K özúti . . . 800­-797 K f. Fabank . . . 869­-62 K — f. Fakereskedelmi — K — f. Kiadó és laptuiajdonos : a „Szabadsajté“ könyvnyomda és lapkiadó részvénytársaság Szatmár-Németi. ÉRTESÍTÉS. Egész héten éjjé- lenkínt irgalmas rend gyógyszer- tára Isfván-tér, tart inspekciót.

Next

/
Oldalképek
Tartalom