Szamos, 1918. március (50. évfolyam, 52-75. szám)
1918-03-24 / 72. szám
2. oldal (1918. március 24., 72 szám.) SZAMOS folyásolná azt, amennyiben tehermentes ingatlan helyett megterhelt ingatlan, viszont ugyancsak a teher összegének megfelelő értékpapír vagyon lenne a hozzájárulás tárgya. Fentiek előrebocsájtása után szerény véleményem szerint a legnyugodtabban ajánlhatom, hogy a város jövendőbeli nagy pénzszükségletének számottevő részét most biztosítsa magának, mert sokkal valószínűbb, hogy jó üzletet csinál, mint sem az üzletre ráfizetne. Afelől pedig teljesen nyugodt lehet a bizottságnak minden egyes tagja, hogy ez nem börzejáték, hanem csak a viszonyok mérlegelése alapján és emberi számítás szerint előrelátó gondoskodás a nélkülözhetetlenül szükséges tőkéről. Börzejáték az, ha — mint azt valószínűleg egyik-másik bizottsági tag ur tapasztalásból is tudja — valaki minimális fedezettel két-háromszor oly összegű papirt vásárol, hogy azokat vagy addig tartsa, amig szerencsés spekuláció mellett nagy haszonnal eladhatja, vagy pedig eső tendenciák mellett addig küldi a pótfedezetet, ameddig bírja, ha nem birja, a bizományos kényszer eladás utján a „poziciójából“ kiugrasztja. Ez börzejáték. De amit a város akar, az becsületes, komoly felfogású városatyáknak önzetlen gondoskodása. Szaímsrra is eljön lindisciipetz herceg. A közélelmezési miniszter tanulmányozni akarja az egész ország közélelmezését. — Sorra felkeresi a vidéki városokat. — Meghallgatja a polgárság kívánságait. — Budapesti munkatársunktól. — Budapest, márc. 22. Windischgraetz Lajos közélelmezési miniszter — amint azt a Szamos is megírta, nemrégiben a Délvidéken járt, megfordult Terhesben, Torontóiban és Bácskában, ahol napokon keresztül tanulmányozta a közélelmezési viszonyokat, A miniszter személyes megjelenése igen jó benyomást keltett. Magyarországon szokatlan volt eddig, hogy a miniszterek maguk menjenek el a vidékre és különösen szokatlan volt az, hogy a herceg minden faluban szóba elegyedjék a paraszti sorban lévő emberekkel és tőlük kérdezze meg: mi a panaszuk, mi a kívánságuk. Azok, akik azt hiszik, hogy a miniszter csak az ország ama vidékeire megy el, amelyek bőven termik meg a gabonát és igy a rekvirálásokra alkalmas területeknek kínálkoznak, tévedésben vannak, mert a miniszternek az a szándéka, hogy az ország összes nagyobb vidéki városait a közel jövőben fölkeresi és mindenütt behatóan fog érdeklődni a közélelmezés kérdései iránt. Értesüléseim szerint Windischgraétz Lajos herceg, közélelmezési miniszter, rövidesen ellátogat Szatmárra is, ahol nemcsak a hatósággal lép érintkezésbe, hanem módot nyújt a polgárságnak és a fogyasztók képviselőinek is arra, hogy panaszukat és kívánságaikat magának a miniszternek elmondhassák. A közélelmezési miniszter látogatásával kapcsolatban Szatmáron is lesz amolyan panasznap-féle, mint aminőket a herceg itt Budapesten meghonosított. A közélelmezési miniszter szatmári utazásáról rendszerint jól értesült helyről a következő információkat kaptam : — A miniszter minden embert meghallgat és mivel jól tudja, hogy az országban sok helyen jogosak £ panaszok és azok olyanok is, hogy jóakarattal a bajokat orvosolni lehet, viszont azonban az embereknek nem áll módjukban, hogy a közélelmezési kérdések legfőbb intézőjét Budapesten keressék fel, tehát a miniszter elhatározta, hogy ő keresi fel a vidéket és a terve az, hogy sorban egymásután ellátogat a megyékbe és a városokba és pedig a gabonatermő vidékekre épenugy, mint az ország ama vidékeire, amelyek más vidékek fölöslegéből élnek. A miniszternek ez az elhatározása is bizonyítja egyrészt azt, hogy Windischgraetz Lajos h- rceg körútja semmi összefüggésben hincs a rekvirálással. — E pillanatban nincs még megállapítva pontosan, hogy a közélelmezési miniszter mikor utazik Szatmárra, de előreláthatólag rövidesen sor kerül az utazásra. P- JFelfordult világ... Irta: Bodnár Gáspár. — De mester ur! Hetven korona egy kabát kifordításáért. . . — Százakat fog érni! — Én rajtam az nem könnyít. — Tudja a tekéntetes ur, mit fizetek "én egy fiatal segédemnek? Hallgattam. — Hetven forintot egy hétre. A mi éppen száznegyven korona. — No akkor szégyenkézhetik a tanári diploma. — Pedig polgári becsületemre mondom. És ha igy mondom, nagy szót mondok. Mert függetlenségi, 48-as vagyok. — De hát... mit csinál avval a pénz- zel[a fiatal ember ? Hahah! Mit csinál? A mester körülnézett, nincs-e zsendely a háztetőn. Aztán kissé félrevont és halkabban kezdett beszélni .. . * — Tessen engem meghallgatni. Hogy hogyan jártam a minap. Tetszik ismerni az én családomat. Szerényen, munkában élünk. Háború előtt is, háború alatt is. A tűzhelyemen kivirágzott egy gyönyörűséges virág- szál. Az én Zsuzsika leányom. Olyan, mint egy liliomszál. Fehér. Tiszta, üde, hajlékony. A beszéde ezüst csengő. A járása — a táncmester mondja — nem én, a járása lebegő. Csuda-e, ha a fiatal segéd, a Sándor -------hogyis mondjam csak---------ep ed utána. De csak tisztelettel és titkon eped. Mintha én előttem lehetne titok! Hiszen sóhajtozik, mint a suhogó selyem. Nézi, nézi, mintha tündért látna maga előtt. Hanem azért nem szól. Hallgat és egyre hallgat . . . Azonban a minap! A mester hangja erősebbé válik és mintha valami eseménynek készülne neki. — Hanem a minap! — Mester ur, mondja Sándor. Engedje meg nekem azt a boldogságot, hogy tiszteletreméltó családját — a színházba el- vihessem. — A színházba ! — Annyi jóval voltak hozzám e családban, hogy nagyon boldog lennék, ha hálámat e csekélységgé! kifejezhetném. E percben — tudja tekintetes ur, szinte az üstökömbe ragadtak a sztrájknak emlékei. Az akkori legények . . . segédek . . . meg ez. Ez a hálás Sándor. No lám. Mégis csak vannak még a családhoz huzó hálás segédek. — Jól van Sándor — mondok. Beszélek az anyjukkal . . . Alig kellett említenem az ajánlatot, kitörő lelkesedéssel fogadták. Én meg persze — a vén bolond — rácsaptam az ámment. Tegnap aztán az egész család indul a szinházba. Még a kis kutyát is el akarták vinni a gyerekek. Zsuzsika intette le. Hiszen neki finom érzéke van. Hát beérünk az előterembe, a ruhánkat úri módon leadtuk. Én figyelem Sándort, a segédemet, váltja-e a jegyet. De a fiatal ember csak nem vált — jegyet. A kutyafáját! Már a zsebem felé kaparászott a kezem; mikor Sándor egy igazán úri gesztussal int: — Menjünk! — Menjünk? Szóltam halkan ... De a jegy ... a jegyek! Lázári Nagy Béla végrendelete. Adóügyi biztosból többszörös milliomos. — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, márc. 23. Mint annak idején megírtuk, március 2-án meghalt Lázáriban a vármegyei munkapárt diszelnöke, lázári Nagy Béla. Az öreg ur egyike volt a vármegye legelőkelőbb és leggazdagabb urainak, aki tekintélyes készpénzen kívül egy szatmári hatalmas kétemeletes palotának, Lázári és Pusztadaróc községekben pedig mintegy 2700 köblös birtoknak volt az ura. Négy nappal halála után felbontották végrendeletét, amelyben vagyonának általános örökössévé unokaöcsét, lázári Nagy László nagybecskereki adóügyi biztost tette meg. Ezenkívül 50 ezer koronát hagyományozott alapítványként Lázári község részére azzal a rendeltetéssel, hogy annak évenkinti kamatait egy-egy férjhez menendő lázárii leány vagy házasulandó fiatal ember kapja. Daróci birtokából 400 holdat hagyott ifj. Ember Gézára, Ember Géza nagyváradi főispán fiára, 250 holdat pedig a lázárii uradalomból nevelt fiára, R é t h y Lászlóra, — ez utóbbit azzal a kikötéssel, hogy az örökös köteles a birtokon maga gazdálkodni, azt bérbe sem adhatja. Nem kevésbbé érdekes a végrendeletnek az a kikötése, hogy ha ifj. Nagy László, az általános örökös fiú utód nélkül halna meg, akkor a birtok ifj. Ember Gézára száll át, aki ennek ellenében köteles a református vallásra áttérni és a „Nagy“ nevet felvenni és köteles a daróci birtokot ifj. lázári Nagy László leánygyermekeinek átengedni. Ifjú Nagy László, a milliós vagyou örököse egy éven át élt Nagybecskereken, ahova kir. adóügyi biztosnak volt kinevezve. Csendes, nagyon szerény, szinte tul- szolid fiatal ember volt, aki kizárólag a hivatalnoki jövedelméből éldegélt, hazulról — Menjünk, ismételte a fiatal ember most már kitárt kezekkel — s előre meg) s a jobb alsópáhoiy folyosó függönyé} szétveti. — Tessék! Csak bámulunk — ámulunk. De nem volt idő rá. A páholyos asszony elvette a már előre kiváltott jegyet s betessékelt mindnyájnnkat épeg a pápolyok középsőjébe. Az enyémek úgy helyezkedtek el, mint a pávák. Sándor mögöttük. Jó magam még mindig a meglepetés hatása alatt a páholynak leghátulsó zugába kuporodtam.. Mintha gúzsba kötöttek volna, még a nyakamat is összehúztam. Az első felvonás végén azonban már kissé engedett a kötelék. Nyakamat jobbra fordítom. Hát . . . hallja csak tekintetes ur, kit látok a szomszédpáholyban. Prokupecet, a felsőcipökészitőt, becses családjával. Aztán a másik oldalra nyújtottam a nyakamat. Ott meg a tejes asszonyunkra és két leányára bukkantam. Rögtön kidagadt a nyakam ... az úri szabó önérzetétől ... és peckesen szólok oda a pulyának: — Előre ereszthetnétek már apátokat is. A pulya toszult. Én meg legelőrébb ültem. Nyakamat mostan egész kinyújtottam. Teremtő Isten . . . mit látok? A földszinten. A körszékekben. Talán nem is fogja hinni a tekintetes ur . . . — De hiszem. — Ott láttam sok háború előtt való tekintetes urat és asszonyt és kisasszonyokat. Az én munkaadóim közül is.. Hát tessék megmondani tekintetes ur, nem felfordult — nemcsak a világ, de még a színház is . . .
