Szamos, 1918. február (50. évfolyam, 28-51. szám)

1918-02-07 / 33. szám

3. oldal. SZAMOS (1918. február 7., 33 szám.) tartott nagysikerű előadást, melyben a femi­nizmus történetének rövid ismertetése után a mozgalom célját és törekvéseit fejtette ki, az 1914. évi nemzetközi kongresszus hatá­rozatai alapján. Az előadás után megalaki tották a tisztikart. Elnökök lettek : dr. Timár Zsigmondné és Bólteky L8jo3, afeioök dr. Ehrenreich Lipótné, titkárok Erdélyi Anna és dr. Markovits Aladár. Dr. Marbovits Aladár titkár felolvasta a központ üdvözlő sürgö­nyét, majd dr. Tanódy Endre a Társadalom* tudományi Társaság szatmári fiókjának üd vözletéí tolmácsolta, hangsúlyozva a két egyesület együttműködésének fontosságát A feministák minden vasárnap inspekciót íarla nak a Hadikonyha helyiségében, ahol bárki nek szívesen szolgálnak információkkal. Halálozás. Mokcsai és haraszti iía- rasziby Guidónó szül. Milutínovich Ilona életének 64, legboldogabb házasságának 48-ik éveben Szinérváralján elhunyt. Temetése nagy részvét mellett ment végbe. Halálát fér­jén kívül gyermekei, közöttük dr. Haraszthy Bála főhadnagy gyászolják. Az ötösök ma délutáni hangverse­nye iránt páratlan nagy érdeklődés nyilvá­nult meg a város társ»dalmában. A jegyeket 1 mindjárt az első napokon elkapkodta a kö zöaség úgy, hogy igen sokan, akik megje lenni szerettek volna, jegy nélkül maradtak. Ezek megnyugtatására közöljük, hogy a vi­galmi bizottság állandóan permanenciában marad és a hangversenyeket m>ndig váloga­tott és előkelő nívón álló műsorral meg­ismétli. A ma délután 5 órakor kezdődő hang­verseny műsora a következő 1. Reviczky induló, szerzetté Hofmann Ferenc, az 5. gy. ezred karnagya, az ő ve zényiete alatt előadja a zenekar. 2. Megnyitó beszédet tart revisnyei Re­viczky Ádám, cs. és kir. ezredes, ezredpa­rancsnok. 3. Egy doberdói népfelkelő életéből. Magánjelenet, előadja Tar László hadnagy. 4. (Fasz ég alatt. Irta Balassa Emil, zenéjét szerzetté Szirmai Albert; Szalagok. Irta Somlyó Zoltán, zenéjéi szerzetté Nádor Mihály; énekli Erdélyi Magda, zongorán ki- i séri dr. Taaody Endre. 5. Gyóni Géza verseiből szaval dr. Borgida József hadnagy. 6. Gounod : Sarasate. Faust-fantázia, hegedűn előadja Hofmaon Ferenc karnagy, zongorán kíséri dr. Tanódy Endre. 7. Reverie Vieuxtemps (klasszikus táncjelenet). Hofmann Ferenc karmester zon- gorakisérete mellett táncolja Domscbitz Emma. S. Jótékony célú mulatság. Irta : Dénes Sándor. Előadják: P. Torday Etel, Kiss Miklós és Lázár Kitty. 9. Sarasate : Zigeucerweis9n, hegedűn előadja Hofmann Ferenc karnagy, zongorán kíséri dr. Tanódy Endre. 10. Deliebes: Copeliabalettből táncket tős. Zenekari kísérettel táncolják Domschiiz Emma és ifj. ZHabyGyula hadnagy. Konferál: dr. Tanódy Endre. Az egyes számok alatt az ajtók zárva >; lesznek. Hétfőn kezdődik az uj dohányjegyek kiosztása. A rendőrfőbapitányi hivatal ez­úton értesíti a dohányzó közönséget, hogy az uj dohányjegyek elkészültek és a jövö ; bét hétfő napján kezdődik meg kiosztásuk a tűzoltósági épületben levő bejelentő hivatal- | ban a közelebbről még közhírré teendő sor- j rend szerint. Az uj dohányjegyek kiosztásáig a trafikosok nem adhatnak ki dohányárut, j Az uj jegyek kiadása alkalmával a régebbi j jegyeket be kell szolgáltatni. Az uj jegyekért j 50—50 fillér ármegtérités fizetendő. Kitüntetések Ugocsában. A király a háború tartama alatt teljesített buzgó szol­gálatainak elismeréséül dr. Tóth Jenő Ugocsa vármegyei árvaszéki elnöknek, dr Nagy Kálmán, az Ugocss, vármegyei közkórház igazgatójának, tiagothay Károly Ugocsa vm. helyettes főszolgabírójának és T.»r Zol­tán Ugocs vm. főlevéltárnak, tb főjegyzőnek a II. o. polgári hadi érdemkerasztet, Osa- dinszkv Károly, Kökényasd községi kör­jegyzőnek, Dócse Károly Turterabss községi jegyzőnek, Markovits Faíöp Tűre községi körjegyzőnek és Tóth Imre községi helyet tes birónak a IÍI. o. polgári hadi érdamke- resztet, dr. Bleyer Márk járási orvos, tb. főorvosnak a II. o. polgári hadi érdemke­resztet, Weisz Herman járási közraktári vezető kereskedőnek a III. o. polgári hadi érdemkeresztet adományozta. Szervezkednek az italmérők. A szat­mári italmérők közül mintegy kétszázan teg­nap este a Korona étteremben kimondták a ; szervezkedést az 0, M. K. E. szatmári szer­vezetén belül. A gyűlésen Roóz Gyu a el­nököli. Ügyvezető titkárnak dr. Fischer József ügyvédet kérték tel. A gyűlésen az italmérők ismertették sérelmeiket. Hónapok óta áru nélkül vannak. A városi szesztermelő üzem szilvórium gyártmánya a hivatalos ke­reskedők és italmérők megkerülésével illeték­telen kézre jutott. Eihatároziák, hogy memo­randumot intéznek a pénzügyminiszterhez, a város polgármesteréhez és a kereskedalíni kamarához. Dr. F.scher József hosszabb beszédben foglalkozott a panaszokkal és azok orvoslásával. Felszólalt még Bélteky Lajos ref. lelkész is, aki az érdekeltek meg­hívására jelent meg a gyűlésen. A fogolyőr gyilkosai. Megírta a Sza­mos, hogy az elmuit hét péntekjén a Batiz és Sárköz közötti országút mentén holtan találták Angi Tamás, öreg honvéd népfölkelőt, aki a szatmári fogolytáborban mint fogotyŐr teljesített szolgálatot. A szerencsétlen embert, akinek hátul a fajén volt egy ütéstől szár­mazó halálos sérülés és a gégéje volt ke- resztülmetszve, a gyilkosok ki is rabolták. Angit a szatmári fogolytáborból küldték ki a batizi Barabás tanyára, hogy ott leváltsa Dénes György fogolyőrt, aki ellen a sárközi csendőrőrs azt a panaszt tetie, hogy a tanyán közÖ3 háztartásra lépett egy Dózsa Jánosné nevű cselédasszonnyal, akinek a férje Oroszországban hadifogoly. Körmaody Elek, őrmester, a sárközi csendőrőrs vezetője egész őrsével hozzáfogott a nyomozáshoz, amelynek során házkutalást tartott Dózsáné lakásán, ahol & szalmazsákba rejtve meg­találta a véres kést, amelylyel az Angi nya­kát elvágták, A lakásban megtalálták Angi törülközőjét, amelybe a neve bale volt varrni és 100 K készpénzt, ami szintén az Angié volt é3 amelynek eredetéről Dózsáné nem tudott felvilágosítást adni. Kiderült, hogy Dénes György a gyilko?ság napján Szatmá- ron járt és itt megtudta, hogy Angit kikül­dik, hogy őt váltsa le. Amikor a gyilkossá­got felfedezték, Dózsáné dicsekedve mondta az egyik csendőrnek, hogy Dénesi nem tud­ják leváltani. Ezek a bizonyítékok és a nyo­mozás során még falmerült gyanuokok mind arra mutatnak, hogy a gyilkosságot Dénes György és Dózsa Jánosné követték el azt hívén, hogy ha Angii el teszik láb alól, ak­kor Dénes továbbra is ott marad a tanyán. A meggyilkolt Angi 48 éves volt és öt gyer­meke van. Dénes György, aki a polgári élet­ben juhász Tasnádon, szintén öt gyermek atyja. A nyomozás során kiderült még az is, hogy Dózsa Jácosnénak a Dénessel foly­tatott viszonyból novemberben gyermeke született, de azt megfojtotta A C3andőrsóg a nyomozást befejezvén Dáné ; Györgyöt ma kiséri be Szatmárra a katonai parancsnok­sághoz, Dózsánét pedig a szatmári kír. ügyészségnek adják át. Az 5. gy. ezred özvegy és árvaalapja javára a Nemzeti szálló nagytermében va­sárnap tartott táncmulatság tiszta jövedelme­ként Pollák Jakab szállóiulajdono3 307 K 50 fillért fizetett be a városi pénztárba. Nyilatkozat. Tek. Szerkesztő Ur! A Szamos tegnapi számában megjelent ,Uta­zás Soltész Miklós címe körül“ cimü cikkére reflektálva kérem az alábbi sorok közlését : A nméltóságu Belügyminiszter urnák a város­hoz érkezett 122517—1917. IV. a. számú randelete szószerinti igy szól: „Minthogy a városi szervezési szabályrendelet a városgaz­dái állás betöltéséhez az 1900. évi XXVII. t. c. 24. §-ában előirt képesítést ki nem köti, ennélfogva az állást gazd. intézői cím­mel megjelölni nem lehet. Ezek folytán a város közönségének a törvény 27. § ára fi­gyelemmel a gazdasági intéző elnevezés he­lyett más megfelelő cimzést kell megállapí­tani.“ — Amint ebből látható, a Minister ur rendelkezése tisztán az állásra s nem sze­mélyemre vonatkozik, ki az iratodnál fekvő 1901 november 28 án kelt 6179—901 számú elsőfokú közigazgatási haíározat tanúsága szerint a gazdasági intézői címet jogosultan használom. Gazdasági képzettségemet igazoló okmányaim is bármikor és bárkinek megte kiniésre rendelkezésre állanak. Tisztelettel. Soltész Miklós. Az 1918. évi útadó kivetés. A k.e- raskedölmi miniszter leiratban értesítette a várost, hogy az 1918. évi közúti költségvetést jóváhagyta azzal, hogy az 1918. évben be­szedendő törvényhatósági útadó kivetési kulcsát ez állami egyenes adók 10 százalé­kában, az igás minimumot 6 koronáiban, a kézi minimumot pedig, valamint az állami egyenes adót nem fizetők által természetben Írdolgozandó 3 kézinapszám váltnágárát 3 koronában állapította meg. Eneek /ilapján az 1918 évben igás minimum azokra vetendő ki, akidnek legalább két igavonó állatjuk van és állami egyenes adójuk 60 kor.onánál nem több, kézi minimum psdig azol/ra, akiknek két igavonó állatjuk sincsen és egyenes állami adójuk a 30 koronát meg nem haladja. Egy rokkant katona vasúti balesete. Grosz Hermann szatmári rokkant katona Sátoraljaújhely állomáson leesett a gyors­vonatról. Sérülésével beszállították a sátor­aljaújhelyi közkórbázba. Eut a rövid, szűk­szavú értesítést az eset kőt szemtanúja leve­lezőlapon közölte a polgármesteri hivatallal, hegy erről a szerancsétkinül járt katona családját értesítsék. Árdrágító bodegás. Oláh Gyula tb. rendőrliszt tegnap házkutatást tartott Ellen­bogen Tóbiás Attila utca 4. szám alatti bo- dsgasnál, aki ellen az a gyanú merült fel, hogy cérnát és gyertyát a maximális áron felül áru3it. Oláh nagymennyiségű cérnát és gyertyát foglalt le Ellenbogen üzletében, akiről kiderült, hogy a cérnát 22 és 24 ko­ronáért árusitoita. A kihágási eljárási Ellen­bogen ellen megindult. Szent Péter esernyője. Jókai után Mikszáth halhatatlan müveinek egyik legked- V83ebnikét fordította vászonra s filaiíeehnika fejlettsége. Az Uránia mozi tegnap este mu­tatta be Mikszáth gyönyörűséges legendáját, a Szent Péter esernyőjét. A filmen éppen úgy rajta van a legenda naiv bubája, kedves természetessége, mint az eredetin. .A Grego rits család titokzatos, kincses ernyője mind­végig' ébren tartja a közönség érdeklődését, a felvételek megkapó természetessége pedig négy felvonáson át állandóan elragadtatásban tartja a nézőt. A magyar regény magyar filmje egyike a legszebb és la/gnépszerübb ‘ felvételeknek, amelyet nagy élvezettel nézett a mozi közönsége. Ellopott talpbőr. A t’iőrközpont a szatmári cioősz és csizmadiaip arosok részére 16 mázsa bőrárut utalt ki. Kedden reggel érkezett meg a börküldemény Szatmárra. Az átmázsálásnál azonban kiderült, hogy a talp­bőröket szállítás közben moígdézsmálták. A hiány, melyet hivatalosan is konstatáltak, 75 kilogrammot tesz ki. Kémény tüzek. Tegnap délelőtt 10 órakor a városházának udvari részén az egyik kémény kigyuladt /és hatalmas füsttel és lánggal kezdett égni. —- A másik kémény

Next

/
Oldalképek
Tartalom