Szamos, 1918. február (50. évfolyam, 28-51. szám)
1918-02-03 / 30. szám
1918.'február 3., 30. szám.) SZAMOS 2 oldal. t Wekerfe Bécsben. Budapesti tudósítónk jelenti, hogy Wekerle Sándor minise tarelnök több szakminiszterrel együtt Bócsba érkezett. Wekerle kihallgatáson jelenik meg a királynál. A Károlyi párt és a kormány. Fő városi tudósítónk jelenti, hogy a Károlyipártiak tegnap délután a Károlyi-palotábin bizalmas értekezletet tartottak. A politikai helyzetet vitatták meg. A párttagok zömének álláspontja szerint a pártnak jóindulatú sem* legességgel kell a kormányt támogatnia egye lőre a választójognak raij'öbbi megvalósítása érdekében. Megbeszélték még, miszerint az uj pártba beolvadó Appjoyi pártiak szeretnék, ha a Károlyi-pártiak a kormányt állandó támogatásban részesítené. Ennek garanciája- képen a párt valamelyik tagja részt venne a kormányban. Kombinációba hozták Károlyit, aki azonban elutasító állásponton volt. Az értekezlet abban állapodott meg, f:hogy a párt sokkal erélyesebben tud dolgozni pro grammja érdekében, ha nem vesz részt a kormányban. Batthyány Tivadar gróf nem vett részt az értekezleten. Boroevics — tábornagy. Budapesti tudósítónk jelenti, bogy a király tegnap kihallgatáson fogadta Boroevicset Az erről szóló hivatalos jelentésekben Boroevics, mint tábornagy szerepei, amiből megállapítható, hogy vezérezredesből tábornaggyá léptet ték elő. Eljegyzések. Steiger Boldizsár rnáv. hivatalnok, Steiger József nyug, raáv. főéi- lenőr fia, eljegyezte néhai Hazay Vilmos honvédőrnagy leányát, Ottikát. Dörner Géza földbirtokos eljegyezte néhai Kerl József cs. é3 kir. kapitány őz vegyél, Kővy Mimi úrasszonyt. Halálozás. Ifj. szepsii Sepay Dezső földbirtokos mu't hó 30-án délután 4 órakor, életének 25 ik évében, hosszas szenvedés után Ujtátrafüradjn meghalt. Temetése ma, vasárnap délután fél 3 órakor lesz a vasút melletti református temetőben. A Feminista Egyesület alakuló köz gyűlése e hóién szerdán délután 6 órakor lesz a városháza nagytermében, hogy a vidéki tagok is részt vehessenek. Ezen a gyű lésen Bélteky Lajos fog ismertető előadást tartani. A tagok ♦és az eszme barátainak teljes számú megjelenését kéri az ideiglenes vezetőség. Meghívó. A Jótékony Nőegyesület rendes havi választmányi gyűlését hétfőn, február 4-én délután 5 órakor tartja a hadi- konyha helyiségében, amelyre a t. tagok szives megjelenését kéri az elnökség. Helyreigazítás. A hadikonyha vezetősége a félreértések elkerülése végett közli, hogy a „Szamos“ febr. 2 iki számában közölt étlap végén hirdetett áremelkedés az elmúlt hétre vonatkozik s az egy adsg ebéd ára változatlanul 2*40 K marad. Koszorumegváltás Bölönyi László Miklusovszky Antalné halála alkalmából ko- szorumegváitás címén a hadiárvák tejalapjára 50 koronát adományozott a városi pénz tárnál. A Feministák egyesülete további intézkedésig a hadi konyha Rábóczi-utcai he lyiségében (földszint balra) minden vasárnap délután 4—6 óráig inspekciót tart: itt tőr ténnek a további tagfelvételek, itt hallgatják meg a tanácsot kérőket és adnak u'baigazi tást, felvilágosítást. A Városi Közélelmezési Hivatal közli: N apraforgómagolaj árusítás. Értesítjük a város közönségét, hogy a hétfői naptól kéz dődőleg hatósági üzleteinkben, valamint az alább felsorolandó kereskedők üzletében napraforgómsgolaj kg ként 11 korona 30 filléres egység áron a bevásárlási jogosítványhoz tartozó vásárlási szelvényfüzet 4, számú (zsir) szelvényének január havi része alapján beszerezhető lesz s ezen jegy eile nében bárhol személyenként 50 dkgr. igé nyelhető. Ugyanilyen feltételek mellett sze rezhető be a napraforgőmagolaj Berkovits Arnoldné, Katz Jakab, Schwartz Jakab, Ro senfeid Barnát, Berkovits Márton, Wald Izrael, Klein Ferenc, Fried'ändar Adolf, Elefánt Jakab, Róth Dániel, Friedmann József, Neumann Zsigmondné, Spiegel Sámuel, Le vencsik János, Somogyi Bertalan, Mózes Sámuel, Adler Leopold, Vladika Jánosné, Zait Málcsi, Glück J., Borgida Bernáth, Ili jovies Izrael, Lövi Cháje (Klein Antalné), Weisz Márton, Weisz Mátyás, Zicharmann Jenő, Troknya Endre, Elefánt J., Fógel Ká roly és Kolb Vilmos üzletében, amely keres ködöket ezúton hívjuk fel arra, hogy az ál taluk szükségelt mennyiség átvételéhez szükséges utalvány beszerzése végett hivatalunkban vasárnap délelőtt jelentkezzenek. Cukor kiosztás. Annak előrebocsátásával, hogy a január havi cukorszelvények beváltási határideje ma lejár s az elárusítók & birtokukban levő jegyekkel ma számolni tartoznak, közöljük, bogy a február havi 1. sz. szelvény ellenében a bevásárlási jogosítvány alapján az e havi cukor járandóság ki .váltható. .A járandóság egész jegyre szemé lyenként 80 dkgr. s mivel ez egészben kristálycukorban adatik, amelynek kg ja 2'44 korona, a járandóság személyenként 1 95'2 koronába kerül A sorrend betartása kötelező mindenkire s a járandóságot fentiek szerint teljes súlyban s fentebbi egységáron köteles az elárusító kiszolgáltatni. Burgonya a 9. számú február havi vásárlási szelvény alapján s az előirt sorrendben kg. ként 34 filléres egységáron minden hatósági füäzerüzlötben kapható. Személyenként 3 kgr. igényelhető. Liszt-átvétel ügyében közöljük, hogy mindazok, akik máig a jan. 28. — febr. 10. jelzésű lisztjegyet be nem váltják, holnaptól kezdődő'eg saját üzletükben már csak a febr. 1—10 jelző jegyre eső járandóságra tarthatnak számot. Pékek a febr. 3-ig beváltott jegyeket ma tartoznak beszolgáltatni, mert a február 3 ig szóló jegyek később érvényteleneknek tekintetnek. Hadikávé február hóra az e havi 6. számú szelvény alapján átvehető. A járandóság személyenként 5 dkgr. Malátakávé ezúttal a január havi 5. számú jegy ellenében külön adható s ebből szemé yenként 5 dkgr. igényelhető. Fokhagyma nagyobb tételben julá nyos áron bérpalotai raktárunkban kapható. Lóabraktakarmány kg.-ként 6b fiilé rés egységáron [zsák nélkül] a hivatalunknál kérhető utalvány alapján ugyancsak a bérpalotai raktártártól szerezhető. Ezért elsősorban a lótartógazdák és bérkocsisok jelentkezhetnek. Felelős szerkesztő: Dénes Sándor. Szerkesztő : Dr. Stern Mór. ÉRTESÍTÉS. Egész héten éjjelenkint T a b aj dy György gyógyszertára, Kossuth Lajos- utca 13., tart inspekciót. Szatmér-Németlsz.klr. város hivatalos közleményei. 247-918. gtsz. HIRDETMÉNY. Fölhívom a hadifoglyokkal rendelkező munkaadókat, hogy február 3-tól 10-ig terjedő idő alatt hadifoglyaikat a nyilvántartó hivatalban Mátyás király ntca 70. szám alatt szemlére állítsák elő. Minden nap 8-tól 11 óráig lehet jelent kezni. Aki e felhívásnak nem tesz eleget, attól a hadifoglyokat bevonom. Szatmár-Nómeti, 1918 január 31 én. FERENCZ ÁGOSTON tanácsnok. 559—1918. elv. sz. Hirdetmény. Tudatom az érdekeltekkel, hogy az or- szággyülési képviselők választásáról szóló 1913. évi XIV. t. c. 49. és 51. § ainak végrehajtása tárgyában kiadott 1184—1914., 14555—1915. és a 363—918. elnsz. vallás és közoktatásügyi miniszteri rendeletek értelmében a választói jogosultság szempontjából előirt, az irni-olvasni tudást igazoló vizsgálatok városunkban 1918. évi február hó 5., 6. és 7-én fognak naponkint d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óráig a polgármesteri hivatalban megtartatni. A vizsgálatok február bó 7 ón befejeztetek. Későbbi jelentkezések melyek e napon túl történnek, figyelembe nem vétetnek. Figyelmeztetem az érdekelteket, hogy a választói jog elnyerése szempontjából igen fontos az írni olvasni tudásnak igazolása, mert a választói jogot könnyebb feltételek mellett szerezheti meg az a polgár, aki elemi iskolai végzettségéről bizonyítvány - nyal nem rendelhezik ugyan, de imi olvasni tudását az e célra alakított vizsgáló bizottság elő.t igazolni képes. Figyelmeztetem tehát a fent idézett miniszteri rendelet értelmében mindazokat a férfi nemhez tartozó, 24 életévüket betöltött szatmári és szatmárhegyi lakos magyar állampolgárokat, akik elemi iskolai végzettségüket szabályszerű bizonyítvánnyal igazolni nem képesek, hogy írni olvasni tu- dásuk megállapítása végett az e célra alakított vizsgáló bizottság előtt a polgármesteri hivatalban az 1918. évi febrnár hó 5-én kezdődő vizsgálatoknál, saját érdekükben álljanak elő. ' Ezen vizsgálatra bocsátható, az idézett rendelet 13. § a értelmében, a férfi nemhez tartozó minden magyar állampolgár, aki 24-ik, azaz huszonnegyedik életévet betöltötte. A vizsgálaton személyesen, vagy levélben a polgármesteri hivatalban február hó 4>.én déli 12 óráig lehet jelentkezni. A vizsgálatra bocsátás kérdésében, felebbezés kizárásával az első foka közigazgatási hatóság határoz. A vizsgálatra bocsátottakat, az első fokú közigazgatási hatóság jelentkezésük sorrendjében, jegyzékbe foglalja. A megállapított sorrendtől eltérésnek helye nincs. A vizsgálat ingyenes és a vizsgálati helyiség nagyságához mérten rendszerint nyilvános, azonban a nyilvánosságot a bizottság bármelyik fél kérelmére kizárhatja. A vizsgálatokat a városban és a Szat márhegyen ugyanaz a bizottság fogja tartani, még pedig a városban február 5-től 7-ig bezárólag a polgármesteri hivatalban d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óráig, a Szatmárhegyen pedig február hó 9 ón a rendőrkapitányi hivatalban. A bizottság a vizsgálat eredményét lehetőleg azonnal, de még az nap kihirdeti. A fél a sikeres vizsgálatról a bizottság - tói dij mentesen bizonyítványt kap, amely bi zonyitvány az egész országra érvényes es az Írni olvasni tudást egyszersmindenkorra iga zolja. Szatmár-Németi, 1918. január hó 26. Dr. Vajay Károly kir. tan., polgármester. Az Urániában ma, vasárnap d. u. 2, %4, 1|.26, 1|28 és 9^ órai pontos kezdettel ======== nem folytatólag Jókai Mór rendkívüli szép novellája után-------------á fővárosi Omnia mozgóképpalota óriási slágere, a Haíálifélet ügalmss történet 4 felvonásban, PENYVESS1 EMIL szenzációs alakításával. Nyomatott« ,Szabadsajté' könyvnyomda ób lapkiadó részvénytársaság gyom-ajtóin Szatmár-Nómetiben.