Szamos, 1917. december (49. évfolyam, 286-310. szám)

1917-12-09 / 293. szám

(1917. december 9. 293. szám.) SZAMOS 3. oldal T 4 Az uj vásárlási igazolványok éa szelvények kiosztására rövidesen sor kerül s erről hirdetmény utján értesíteni fogjuk a közönséget Városi Közélelmezési Hivatal Istentisztelet. Ma, vasárnap délelőtt 10 órakor a szatmári református templom­ban Thury Sándor s. lelkész, d. u. 2 órakor Mogyorós Sándor s. lelkész prédikál Mezőssy Béla miniszter lemondása küszöbön. Fővárosi tudósítónk jelenti, hogy Mezőssy Bélának miniszteri állásától való fel mentése a legközelebbi napokban megtörté* nik. Utódja Serényi Béla lesz, akinek helyére Szterényi Jó séf kerül a kereskedelmi mi­niszteri székbe. Cernin Berlinbe utazott Bécsből jelentik, hogy C -min külügyminiszter ma délelőtt rövid tartózkodásra Berlinbe utazott. Eljegyzés Embnr Juliskát eljegyezte Honthy Sándor Szarvasról. (Minden külön értesítés helyett) Nagy havazások a fővárosban. Bu­dapesti tudósítónk jelenti, hogy a fővárosban tegnap dél óta folyton havazik. A villamos és kocsi forgalom csaknem teljesen megakadt. A hó csaknem fél méteres. Tekintettel a gaz mizériákra, az utcák majdnem teljesen sö­tétek A rendet ezer népfelkelő csendőr és a teljes rendőri személyzet tartja fenn. A ka púkat este nyolc órakor bezárták, A bukovinai csángók Szatmáron. Megírta a Szamos, hogy a csütörtökön Szat- márra érkoze t csángócsaládokat a városi ha­tóság a csizmadia és tímár ipartársuiat épü leteib n helyeztette el. A város ezzel az is­kolai épületeket kívánta tehermentesíteni. Miután azonban ki ünt, hogy a csángók olyan sok podgyásszal érkeztek meg, hogy a csiz- piadia és timárszinben nem tudtak kellően e helyezkedni, a városi tanács elrendelte a Wesselényi utcai állami elemi iskola épüle- tébe leendő átköltöztetésüket. Mihe yt az is­kolából a bútorokat kihordják, a csángók áttelepítése megtörténik. Mozielőadás ének-betéttel. Rendes körülmények között nem szók- tank rereradát írni a moziban tartott előadásokról. Ma azonban, eltérünk ettől a szokástol, mert alkalmunk volt látni azt a hatást, amit Az obsitos iegi api előadása keltett. Sóba még ezt a frap­páns hatást nem láttuk. A filmen meg­jelenő harc ér, a békekötés, a katonák hazavoaulása, a viszontlátás, abol hasz­talan várják az apát, mindezek a képek hangos sírásra fakasztották a közönség­nek nemcsak a gyöngébbik nemhez tar­tozó részéi ... A baboru ... a béke... az őröm ... a fájdalom kerítette hatal­mába a nézőteret, amelynek közönsége mélyen meghatva távozott az előadásról. Az obsitos előadásának különös érdekes­séget adott az a körülmény, bogy a bu­dapesti mozi előadások példájára nálunk és az eredeti színdarabból vett ének­számok tarkították az előadást. A darab leghatásosabb részénél felcsendült Szath- mary József gyönyörűen csengő, érces tenor-baritonja, amely hatalmas zenei erejével belevágott a telkekbe és művé­szi hatással fokozta az előadás sikerét. Emlékeztető. A szatmárnémetii közép- és elemi iskolák ág. hitv. evang. vallásu ta­nuló ifjúsága az .Evang. templom-egyesület* javára ma, vaiáraap d u. 5 órakor tartja a ref. leányiskola tornacsarnokában vallásos estélyét, ame'ynek műsorát lapunk e hó 7 én megjelen számában közöttük. Belépti dij: számozott ülőhely 2 K, állóhely 1 K Jegyek az estély előtt a pénztárnál kaphatók. F * ül- fizetések, tekintettel a jótékonyáéira, köszö nettel elfogadtatnak. , Thea délután. Az Izr. Nőegylet és Népkonyha Egyesület vasárnaD, december 9-én d. u. fái 5 órakor tartja thea-délutánját a Pannónia étiemében, amelyre meghívókat nem bocsájt ki, hanem ezúton hívja meg a közönséget. A» Obsitos ma, vasárnavi elő­adásaira jegyek, elő tételezhet ők dél­előtt 11 órától fél 1 óráig as Uránia pénztáránál. A Tri szti Általános Biztosító Tár­sulat (Assicurazioni Generáli) szatmári fő- ügynökségónek a VII hadikölcsönre szóló eddigi jegyzései 310,000 K t tesznek ki több. tétedben. A jegyzések nagyrésze életbiztosí­tással kapcsolatos. A Trieszti Általános Biz­tosító Társulat (Assicurazioni Gensra'i) igaz­gatósága a VII hadikölc önre ismét 18,000,000 koronát jegyzett. Érzel a jegyzéssel a Gene rali összes jegyzései jóval túllépték a száz­milliót mert már 113,000,000 koronát tesz­nek ki. Tudvalevő, hogy a Generali honosí­totta meg hazánkban a hadikö csöa életbiz­tosítást, mely oly óriási módon népszerűsíti é3 előmozdítja a hadikö'csönjegyzést. Ezt az országos akciót és széleskörű úttörő munkát a társaság most is folytatja: ennek a tevé­kenységnek eredményei a fenti számokban azonban nem foglaltatnak. Kérelem. Flkérem azon fiatalembert, • a’ i a szombat dé utáni előadás alkalmával a 37. sz. zártszéken ült és a távcsövet téve désbőí magával vitte, hogy azt visszahozni I szíveskedjék JegyszedőnÖ. Felelős szerkesztő : Dénes Sándor. j Szerkesztő: Dr. Stern Mór. SÁRKÁNY LIPÓT viz^g. fogtechnikus szabad-ágra érk zett. ős működését inrgkez- i dette Petőfi utca 13 sz. alatti műtermében. | UWIft MA. VASÁRNAP d. u. 2,1hi, 6,3U8,1li\0 órai kezdettel, nem folytatólag A magyar kinematográfia diadal filmje, Kálmán Imre szentációs sikerű operettje filmen Bojda Jnci és Pethö Attila főszereplésével, Zitkowszky Béla csodás felvételével Az Obsitos filmjáték 4 részben, eredeti kísérő zenével. SZEREPLŐK : A nemzetes asszony . V. Ágh Ilona Málcsika, leánya . . . Bojda Juci Gyuri, a fia ...............Dr. Torday Ottó Dömötör And rás . . . Petheő Attila A molnár..................Székely Lajos Le ánya ..................Matyasowsztey I. Bu zogány bácsi.... Komjáthy János Jóska, fia ....... Vándori Gusztáv A kinematográfia egyik legszebb slágere e filmszenzáció, mely a folyó világ­háborúban épen aktuális. Gyönyörű jelenetekben bővelkedő slagerfilm. mely minden bemutatón hih tetlon si­kert ért el. És a kisérő műsor. HELYÁRAK: Felsőpáholy 2 kor., alsó­páholy 1 K 40 f., I. hely 1 K, H. hely 80 fillér, III. hely,60 f. Kedvezményes áru jegy nincs. SZÁMOZOTT HELYEK. Jegyek elővételezhetők dél­előtt 11 órától fél 1 óráig a pénztárnál. Elveszett. F. hő 6-án délután Perényi- utca 31. számtól Kazinczy-utcán át városhá­záig tett útban egy haraszt kendő elveszett. Megtaláló kéretik, hogy azt vagy Perényi-utca 31. sz., vagy a kapitányi hivatalnál beadni szíveskedjék. Német kisasszonyt keresek, zongora- tudással, helybon, két leánykám mellé. Cim a kiadóhivatalban. A Pannónia gőz- és kádfür­dőben Szamos vízben lehet fü­rödni minden héten csütörtökön, pénteken, szombaton és vasár­nap Eladó kocsiszán Wesselényi-utca 13. szám alatt. A Korpaközpont megkeresésére fehérem mindazokat, kiknek VAD- GESZTENYÉJE van, hogy o»t hely­beli, Karoly-u. 12. sz. a. raktáramba legkésőbb folyó hó végéig beszállítani ssiveskedfék. FRiNKL MIHÁLY. Mindenkinek hazafias kötelessége, hogy a gyár párban, üzletben vagy háztartás­ban előforduló mindenfajta gummibulladékot, sár és tornacipőket, gummijátékokat, gummi- tömlőket stb, atb.. a magy. kir. Minisztérium 1151/917. M. E sz. rendeletével létesített Gummi bizottságnak, Budapest, V. Budolf- tér 6 sz, bejelentse, hol az anyagot a meg­határozott legmagasabb árakon megveszik. Bevásárló Szatmár részére: Propper H. Lajos kereskedő. Bányai ut 7. szám. ÉRTESÍTÉS. Vasárnap dél­után és az ezt követő egész hé­ten éjjeienkint Horváth József gyógyszertára, Perényi-utca 3. szám tart inspekciót. „A T L A S“ bizományi beraktározás és közvetítési vállalat. Iroda és raktár: Siatm-íi*, Attila-utca (Berecz-ház.) Irodai órák: D. e. 8 12-ig, d. u. 2—5-ig. Sürgönyeim: Atlas vállalat Szatmár. Telefon: 321. Eladásra szánt tárgyakat, akár kereskedelmi árukat bizományba elfogad raktárra, avagy előjegyez háztól való eladásra is. Közvetítési és raktárdíj csakis eladás esetén fizetendő megállapodás szerint. Raktározásra elfogad: lakásberendezési nagyobb vagy kisebb tárgyakat, bármily meny- nyiségben. Gaz asági tárgyakat, eszközöket. 0 leti berendezési tá gyakat és a kereskedelmi ágazathoz tartozó bármily árucikkeket. Ház és bi tok adás-vevés közvetítés. Bérletek közvetítése. Biztosítási ágazatok. Vállalat-vezető: Berecz János. Eladásra raktározva vannak: 1 drb 3-as számú trieur, 4 drb Jurenák eke, 6 drb minimax (tűzoltó készülék,) jó arban lévő bicikli, több irodai bútordarabok, ebédlő és szalonbereudezés. Eladásra bejelentve: 27. hó d. bükfa vágható szál erdő kiterme­ié e, röfös áru bolti ál vány teljes berendezés, több családi és bérház, továbbá vállalatra, eset­leg gyártelepnek alkalmas kisebb-nagyobb város melletti telkek, építkezésre való használt faanyagok nagyobb mennyiség en, 6 és 10 lóerős benzinlokomobil, 1 drb 20 HP. mo­toreke 4 ekével. 1 drb 8 HP. magánjáró, szán­tásra is alkalmas, 5-ős ekével, cséplővel vagy anélkül. 6-os és 8-as cséplögarnitur t, telj -sen felszerelve, egy elsőrendű borbély üzletberen­dezés, bérlettel vagy anélkül. Megvételre keresek: Ki-ebb-nagyobb birtokokat, — erdőt, esetleg cserzésre valót jókarban levő úri szoba berendezést, 4-es HP. 6-os HP. és 8-as HP. gözlokomobiokat, 1 henger (tárcsás) boronát, lakatos, kovács, szerelőszerszám teljes felsze­relést, jobb irodai, ebédlő, hálószoba berende­zést s egyéb bútorokat, szívó-, nyomószivatyut, 200 holdas birtokot, vagy bármilyen más el­adható tárgya at. E hirdetés megjelenik vasárnap, szerdán és pénteken.

Next

/
Oldalképek
Tartalom