Szamos, 1917. május (49. évfolyam, 104-128. szám)
1917-05-10 / 111. szám
5. oldal SZÁMOS (1917. május 10., 111. szám. Hőségben alkalmazva vannak, vagy ugyanazon szakmába vágó, ipari szakiskolába (felső ipariskolába) járnak, az odaitélésnél előnyben részesülnek. Árváknál, ha további kiképzésük érdekében több évi támogatásra volna szükség, nem fog a kereskedelemügyi m. kir. Minister nr elzárkózni az elől, hogy a ssgélydijat az alapítványi kamatok terhére, az előhaladás igazolásának kikötése mellett esetleg több éven át engedélyezze. Egy és ugyanazon családban özvegy és árva, illetve árvák ugyanezen alapítvány kamataiból segélyt csakis rendkívül kivételes esetben kaphatnak. 4. A folyamodványban rószletezendők : a cél, melyre a folyamodó a segélyt igényli és a körülmények, melyek őt a segélykérésre atalják. 5. A folyamodványhoz okvetlenül csatolandók a következő mellékletek: A.) ÖZVEGYEKNÉL a) a házassági levél. b) a fájj magyar honosságát, mikor 's hol történt elhalálozását igazoló okmányok, c) a férj iparigazolványa, vagy annak másolata, d) a férj szakképzettségét igazoló okmányok (iskolai bizonyítvány, bizonyítvány rendelőktől, kiállítási oklevél stb.) e) a férj és özvegy erkölcsi bizonyítványa f) szegénységi bizonyítvány. B.) ÁRVAKNÁL/ a) az atya magyar honosságát mikor és hel történt elhalálozását igazoló okmányok (1. fent b alatt.) b) az atya iparigazolványa, vagy annak másolata (I. fent c. a) c) az atya szakképzettségét igazoló okmányok (1 f. d. a.) d) az atya erkölcsi bizonyítványa. e) az árva születési bizonyítványa, f) az árva legutolsó iskolai bizonyítványa, g) ha az árva iparos segéd vagy tacone, vagy ipari szakiskolai (felső ipariskoai) tanuló a tanítómesternek, vagy mesternőnok ipariskolai igazgatónak bizonylata arró!, hogy az illető mióta vau nála alkalmaz isbau (ha nyadik évfolyamra jár) és mily erkölcsi magaviseletét és előhaladást tanusit. h) szegény'égi bizonyítvány. Szegénységi b zonyitvány csatolása esetén a kérvény és mellékletei bélyeg centesek, E bizonyítvány csatolása a fo yamod vány külzetén feltűnően jelzendő 6. A segélydij kiutalásánál fenn van tartva oly módozatok megállapítása, melyek a segályíyel elérni kiránt céít biztosítani a viszonyok szerint leginkább megfelelőknek látszanak. A 4. és 5. pontokban foglaltak szerint szerkesztett és felszerelt folyamodványok legkésőbb f. évi május hó 15 ikéig a debreceni kér. kereskedelmi és Iparkamarához nyújtandók be. Minthogy a pályázatot az egész ország területén meghirdetik, s igy rendkívül nagy számú kérelem gyűl össze e nyolc ösztöndíjra, előre figyelmezteti a kamara az érdeklődőket, hogy költségkíméléséből esupán azok pályázzanak, akik a fent ismertetett feltételeknek teljesen megfelelnek.“ Szatmárnémeti, 1917. májas hó 4. 4014-1917. fksz. Értesítem a város közönségét, hogy a m. kir. ministérium a bizonyos fémek ős ötvözetek és ezekből készült egyes tárgyak forgalombahozatalának és felhasználásának korlátozásáról szóló 1449—1916. M. E. sz. alatt kelt rendelet egyes intézkedéseinek megváltoztatása tárgyában 1185—1917. M. E. szám alatt kiadott rendeletében a következőket rendeli: .A jelen rendsiet életbeléptével hatályát veszti: a) az 1917. évi április hó 28-ik napján 1.449—1916. M. E. szám alatt kelt rendelet 3. §-ának 2. pontja, amely szernt a m. kir. kereskedelemügyi minister külön engedélye nélkül is szabad elidegeníteni az idézett rendelet 1. §. A) pontjában felsorolt anyagoknak és tárgyaknas árusítás végett raktáron tartott készleteiből fehérlemez kivételével havonként az előző hónap utolsó napján meglevő készlet 10 százalékát; b., az idézett rendelet 4. § ának 2. pontja, amely szerint a m. kir. kereskedelemügyi minister külön engedélye nélkül szabad feldolgozni az idézett rendelet 1. §. A) pontjában felsorolt anyagok és tárgyak tekintetében azokból a készletükből, amelyek nem a katonai igazgatás megrendeléseinek teljesítésére szükségesek — fehérlemez ' kivételével — havonként az előz* hónap ntolsó napján meglevő készlet 10 százalékát. 2. §. Az 1. § ban idézett rendelet rendelkezései egyébként érintetlenül maradnak. 3. §. Ez a rendelet az 1917. április hó 1. napján lép életbe. Hatálya Horváth-Szlavonországokra is kiterjed.“ Szatmár Németi, 1917. április 15. 4731—1917. fksz. Belügyministeri ur sürgönyi redelkezósőt szószerint közlöm: .Ismételten előfordult, hogy menekültek visszatelepítés szempontjából tilos területre visszatérnek és útba indíttatnak, miért is miheztartás végett közlöm, hogy jelenleg még a következő helyekre tilos a visszatelepítés 1. Háromszék vármegye: Bereck, Gelencze, Gyulafalva, Ojtoz, Oadola, Sósmező, Zabola. 2. Csik vármegye: Belbor, Borszék, •yergyóbékás, Gyergyóho-ló, Gyergyótölgyes, Gyergyó várhegy, Gyimesbükk, Gyimesfelsőlök, Gyimesközéplök, Kaszonattiz, Kaszonfel- tiz, Kaszonfürdő, Kaszonipen, Kaszonjakab- falva, Kaszonujfalu és Salanas községeiben, továbbá Vaslap község és Marostorda vármegye fe’sőrógeni járása a románajk» lakosságrészére. Belügyminister.“ Bejelentő hivatalt felhívom, hogy erdélyi menekültek közül azokat, akik a fent megjelölt tilos területeken kivül más erdélyi területekről tartózkodnak a város területén, hazantazásra utasitsa azzal, hogy ilyen erdélyi menekültek további so- gélyczésben caak illetőségi helyükön részesíthetők. Szatmár, 1917. május. 4 A főkapitány. 2882-1917. k. ü. sz. Hirdetmény. Tudatom az érdekeltekkel, hogy a katonai-nyomozó jegyzék a katonai ügyosztálynál (Deák-tér 2) a hivatalos órák alatt megtekinthető. Szatmárit, 1917. május 2. 2829—1917. kü. szám. Tudatom az érdekeltekkel, hogy a *s. és kir. katonai nevelő és képező intézetekben magyar honos ifjak részére fenlartott, valamint a katonatiszti árvák és a katonatiszti leányok nevelő intézetében betöltendő helyekre vonatkozó pályázati hirdelmény a katonai | ügyosztálynál (Deák-tér 2 sz.) a hivatalos órák alatt megtekinthető. Szatmárit, 1917. április 29. 2816—1917. k. ü. szT” Tudatom, az érdekeltekkel, hogy a m. kir. honvéd főreáliskolában és a Lndovika akadémiában az 1917—1918. tanév kezdetén betöltendő államköltséges, teljesen díjmentes vagy fóldijmentes, továbbá alapitványos és fi zetóses helyekre vonatkozó pályázati hirdetmény a katonai ügyosztálynál (Deák-tér 2 sz.) a hivatalos órák alatt megtekinthető. A folyamodványok benyújtásának határ- idelye május 31. Szatmár város alapitványos helye üresedésben nincsen. Szatmárit, 1917. április 28. Hajdú Károly tb. rendőrfőkapitány 2«4—1917. t. t. sz. Hirdetmény. Folyó év április 25-én az Árpád-utcában találtatott egy drb. barna kecske, mely mint gazdátlan, behajtatott a városmajorba. Felhívom az igazolt tulajdonost, hogy a jószág átvétele végett 8 napon belül jelentkezzék, különben a jószágot el fogom árverez- tetni. Szatmár-Némsti, 1917. április 30. 281-1917. t. t. sz. Erdőd községben két darab két hónapos szőke szőrű kocaseiiés befogatott. Igazolt tnlajdonosa a tartásdij befizetése »tán Erdőd község elöljáróságánál f. évi május hó 16-ig átveheti. Ellenesetben 1917. év májas 17-őn d. u. 3 órakor a községházánál nyilvános árverésen el fog adatni. Szatmár-Nómeti, 1917. májas 5. 274-1917. t. t. sz. F. évi április 29-én a Deák-téren a gyalogjárón találtatott egy darab két koronás papírpénz. Felhívom a pénz igazolt tulajdonosát hogy a szatmárnémetii rendőrfőkapitányi hi, vatalnál egy éven belül jelentkezzék. Szatmár-Nómeti, 1917. május 5. Tereh, r.-fogalmazé 284 1917. t. t. szám. Óvári községben f. évi április 29-én 1 darab két éves daru szőrű ökör tinó bitang- ságból befogatott. Igazolt tulajdonosa nyolc nap alatt annál inkább jelentkezzék, mert ezen idő letelte ntán a jószág nyilvános árverésen eladatik. Szatmár-Nómeti, 1917. május 5. 285— 1917. t. t. szám. Török Sándor szatmári lakos tulajdonát képező két darab 4 éves fehér ökör Avasnj- várostól Szatmárnémetiig megtett útban, valószínűleg a batizi határban elveszett. Felhívom a megtalálót, vagy aki valamely nyomravezető adatot tud, hogy a rendőrfőkapitányi hivatalnál jelentkezzék. Szatmár-Néa«ti, 1917. május 5. 292— 1917. t. t. sz. Erdei Lajosnó névre kiállított négy tagú családra szóló vásárlási könyv ismeretlen helyen elveszett. Felhívom a megtalálót, hogy a könyvet a rendőrkapitányi hivatalhoz szolgáltassa be. Szatmár-Németi, 1917. májas 4. 289- 1917. t. t. sz. Özvegy Kertész Károlynó két tagú családra szóló vásárlási igazolványa ismeretlen helyen elveszett. Felhívom a megtalálót, hogy a könyvet a rendőrkapitányi hivatalomhoz szolgáltassa be. Szatmár-Nómeti, 1917. május 5. 290— 1917. t. t. sz. Vörös Gyulánó szatmári lakos egy tagú családra szóló vásárlási könyvét ismeretlen helyen elvesztette. Felhívom a megtalálót, hogy a könyvet a hivatalomhoz szolgáltassa be. Szatmár-Németi, 1917. május 5. 286- 1917. t. t. ez. Sulteisz Konrád névre kiállított 8 tagn családra szóló vásárlási igazolvány ismeretlen helyen elveszett. Felhívom a megtalálót, hogy azt hivatalomhoz szolgáltassa be. Szatmár-Németi, 1917. májas 5. 278-1917. t. t. sz. Weinréb Salamonná névre kiállított öt tagú családra szóló vásárlási könyv ismeretlen helyen elveszett. Felhívom a megtalálót, hogy a könyvet a rendőrkapitányi hivatalhoz szolgáltassa be. Szatmárnémeti, 1917. május 4. 293- 1917. t. t. sz. Özvegy Munkhart Gyulánó névre kiállított 5 tagú családra szóló vásárlási könyve ismeretlen helyen elveszett. Felhívom a megtalálót, hogy a könyvet a rendőrfőkapitányi hivatalhoz szolgáltassa be Szatmár-Németi, 1917. májas 5. Tereh, r.- fogalmazó. 817-1917. erdész. Tölgy haszonfa eladási hirdetmény. Szatmár-Nómeti szab. kir. város erdőhivatala közhírré teszi, hogy a Sárerdőn levágott 683 drb. 2 métertől 17 méter hosszú és 16 centimétertől 50 cméter vastag tölgyfa a helyszínén egyenkint a legtöbb ígérőnek azonnal készpénzfizetés ellenében május 22-én reggel 8 órakor el lesz adva. A megvett fa 30 nap alatt elszálitandó illetve azontal sz&- vatoságot nem vállalunk. Találkozás reggel fél nyolc órakor a Sárhidjánál lévő erdőőri háznál. Szatmár-Németi, 1917. májas 8. Városi erdőhivatal. Léber Antal erdőtanácsos.