Szamos, 1917. február (49. évfolyam, 27-51. szám)
1917-02-28 / 51. szám
(1917. február 28., 51. szám.) SZAMOS 3. oldal. A boncolás megállapította, hogy Orosznének a mellkassá és koponyája tört teljesen össze, Darabánnénak pedig a koponyája. Mindkét sérülés azonnali halált okozott. Az áldozatokat ma temetik. Darabánnénak a férje a háboiub&n hősi halált halt. A szerencsétlen asszony Markovicsné, városi cselédelhelyoző intézeti alkalmazott leánya volt. A szerencsétlenség ügyében a nyomozás folyik. A debreceni üzlet vezetőség részéről a vizsgálat megejtésére ma száll ki egy bizottság. hírek f~ Zimmermann német államtitkár a háború végéről. Barimból jelentik: Zimmermann államtitkár beszélgetést folytatott a madridi ABC munkatársával. A háború kilátásáról az államtitkár azt mondotta, hogy a háború még ebben az esztendőben véget ér. A tudósító azon megjegyzésére, hogy a buvárhajók nem tesznek külömbséget ellenséges és semleges hajók között. Zimmermann azt válaszolta, hogy csakis így lehetséges, hogy a háború még ezen a nyáron érjen véget. A kisebb államoknak — úgymond — érdekük, hogy tengeralattjáróink győzedelmeskedjenek, mert ez olyan fegyver, ami nekünk is főképpen alkalmas. Spanyol- ország válaszjggyzéke némi csalódást kel tett, mert Németország őszinte poiitikát üz a semlegesekkel szemben. Varjú Sándor — alezredes. Őfelsége a király Varjú Sándor cs. és kir. ». gyalogezredben őrnagyot — alezredessé nevezte ki. Katonai előléptetések. Marossy József cs. és kir. 65. gyalogezredbeli hadnagyot, aki huzamosabb ideig állomásozott Szatmáron, a király főhadnaggyá léptette elő. — Cserepes Gyula 3. honvédgyalogezredboli zászlóst, a kis és nagy vitézségi érem tulajdonosát a király hadnagygyá nevezte ki. Ismét megnyilik a színház és mozi. Már több ízben kifejtettük nézetünket a színház és mozi nyitvatartásának kérdésében. Mint ismeretes, a városházán liberális szellemben kezelik e nehéz problémát és dr. V a j a y Károly kir. tan. ’ polgármester, aki ■ nek dfskrécionárius joga a játszási engedély megadása, vagy megtagadás», az országos tilalom óta már több előadást engedélyezett. Legutóbb azonban a szénszállítás nehézségeire hivatkozva, e hó 26 ától kezdve az előadások megtartását kénytelen volt a polgármester betiltani. Nem tekintettük e tilalmat véglegesnek és reményünk beigazolódott. A polgármester ugyanis mérlegelve a színtársulat tagjainak nehéz megélhetési viszonyait és mert a sárosnak tüzelőanyaggal való ellátásában az a javulás áll be, hogy az avasi tűzifa beszállítása a közeli napokban megindul, — engedélyt adott arm, bogy a városi színházban február 28. ős március 1, 2, 3. és 4 napjain az előadások megtarthatók legyenek, úgyszintén e mozinak is játszási engedélyt adott március 1—4. napjaira. A Duszik Lajos bucsubankettjéről szóló tudósításunkból a szónokok nevei közül tévedésből kimaradt dr. Góbi Alajos neve, aki meleg szavakban köszöntötte a búcsúzó lelkészt, kis leányát és annak nevelő UDyját, Szlávy Dezsönó úrasszonyt. A felmentések felülvizsgálata. Szatmár város tanácsa tegnap délelőtti ülésén foglalkozott a katonai szolgálat alól felmentettek felmentési jogcímeinek felülvizsgálatával. A tanács megállapította, hogy a szatmári felmentetteknól minden esetben fennáll az a jogcím, amelynek alapján felmentették őket. A felmentettek igazolványaikat holnaptól, március 1-től kezdve átvehetik Hajdú Károly tb. főkapitány hivataliban. Kuriózumaképpen utánna néztünk annak, hogy Szatmáron, ahol olyan sokat halljuk hánytorgatni a felmentéseket, hány ember van tulajdonképpen felmentetve. A kimutatást a következőkben sikerült ösz- szeállitanunk: a rárosházán 24 a törvényszéken 21 a járásbíróságon 11 a kir. ügyészségen 10 a kataszternél 4 külömböző hivataloknál és színészeknél 99 mezőgazda 1G kereskedő és iparos 39 pénzintézeteknél 21 Neuschloss gyárnál 21 Princz-gyárnál 14 összesen 280 ember Meglepően csekély szám ahhoz képest, hogy Szatmárról több mint 5000 ember teljesít katonai szolgálatot és valóban senkinek sincs oka szemrehányást tenni a felmentések száma miatt, ha tud az irigy lelkületón uralkodni. Kinevezések a hajdudorogi egyházmegyében. Miklősy István hajdudorogi püspök Pulszky Gyula áldozópapot segédlelkész- szé, Schirilla Szolon Andor tb. esperest, miskolci parochust a miskolczi egyházkerület esperesévé; Neviezky Gyulát h. lelkésszé: Dobránszky Sándor szárazbereki h. lelkészt nyirkarászi h. lelkésszé ; Székely Jenő hzjdu- dorogi s, lelkészt makói s. lelkésszé; Vlaicu János volt nagyvárad egyházmegyei áldozópapot a nagylétai I, sz. lelkészet!)» s. lelkésszé; Mihalovich Sándor vo t eperjesegyházmegyei áldozópapot budapesti polgári iskolai hitoktatóvá; Szeremi Viktor álmósdi lelkészt Hosszupályih» lelkésszé ; Mihál1?a Á Traján értarcssi h. lelkészt ugyanoda parochussá nevezte ki. A vasárnapi munkaszünet. Miklősy István hajdudorogi püspök most kibocsátott körlevelében foglalkozik a vasárnapi munka- szünet felfüggesztésével is. A püspök erre vonatkozóan a következőket közli lelkészeivel: .Minthogy sokhelyütt úgy a városi, mint a vidéki munkások vasárnap dolgozni vallási okból vonakodnak, felhívom Nagytisztalendő- ségteket, ismételjék meg tapintatosan híveik előtt a munkassünet felfüggesztésére vonatkozó felvilágosításokat s a hadsereg és volta- kép mindnyájunk érdekében bírják reá őket a sürgősnek mutatkozó vasúti munka elvállalására. Nyugtassák meg a bivek lalkiiame- retét annak közlésével, mikép a szükségesetek, minő az emberi élet megmentése s a hazát fenyegető veszedelem elhárítása, felment a vasár- és ünnepnapok szigorú megünneplésétől * Az érfékmeghatározó bizottság tag jai. A vagyonadóról szóló 1916. évi XXXII. t.-c. 2Ö. § a alapján Szatmár Mémeti szab. kir. város területére nézve az 1917—1919. évekre alakítandó éríékmegbatározó bizottság tagjaivá vármegyénk főispánja Unger István, Fagaras sy Sándor, Nagy József és Versényi Tibor tagokat jelölte ki. Szatmárvármegye területére pedig Gábor Sándor, Ticby Gyula, Berger Ármin, dr, Jékel László, Róth Károly, dr. Nagy Sándor, dr. Adler Adolf, Brunner Károly és Miskolczy Sándor tagokat jelölte ki. Támogassuk a Népkonyhát! Alig van ma városunkban jótékonysági intézmény, amely inkább megérdemelné a legmesszebbmenő támogatási, mint a Népkonyha. A szegények százai napról-napra beállítanak a Zrinyi-utcai menedékhelyre és meleg étel, egy falat kenyér után nyújtják ki a hidegtől és éhségtől reszkető kezeiket. A Népkonyha vezetősége áliandóan a legnagyobb erőfeszítéssel fáradozott, hogy a jelentkező szegényeket kielégítse. Ma azonban ott tart, hogy a rettenetes drágaság és az anyagbeszerzés fokozott nehézségei mellett alig tud magasztos feladatának megfelelni. A nyomor nem csökken, sőt egyre nagyobbodik. Mig ez slőtt átlag minden nap 300 éhezői kellett ebéddel ellátni, ma már naponta 40t adag ebédről kell gondoskodni. A Népkonyha ilyen nagyfokú igénybevétele mellett a namesszivü társadalomra vár a feladat, hogy a város e népjóléti intézményt legfőkép természetbeni adományokkal kisegítse, hogy misszióját a tél végeztéig zavartalanul végezhesse. A természetbeni adományok a Népkonyha Zrínyi utcai ht-lyiségéb n adandók át. Adóügyi biztosi kinevezés. A magyar kir. pénzügyminiszter dr. Reményi Zoltán és dr. loth Bálint ügyrődjelölteket és Gyurcsó Dezső takarékpénztári h. fő könyvelőt a n gykárolyi pónzügyigazgatósáp- hoz ideiglenes minőségű adóügyi biz'osokká kinevezte. fldar 7. A szokásos Adár 7 iki emlék- beszéddel egybekötött istentisztelet (Mózes prófétáié’ való emlékezés) a statusquo izr. hitközség Kossuth Lajos-utcai templomában csütörtökön, március 1 én d. u. fél 6 órakor lesz megtartva. Elitéit vasúti fosztogatók A szatmári kir. törvényszéknek dr. Némethy József elBöklete alatt működő büntető tanácsa tegnap ítélkezett Szigeti Ferenc 35 éves és lőzsér Viktor 27 éves máv. fékező debreceni lakosok agyéban, akiket a vádhatóság lopás büntette címén azzal vádolt, hogy mint az államvasutak rendes alkalmazásban levő vonatféke'ői, eme közhivatalnoki jellegük fel- használásával a múlt évi november hó 1-én a Debrecenből Királyházára inditott katonai szeralvényvonat egyik teherkocsiját útközben feltörték ős abból 12 darab katonai trikót eltulajdonítottak. A fötárgyaláson Szigeti azzal védekezett, hogy a megmotozás&kor nála talált i db. trikót egy ismeretlen katonától vette, Tőzsér pedig azt adta elő, hogy a nála megtalált 7 db. trikót a kalauzkocsiban találta. A kir. törvényszék dr. Jikó Sándor kir. ügyész vád- és dr. Harcsár Géza ügyvéd beszéde után Szigeti Ferencet orgazdaság bűntettében, Tözsér Viktort pedig lopás bűntettében mondotta ki bűnösül és ezért ökot egyenként 6—6 hónapi börtönre és 3 évi hivatalvesztésre ítélte. Az ítélet indokolásában a törvényszék kiemelte, hogy a vasúti lopások száma ijjesziőan emelkedik és a vasutasok, akiknél lopot holmit találnak, rendesen azzal a védekezéssel állanak elő, hogy ismeretlen katonától vették vagy a vonatban találták a gyanús tárgyakat. A bíróság ezeknek az üzelmeknek szigorú büntetésekkel igyekszik gátat vetni. Az ítélet ellen a kir. ügyész súlyosbításért, a vádlottak felmentésük végett felebbeztek. Iskolai ünnepély. A szatmárnémeti ref. főgimnázium Kölcsey önképzőköre f. hó 2-án, Arany János születése napjának 100 ik évfordulóján, d. e. 11 órakor intéz *t torna- csarnokában diszgyülést tart, amelynek műsora a következő: 1. Énekel a főgimn. énekkar. 2. A diszgyüléit megnyitja Szabados Ede, az önképzőkör vezető tanára. 3. Arany „Hid avatás* c. költeményét szavalja Morvay Géza VII. o. t. 4. Arany je’entőségét méltatja Vajda Miklós Vili. o. t. 5. Szabados Ede „Arany* c. ódáját szavalja Zámbory Sándor VIII. o. t. 6. Énekel a főgimn. énekkar. — Ez innspőlyre az érdeklődőket tisztelettel hívja meg a rendezőség