Szamos, 1916. november (48. évfolyam, 281-306. szám)
1916-11-24 / 301. szám
SZÁM © S 3. oldal. 1916 Boveraber 24. 301. szára) teletreméltó házaspár íőlszájados évfordulóját boldog és {mintaszerű házasságának, de az ünnepeltek legmesszebb menő szerénysége sem tudta elhárítani magától a nagyszámban levő barátnak és a tisztelőknek hozzájuk érkezett jókívánságai*. Visky Károly 1864 ben kezdte meg közélsli működését Szatmár megye törvényszékénél, mint aljegyző. — 1865 bsn alügyész lett. 1866 ban nősült': feleségül vette Bikéssy Irmát, néhai Békéssy Károly veit polgármester leányát.. Az 1867-iki alkotmányos tisztujitás alka'máva! a városnál előbb árvaszéki ügyészszé, majd főügyésíszé választatott mjg. 1879-ben a szatmárnémeti kir. törvényszékhez, 1893-ban pedig a deb- reczeni kir. Ítélő táblához ítélő bíróvá neveztetett ki s 1907. évben 40-é7Í szolgálat után curiai bírói címmel nyugdíjba vonult s azóta Szatmáron lakik. A németi ref. egyháznak 1867. évtől presbitere, majd főgondnoka s éveken keresztül a németi birtokosságaak elnöke volt. Á'landó tagji volt a szatmárnémeti daiegyesü'.etmn, melynek utóbb alelnö- kéül, majd elnökéül választatott. Házasságából 5 gyermeke születeti: özv. Benyovszky Pálné, dr. Visky Sándor, Berényi Gáborné, Koós Györgyné és dr. Pirkír Ernőné, valamint 10 unokája. Tagja a váro3 törvényhatósági bizottságának, ahol minden fontos és közérdekű ügynek lelkes munkása. Közéleti működését pártatlanság, puritánizmus és a közjó szeretető jellemzik Még pár év előtt is feltűnést keltettek a Szamosba írott vezércikkei. A háború óta azonban sajnosán nélkülözzük értékes pub’icisztikai cikkeit. Családi élete szép tiszta és nemesen egyszarü, amelyet gyermekeinek, veinek és unokáinak ragyogó szeretető ragyog be. Signum laudis. A király olrecdjlto, hegy Bergmann Adolf cs. és kir. 83. gy. ezredbíli főhadnagynak, ki a kárpáti bar .tokban súlyosan megsebesült, az ellenség tlőtt tanúsított vitéz és bátor magatartásáért a legfelsőbb elismerés tudtul adassek. Börtönre Ítélték dr. Székely Józsefet. Annak idején a Szamos részletesen beszámolt dr. Székely József, volt járásbiró, jelenleg szinérváraljai ügyvéd manipulációiról, amelyekkel egy Rákos Elek n3vü avasvámfalusi lakost kifosztott a vagyonából. Dr. Székely ugyanis Rákos Elek birtokára rákeboleztetctt egy nem létező követelést a sz in ír váraljai Ipari és Hitelsrövctkozet, mint az J. K. H. Sz. tagja javára, amelynek ő, Székely volt az igazgatója. Később székely ezt a nem létező követelést magára engedményeziotte, annak alapján Rákos birtokát elár/éreztette, a nem létező követelést- soroztatta, kiutaltatta és felvette. A szatmári kir. ügyészség közokirathamisités büntette mi&U emelt vádat Székely József ellen, aki fölött tagnap ítélkezett a szatmári kir. törvényszék dr. Német by József elnöklete alatt. A tanács tagjai dr. Rozgonyi Viktor és Jeney Sándor törvényszéki birák voltak, a vádat dr, Papp Szilviusz kir. ügyész képviselte, Székely személyesen védekezett. A kir. törvényszék bűnösnek mondta ki dr. Székely Józsefet a közokirathamisitás bűntettében és ezért bét hónapi börtönre Ítélte. A kir. ügyész súlyosbításért, Székely felmentésért fel eb- bszelt. Dr. Székely Józsefit a szatmári ügyvédi kamara már hónapok e'ő’.t felftlggesi- tutte az ügyvédség gyakorlatától. Nagy robbanás egy orosz lőszergyárban. A pétervari távirati ügynökség jelenti: Pétervárott a Rastannaja utón levő lőszergyárban n^gy robbanás történt, amelynek több halottja van. A robbanás oka ismeretlen. A szomszédos épületek megsérültek. A jelentés megemlíti, hogy a robbanás pillanatában száznál több ember foglalkozott a gyárban. Hogy ezek közül valaki megmenekült-e, azt a jelentés elhallgatja. A kávéházak és vendéglők zárórája, A király halála alkalmából a h. főkapitásy a gyász jeléül elrendelte, hogy a nyilvános helyek: kávéházak, éttermek 11 órakor kötelesek zárói Illetékes forrásból arról ért fülünk, hogy ez a korlátozás 8 napig fog tartani. Ennek elteltével a nevezett helyiségek ismét 12 óráig tarthatnak nyitva. A Tisztviselők Fogyasztási Köre vasárnap délután 3 órakor tartja meg folytatólagos közgyűlését a nőnöveld s (Rákóczi u. 6 sz.) tornacsarnokában s ennek előkészítése végett ma d. u. 6 órakor a kiküldött bizottságnak lesz gyüése, a reform, főgim.- násium emeleti gyüléstermébea. — Azok a tagok, kik november havi ezukor járandóságukat ki nem váltották, vásárlási igazolványuk ellenében megkaphatják még c héten a K.resktddlmi Részvénytársaságnál. A nikkel 20 filléresek alkonya. Budapestről jelenti tudósítónk: A pénzügyignz- gatóság közli, hogy a nikkel 20 filléresek decambsr 31 én a magánforgalomban elveszítik fizető képességüket. Adóügyi biztosok. A kereskedelmi és iparkamara figyelmezteti az érdekeltséget, hogy az adóügyi bistosi állásokra f. évi november hó 30 ig k-hst a pályázatot beadni az i l®tékes főispán utján a pézügymiaista riumhoz. (II.-főosztály). S sükséges előképzettség : girm.áziumi, vagy reáliskolai és esetleg kereskídelmi iskolai érettségi és öt évi keresk könyvviteli gy korlat, keleti kereskedalmi skad*mia vagy keress, akadémia elvégzése. Eíenkiviil vurnák állások, melyeknél elég a felső ksr®skedelmi iskola érettségi bizoavit ványa és két évi pénzintézeti vagy kereske delmi gyakorlat. A részletes pályázati teltételek egyébként megtekinthetők a kamaránál. Az Osztrák magyar bank helybeli fiókintézeténél idaighn isen a háború tarta mára egy kereskedelmi iskolát végzett gépírásban is jártas női tisztviselő felvétetik. MIKIJÉTKÉNT A 8mattnári Le- wámitalő Bank r.-t. hadifoglyok ré- „téré ?>énatefllde**>Á-n.vek#* Tanuló fizetésiét felvétetik W&isx 6 aula pos a tókér es kndö nél. Ill »'11111 I III I r «!■ if SZÍNHÁZ II A kis lord. A régi közkedvelt angol- amerikai életképét eleve-nitette föl tegnap este a színtársulat, jól sikerült, gördülékeny előadásban. A címszerepben Bányai Irén játszott kedvesen, elevenen. A ki* lord természetes naivitását illúziót keltő művészettel érzékeltette az egész estén át, anélkül, hogy szerepéből egy percre is kizökkent volna. A többi szereplőkről is csak kedvezőt mondhatunk. Dózsa grófja gondosan kidolgozott kabinetakkitás volt. Szántó és Szenes jó«ztl játéka igen sok derűt hozott az előadásba. Andoifly Péter Hipgias kis szerepében klasz- szikus volt. Pongiáez Matild, Xölcaei Rózsi, Sza.lay Pál öntudatos játékukkal szintén hoezájárultak a sikerhez. Kiss Mariska igen jó volt a szobaleány szerepében. Az előadást esekélyszámu közönség nézte végig, akik azonban elisasiftrőleg tapsoltak a szereplőknek, főleg a Bányai—Szántó—Szenes csoportnak. Felelős szerkesztő: Dénes Sándor. Szerkesztő: Dr. Stern Mór. (ffftANIAMOZGO (KINO THEATER) Az iparos Otthon dísztermében Telefon 8-95. I Ma november 24-én •pénteken este 6 órától nagyszabású százon sláger a eájos Lotte Neurnann világhírű filmtragika fel éptével. Bajor tajak természetes. A sátán bolhája bohózat 2 falv. Régi emlékek életkép. Végül a kinomatografia kimagasló alkotása. Nigyszablsu társada'mi dráma ál élet iátiki* 3 felvonásban. Főszereplő : LOTTE NEUMANN a legbájosabb tragika. A berlini Messter filmgyár egyik legremekebb alkotása. Tartalma különösen érdskfe-zitő és rendezése mesteri. A szaklapok hasábos cikkeket írtak Lotte Neumann e legjabb alakításáról, mely a fővárosban is alig két hét előtt viharos sikert aratott. Rendes helyárak. Kedv. jegy vasárnap ne.r, érv. sssaaSHRHOai jtirdetmlny. Alapszabályaink 28. szakasza alapján tudatjuk, miszerint intézetünknél betétként elhelyezett í l-kék kamatlábát 1917. január h6 1-étői kezdve 4 %-ra leszállítjuk azon megjegyzéssel, hogy a betét kamat adót ezután is mi fizetjük. Szatmár-Nómeti, 1916. november 22. SZATMÁR-NÉMETI NÉPBANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. A Szatmárvámiegyei Takarékpénztár Részvénytársaság mint nyilvános jegyzési hely az ötödik hadikölesönre jegyzéseket elfogad. — Kibocsátatnak 6°/0-os kötvények és 5V20/°-os törlesztése:-? járadékok. — A jegyző feleknek megtérítjük a teljes jutalékot s 4V2°/0-os kamatláb mellett kölcsönt folyósítunk Az igazgatóság.