Szamos, 1916. november (48. évfolyam, 281-306. szám)
1916-11-22 / 299. szám
4. »Mal S 2AM0S Szatmárnémeti sz. kir. város hivatalos közleményei. 7081—1916. iksz. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy dr. Vajay Károly kir. tanácsos, polgármester ur, az Országos Köaélclmezési Hivatal elnökének 2626—1916. sz. alatti rendelet# alapján a tejnek vagy az esnek felhasználásával készülő italoknak és ételeknek forgalombahozatalával foglalkozó mindennemű üzletekre (kávéház, cukrázda, tejcsarnok, kávénaérés, kifőzés stk.) nézve a tej felhasználásával készülő mindennemű italoknak vagy ételeknek a délutáni 3 órától nyolc óráig terjedő időben való kiszolgáltatását f. évi november hó 19-ével kezdődőleg eltiltotta. E szerint a fent jelzett ületekben tejnek vagy az ennek f elhasználásával készülő italoknak vagy ételeknek a megjelölt időponttól kezdődőleg való kiszolgáltatása szigorúan tilos. Aki a tilalmat megszegi 4207—1916. M. E. sz. rendelet alapján 600 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel s hat hónapig terj< d- hető elzárással büntethető. Szatmárnémeti, 1916. november hó 18-án. 10646—1916. fksz. Kereskedelemügyi minister ur értesítése szerint államvasutak igazgatósága illetékes üzletvezetőségeket utísitotta. hogy a román betörés folytán erdólyből elmenekült vasutasokat és családtagjaikat telepítési helyeiken az államvasutak részére rendelkezésre bocsátott lisztkontingensből lássák el. Minthogy ezek szerint szóbanlevők lisztellátésa biztosítva van kettős ellátás kiküszöbölésének érdekében is felhivom a romániai betörés folytán a törvényhatóság területére menekült vasutasokat, hogy liszt igényeiket az államvasutaknál érvényesítsék. Szatmár Németi, 1916. november hó 17. 10975-1916. fksz. Ausztria cs. és kir. kormány arról értesít, hogy a galíciai menekülteket ideiglenes segélyben és külün élelemben részesíti. Felhivom galíciai menekülteket, hogy 1916. november 20 án, 21 én és 22-én összeírásuk végett hivatalomnál Szerafin Elemér p. biztosnál jelentkezzenek. Szatmár Németi, 1916. november hó 17. A főkapitány. 3—1916. sz. HIRDETMÉNY. Értesítem a város közönségét, hogy a hatósági ellátással kapcsolatos jelentkezéseket a bejelentő hivatal csak /. évi november hó 25ig fog elfogadni és f. évi november 27-én kezdetét fogja venni a bejelentéseknek hatósági ellenőrzése, ami hatósági megbízottak utján utcánként íog eszközöltetni. Figyelmeztetem a város közönségét, hogy ezen hatósági megbízottak hatósági közegeknek tekintetnek, igy a velük szemben tanúsított engedetlenség, sértés avagy valótlan adatok bemondása a törvény rendelkezése szerint fog sujtatni és hogy a hatósági ellenőrzés kezdetéig módjában áll mindenkinek a helytelen bejelentéseket helyesbbiteni. Rámutatok e helyen arra is, hogy a családtagok közül csak azok voltak be- jelentendök, akik a bejelentő háztartásában nyertek a jelenben ellátást, de a kik távol vannak, vagy másnak a háztartásában nyernek ellátást, azok bejelentése még azon esetben is helytelen (t9&6. aovember 22. 299 seám.) és büntetés alá esjk, ha a közel jövőben a bejelentő háztartásába való visszatérése várható. Bejelentendő továbbá a háztartásban ellátott személyekben bekövetkezendő minden változás (családtagok eltávozása avagy érkezése) és f, hó 25. után a bejelentő hivatal csak azon bejelentéseket lógja elfogadni, a melyek folyó hó 25-ig nem voltak megtehetők. Ambrózy h. rendőrkapitány. A t gazdaközönség figyelmébe A H. T. R, T. ezégünket, — mint fő- bizományosokat, — megbízta a lóheremag vásárlásával. A lóheremagot annak aranka tartalma szerinti legmagasabb árban*) átvesz- szűk és nyomban kifizetjük. Kérjük eógünket, ajánlataikkal támogatni. Kiváló tisztelettel ífj. Freund Sámuel és Fia termény és műkereskedők. M1M JDETM. ÉN Y A Svaim ár* Le- má/mUoló Bank r.-t. hadifoglyok ré- am&ro pánmkHldwn$ny&kct kővveHt. LÓHERE PELYVÁT veszünk minden mennyiségben. Kérjük ajánlatukkal bennünket megkeresni. Szállításhoz szükséges zsákot lehetőség szerint adunk. ífj. Freund Sámuel és fia Szatmár-Németi. Exhumílésoket, hallaszállitásokat — kedvezményes vasért díjtétel meHett — villái harctérről is: felvilágosítást készséggel rd KOVÁCS GYULA temetkezési intézete Szatmár-Németi. APRÓHIRDETÉSEK. I tilndi™ «z* osySEeri belktitíss loílll. Vssta-sbb bntflbíl I 10 fillér, Legkisebb hirdetés 1 kor. A <li( «lére íireteciS | *) Nagyarankától nem takarítható lóheremag maximális ára K 255. Fagyarankás, de tisztítható lóheremag K 285. Apróarankás lóheremag maximális ára K 320. Az aranka vizsgálatot szakszerűen szavatosság mellett díjtalanul eszközöljük. qp. -ö* I Ájl i* AS _____-___ Üg yvédi hatósági íratok másolását, adó s egyéb főkönyvek lezárását elvállalom, díj egyesség szerint. Levelek .Önkéntes“ jeliigére a kiadóba kéretnek. Fenyőfák, thuják, díszcserjék szépek és olcsók kaphatók Klein Vilmosnál. Telefon 278. Eladó, gyönyörű három hónapja fehér selyem pincsik eladók. Cim a kiadóhivatalban. Kívánságra a lóhwemagot — naponta j 100 mázsát feldolgozó arankamentezit® gépeinken — önköltségi árban arankától mentesítjük. j Hölgyek figyelmébe! Ajánlom újonnan érkezett legjobb szabású füzőkülönlegésségemet. Mérték után készítek felelősség mellett, eredeti wieni mode'ek után reform, halcsontnélküii, neglige fűzőket. Fűző tisztítást és javítást ooo jutányosán eszközlök. o o o Szives pártfogást kér:------- HERCZ SÁNDOR — Szatmár, Deák-tér 2. sz. JÓL JÁR! Ha a törv. védett .CM ? LLES bőr talp és sarok védőt használja; Valódi tömör talpbőrből ké-11 szül. Tartós és ólcsé. Egyen- W letes, ruganyos járás. Nem 4$ kopog. Nem csúszik. • 111 ! Kizárólagos raktár nagyban a , Szatmári Kereskedelmi Részv.-társaságnái ^zatmár. j Németországi inteligens izr kisaszoDyt ki perfekt beszél fran- cziául hosszú működési bizonyitványal nagyobb ! gyermekhez ajánlunk. Fiatal német bonnet kisebb gyermekekhez azonnali belépésre ajánlunk. Magyar fiatal gyermek leányt oriház- hoz 3 gyermekhez keresünk. Tanerőket elhelyező intézet Szatmár. 250 hold tagos birtokban öaálló vezetésre képes gazdát (Boros ispánt) keresek, azonnali vagy újévi belépésre. Dr Nagy Bar- 1 na Csők on oi-utca 22 Eladó. egy teljesen uj állapotban levő női bunda. Cim a kiadóban. ! -----------------------------Na gykárolyban Petőfi-utca 62 alatt egy ijókarban levő ernyős j könnyű futó kocsi, mely I egy lóra is átalakítható eladó. Megtekinthető ugyanott. &1A Ó Egy nagyobb és egy kisebb , üzlet helyiség jó forgalmú helyen kiadó. Értekezni lehet Apjok Józsefnél Kazinczy-u. 7. szám alatt. ADÁSVÉTEL -a- I Eladó. Boros és káposztás hordók vaskályhák és főző plattok, jó karban lévő juhász bunda eladó. Árpád utca 53 sz. Eladó egy keveset hasz ált hálószoba bútor. Értekezhetni István-tér 22. alatt háztulajdonosnál. I» „ ; 7 KÜLÖNFÉLE -1________________át Va rrónők részére himzöselymek ' minden színben, varró- \ gépalkatrészek, varró- | gépolaj gummigyiirü, j nehéz beszerzés dacára ! állandó raktáron Wert- ' heimernél, Ka*icy-u. i 20. Javítások hetenként pontosan eszközölhetnek. Kjtbt.ui a ,fciaeaara)tó“ könyvnyomda és lapkiadó részvtnyüársaEág gjoxaajtóin Szataaár-Nénaetibeír, BBBS8T,.'