Szamos, 1916. október (48. évfolyam, 254-280. szám)

1916-10-29 / 279. szám

(Í916 oktéber 29. 279. szám) S Z A M Q S 3. oldal. A Jótékony egyesületek értekezel®, A sebesültek karácsonyi megVendégelése. — A »Szamos* eredeti tudósítása. — Szatmslr, október 28. A helybeli összes jótékony egy*sülstek vezetői ma délután di. Kői easy Ferénczné vörös kereszt egyesületi elnöknő és dr. V«- juy Károly kir. tan. po!gárm*st*r elnöklet® ; aifett a városháza kis tanácstermébe* érte­kezletre jöttek össze, amolyea a katonai ba­rakk temetőben november l-én a. kivilágí­tást megelőzőleg tartandó ünnepségen való megjoleséssei és a helybeli katonai kórházak­ban elhelyezett sebesültek karácsonyi naeg- vendőgelésénsk kérdésével foglalkoztak. '■) í;Az értekezlet elhatározta, hogy a hely­beli összes jótékony egyesületek közös felí­rással együttesen egy díszes koszorút helyez­nek a ködök sírjára s fölhívást irtóznak tag­jaikhoz, hogy az ünnepségsn (a barakk- I temötőben november l-én délután 3 óra.) mi 1 nél nagyobb számban jelenjenek Ami a sebesültek karácsonyi raegve»- dégelését illeti, $ tekintetben a bizottság határozott megállapodásra jutni asm tudott minthogy természetbeni adományok gyüjths- téséhaz a mai viszonyok között ssnmi kilá­tás nincs, dohány, liszt beszerzés® $z iáő szerint lehetetlen, az ajándéktárgyak beszer­zéséhez szükséges összeg, circa 7 —10.000 sebesült megvendégelóséhez pedig oly sum raát tenne ki, hogy aanak előteremtés® a közönség adakozó képességének ily nagy­mérvű igénybevétele mellett sikerre giörelá- tólag aligha vezetne. Err» való tekintettel az értekezlet ab­ban állapodott mag, hogy az Országos Had segélyző Katona'. Bizottsághoz kérelemmel fordul, hogy részére a sebesült katonák megvendégeiéséhaz dohányt és cigarettát utaljon ki, a szőlőbirtokosokhoz pedig felhi vást intéz, hogy lehetőleg természetbeni bor- adoraányüikkal támogassák a jótékony egye- sülötök vezetőségeit a karácssnyi szeretőt- vendégség rendezésének nehéz munkájában. Az Országos Hsdsegéiyező Bizottság válaszának lsérkezt* után, előreláthatólag jövő hó 20 íka körül a pontosabb részletek megbeszélése végett a bizottság ismét örsza fog ülni. te-o-n jfc-^-vxs. «KttaaMWMBBeaaaBaMsaaBareai^^ Jivn.dA II Bernét bácsi. (Bemutató előadás.) Ne­héz lenne és nem is vállalkozunk reá, hogy a sikerült osztrák vígjáték tartalmát almond juk. De nem is kell. Mint a legtöbb vígjáték­nak, ennek sem lehet visszadni hivön a tar­talom elmondásával a jellegét, ha nem tudjuk ennik keretében reprodukálni 6 darab számos ós pompás ötletét, amelyek egymást gyors egymásutánban követöaa egész estén í át állandó derültségben tartják a közönségi-f. j Irodalmi értéket nőm sokat foghatunk rá a j Bernit bácsira, da utóvégre nem mindig I klasszikusra vágyik az ember és a mai vi- j lágban egy egé.-z estén át feu»h*ngoa ka- ; cagni sem utolsó élvezet. Ami pedig az ilyen f természetű darabok főkoiléke: a gördülékeny j előadás, összevágó játék, — tegnap este ez j is hozzájárult az est sikeréh űz. Andorf fy \ .Péter, Dózsa, Szántó, Béna Emma pompás humora, Völcsey Rózsi bájos játéka, Hel- tainé és Horváth Klotild kedvessége, Szal­ma Sándor tulzásmentes ós Vasa Mihály igyekvő alakításai, amelyek külön-külön mind j nagyobb torét igénylő dicséretét érdemelnek, ; sikarre vitték a darabot. A közönség egész | esten át jól mulatott és nem egyszer a nyilt í szinsn is felhangzottak a tapsok. II «18 EK || (3 megtalálónak ki szokott járni a becsületes cina, ami régi sablon éa nem mindig igazságos. Mert a megtaláló a legritkább »Miiek­ben becsületee. Amikor megtalál, ak­kor még esak a válaszúton van, merre forduljon : « megtartás becstele«, da hasznos útjára, avagy a visszaadásnak menj báli üdvösséget biztosító, de ez életben sir ár ösvény éra. A talált és elveszett tárgyakról szóló rendőri statisztika bizonyítja, hogy a becsületes jalző csak a visz- szaadót illeti, a megtalálót általában nem. Tessék csak az erről szóló hiva­talos hirdetéseket figyelemmel kivárni. Tele vannak elveszett pénztárcákkal, ékszerükkel, általában értéktárgyak­kal, mig a talált tárgyak között leg­feljebb egy öreg iidikül egy recept- ' tel, egy karikára fűzött kulcs vagy esedékességeket bizonyító leszámítolási jegyzékek szerepelnek. Amíg a megtalálókat, a nagyobb értékek, lehetőleg a készpénz, ekszer. egy kis ol veszett cukor vagy liszt jellemzi, addig a becsületes viasza- adókat a szerényebb jelentőségű tár­gyak karaktQrizálják. A legritkább esetek egyike az, ami a múlt hátén Szatmáron történt ama bizonyos csengeti 4000 koroná­val: hogy a tettes, aki mar túl volt a válaszúton, visszaforduljon onnan és átmenjen a másik ösvényre. Nyilván nem is fordult, hanem átugrott az el­választó árkon keresztül s ugrás köz­ben hullott ki a zsebéből a 620 korona, ami hiányzik. Őszintén megvallva, a legcseké­lyebb reménység nélküpközöltük le a „Szamoa'-bao a károsultnak, — most már kiírhatjuk a nevét: — Árkoséi Sándorné badbavonult csengeri keres hadi nejének siralmas hangú levelét. De sajnáltuk szegényt és gondoltuk, ha már & pénze elveszett, legyen meg az az elégtétele, hogy mindent meg­tett & család kis vagyonkájának meg­mentésére. őszintén megvallva, nem hittük, hogy az, aki & templomból, az Ur fel­szentelt házából viszi el & más pénzét, azt heteken át megtartja, illetve a sa­ját céljaira fordítja, közben a rendőr­ség sikertelenül, tehát a megtaláló ja­vára befejezi a nyomozást, akadnak, akik ennek folytán kótségbevonják, hagy az elveszett pénz egyáltalában létezeit-e, — cam gondoltuk, hogy az illatő olyan gyönge, érzékeny lélek legyen, akinél agy — bár hatásos, de mégis gyönge asazonyi levél ilyen sikert tudjon elérni. A gyönge erkölcsű taljónról mond­ják, hogy mislőtt lepni, gyilkol A in­dul vagy más ilyen tiltott irányú vál­lalkozásba fog, előbb elmegy a tem­plomba és ájtaioí imában kéri ki az Ur segítségét megkezdendő munkájá­hoz, aminek, ha sikerül, a templomi persely sem látja kárát, Amikor Lucrcíu László elindult Laczfalubsl hazat árulni, kirándultam Laozfaluba riportot csinálni. Szép, ta­vaszi idő lévén feleeéges őt mentem. A templom udvarra hajtattam éa a pnroehián szállottam m^g Lucaciu he­lyettesének, most már utódjának ven­dégszerető házánál. Pünköst délután volt. A Inc falusi oláhok bajáról a napfény csalta le­felé a zsírt, arcukról az ájtatosaég csöpögött. A levegőben röpködő pacsirták is pünkösti zsoltárokat zengtek. — Vallásos nép lehet, mondom a tisztelendőnek. — Nagyon istenfélő, jámbor nép, feleli. • Nemsokára feihallatszik a tem­plomból az egetverő istenes ének h»ógj3, amely kiterjesztette az ájta- tos templomi hangul ttot, ameddig csuk a zsoltárok szent hangjai elhallszúttak. A hangulat becsalta nagybányai fiakkeresemet is a templomba egy kis ájtatosságra. Mire kijött, a templom árnyékában pihenő kocsiról Lucaciu valamelyik hive elemelte a feleségem kabátját. így jutalmazza az Ur Laczfalu- ban azt, aki becsületesen imádkozik. A 4000 koronát is így adta ke­zébe a hívőnek, aki Isten akaratában való megnyugvással vitte haza a kis tőket, amely ezután az ő megélhetésé­nek Istentől megáldott alapja lesz. Az úrimtól álmatlan éjszakákon töprengett: bankban kamatoztassa-e a tökét, hadi szállításba íögjon-é vele, avagy nyisson egy kis boltét az is­teni gondviseléshez címezve egy jó sarok helyiségben. De közben élni is kellett, hozzá­nyúlt a készhez, a keserves kis pénz­hez, az 6 kis pénzéhez. Azután — amikor a megtaláló már nyugodtan a magáénak tekintette az összeget, amikor már megszokta, hogy a háta mögött áll a kis tőke, amelyre nz élet küzdelmeiben támasz­kodhat k — mogjelent a „Szamos* cikké. Megtaláló ur vagyona alapján újságot is jaratott, elolvasta az Ár- kossyné levelét, a meghatót, a szív­hez szólói. Talán csak most jött rá, hogy a négyezrei mégsem neki szánta az is­teni Gondviselés. És akkor összopakkolta a még meglevő összeget a „Szamos* végzetes cikkébe. A saját pénzéi. Amely arra leit volna hivatva, hogy a megélhetés nehézségeiben segítse. Hozzányúlt a tőkéjéhez. A gyermekei megélhetésé­hez, az iskoláztatásukhoz, az összeg­hez, amelyből özvegve és árvái pótol­hatták volna majdan a családfő el­vesztését. Mégis, mégis, ha mint megtaláló neae vonulhat be az illető az Országos Kaszinó bocsületugvi választmányába, de mint visszaadó: alle Rospekt a be­csületének. Istentisztelet. A szatmári református templomban ma délelőtt 10 órakor Biltsky Lajos lelkész, délután 2 órakor Mogyorós Sándor s.-lelkész prédikál. Esti istentisztelet. Az evangélikus egyház ma e^te hat órakar tartja reformá­ciói emlékünnepélyét a református felsőbb leányiskola rajztermében. Körber a királynál. Becsből jelenti tudósítónk: A király tegnap kihallgatáson fo­gadta Körbert. A kabiaetalakitás folyamatban van és előreláthatólag rövidesen befejező­dik. Végleges elhatározások még n&m tör­téntek. Eljegyzés. Német József mátészalkai ügyvéd eljegyezte Németi Margitét Nirmegy- gyesen. Halálozás. Likay László postatiszt öz­vegye született Borsi Mária, 53 éves korú-

Next

/
Oldalképek
Tartalom