Szamos, 1916. július (48. évfolyam, 175-200. szám)

1916-07-23 / 194. szám

1916 jolias 23. (194. szám) SZAMOS 3 oldal A felmentettek behívása. — A »Szamos* fővárosi tudósítójától. — Budapest, jul. 22. Egyelőre ellenőrizhetetlen források nyomán legutóbb ismét felmerült az a híradás, hogy a kormány a felmentések megszorításával foglalkozik. A kormány álláspontja általában, hogy a katonai felmentések határa be­telt. Újabb felmentést nem engedélyez, csak a legritkább esetekben, igazi nélkü­lözhetetlenség bizonyításával szemben tesz a kormány újabb kérvények elbírá­lásánál kivételt, de itt is fennáll azon elv, hogy csak az idősebb népfölkelók- ről lehet szó. így az első hat fiatal évfolyamból senki sem menthető fel. Ami a felmentettek behívását illeti, még nines végleges intézkedés. A hadveze­tőség, mely a katonai felügyelet alatt álló vállalatoknak bizonytalan időre fel­mentett alkalmazottaiből egy részt már eddig is bevonultatott, hir szerint ősszel a felmentettek nagyobb részét, amennyi­ben nélkülözhetetlenségük szigorúbb mérlegelésnek nem felel meg, az illeté­kes népi ölkelő parancsnokságok utján a szükséghez képest fokozatosan behív­hatja katonai szolgálattételre. Egyik forrás szerint a legközelebb várható fiatalabb évfolyambeli felmentet­tek részleges behívása a felmentések korlátozásával van állítólag összefüg­gésben. Intézkedés történt, hogy a legutóbbi pótszemléken ujrasorozott és alkalma­sokká vált hadkötelesek behívását elha­lasztották. Julius közepére tervezték a behívásokat, de ezt a terminust kitolták és lehet, hogy csak augusztus végén lesznek a bevonulások, amikorra befeje­ződik mindenütt az aratás és a felmen­tések ügye körül is fog történni valami. Nyári szsbadsógra mehet­nek a felmentettek. Budapest, julius 22. Az iparvállalatokban, pénzintézetekben és egyéb cégeknél alkalmazott tisztviselők az elmúlt két nyáron át nem élvezhették a ró szűkre kijáró szabadságidőt. Az újabb be­vonulások következtében az itthon maradt és részben fölmentett tisztviselőkre újabb mun­ka háramlott, amelyet ezek csak munka­erejük teljes megfeszítésével tudnak elvé­gezni. A kimerült tisztviselők nemrégiben az­zal a kéréssel járultak munkaadóik elé, hogy egészségük helyreállítása céljából rövidebb szabadságban részesüljenek. A munkaadók azonban a méltányos kérést mereven visszautasították azzal a megokolással, hogy fölmentett tisztviselőnek szabadságidőre nincs igénye. Minthogy a kérelemnek ily módon való elintézése sok száz tisztviselőnek egészségét és jövőjét érinti, az osztrák pénzintézeti tisztviselők egyesülete kérdést intézett a kor­mányhoz, hogy minő álláspontot foglal el a fölmentett magántisztviselők nyári szabad­ságolására nézve. Az osztrák pénzügyminiszter a honvé­delmi miniszterrel egyetértőén 25,787. szám alatt most közölte az említett érdekképvise­lettel, hogy figyelemmel a magántisztviselők munkaerejének erős igénybevételére, nincs akadálya annak, hogy az állandóan, vagy az ideiglenesen fölmentett tisztviselők rövi­debb szabadságot élvezzenek. Ezeknek a tisztviselőknek szabadságolása azonban nem adhat okot arra, hogy a munkaadók újabb fölmentést kérelmezzenek. tílREK ßödr menekülni tetszik ? Ezzel a barátságos kérdéssel fo­gadják a szatmári embert, aki — bár­milyen okból — útra kél és ba ne­talán azért hagyta el otthonát, hogy itthon kimerült, fáradt idegzetét újabb háborús munkára felajzza, előbb-utóbb hazamenekül a fenti kérdés elől. Szinte büszke lehetne az ember Szatmárnak erre az országszerte el- ösmert tekintélyére, amelyre nyilván az 1914. évben tett szert a nagy me­nekülés alkalmával. Akkor ösmerte ol a világ, hogy szépen menekülni csak Szatmár tud. Mert menekült Mármarossziget is, Ugocsa is, de Másamarossziget fu tása senkinek sem imponált. Nem kunszt onnan menekülni, ahova bejön az orosz. Ugocsa viszont nem tudott számbeli eredményt felmutatni a me­nekülőivel a így a menekülés tudomá­nyában a pálmát Szatmár vitte el, amelyet több mint másfél vármegye és nagy magyar védősereg választott el az oroszoktól, amikor kiürítése véghezviteleit anélkül, bogy azt az ellenségnek me gzavarnia sikerült volna. Szatmárnak úgy védő, mint vádlott seregei megszakították az ellenséggel az összeköttetést, még mielőtt az ellen­ség erről tudomást szerezhetett volna. így aztán Szatmár országosan elősmert szaktekintély lett a mtnekü- lés terén. Most aztán, hogy az oroszok mozgolódása révén ismét divat lett a menekülés és mindkét nembeli hiszte- rikák, libabői ős hadiszakértők már kiabálják a gyere-te-is-pajtást, Szatmár derék lakói ismét aktuálissá lettek a Hinterlandban. Mi újság Szatmáron ? Milyen a hangulat Szatmáron? Sokan jöttek már el? Nagyon üres a város? Ezekrs a kérdésekre hasztalan feleli az ember, hogy hol van még onnan a hangulat, az eljövetel, az üresség, a budapesti Abbázia kávéházban az eljövendő ide­genforgalom reményének nem titkolt örömével kínálnak helyet annál az asztalnál, amelyre ismét kitették a 914-böl megmaradt táblácskát: | SZATMÁRIAK ASZTALA és amely mellett a székek fel vannak támasztva annak jeléül, hogy azoknak már megvannak a biztos vendégei. A MÁV. igazgatóságának jegy kiadási (nem tagadom: Bzabacfjegy- kiadási) hivatalánál egy öreg bácsi, — a hitelesség kedvéért a nevét is felírtam, Orosz Demeter, nyugalmazott vasutas — szabadjegyet kér Szatmáron lakó leánya és hat unokája részére, bogy el tudjanak menekülni. Az öreg ur izgatottan szorong a tisztviselő előtt, mintha már nyakán lenne az orosz, de a tisztviselő rámo­solyog és elutasítja az öreg urat: erre a célra nem adnak most szabadjegyet, mert semmi ok sincs sem 6 gyermek­kel, sem anélkül a menekülésre. Az öreg ur, akinek még jogezim nélkül is megadták volna a szabadje­gyet, csalódottan távozott, de lehet az is, hogy nyugodtabban. Es most lehetne egy hangulatos, fenkőlt és hazafias intelmet intézni a közönséghez, hogy nyugodjék meg, ne izguljon, ne üljön fel anyámasszony ijedt untauglichainak, mert északon — bizonyára kellő felkészültséggel őrkö­dik felettünk a Tetirszoros hegylánco­lata, Bukovina felől a Priszlopon — ami be tud jönni orozz — az csak hadd jöjjön, mert ami ott fel tud vonulni, az olyan kicsiny erő lehet, hogy vagy magától fordul vissza, vagy hulláival torlaszolja el azt a kicsi, rossz utat is, ami most van,— nem érne ez semmit. A menekülési bajiam, a háhorus világ felvidéki betegsége egyéni saját­ságok szerint tör ki. Idegzet dolga. Ea pénz dolga. Van ember, akit nem is annyira a félelem izgat, mint a mások által előidézett izgalom. Hiszen van em­ber, aki azt sem állja ki, ha az üveget karcolják, vagy akit csimcsogással ki lehet kergetni a világból. Az ilyen ember — pláne ha pénzé is van — hamarabb megengedheti magának azt a luxust, hogy nyugodtabb helyre vigye az idegeit. De le kellene szerelni az úgyne­vezett menekülési lázat és annak leg­főbb bacilluiát: a beavatott embert, akinek mindig pontos, jó helyről szer­zett, de feltétlenül rossz hírei vannak minden frontról. Aki vészhirt kovácsol abból is, ha az oroszok tényleg bejön­nek Ugocs* felől — szerdánként a heti­vására, de az esti vonattal hazautaznak. Kellene már akadni egy olyan bátor embernek, aki feljelentené Jól­értesült urat, aki részhireivel tulajdon­képpen a hadsereg érdekei elleni bűn­cselekményt követ el, mert csökkenti azt a bizalmat, azt az erőt, amely szük­séges, hogy a békés területen mindenki végezze azt a munkát, amely a kitar­táshoz szükséges. A hadihelyzet Mármarosban. Máramaros vármegye főispánja a követ­kező táviratot intézte a tegnapi napon Dr. V a j a y Károly kir. tan. polgár- mesterhez : „Hadihelyzet egészen meg­nyugtató, ennek folytán innen senki sem menekül. Menekülők elhelyezéséről gon­doskodni szükségtelen. Főispán.“ Házasság. Kádár Géza festőművész, a nagybányai festőtelep egyik kitűnő tagja és Hevesi Erzsébet zenetanár tudatják, hogy házasságot kötöttek. Katonai kitüntetés. Vajnay Lajos árkász zászlós, az 1. osztályú ezüst vítézségi érem tulajdonosa, a keleti harctéren újabban a 2. osztályú ezüst vitózségi éremmel is ki lett tüntetve. Signum laudis. Lakatos Zoltán had­nagy, erdészmérnök, aki már több Ízben ki­tüntette magát a harctéren, a legutóbbi ga­líciai csatákban tanúsított vitézségéért legfel­sőbb elismerést nyert. Az öregek sorozása. A katonai ügyosztály ma adta ki a Szatmár város területén tartózkodó és itteni illetőségű uópíelkelésre kötelezettek pótszemléjóro vonatkozó hirdetményt. Eszerint az 18 66., 1867., 1868., 1869., 1870., 1871,, 1872., 1873., 1874., 1875., 1876. és 1877. években születettek pótszemléje szeptember 6., 7., 8., 9., 10. és 11. napjain lesz megtartva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom