Szamos, 1916. június (48. évfolyam, 150-174. szám)
1916-06-28 / 172. szám
1916 junius 28 (172 szlm) SZAMOS 3 oldal \ jövő évi termiig, Kormáityreiídelet az aratási DQunkákról. — A Szamos eredeti tudósítása. — Budapest, jun. 27. , Az aratási munka biztosítása ügyében tett kormányzati intézkedésekről a következőket közölhetjük: Mivel a kormány súlyt helyez arra, hogy a múlt évi károsodások elhárítása okából az idei termés az időjárás esélyeinek a lehető legrövidebb ideig maradjon kitéve, az aratási munkák biztosítása ügyében tett intézkedéseinek az a főcélja, hogy az aratás minden erő felhasználásával a legrövidebb idő'alatt befejeztessék. Erre való tekintettel a kormány mindenekelőtt felhatalmazta a törvényhatóságokat arra, hogy az aratási munka végzésére kivételes törvények alapján a közerőt kirendeljék és a személyes szolgáltatások igénybevételét elrendeljék, ami azt jelenti, hogy a közigazgatási hatóságok a járási intézőbizottsággal egyetértésben minden itthon levő munkaerőt, az asszonyokat, fiukat és leányokat is egyaránt, kirendelhetik az aratási munkára, természetesen a megállapított díjazás mellett. A földmivelésügyi miniszter beszüntette a fatermelési és vizimunkálatokat és az ezen munkálatoknál, továbbá az egyéb közmunkáknál, a vasutaknál és a nem hadi célokra dolgozó ipartelepeknél eddig foglalkoztatott hadifoglyokat arányosan szétosztotta a törvényhatósági munkabizottságok között. A szétosztásról a törvényhatóságok értesítést kaptak már s a szállítás folyamatban van. A földmivelésügyi miniszter Orosz-Len- gyelországból több ezer munkást szerződtetett, ezek egy része már megérkezett a munkahelyekre, egy része most van utón. Az ország különböző részein a földművelési tárca egyes intézményeinél raktáron levő aratógépeket a földmivelési miniszter a kisebb gazdálkodóknak felajánlotta. A hadsereg főparancsnokság, a hadügy- és a honvédelmi miniszter a mögöttes országokban tényleg szolgáló és nélkülözhető önálló mezőgazdák egyénenkénti szabadságoltatását elrendelték. A lábadozó osztagoknak és általában a katonai intézményeknél (lókórház stb.) levő legénység szabadságolása már szintén elrendeltetett. A szabadságoltak kötelesek a közigazgatási hatóságnál jelentkezni és ez az egyes szabadságoltak saját munkájuknak sürgős elvégzése után jogosult és köteles a szabadságoltakat máshoz aratási munkára kirendelni. Arról, hogy a törvény- hatóságok a nem szabadságolt legénységből mennyi katonai munkásosztagot kapnak, a honvédelmi miniszter a törvényhatósági gazdasági munkabizottságokat már értesítette. Az aratási munkára vonatkozó rendeletek által, a hatósági szervezet akképpen állapíttatott meg, hogy a kormány irányítása mellett az aratási munka intézése az egyes törvényhatóságokra nézve az alispán elnöklete alatt működő mezőgazdasági munka- bizottság illetőleg a járásokra nézve a járási főszolgabíró elnöklete alatt működő járási mezőgazdasági bizottság feladata, a rendelkezések foganatja tehát igy nyilvánvalóan a végrehajó közegek kezébe van letéve, ennek folytán minden ügyben a járási főszolgabíróhoz illetőleg az alispánhoz kell fordulni, mert egyesek által tett közvetlen előterjesztésre egyik minisztérium sem tehet semmiféle intézkedést. ügy a közigazgatási hatóságoknál, mins az érdekelt minisztériumokban az aratás tartama alatt természetesen permanens szolgálat van. «ÍREK Kihallgatáson a királynál. Bécsből jelentik : A király tegnap délben kihallgatáson fogadta Balogh Jenő és Jankovich Béla minisztereket. A Kende-család gyásza. Mély csapás érte kölesei Kende Zsigmond cs. és kir. kamarást nővérének, kölesei Kende Nydiának junius 22-én, Űrnapján, önfeláldozó, áldásos életének 73-ik évében, hosszas és súlyos szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után szivszélhüdés folytán bekövetkezett elhunytával. A megboldogult hült tetemeit junius 23-án helyezték igen nagy részvét mellett örök nyugalomra a cégénydányádi családi sírboltban. Az ujrasorozottak bevonulása. Az aratási időszak már itt van s a fiatalabb korosztályunknak (18—36-ig) legutóbb lezajlott sorozások alkalmával besorozott kontingense felesküdött katonának. A besorozottak érdeklődéssel várják, hogy mikorra fogják megkapni behívójukat. Beavatott forrásból kapjuk azt az értesülést, hogy a hadügyi, illetve honvédelmi minisztérium már döntött ebben a kérdésben, még pedig úgy, hogy a legutóbb besorozott népfölkelők juliua 14 én lesznek kötelesek csapattesteikhez bevonulni. Azok, akik a mezőgazdaság körébe vágó foglalkozást űznek, szabadságot kapnak szeptember 1-ig. Német Vörö3 Keresztes kitüntetés. A német császár és porosz király őfelsége május hó 1-én kelt legfelsőbb elhatározásával dr. Pirkler Zoltánnak, a miskolci megfigyelő állomás orvosának, a porosz királyi Vörös Kereszt-érem III. osztályát adományozta. URANIA MOZGÓ (KINO THEATER) Az Iparos Otthon dísztermében. Telefon 8-85. Ma szerdán este 6 órától és csütörtökön d. u. 5 órától szenzációs N o r d i s k dráma est: 1. Drezda, látkép. 2. Nadrágos Ámor, bohózat. 3. 4. Miniszter ur, bohózat. 5. 6. Praktikus Don Juan, bohózat. 7. 8. 9. 10. A fővárosi Royal Apolló legvonzóbb | filmdrámája a dán kir. színészek mesteri alakításával: Asszony- ördög (Egy bűnös asszony szerelme.) érdekfeszitő főúri dráma 4 felvonásban. | Á Nordisk films, comp, hírnevét felülmúló igyekezettel törekedett a film rendezésénél arra, hogy utólérhetetlen grandiózus filmalkotást alkosson és ez sikerült is annyira, hogy e film a szezon kimagasló gyönyörű alkotása. HELYÁRAK Páholyülés 1 K 20 f, I. hely 90 f, II, holy 70 fillér, III. hely 50 fillér. - Gyermek-, katona jegy őrmesterig I. hely 50 fillér, II. hely 40 fillér. Kedvezményes jegy érvényes. Tanitói képesítések. A szatmári kir. kath. fitanitóképző-intézethen a napokban tartották meg a képesítő vizsgálatokat, mely alkalommal részint a harctérről jött, másrészt a most besorozott következő ifjak nyertek tanitói oklevelet: Hautzinger Pál e. ő. ö. tizedes, iskolatestvér, Kocsány József kiképzésre induló tanitójelölt, Magó István e. é. ö. iskolatestvér, Mihály Pál e. é. ö. tizedes, Mühlbauer Ferenc hadapród jelölt, Nagy István kiképzésre induló tanitójelölt, Pileczky Miklós szabadságolt e. é. önkéntes, Reich György hadapródj elölt, Rotter János e. é. ö, Sterk István kiképzésre induló tanitójelölt, Szabó Imre hadapródj elölt, Szabó József kiképzésre induló tanitójelölt, Szeghy Jenő kiképzésre induló tanitójelölt, Winkler István hadapródj elölt, Walter László hadapródj elölt, Weisz Mihály hadapródj elölt. Kitüntetett 12-ősök. A kitüntetések adományozására felhatalmazott parancsnokság az ellenség előtt tanúsított kiválóan vitéz magatartásuk elismeréséül a bronz vitézségi érmet adományozta a kővetkező 12-ik honvéd- gyalogezredbsli hős katonáknak: Veréb István örvezetőnek, Kormos Mihály, Schisz György és Bugarszki János honvédeknek, Fok József szakaszvezetőnek, Nyika Demeter tizedesnek, Kerezsi János őrvezetőnek, Zvunka János és < Lemak Gyula honvédeknek, Szabó Lajos szakaszvezetőnek, Miklósi György őrvezetőnek, Rusz György, Bilanics György, Kimpán László és Weisz Ábrahám honvédeknek, Kind Ferenc, Kovács Gábor és Kávási Gábor szakaszvezetőknek, Kádár Lajos tizedesnek, Kiss Ferenc őrvezetőnek, Imre János őrmesternek, Komán János, Szuszmann Jenő-, Szmerk János és Ruszinyuk László honvédeknek, Sku- derna Ferenc szakaszvezetőnek, Butuza János tizedesnek, Karensán Ignác hadaprőd- jelöltnek, Nagy Ferenc, Steinbinder József, Lorich Mihály, Marin György, Balogh György és Túrok Illés honvédeknek, Kiss Pál őrvezetőnek, Nyisztor János, Ancsa Simon, Be- rindán János és Turda Pál honvédeknek. Hősi halál. Marosán Sándor joghallgató, id. Marosán Sándor nagybányai utbiz- tos íi, aki a 24. tiroli vadászezredben szolgált, a Monte Costerino hegy bevételénél ellenséges golyótól találva hősi halált halt. Az ifjú hős, mint egyéves önkéntes, már a mozgósítás óta állandóan a fronton küzdött. Résztvett a gorlicei áttörésnél is, hol megsebesült. Itt emlitjük meg, hogy Marosán Sándor utbiztosnak jelenleg még három fia küzd a harctén, kile közül a egyik, Gusztáv, a legutóbbi orosz offenzivában négy sebet is kapott és jelenleg Nyíregyházán fekszik. Névnapmegváltás. Farkas László építész nóvnapmegváltás címén 50 koronát küldött be hozzánk a hadiárvák részére. Továbbítjuk, A „Veszteségi kimutatásiból. A cs. és kir. hadügyminisztérium által kiadott 391. számú veszteségi kimutatás szerint fogságba kerültek: Ávrám Demeter m. kir. 12. h. gy.- earedbeli közember, szül. Kisbányán 1887,, Beresowka; Bráz Sándor 12. h. gy.-ezredbeli közember, szül. Kapnikbányán 1885., Moszkva; Bánkos János 12. h. gy.-ezred, szül. Jederen 1887., Indre László 12. h. gy.-ezred, szül. Kővárgarán 1886., Kiss Pál 12. h. gy.-ezred, szül. Domahidán 1886., Beresowka. Meghaltak : Bandula György cs. és kir. 82. gy.- ezred, szül. Óváriban 1876., meghalt 1915. dec. 10.; Bakk János m. kir. 9. h. gy.-ezred 3. menetszázad, szül. Olcsván, meghalt 1916. jan. 7.; Botos Zsigmond, a cs. és kir. 15. huszárezred, 5 eskadr. szül. Domahidán 1883., meghalt 1915. nov. 29-én; Gécze Tamás, a cs. ős kir. 5. gy.-ezred, szül. Kőváralján, meghalt 1916. február 10-én; Halóka István, a cs. és kir. 60. gy.-ezred, szül. Jánkon, meghalt 1915. nov. 24-én; Kiss József, a cs. és kir. 15. huszárezred, 5. eskadr., szül. Szatmárnémetiben 1889., meghalt 1915. október 25-én. Jótékonyság. Igaz Sámuel a hadiárvák szatmári otthona javára 10 K-t fizetett be a városi pénztárba.