Szamos, 1916. április (48. évfolyam, 92-120. szám)

1916-04-02 / 93. szám

1916 április 2 93. szám SZAMOS 5. oldal. Tizenkettősök kitüntetése. A hivata- 1 los lap közli, hogy az erre felhatalmazott katonai parancsnokság az ellenség előtt ta­núsított vitéz magatartásuk elismeréséül a következő 12-ős honvédeknek, úgymint ür Zsigmond szakaszvezefőnek, Grad Mihály őr­vezetőnek és Burgye János honvédnek a 2. osztályú ezüst vitézségi érmet, Danes László, König Herman, Huzó Mihály, Márfics Péter, Beregszászi József, Popovics László Gavrus László, Pataki Mihály, Krizsán György, Hatvani Ferenc, Juszlí Károly, Bódi Károly, Újhelyi János, Farkas Salamon és Jakabovics Sámuel honvédeknek pedig a bronz vitéz- aégi érmet adományozta. Hősi halál. A szatmári in. kir. állami anyakönyvi hivatalt a belügyminiszter hiva­talosan értesítette, hogy Meder Gusztáv, a 8. honvédgyalogezred századosa, 1915. évi július 30-án a galíciai harctéren lövéstől eredő sebesülése következtében 31 éves ko­rában hősi halált halt. Az elhunyt százados néhai Méder Mihály szatmári népiskolai ta­nítónak a fia volt. Körjegyzők közgyűlése. A vármegyei j községi és körjegyzők, al- és segédjogyzők | egyesülete f évi április hó 5 ik napján dél előtt 10 órahor Szatmárnémetiben a városi törvényhatóság közgyűlési termében tar!ja egyleti közgyűlését. Két kis testvér a villamos alatt. Megrázó és borzalmas szerencsétlenség hírét jelentik Debrecenből. Schiffman Károly fény­képész két kis gyermeke, a 4 éves Edit és a 3 éves Jenő csütörtök reggel a Csap utca 18. számú lakásról elindultak cukrot vásá rolni. A Hatvani-utca végén, hol a gyerme­kek a vásárolt cukorral voltak elfoglalva, nem vették észre a közeledő villamost, amely j a sinek között járó gyermekeket elütötte és \ halálra gázolta. A kccsivezetőt a rendőrség j előzetes letartóztatásba helyezte. fl hadiárvák tej alapjára Benkő Jó- ' zsef apálkanonok, p’ébános 100 koronát, a j rét. felsőbb leányiskola tanári testületé 20 j koronát küldött be a polgármesterhez. Nők lelki gyakorlata lesz a Kálvárián április 3 tói 8 ig esténkint 5 órakor. Jegy | sekrestyésnél kapható. Hősök halála. A barakkórházban már­cius hó 29. és 30-án meghaltak: Pastorek Kari, a cs. és kir. 100. gy.-ezred egyéves önkéntese, szül. 1897., Moravka (Szilézia), j Paspa Arthur, a cs és kir. 13. gyalogezred ; közembere, szül. 1895., Nenmarkt (Cseho.), j Sehneibmajer Simon, a cs. és kir 5. drago- i nyosezred közembere, szül. 1885., Gaal i (Steiero ), Siegel János, a m. kir. 6. honvéd 1 gy.-ezred honvédje, szül. 1875 , Bács-Cser- | venka, Pallér István m. kir. 19. honvéd- I gyalogezred közembere, szül. 1876., Dráva- j szentmárton, Baranyamegye. Halálozások. Özv. Erdős Bálintnó Ke- j nyeres Eszter 86 éves korában, Homonnay Sámuel timármeslor 84 éves korában. Miilián j Gyula kövezőmestor 56 éves korában meg- j haltak. i Ellopott függönyök. Veres Lajos ref. j kántor jelentést tett a csendőrségen, hogy ! Boros Bálint-utca 4. szám alatti lakásáról j két darab értékes függönyt elloptak. A csendőr- j ség az eljárást megindítót!a. Betörések. Weisz Józsefnó Csatorna- \ utca 15. szám alatti lakosnak pénteken éjjel pincéjét feltörték és onnan nagymennyiségű ruhaneműt' elloptak. — Cserik Ferencné Petőfi utca 21. szám alatti lakosnak a pin­céjét ugyanakkor éjjel szintén feltörték és több párnára való tollat elloptak. A betöré­sek ügyében a csendőrség megindította a nyomozást. Fogászati műtermemet Deáktér 6 sz. alá (Szatmári bank épületébe Gind cukrázda mellé) helyeztem át és a régi olcsó árak mellett készítek mindenféle fogpótlásokat és fogtöméseket művésziesen tartós anyagokból. Szatmár város szegényeinek és a harctéren elesettek családtagjainak díjtalanul. Állandó ingyenes lift használat. Szives pártfogást kér Garay Pál. A „Szamos“ gyűjtése. Özv. Haraszthy Józsefné a hadiárvák részére 5 koronát, Kulcsár István talekkönyvvezető a beteg ka­tonák tej reggelijére szintén 5 koronát kül­döttek be hozzánk. Az adományokat továb­bítjuk. A Népkonyha jóltevői. A Szatmári Népbank 20 koronát adományozott a Nép­konyha céljaira. Schéfer Dezsőnú és Lipsiiz Samuné úrnők 46 koronát gyűjtöttek a Tiszt­viselő-telepen. Unger Ulmann Sándorne 4 K, Kövessy Győzőnó 3 K, Bergmanné, Sikorainé, özv. Nagy Sándorné, Jónásné Baranyai Ilona, Tóth Elekné, Oláh főhadnagyné, Kováts La- josné, özv. Pápay Endréné, Szőke Ödönné, özv. Berghoffer Istvánná, Ragályi Liliké 2—2 korona. Bay Bertalanné, Noéné, Sepsy, dr. Viskyné, Páncél Ella, Somlay Gyuláné, Hat­vani, Csoloszné, Fényesné, Hajnaláé 1—1 K. A kegyes adakozókoak, valamint a fáradha­tatlan gyűjtő hölgyeknek hálás köszönetét mond Lővy Miksáné, elnöknő A szőlőgazdáknak s a harctéren a katonáknak nagy lesz az öröme, mert bő­ven terem bor és gyümölcs, amióta „Pero- noszpor“-val permetezik a szőlőket és a gyümölcsfákat. Utalunk lapunk második ol­dalán levó hirdetésre. Szalai Simon zongora kószitő és han­goló értesíti a zenekedvelő közönséget, hogy vidéki lüjáról haza érkezett és megkereséseket zongora javító és hangoló műhelyébe Deáktér 7. szám alá (Főgél-ház) k 'r. Dr. GÖRÖG MIKSA fogorvosi ren­delője Hunyadi utca 25. szám. (Attila- utca sarok). U MÁNIA MOZGÓ (KINO THEATER) Az Iparos Otthon dísztermében. Telefon 8-95. I Ma, vasárnap délután 3 órától kerül színre a teg­nap példátlan nagy si­kert aratott fi mszenzáció AZ ■ÉJFÉLI! TALÁLKOZÓ izgalmas filmdráma 5 felvonás. Főszereplők: 1E11Y XilliX, VÁRSONYI MIHÁLY ÉS GÖMÖRI VILMA Kedvezményes jegy csak az első előadásra érvényes. Szerkesztői üzenetek. V. B. Eger. Sajnáljuk, de nem közöl­hetők. Állatbarát. Igaza van : a kutyasintér munkája nem valami kellemes látvány, de eddig még nem sikerült feltalálni olyan mód­szert, hogy a kóbor ebeket narkózissal le­hessen elfogni. Már pedig inkább pusztuljon „embertelen módon“ a kutya, semhogy az emberek testi épsége legyen veszedelemben. Ez viszont emberbaráti vélemény az állat­barátok nézetével szemben. Előfizető. Tessék elolvasni a plaká­tokat. Figyelő. Tévedni tetszik. A tábornok csak előzékenységből engedte át a városnak a foglyokat addig, amig azok kiutalásának jóváhagyása a hadtestparancsnokságtól meg­érkezik. Amint a megtagadó határozat meg­érkezett, kénytelen volt őket bevonni. Szerkesztő: Dr. Stern Mór. üigjbzerÜAB baváil * hwcíéfen k&adöknél és által***« mindeakiaél statt legjobb fájdalomcsillapító bederzsölés m«gJ>IUéa, rbniDft, köMTímy, influeiua, , bwű- «* kitti}*« Ä. Meteibea Dr BiehUc-ttto Horgon)-UoimeBl ss Horgony-Pato-Expeller pétiék». Üv«*J« K -•*, 1», Kaphat* gyégy»«*rtir*kb»a T*CT kítvet- «J '.enttl m „irány örömünk**" «imnett “f Dr. Slchter-íéle gyógyaíertirknn, ifi Pr&ca I, EUaabetkrtr. 6. Naponkénti •zétkdlééa. 177-1916. tkvsz. Árverési hirdetményi kivo.iat. A Kisbirtokosok Orsz. Földhitelintézete vhajtatónak Kallós László és neje Székely Borbála dobrai lakosok vh. szenvedők ellen indított vbajtási ügyében a tkvi hatóság a budapesti kir. tszéknek 14. P. 40578—1915. sz. végzése következtében az 1881. LX. t. c 144, 146 és 147. § ai értelmében elrendeli a vhajtási árverést 313 K 95 fül. járadék összeg ennek és p?dig 62 K 71 fillérnek 1913. június 5 tői 62 K 79 fillérnek 1913. december 5 tői 62 K 79 fillérnek 5914. december 5 tői 62 K 79 fillérnek 1915. junius hó 5. napjától járó 7 százalék kamata 2L korona 90 fillér eddigi megállapított per és végrehajtási és árverési kültsóg é3 játuiékai behajtása védett az er- dődi kir. jbiróság területén levő a Dobra köz­ségben fek.ő s a dobrai 488 sz. betétben A I. i—2 sorsz. 355. 356. hrsz. ingatlanon 400 korona, — az u. o. A. II. 2—6 sorsz. 995—3, 3100,3101, 3670, 3671, hrsz. ingatlanon 7 sorsz. alatti közös erdős, 8 sorsz. alatti közös legelő illetőségre 3700 korona, a dobrai 489. sz. be­tétbe A I 2—4 sorsz. 1395, 1396, 1698. hrsz. ingatlanon 200 K, — az u. ottani A E. 1 sorsz. 526. hrsz. ingatlanon 100 korona, a dobrai 490. sz. betétben A I. 1—4. sorsz. 2917, 2918, 2919, 2920. sorsz. ingatlanból, a Kallós László inős Székely Borbálával) nevén állő ingatlan lie tőségre 300 korona kikiáltási árban. a tkvi hatóság az árverésnek Dobra községházánál megtartására 1916. évi április hó 26. napjának d. e. 10 óráját tűzi ki és az árv. feltételeket az 1881. LX. te 150. § a alapján a következőkben állapítja meg : 1. Árverés alá bocsáttatnak a Dobra 488, 489 és 490. sz. betétekben A I. 1—2, A. II. 1-8, A I. 2-4, A f 1. A I. 1-4. sorsz. a. foglalt ingatlanok azon kiterjedésben és mindazon tartozékoktól együtt, a mint azokat az eddigi tulajdonos bírta. 2. A Kikiáltási ár a Kisbirtokosok Orsz. Földhitelintézete által az alábbi ingatlanokra adott kölcsön engedélyezésekor megállapított becsérték vagyis: a 483 sz. betétben A I. 1—2 sorsz. 380 öl, mely ingatlan 400 koronán alul a 488. sz. betétben A II. 1—8 sorsz., 10 hold 784 öl, mely ingatlan 3700 koronán alul, a 489. sz. betétben A I. 2—4 sorsz. 1047 öl, mely ingatlan 200 koronán alul a 489. számú betétben A f 1- sz. pince, mely ingatlan 100 koronán alul, a 490. sz. betétben A I. 1—4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom