Szamos, 1916. február (48. évfolyam, 33-60. szám)
1916-02-09 / 40. szám
é öldal SZAMOS (1916 február 9. 40. Mám) Egynapon elhunyt házastársak. Negyvenhárom évig élt bóldog házasságban hitvesével Farkas Boldizsár szatmári csizmadia mester, aki február 6-án reggel 75 éves korában szivszélhüdésben hirtelen elhunyt. A férj hirtelen halálát hűséges házastársa Bornemissza Zsófia annyira szivére vette, hogy az amúgy is beteges gyenge öregasszony férje után az nap délután meghalt. Tegnap temették el nagy részvét mellett mindkettőjüket. Két gyermekükön kivül számos unoka gyászolja őket. Lóhere- és lueernamag beszerzés» Nem ólomzárolt, de gondosan tisztított s igy takarmány termésre alkalmas lóhere- és lucernamag szerezhető be a nagykárolyi kir. gazdasági felügyelőségnél. Ara métermázsánként 320 korona a rendeltetési vasúti állomáson átvéve. Előjegyzések a nevezett hivatalnál métermázsánként 50 korona előleg befizetése mellett legkésőbb f. hó 20-ig eszközölhetők. 50 kgr-nál kisebb mennyiség nem rendelhető. A gazda közönség helyzetének megkönnyítése céljából előjegyzéseket f. hó 12—18 közötti napokban délelőtt 11—12 óra között a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület titkári hivatala is elfogad. Megbüntetett árdrágítók. A szatmári rendőrhatóság, mint büntető biróság az elmúlt héten a következő árdrágítókat ítélte el: id. Róka Lászlóné (Batiz), Kárász Péterné (Rozsály), Zimán Julis (Oroszfalu), Oláh Sándor (Vetés), Kovács Ferencné (Sza- mosdob), Kovács Andrásné és Petrus György- né (S.-Ujlak), Zsurzsa János (Amac), Berki Ferencz (Adorján) és Béres Károlyné (óvári). A Szatmári Kereskedelmi r.-t.-cak mai számunkban megjelent kondenzált-tej hirdetésére felhívjuk az érdeklődik szives figyelmét. HIRDETMÉNY. A Szatmári Lé ezámitoló Bank r -t. hadifoglyok ré •»éré pénzkülde'Kényeket közvetít. Műhely áthelyezés. Bisztriczer József férfi szabó műhelyét Tompa-utca 13. szám alól Bem-utca I. szám alá helyezte át. Szerkesztő: Dr. Stern Mór. Harctéren elesett hőseink haza» szállítását vállalja Kovács Gyula temetkezési intézete Szatmár. Szatmár-Németi sz.kir. város hivatalos közleményei. ad. 381-1916. sz. Hirdetmény. Tudatjuk a város közönségével, ho'Y a lisztollátás azon nehézségek miatt, mely el a Haditermóny részvénytársaság a gabona oe- szerzősénól küzd, megnehezült. Ha nincs is ok kishitűségre, szükséges, hogy az ellátás akadálytalan biztosítása érdekében minden irányban megtegyük a kötelességünket. Elsőrendű szükségesség, hogy a fogyasztás a legszigorúbb takarékosságot biztosító beosztással szabályoztassék, hogy ezzel minden elkerülhető igény mellőztessők. Ezen érdekből a m. kir. ministerium 4586—1916. M. E. számú rendelete a város területén levő gabona és lisztkészletek számbavételét újból elrendeli; Az egyesek által fogyasztható lisztmennyiséget újból szabályozza és kimondja, hogy 1916. évi január hó 10-től kezdve gabonából előállított lisztet és kenyeret csak hatóságilag kiállított liszt és kenyérfogyasztási igazolványok elienóben lehet forgalomba hozni, vagy vásárolni. Városi tanács az ellátás szabályozása érdekében ezen igazolványok alkalmazását még a jelzett rendelet kibocsátása előtt elha- ározta és a rendelet megjelenése idejében az igazolványok bevezetése iránt szükséges ösz- szes intézkedéseket mrgtette. Minthogy azonban az akkori intézkedéseknél a 2072—1915. M. E. rendelet volt számításba veendő, mely az egyesek által fogyasztható lisztmennyiséget a 4586—1915. M. E. sz. rendeletnél előnyösebben állapította meg, városi tanáos az igazolványok kiállítását az előbb említett 4586/1915 M. E. sz. rendeletbenmeghatározott lisztmeny - nyiségnél nagyobb mennyiségű lisztről szólnak. Minthogy azonban a m. kir. belügymi- nister ur azt a kérelmet, hogy ezen igazolványok változatlanul maradhassanak érvényben, megtagadta, városi tanács kijelenti és nyomatékosan figyelmezteti a közönséget, hogy a kibocsátott igazolványok csak a 4586—1915. M. E. sz. rendelettel engedélyezett lisztfogyasztásnak megfelelő lisztmennyiségig érvényesek. Ezen rendelet szerint 1916. január hő 10. napjától kezdődőleg bárkinek naponként és fejenként búza, rozs vagy árpalisztből vagy e gabonanemüek keverékéből előállított lisztből legfeljebb 240 grammot szabad fogyasztani. A kibocsátott utalványok alapján tehát egy személy egy heti ellátásra 1680 gramm liszt igényelhető és a lisztolárusitóknak egy szea,ély részére ennél több lisztet nem szabad kiszolgálni. Kenyérből egy személy egy napra 336 grammot és egy hétre 2352 grammot igényelhet az utalványok alapján; a megjelölt időre egy személy részére ennél több kenyeret szintén tilos kiszolgálni. Csakis ilyen mennyiségű lisztet és kenyeret fogyaszthat az is, aki az ellátása biztosítására Jiszt vagy gabona készletet szerzett be, vagy ilyen készletekkel mint termelő rendelkezik. Az őstermeléssel foglalkozók azonban a gabonalisztből naponként és fejenként 400 granmot használhatnak fel, mint legnagyobb mennyiséget. A nehéz testi munkával foglalkozók részére pedig a naponkinti és fejenkinti meny- nyiség személyre szóló engedóllyal legfeljebb 300 gramm lisztre felemelhető. Lisztet tehát folyó évi január hó 10 tői kezdve törvényhatóságunk területén is csak a hatóság által kiállított fogyasztási igazolványok ellenében és a fent előadott mértékben lehet forgalomba hozni, vagy vásárolni. Aki azt a lisztmennyiséget, melyre igénye van a pékektől kenyér alakjában akarja igénybe venni, az dr. Papp Zoltán tanácsnoktól lisztfogyasztási igazolványa ellenében kenyőrfogyasztási igazolványt kérhet, de kenyér igénylésére lisztfogyasztási igazolványát is felhasználhatja, mely esetben 7 gramm kenyeret 5 gramm lisztnek kell számítani. Kenyeret is csak a liszt és kenyórfo- gyasztási igazolványok elienóben szabad forgalomba hozni, bármily iisztkÓ3zletből is származzék az. Vendéglők, szállodák, kávóházak és ételeknek forgalombahozatalával iparkereset vagy hivatásszerüleg foglalkozó más üzletek, üzemek és vállalatok az átutazó közönség ellátására forgalmuk arányában kaphatnak liszt vagy kenyérfogynsztási igazolványokat. Ezen helyek szükséglete a vendég létszámmal való egybevetés által fog ellenőriztetni. A jelzet üzlettulajdonosok lizzt vagy kenyérigazolványaik kiállítását csak személyesen kérhetik. A lisztet és kenyeret a közvetlen fogyasztás céljait szolgáló forgalomra nézve megállapiiott maximális árakon a hirdetmé- nyileg közlendő azok a kereskedők és pék^k fogják árusítani, akik az elárusitásra nézve a velük szemben felállított követelmények teljesítését elvállalják és ez alapon a hatóság részéről közvetlenül részesülnek lisztellátásban. Azok a kereskedők és pékek, akik liszt- árusitást végezni illetve lisztet kenyérsütésre és kenyér elárusitásra átvenni akarnak, felhivatnak, hogy a hatóság e körüli követelményeinek megismerése s a kívánt nyilbtko- zatok aláírása végett dr. Papp Zoltán tanácsnoknál jelentkezzenek. Mindaz, aki a 2986/1915. M. E. számú rendelet alapján ipari feldolgozás oéljaira liszt vagy gabonakészletet szerzett be, vagy ily készleteket a 2813/1915. M. E. sz. rendelet alapján közvetlenül a malmoknál való megrendelés utján vásárolt, azonkívül a vámőrlőmalmok a vámőrlésekből származó készleteket és azok az elárusítók, akiknél elárusitás végett hatósági liszt van készletben, a birtokukban levő liszt- készleteket dr. Papp Zoltán tanácsnoknak azonnal bejelenteni tartoznak és f. hó 10-ével kezdődőleg kötelesek kötelesek azokról nyilvántartást vezetni, amelybe úgy a készletnek minden növekedéseit, mint annak minden apadását feljegyezni tartoznak. Továbbá, mivel a 4588—1915. M. E. sz. rendelet a naponként és fejenként felhasználható lisztmennyiséget a 2072—1915. M. E. sz rendeletnél alacsonyabban állapította me^, a készlettel rendelkező fogyasztókat is felhívja a városi tanács, hogy a készletükből feleslegessé ifit mennyiséget dr. Papp Zoltán tanácsnoknak 5 nap alatt múlhatatlanul jelentsék be. Ismételve hangsúlyozza városi tanács, hogy folyó év január hó 10»ótől liszt és kenyér — bárminemű készletből — csak liszt és kenyérfogyasztási igazolvány ellenében árusítható. Az árusítók az elárusitásnál a liszt vagy kenyórigazolvány megfelelő szelvényét bevenni, ezeket összegyűjteni és az összegyűjtött szelvényekkel a hatóságnak elszámolni kötelesek. A hatóság a készletek kezelését az árusító által vezetendő nyilvántartás és a bevon, szelvények alapján fogja ellenőriztetni. A bevont és a hatóságnak elszámolt szelvények fogják mutatni azt a mértéket is, amelyben az árusító újabb készlettel ellátható Figyelmezteti városi tanáos a közönséget, hogy a 4586-1915. M. E. sz. rendelet alapján, aki a hatóságnak a liszt és kenyérfogyasztási igazolványokra vonatkozó rendelkezéseit megszegi, kihágást követ el és az 1914. L. t.-cz. 9. §-a értelmében két hónapig terjedhető elzárással és 600 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Reméli azonban városi tanáos, hogy a közönségnek minden egyes tagja átérzi ezen nehéz, de reményteljes idők paranosát és résztvesz a végső céljaink elérésére vezeté utunk elé gördülő akadályok leküzdésében. Dr. YAJAY KÁROLY, kir. tan., polgármester. 1326—1916. tan. sz. HIRDETMÉNY. Városi tanács a m. kir. Ministeriumnak 371—1916. M. E. számú rendelete értelmében közhírré tesz , hogy : Minden malom vállalat ős pedig a kereskedelmi őrléssel foglalkozó malomvállalatok éppúgy, mint a vámőrlő malom vállalatok, továbbá a gabonát vagy lisztet élelmicikké feldolgozó ipari vállalatok (kenyérgyárak, sütők, pékek, cukrászok, száraz sütemény, kétszersült és hasonló gyárak, valamint tészta és tarhonyagyárak és minden ily nemű vállalat) úgyszintén gabona és lisztkereskedők, valamint általában — a termelőket kivéve — mindazok, akik gabonát vagy lisztet forga- lombahozatal céljára tartanak birtokukban. Kötelesek a birtokukban levő akár saját tulajdonukban álló, akár más részére őrzött, vagy birtokukban még nem lévő de akár maguk, akár más részére kötés utján biztosított búza, rozs, kétszeres, árpa, zab és tengeri készleteket, továbbá őrlés, zúzás, hántoláa stb. által előállított egyéb termékeket és hulladékokat, amelyek nem esnek a korpa forgalomba bocsátásának szabályozásáról 2966— 1915. M. E. sz. alatt kiadott rendelet alá, — tekintet nélkül a készlet tárolásának helyére — az 1916. évi február 1. napján volt állapot szerint legkésőbb 1916. évi február 8. napiáig a Haditermény részvénytársaságnak bejelenteni Ezen bejelentési kötelezettség a hatóság által elárusitásra és feldolgozásra kiadott lisztkészletekre nem vonatkozik. A bejelentést írásban kell megtenni, a bejelentéshez szükséges nyomtatványokat a rondőrfőlcapitányi hivatal fogja rendelkezéera bocsátani. Vámőrlő malomvállatok, amelyek kizárólag az őröltető félnek házi és gazdasági szükségletére örülnek, az őrlésért darálásért, zúzásért stb. járó és nem pénzben fizetett vámot (örlősdijat) a jelen rendelet életbe lépésétől kezdve az őrlésre hozott gabona- neműből (búza, rozs, kétszeres, árpa, zab, tengeri) csak természetben, nem pedig liszt állapotban vehetik ki. A vámul szedett gabonából a malomvállalat birtokosa csak a fennálló rendelkezésék szerint ssámitandó saját házi és gazdasági szükségletének megfelelő mennyiséggel rendelkezhetik, a felesleget