Szamos, 1915. december (47. évfolyam, 329-358. szám)

1915-12-05 / 333. szám

4. oldal SZAMOS (1915 december 5. 333 szám sorából, a cime: „Nem, nem . . .“ s Bedő Ilonka és Kiss Miklós játsszák a főszerepe­ket. A mai előadásra színigazgató által ki­adott összes bérlet és szabadjegyek nem érvényesek. D Kössünk téli ruhát a katonáknak 1 Gyapjufonálra előjegyzés és ruha- minta a polgármesteri titkárnál. A iyapjufonál kg-ja 15 koronába kerül. A ruhákra sürgős szükség lesz. Haza­fias kötelesség e munkában résztvenni! £ II HÍREK A katonai bevonulást el­halasztották. Budapestről hivata­losan közük, hogy mindazoknak, akiknek december 6-án kellett volna katonai szolgálatra bevonulniok, bevonulásuk december 15-re elhalasztatott. Esti istentisztelet. Az evanglikus egy­ház második esti istentiszt eleto ma este 6 órakor lesz a Rákóczi-utcai áll. iskolában. A népélelmező bizottság a fáért A népélelmező bizottság abból a célból, hogy a fabeszerzés megkönnyítésére valamit tehessen, három tagot küldött ki kebeléből, akik ki­utaznak az Avasba és az ott levő fakészlet beszállításáról gondoskodni fognak. Gróf Károlyi Mihály a választó­jogért. Budapestről jelenti tudósítónk: A függetlenségi párt péntek esti értekezletén Károlyi Mihály gróf bejelentette, hogy az indemnitás tárgyalásakor határozati javaslat­ban fogja követelni a demokratikus választó­jog megalkotását. A bejelentés feltűnést keltett. Eljegyzés. Dunka János városi adótiszt eljegyezte Papp Lujzát, Nagy József helybeli lakos nevelt leányát. Térzene. Az 5. gyalog ezred zenekara ma délelőtt 11 órakor térzenét ad. A Jótékony Nőegylet hétfőn délután 5 órakor tartja szokásos választmányi gyűlé­sét, hová a tagok szives megjelenését kéri az Elnökség. Kirendelés. Dr. Foltin Endre kis­váráéi kir. járásbirósági jegyzőt a debreceni kir. Ítélőtábla elnöke a szatmárnémeti kir. törvényszékhez két hónapi időtartamra szol­gálattételre kirendelte. Nyilvános nyugtázás. A Szatmári Izr. Nöegylet által Csaba Adorjánné Öméltósága védnöksége alatt múlt hó 21-én rendezett jófókonycélu hangversenyen 1300 K összes jövedelem folyt be, amelyben bent van a „Szatmárfalva“ c. alkalmi újság elárusitásá- ból befolyt 200 K is. A belépő jegyekre a következő felülfizetések történtek: Csaba Adorján főispán 50 K, Roóz Samu 30 K, Reiter Jakab, Krassó Miksáné, Benkő József kanonok 20—20 K, Bródy Béla 18 K, Róth Lajos, Vágó Imre, Markovits Ignátz, Altmann Ede, Princz Dezső, dr. Kölcsey Ferenc 16—16 K, dr. Keresztszeghy Lajos, Markovits Májor 14—14 K, Klein Vilmos, Steinfeld Mór, Friedmann Ferencz 12—12 K, dr. Molnár főorvos, Frieder Adolfné,dr. Schőnpflug Jenő, Roóz Gyula, Madarassy Vilmosné úrnő, Már­kus Jenő, dr. Fried Lipót 10—10 K, itj. Freund Sámuel, Cs. Mayer Ernő, özv Rólh Lajosné, dr. Haraszthy Béla, Rácz Andor, Czukor Adolf, Witt Móritz 8-8 K, Szegedy Antal, dr Heller Gyula, Kun Aladár, Princz József, Weisz Albert, Domahidy Pál, Szlávy Dezső, dr. Benedek József, Huszár Aladár, dr. Weisz Sándor, dr. Ambrózy Sándor, dr. [ Ehrenreich Lipót, Vajay Károly 6—6 K, , Dénes Sándor, Weisz Géza, Kertész Ferenc, Lőwy Miksáné, dr. Fischer József, Halász Imre, Bródy Vilmosné, özv. Wertheimer Li- pótné, 5—5 K, dr. Tímár Zsigmond, Bánó j Gábor, Fried Sándor, dr. Biró Elemér, Révi ! Miklós, Kóródi Mihály, Braun Nándornő, ; Halász Mór, dr. Rácz Endre, dr. Lükő Béla, j 4—4 K, dr. Weisz Károly, Balogh Ignátzné, I Fried, dr. Damokos Andorné, dr. Dénes Vik- ' tor, dr. Nagy Arthur, N. N. 3—3 K, Grün- ! féld Sándor, Rosenfeld József, Erdélyi, Stern Mór, Gyeneiné, Deutsch Mór, N. N., Marko­vits Gyula, Polgár 2—2 K, Farkas Sándor, N. N. 1—1 K. A központi hatalmak terjeszkedése. A düsseldorfi Generalanzeiger szerint a köz­ponti- hatalmak által megszállott terület 470,000 négyzetkilométerre növekedett 35 milliónyi lakossággal. Lorántffy estély. A helybeli LorántíTy Egyesület december 5-én délután 5 óra kor tartja első estélyét, a ref. nőnövelde tornacsarnokában. Műsora a következő: 1) Nyitány. Előadja a helybeli ref. főgymn. énekkara. 2) Megnyitó beszéd. Tartja Doma­hidy István ur, az egyesület diszelnöke. 3. a) Wagner: Erzsébet belépője Tannhäuser bői. b) Franz: Gyógyítás. Énekli: Szabó Margit urleány. Zongorán kiséri: Bendiner Nándor zeneiskolai igazgató ur. 4) ,,A Háborúról“. Felolvassa: Dr. Lene Géza egyetemi tanár ur. 5) Puccini: Nagy ária Tosca-ból, Énekli Szabó Margit urleány. Zongorán kiséri: Ben­diner Nándor zeneiskolai igazgató ur. 6) Liszt: Rigoletto ábránd. Zongorán előadja Kovács Rózsika urleány. 7) Záróének. Előadja a helybeli ref. főgimn. énnekkara. Belépődíj: ülőhely 50 fillér, állóhely és tanuló jegy 20 fillér. Az estély jövedelme helybeli katonáink karácsonyfájára lesz fordítva. URÁNIA MOZGÓ (KINO THEATER) Az Iparos Otthon dísztermében. ____ ________Telefon 3-95.________ MA VASÁRNAP d u. 4 órától folytatóag 11 óráig: a Nordísk films Gomp. óriási sikerű slágere, a fővárosi Omnia nagysikerű müsorszéma. HB—B 1. 2. Messier híradó, háborús híradó. 3. 4• PufFí aszfaltbetyár, bohózat 2 f. 5. 6. 7. Szenzációs színmű. -----Az 3 fülvonás. 8. Repriz ! Repriz ! Repriz I A bohózat királya : : POL1DOR RUHAFOGAST VÁSÁROL falrengető bohózat. ~9.To.1T A világhírű Nordisk Comp. óriási sikerű slágere. Főszereplő : Kis© Fpdliell. izgalmas szinmü 3 felv. A mit Else Frölich e színműben produ­kál, az egyszorüen csodálatra méltó. Vasárnap 4 órától nagf délutáni előadás. Elitéit árdrágítók. Az elmúlt héten a ! rendőri büntető bíróság a következőket bün­tette meg árdrágítás miatt: Papp Islvánné, Szabó Károlyné, Buús Forenczné, Kallós Balázsné (Vetés), Ki3pál Imréné, Papp Istvánné. Adnak már jelzálogkölcsönt. Buda­i pestről iiják: Az utóbbi hetekben megint : több jelzálogkölcsönt folyósitottak a buda- | pesti nagybankok, miután a konjunktúra ál­talában sokkal kedvezőbb. A kölcsönök ösz- szege nem nagy, de a feltételek igen ked­vezőek, úgy, hogy kilátás van arra, hogy na­gyobb mérvű kölcsönkihelyezés fog megin­dulni. A vidéki pénzintézetek most már szin­tén kezdenek jelzálogkölcsönöket folyósítani, mert a betétállomány mindenütt rendkívül emelkedik és prima jelzálogüzleteket köt­hetnek. A „Szamos“ gyűjtése. Blága József n,ülábára : N. N., Helmeczy Palkó Józsika (Aranyosmegyes) 3—3 K, Szenes Jenőné (Krasznaterebes), N. N., N. A., Kovács Gusz- távné (Turhtvándi) 2—2 K, Kulcsár István telekkönyvvezotő a katonáknak tejreggelire 5 K, Kulcsár Istvánné karácsonyi cigarettára 5 K ; Papp József 5—5 K-t adott a harctéri katonáknak, a sebesülteknek karácsonyi aján­dékra, a vak katonáknak é3 Szatmárfalvára. — Mónus Lajos tüzfelügyelő és Blatniczky János kályhakészitő egy fogadásból kifolyólag a sebesülteknek karácsonyi ajándékára 8 K-t, Blága Józsefnek 2 K t, Szatmárfalvára 5 K-t és a Szatmári Nőegylet által kezelt árvák részére 5 K t küldtek be hozzánk. — A kár­páti akcióra Persenszky Miklós 10 koronát juttatott hozzánk. Az adományokat továb­bítjuk. Hadikölcsön-jegyzések a Halmíi Ta­karékpénztárnál. Megemlékeztünk már ar­ról az impozáns eredményről, amelyet a halmii járás lakossága között Morvay Zsig­mond főszolgabíró és Nádas Lajos főkönyvelő, valamint a szolgabirák agitációja ért el a hadikölcsön jegyzés terén. Most kaptuk meg a jegyzések kimutatását, amely szerint a Halmii Takarékpénztárnál történt jegyzések összege 235 ezer koronát tesz ki. A 500 koronán felüli jegyzések a következők: 5000 koronát jegyeztek: Itj. Deák Sán­dor Nagypalád, Lichtmann Menyhértné Nagy­várad; 4000 koronát: Weisz Herman Halmi, Rozenfeld Sámuel Feketeardó, Tóth Sándor biró, Feketeardó, Baló Antal Feketeardó, Grósz Sámuel Turterebes, Fried Eskelesné 3800 koronát; 3000 koronán alul 2000 koronáig: Deák Elek Nagypalád, Farkas Sámuel Csepe, Grósz Sándor Kökényesd, Bukovics Károly Fekete­ardó, Berkovics Mózes Feketeardó, Schvartz Herman Feketeardó, Suba Ferenc Istvánné Feketeardó, Friedman Ferenc Feketeardó, Eidlitz Ignátz Szásztalu; 2000 koronán alul 1000 koronáig: Je­remiás Fáni és Sarolta Halmi, Braun Dávid Kökényesd, Suba Miklós Szászfalu, Szemák Mihály Feketeardó, özv. Riskó Györgyné Feketeardó, Bánik Mihály Feketeardó, ifj. Paládi Károlyné Feketeardó, Paládi Andrásné, Szemák Lászlóné Tiszaborkut, Katz Szeréna, itj. Egri Mihályné, id. Egri Mihályné, Tóth Gábor, Kiss Mihályné, Tóth Marcella, Leven- del Hugó, Lev- ndel Sándor, Imre Józsefné, Klein Lébi, Izr. szent egylet, Zelikovics Ber- nát, Tóth Sándor bíró, Spitz Lajos, Peleski Mihály, Veszprémi B. ? Károlyné, Riskó La­josné, Halinka Mihály, Grün Bernát, Seres Dániel, Feketeardó, Halinka János Pisté Fe keteardó, Tiszakirva község, Nádas Ilonka Halmi, Mekker Istvánnné, Scvarczkopf István, özv. Vida Gáspárné, Erii Mihály, Schvarczkopf János, Sőnberger Mihály, Paládi Dánielnő Turterebes, Jánvási Lajos, Veszprémi B. Ká­rolyné Feketeardó ; 1000 koronán alul 500 koronáig : Schvartz Anna, Vinkler Károly Halmi, Far­kas Volfné, Mádi István, Paládi Károly, Pe­leski Dániel, Herman Ziszkind Feketeardó, Néma György Istvánné Turterebes, Ruszinka

Next

/
Oldalképek
Tartalom