Szamos, 1915. december (47. évfolyam, 329-358. szám)

1915-12-24 / 352. szám

3. oldal SZAMOS (IMA decsmbdr 24 352. szám 4 franciák veresége a DgDgafi harctéren. Berlin, dec. 23 A nagy főhadi­szállás jelenti: Nyugati hadszíntér: A nyolcvankettedik nép fölkelő dandár bátor ezredei tegnap kemény küzdelemben foglalták vissza a Hartmansweilerkopf kúpját. Az ellenség rendkívül súlyos, véres veszteségeket szenvedett és 23 tisztet és 1530 főnyi legénységet hagyott fogolyként kezünkön. Az északi lejtőn folyik az egyes árok darabok megtisztítása, amelyeket a franciák még tartanak. A tegnap esti hivatalos francia jelentés adata, amely szerint a december huszonegyedikén a csúcs­ért vívott harcokban 1300 németet fogtak el, legalább is felében túlzás. A mi összes veszteségünk, belészámitva valamennyi halottat, sebesültet és eltüntet, amennyire át lehetett tekinteni, 1100 embert tesz ki. A legfőbb hadvexetőeég. LEGÚJABB. Bizalom az olasz kormánynak Basel, dec. 23. a uouauu mai uieseu a Salaudra- kormánynak 221 szavazattal 169 ellenében bizalmat szavaztak. Aknára futott egy angol hadihajó. Oalac, dec 23. A szuezi csatornában a Sout­hampton nevű angol hajó a törökök áltál lerakott aknára futott. A hajó elsülyedt. A katasztrófa egész Ang­liában nagy izgalmat idézett elő. A városi tisztviselők és a „Szatmár és Vidéke.“ A »Szatmár és Vidéke“ két legutóbbi számában vezércikkben foglalkozott a városi tisztujitással. Az első cikkben sikra kél a város egyik — ma már csak volt — tisztviselője mellett, akinek kiemeli különös értékét, amelyett fokozottnak lát azáltal, hogy a fegyelmi bíróság »súlyos fegyelmi vétségek miatt“ a cikk megírása előtt egy nappal ítélte el. Mert — igy a cikk okfej­tése — ez a büntetés olyan lecke az illető tisztviselő számára, amely óva fogja inteni a hasonló fegyelmi vétségek elkövetésétől és igy most bizonyos csak igazán, hogy értékes tisztviselő lesz. Nem hisszük, hogy az illető tisztviselő reflektált volna erre a kellemetlen dicséretre, azt meg éppen bizonyosra vesz- szük, hogy nem örvendett, hogy értékét a reá kiszabott fegyelmi büntetéssel mérik, de mi szerettünk volna tapintatosabbak lenni az illető iránt, mint a jóakarója és ezért nem is akartunk a róla írott cikkel foglalkozni. Nem is tettük volna ezt, ha azt az érték­megállapító cikket nem követi egy hét múlva egy másik, amelyik leszóíja a városi tiszt­viselői kart. A többit. A cikk érdemére már megfelelt dr. Lénáid István városi főjegyző. Mi csak annyit füzünk hozzá, hogy furcsa felfogás az, ahol a megbüntetett tisztviselő­ről dicsérő cikk, valóságos magasztaló jele­nik meg — éppen megbüntetése alkalmából, ugyanott bántó hangon szólják le azokat a tisztviselőket, akik még nem adtak okot ha­sonló ,értékelésre*, akik törvényes fizetésben óhajtják boldogulásuk alapját megvetni. — Ugyanitt utalunk a nevezett lapnak egyik, ugyanazon toliból eredő apróságára, amely azt állitja, hogy dr. Keresztszeghy Lajos a tisztviselők küldöttségét vezette a polgármes­ter elé, akitől azt kérték, hogyne kandidálja Bartha Kálmánt. Ezzel szemben a tény az, hogy a polgármesternek semmi köze nem volt a kandidáláshoz, nem is volt a bizott­ságnak tagja, a tisztviselők nála sem küldött- ségileg, sem privátim nem jártak ez ügyben. Az egészből mindössze annyi a valóság, hogy privát beszélgetés közben — amelyben dr. Keresztszeghy is résztvett, de tisztviselő egy sem — arra igyekeztek rávenni a pol­gármestert, hogy ebben az ügyben se pro, se kontra ne exponálja magát, hanem ma­radjon semleges. így is történt. Ami pedig dr. Keresztszeghy Lajos személyét illeti ez ügyben, erre vonatkozólag egészen biztos tudomásunk van róla, hogy a munkapárt elnöke Bartha Kálmán jelölése mellett sza­vazott. De biztosra vesszük azt is, hogy Bartha Kálmán szívesen venné, ha meg­szűnnék már az a határtalan jóakarat, amely az ő ügyét a nem kellemes felszinen tartja. Behiyiák a felmentettek agg részét. — A „Szamos* eredeti tudósítása. — Budapest, dec. 23. Budapesti tudósítónk jelenti : Jól infor­mált helyről szerzett értésülések szerint a telmentett tartalékosokat, póttartalékosokat, amennyiben a harminekettedik évet még nem töltötték be, legnagyobb részt néhány napon belül be fogják hívni. Erre az intézkedésre okot az adott, hogy az idősebb korosztályok­hoz tartozó és népfölkelői pótszemléken al­kalmasaknak talált népfölkelők közül közér­dekből való nélkülözhetetlenség címén igen soknak a felmentését kérték. A honvédelmi minisztérium már leirat­ban is figyelmeztette az ajánlásra jogosult közigazgatási hatóságot, hogy a nélkülözhe­tetlenek felmentésénél az idősebbek fognak először előnyben részesülni. Ennek az elvnek a megvalósításaképpen történik most meg egyes felmentettek behí­vása. A közhivatalok, pénzintézetek, a had­sereggel szerződéses szállítói viszonyban álló vállalatok, amennyiben újabban besorozott, idősebb korosztályú alkalmazottak fölmentését kérik, fiatalabb korosztályú felmentett alkal- mazottaikról le kell mondaniok. A .Szamos4 munkatársa illetékes he­lyen érdeklődött afelől, hogy érkezett-e vala­milyen rendelet a felmentettek behívására vonatkozólag ? — Nem érkezett és nem is fog ér­kezni, mert hiszen a polgári hatóságnak a tényleges katonai szolgálatra való behívások ügyében nincsen több szerepe, mint a behívó kézbesítése vagy a plakát kiragasztása. Hallot­tunk a 32 éven aluli felmentettek behívásáról, de tudomásunk szerint eddig Szatmáron alig hivtak be valakit. — Értesültünk arról is, hogy a hon­védelmi minisztérium kontingentálja a vidéki pénzintézeteknél a fölmentettek : zámát. A legnagyobb vidéki pénzintézeteknél 4 a ,kö- zépnagyoknál 3, a kisebbeknél 2 tisztviselő lehet fölmentve. — Hogy egyéb vállalatok fölmentett alkalmazottainak számát is kontingentálni fogják-e, arról tudomásunk még nincs. De nagyon valószinü, hogy hamarosan erre vo­natkozólag is történik intézkedés. A kórházba utalt népfölkelők sorsa. A honvédelmi miniszter rendkívül fon­tos é3 mindenkit érdeklő rendeletet küldött tegnap Szatmár váios polgármesteréhez arról, hogy a sorozáson a kórházakba utalt népfö! kelőkkel szemben milyen eljárást kell követni. A rendelet igy szól: Az 1873—1896. évi születésű népföl­kelésre kötelezettek bemutató pótszemléje al­kalmával a szemlebizottságok ál’al a helyőr­ségi kórházba küldött egyének orvosi meg­vizsgálása körül tapasztalt nehézségek meg­szüntetése végett az 1915. évi 13.100. ein. szám alatt kibocsátott körrendeletéin kapcsán a következőket rendelem: 1. A szemlefcizotlság a népfölkelésre kötelezetteket az idézett körrendeletéin értel­mében tekintet nélkül fogyatkozásukra csak helyőrségi kórházba rendelheti; ily egyének csapatkúrházba egyáltalában nem küldhetők. 2. A helyőrségi kórházba vagy felül­vizsgálatra rendelt egyének népfölkelési iga- zolványi lapjainak hátlapjára a helyőrségi kórházba, illetőleg felülvizsgálatra történt rendelés vezettessék rá és az igazolványi lap az illetőknek oly hozzáadással adassék vissza, hogy azt gondosan és épen megőiizui és a helyőrségi kórházban, illetőleg a felülvizsgá­laton átadni kötelesek. 3. A pótszemle alatt helyőrségi kór­házba rendelt népfö kelésre kötelezettek ré­szére a népfölkelési igazolványi lapon kívül igazolvány állíttassák ki és az iUető népföl- kelésre kötelezettnek kézbesittessék. 4. A helyőrségi kói házb i rendelt nép- fölkelésre kötelezettek nevét és tartózkodási helyét a pótszemlén jelenlevő járási tisztvi­selő jegyzékbe foglalja é3 azok számát azon legközelebb fekvő helyőrségi és pedig első­sorban cs. és kir. helyőrségi kórháznak, mely az illető járásnak megfelelő honvédkerület területén fekszik, oly felkéréssel hozza tudo­mására, hogy a helyőrségi kórház parancs­noksága azt a napot, melyen ezek az egyé­nek a helyőrségi kórházban megvizsgálhatók és elhelyezhetők, vele távirati utón közölje. 5 A helyőrségi kórház parancsnoksága által kitűzött napot megelőző napra a kór­házba utasitott népfölkelésre kötelezettek a járási székhelyre beidézendők és egy kísérő­vel a helyőrségi kórházba küldendők. A kisérő ezeket az egyéneket jegyzék mellett a helyőrségi kórháznak átadja, ahol az illetők megvizsgáltatnak és megvizsgálta- tásuk után ismét haza küldetnek. 6. A helyőrségi kórház az átadott nép­fölkelésre kötelezettektől a népfölkelési iga­zolványi lapot és az igazolványt átveszi. Az orvosi vizsgálat foganatosítása után az iga­zolványra rávezeti, hogy az illető népfölke­lésre kötelezett orvosi vizsgálat után a kór­házból mikor bocsáttatott el és ennek megtörténte után az igazolványt az illető népfölkelésre kötelezettnek visszaadja. A népfölkelési igazolványi lapot pedig a külön ívre írandó orvosi lelettel együtt csoporton­ként annak a honvédkiegészitő parancsnok­ságnak küldi meg, melynek területén az illető egyén a népfölkelési bemutató pót­szemlén megvizsgáltatott. 7. A honvédkiegészitő parancsnokság azoknál, kikre nézve a kórházi lelet szerint alkalmasságot kizáró fogyatkozás állapíttatott meg, alkalmatlanra szóló határozatot a nép- tölkelési névjegyzékbe és a népfölkelési iga­zolványi és utalási lapba bejegyzi és ennék megtörténte után a népfölkelési igazolványi lapot a tartózkodási hely elöljáróságának az illető egyénnek való kézbesítés végett meg­küldi. 4 Ellenben azok az egyének, akik a kór­házi lelet szerint a népfölkelési fegyveres szolgálatra alkalmasak, megvizsgálás és fel­avatás végett a honvédkiegészitő parancs­nokság által behivási parancscsal beidézendők és hasonló módon kezelendők, mint a többi pótszemlére behívott egyének. A hozott határozatról a tartózkodási

Next

/
Oldalképek
Tartalom