Szamos, 1915. december (47. évfolyam, 329-358. szám)

1915-12-01 / 329. szám

(1915 december 1. 329. szám) SZAMOS 3. oldal felé haladó 1706. számú személyvonat, a melynek rendesen 7 óra után kellett volna indulnia. A feketeardói állomáson, ahova a személyvonat körül-belül 12 óra tájban érkezett, a királyháza felől Szatmár felé haladó 1772. számú tehervonat indulásra készen várta a személyvonat beérkezését. A személyvonat eddig még kiderítetlen okból a tehervonat vágányára futott úgy, hogy mire a mozdonyvezető a tévedést észrevette, már az összeütközés elkerülhe­tetlen volt. A személyvonat mozdonya belefutott az álló tehervonat mozdonyába. Mindkét mozdony összeroncsolódott. két vasúti kocsi megrongálódott. Néhány apróbb, jelentéktelen sérülésen kívül csak a személyvonat egy kalauza szenvedett komolyabb, de nem életveszélyes sérülést. Az összeütközés természetesen forgalmi zavarokat okozott a pályán úgy, hogy az a vonat, amelynek Királyháza felől ma hajnalban 3 órakor kellett volna Szatmárra érkezni, csak délelőttt 1k 11-kor jött be. Délelőtt azonban a pályát teljesen rendbehozták, az összetört kocsik roncsait eltávolították s a forgalom most már ismét rendes. Az összeütközés okának kiderítése tárgyában a vizsgálat folyik. Színházi műsor. Szerdán : Erdészleány, C. bérlet. Csütörtök : Tekenősbéka, A bérlet, csak felnőtteknek. Péntek: Egy test két lélek, zóna. Szombat: Bájos ismeretlen, B bérlet. Vasárnap d. u.: Legénybucsu, zőna. Vasárnap este: Bájos ismeretlen, C bér. URÁNIA MOZGÓ i (KINO THEATER) Az Iparos Otthon dísztermében. | _ Telefon 3-95. fi MA SZE1DAN este 7 órától folytatólag 11 óráig: | a fővárosi Omnia szezonslágere. | NAGY BŰNÜGYI DETEKTÍV EST. 1. Messter hadi híradó, háborús | aktualitások. 2. 3. Duczi bácsi gondjai, falrengető f bohózat. H ÍTíTTfJ. Nagyszabású hábcrus dráma. á LllOliáS j izgalmas, érdekfeszitő háborús film 3 felv. Éj 7. Aki nem akar házasodni, fairen- || gető bohózat. 8. 9. 10. 11. Érdekfeszitő bűnügyi detektív színmű. 1 ■AZ ÉH HOMÁLYÁBAN! I detektív színmű 4 felvonás (2000 méter.) i II HÍREK 1 Vilmos császár bécsi látogatása. Bécsből jelentik : Vilmos császár hétfőn dél­után kihallgatáson fogadta gróf Tisza István és Stürgkh gróf miniszterelnököket és Burián István báró külügyminisztert. Tisza István gróf ezután magánkihallgatáson jelent meg a királynál, majd este hazautazott. Hétfőn dél­után a német császár nevében koszorút he­lyeztek Erzsébet királynő és Rudolf trónörö­kös koporsóira. Este udvari ebéd volt, melyen a két uralkodón bivül résztvett a német csá­szár kísérete, a német nagykövet és személy­zete, valamint Burián István báró. Az est­ebéd elvégeztével a császár a legszivélyeseb- ben elbúcsúzott Ferenc József királytól és egynegyed 8 órakor a penzingi pályaudvarról elutazott. A buesuzásnál trónörökösünk ismét megjelent a pályaudvaron. Gyógyszertár-vizsgálat. Dr. Lénárd István h. főkapitány elnöklete alatt dr. Vajay Imre tiszti főorvos, dr. Wallon Gyula tb. fő­orvos, dr. Griell Kálmán fővegyész és Tereh Bálint rendőrtiszt az elmúlt héten gyógyszer- tár vizsgálatot tartottak a városban. Megvizs­gálták az összes gyógyszertárakat és közülök a Tabajdy György, Rajzinger Sándor, Hor­váth József és az Irgalmas rend gyógytárait teljesen kifogástalanoknak, mintaszerűeknek találták. Két gyógytár most változtatott tulaj­donost s igy az itt tapasztalt kisebbfajta rendetlenségek csak az átvétel folyamatban levő munkájának tudhatók be. Egy patikában a fővegyész gyanús szereket talált, amelyek­ről vegyvizsgálat utján megállapította, hogy nem felelnek meg az előírásnak. A gyógysze­reket, miután azokból a fővegyész mintákat vett, a rendőrség zár alá helyezte. Ä decemberi maximális árak. A legteljesebb rószvétlenség mellett folyt le tegnap délután az ár- megállapitó bizottság ülése. A bizottság a dec. 1-től december 15-ig érvényes maximális árakat az elmúlt félhavi árak­kal egyformán szabta meg. Változások csak a következőkben történtek : Hízott liba kilója élősúlyban 4 K 50 f. helyett 4 K ; tojás darabja 14 f. helyett 15 f; friss, fölözetlen tej literje 36 fillér he­lyett 38 fillér; sertészsír kilója 7 korona. A gépészek és fűtők szabadságo­lása. A hadügyminisztérium a cséplőgépek már jelenleg fölmentett gépészeit é3 fűtőit ez év december 31-ikéig fölmentette a katonai szolgálat alól. Azonkívül a hadügyminiszté­rium, a honvédelmi minisztérium, vagy a katonai parancsnokságok által a gőz- és motorekék katonai szolgálat alól fölmentett gépészeinek és fűtőinek a hadügyminisztérium további intézkedésig megengedték, hogy szol­gálati helyükön maradjanak. A cséplőgépek gépészei és fűtői szabadságának meghosszab­bítása automatikusan történik és ezért a kér­vények beadása elmarad. A szabadságolt legénységnek a szabadságolási okiratokon a politikai hatóságok igazolják a szabadság meghosszabbítását. Ugocsa a hadikölcsönért. Ugocsa tiszántúli (halmii) járásának közönsége — mint nekünk jelentik — 565,810 koronát jegyzett a harmadik hadikölcsönre. Az ered­mény úgy volt elérhető, hogy dr. Morvay Zsigmond főszolgabíró szolgabiráival és a Halmii Takarékpénztár ügyvezető főkönyvelő­jével, Nádas Lajossal agitációs körutat tartott és a közönség hadiszolgáltatásért járó köve­telésének legnagyobb részét hadikölcsön jegy­zésre átengedte, amit a kassai cs. és kir. katonai parancsnokság előzetesen tudomásul vett és annak keresztülvitelében a főszolga­bírót készséggel támogatta. Csupán statiszti­kai szempontból érdemes felemlíteni, hogy magánál a Halm-i Takarékpénztárnál 235,000 koronát jegyeztek és hogy az első hadi­kölcsönre a járás közönsége 99,687 koronát, a második hadikölcsönre 120,300 koronát, igy a három hadikölcsönre összesen 785,797 koronát jegyzett, ami annál :;zebb és a kö­zönség hazafias érzületét bizonyító eredmény, mert ezen összeget 75 százalékban kisembe­rek jegyezték az 50 koronától 5000 koronáig terjedő összegek erejéig. A nagyobb jegyzé­sek közül kiemelkedik a fertösalmási ref. egyház 40,000 koronás és néhai Fogarassy Aurél örököseinek 30,000 koronás jegyzése. Szivar, cigaretta kell katonáinknak. A háború vaspörölye nemcsak a fronton mü­vei csodákat, itthon is nagy dolgokat teremt, eggyé kovácsolja a sziveket. Mintha egyetlen szivből állana az egész nemzet, oly megértő szeretettel, oly egyakaratu lelkesedéssel teszi magáévá mindenki az országban a Hadae- gélyző Hivatalnak s a Vöröskeresztnek azt az együttes akcióját, amely a harctéren küzdő katonáinkat szent Karácsony ünne­pére az ajándékok egész halmazával akarja elárasztani. A siker már most is biztosított­nak látszik ; hazafias, áldozatos társadalmunk lehetővé teszi katonáink megajándékozását, a mozgalom vezetősége pedig gondoskodik ar­ról, hogy az ajándékok értékes, hasznos, kedves, szükséges, szóval valóban érdemes ajándékok legyenek. A harctéri ajándékoknak — nagyon helyesen — jelentékeny részét fogják fogják képezni a szivarok és cigaret­ták, azok a dolgok, amelyek katonáinknak közismeretes, a legkedvesebb élvezetet nyújt­ják. Tehát nagymennyiségű dohányneinüre van szükség! A karácsonyi ajándékozás ak­ciójának vezetősége a cél elérésére egy na­gyon egyszerű, könnyű és senkinek sem kel­lemetlenkedő módot talált. Az ország összes dohány tőzsdéiben I, 2 és 20 filléres jóté­konysági bélyegeket helyezett el és ezek­nek tetszés szerinti mennyiségben vásárlására minden egyes vevőjének figyelmét felhívja a tőzsdés. Most tehát nem azt kívánják tőlünk — mint füsttelen napon —, hogy mondjunk le egy időre a dohányzásról, csak azt kérik a frontok szilárd vasöve mögött nyugodtan füstölő férfiaktól, hogy szivar- és cigaretta­vásárlásaiknál gondoljanak szeretettel arra a sok százezer katonára is, akiknek szenvedé­seik és fáradalmaik közepette oly nagy örö­met okozna, ha csak néha is dohányozhat­nának és ehhez csak úgy juthatnak hozzá, ha mi juttatunk nekik szivarjainkból, cigaret­táinkból. Vásároljunk tehát e napokban jóté­konysági bélyegeket, mert ezekből válik szi­var és cigaretta katonáink számára! Gondol­junk mindannyian arra, hogy amily jóleső a dohányzás élvezete, épp oly kinos annak nél­külözése. Malomtulajdonosok figyelmébe. — Alkalmi vétel. Gép, henger és dyna­mo olajra. Bővebb felvilágosítást Gottlieb Jenő ad, Royal-szálló. Telefon: 273. Sertés hús és szalonna kapható 4 és 6 koronáért Arany János-utca 42. Juhot keres és élelmi cikkeket vételre nagyobb mennyiségben Poszvék Nándor gazd. szakirodája Szatmár, Attila-u. 7. Telefon sz. 14. Szerkesztői üzenetek. Adomány. Egy kis türelmet kérünk. Minden adományt nyugtázunk, de — mivel a nyugtázás pár nap múlva sem vészit ak­tualitásából — kénytelenek vagyunk a hábo­rús híreket előnyben részesíteni. Ahogy la­punk 4 oldalos, szűk tere engedi, sorban hozzuk az összes nyugtázásokat. Ha késnek is egy-két napot, de okvetlen megjelennek. Hazát védő népfölkelő. A járda ta­karítási ügyében a h. főkapitány kellő időben — még Önnek hozzánk és a rendőrséghez írott levele előtt — erélyes rendeletet adott ki. Hogy ezt sokan nem respektálták, arról sem mi, sem a rendőrség nem tehet. A sza­bályrendelet értelmében a hanyag háztulaj­donosokat kihágás miatt meg fogják büntetni. Szerkesztő: Dr. Stern Mór«

Next

/
Oldalképek
Tartalom