Szamos, 1915. december (47. évfolyam, 329-358. szám)
1915-12-25 / 353. szám
4 oldal SZAMOS 11915 döCüiwwr 2á bőd. szám Mikor Varsót először foglaltuk el. (Egy haditudósító feljegyzéseiből.) Irta: Dénes Sándor. II HÍREK I I "1 ■ ■ ■■■■■«— ! Gyermekfalva. Ma egy éve volt. Karácsony szomorú előestéje. A kárpáti frontra uem igen érkeztek hírek és újságok. A tiszta magyar ezredek katonái által megszállott lövészárkokban egyhangú csönd és nyugalom honolt. Lövés alig esett, ágyú alig szólott, csak a jeges eső hatalmás zu- hogása csúfolta meg a fedezékek ledelét, amelyek pompásan ellenállónak ugyan a srapnell-esönek, de a jégeső ravaszul lopóz- kodott át rajtuk. Gnirgott a fedezék erösze a bakák nyaka közé. A mi fedezékünk a 12. .honvédek had- tápzászlóaljának tiszti lakása volt. Az illető magyar járás orvosának elhagyott lakása. Lakói: Leopold Gyula zászlóaljparancsnok, Alföldy nagybányai főmérnök, zászlóaljsegédtiszt, Gerber és dr. Lányi századparancsnokok, dr. Fekete Samu orvos és Stein- berger Hermann gazdászati tiszt és tisztelettel felülirott. Lakásunk az első és második rajvonal között feküdt, előttünk félkilomőterrel a fő- poszf, előttünk egy kilométerrel már orosz posztok. Hátunk mögött három irányban 12 ágyú: nehéz haubitz, hegyi üteg és a legio- nisták jól elbújtatott „apró kutyái*, visszafelé egy kilométerrel a Brigád Kommandó. Korán sötétedő kárpáti téli délután volt. A járásorvos lakásában gyertyavilágnál folyt a munka: ki zászlóalj naplót irt, ki levelet, ki meg haditudósitást. Egyszer csak irtóztató csattogással megdördültek az ágyuk. A kárpáti hegyok úgy adták vissza a három o’dairól dörgő salvék visszhangját, mintha ezernyi gyorsvonat robogna köröttük keresztül-kasul. Nemcsak az ablakok rezegtek félelmetes zajjal, de ha valami ügyes hárfás játszani akart volna az idegeinken, nem kelleti volna neki „spannolni.“ Még a fedezékünk előtt álló őrszem is — egy szatmári zenész — a tornácra húzódott az őgzengés elől. A tisztek kardot kötöttek ás elindultak a legközelebbi dombra, ahol a hátunk mögött ugattak a hegyi kutyák: tudjuk meg, mi készül ? Fejünk fölött hatalmas vijjogással rö pültek az ágyuk lövedékei és az ilyesmiben már edzett utitársaim nagyokat kacagtak rajtam, amikor a'nehéz ágyuk hatalmas csattogására önkéntelen retlex-szel a vállam közé húztam le a fejem : el ne vigye egy yjjjogó madár. Hasztalan mentegetőztem, hogy nem a felémet féltem, hanem csak a számban lógó szivarcsutkára vigyázok: ki ne lőjjék az agyaramból, kacagva gúnyoltak tovább és ragaszkodtak hozzá, hogy nem is a szivarvéget tartom becsesnek, hanem a fejemet. Zengett az ég, a jeges eső vörösre vagdalta az arcunkat, a sikos domboldalon imitt-amoit akaratlanul is leültünk és ilyenkor tisztán láttuk, amint srapnelljeink elröffentek az. orosz állások fölött. Ember nagyságú füst- álákok imbolyogtak utánuk az égen. Fel sem értünk az ütegig, küldönc jött, parancs-boritékot nyújtott át a zászlóalj- parancsnoknak. Biztosra vettük, hogy gyalogsági támadást parancsol a brigád. Mindnyájan lestük, figyeltük a zászlóaljparancsnok arcát: a tisztek lesték, kell-e előre menniök, én aggodalommal vártam, fel kell-e vennem a hátizsákot, hogy valahova hátra cuppogjak a feneketlen sárban. Leopold Gyula nem szól semmit, hanem továbbadja a parancsot, legelőször nekem, a civilnek. A többiek ebből már tudták, hogy ha nekem is szabad olvasni, nem lesz támadás. „X. vármegye (ennek a területén állottul k) főispánja közli, hogy Varsót elfoglaltuk, 250 ezer oroszt elfogtunk. A legénységgel közlendő. A tüzérség öiőmtüzeket ad. — Síposa, vezérkari százados Ez volt a parancsban. Már nem izgatott bennünket az ágyuk bömbölése. Siettünk, lutottuuk le a hadtáposok öreg bakáihoz, megvinni a lucskos lövészárkokba az örömhírt. Az örömmámornak szóval vissza nem adható zaja zúgott Yégig a lövészárkokor?. Egy öreg szalmán baka — négy gyereke van itthon — felém fordult: — ligy-e most már meg lesz a béke ? Nem voll szivem, hogy igent ne bólintsak. Az öreg katonán kitört a zokogás. Otthagytuk a vén fiukat. Zajongásuk még sokáig hallatszott utánuk. Esteledett. Az ágyuk elültek. A vak- sötét, nedves éjszakában bandukoltunk a Brigád-Kommandóhoz vacsorázni. Mellettünk hangosan csapkodott a folyó letoló zuhogó vize, füleimben olt élt az öreg családapa zokogása. A vacsora valóságos ünnepi hangulatban íolyt le. A jókedvnek valóságos mámora vett erőt rajtunk. Mi lesz most már? Hogy lesz most már? Az oroszok kilakarodnak a Kárpátokból és meg lesz a béke. Éppen sorba koccintott velünk Burgasse brigadéros, amikor a telefonszoba nyitott ajtaján át halljuk, hogy tutul a telefon. A telefonkezelő őrmester áljön ez ebédlőbe és alázattal jelenti, hogy a járás föszolgabirája a főispán ur megbízásából közli, hogy a Varsó bevételéről leadott Lire téves volt. Hogy milyen volt ezután a hangulat, azt nem kell leírnom. Pár nap múlva sturmra mentek a tizen- kettős hadtáposok, az ón öreg barátom láblövést kapott, azzal két napig hevert egy havas szakadékban. Mire behozták, már fagyos volt a sebe, üszkösödni kezdett. Ott voltam a maródi-viziten, amikor az orvos magyarázta neki, hogy le keli vágni adBMO AJjUo'TnßiVötn nfed — Aßmlßi Nem tudom : úgy volt-e vagy csak képzelődtem, hogy az öreg katona fájdalmasan szemrehányó pillantásokkal nézett reám: hol van hát a béke ? A lábát azonban nem engedte levágni. Nem megy haza — úgymond — ötödik gyereknek a másik négy közé, hogy azok tartsák el őt is. Hasztalan volt minden rábeszélés : mü- lábat kap, mesterségre tanitják, — a szatmári magyar nem engedett. Harmadnapra eltemették. És amikor ma este állok a csillogó karácsonyfa alatt, érzem, ho;: y r mennybéli fedezékből, pOkők' öekkutvjj-i közül egy ti- zenkettős öreg hadtáp vitéz két szomorú szénié szemrehányóan tekint le reám és siratja négy árva gyermekét. Qaray Pál fogműtermében Deák-tér 2. szám, • minden igényeknek megfelelően, gyorsan, mérsékelt árak mellett felelősséggel készülnek rágásra alkalmas müfogak, arany-, platina- és poreellán koronák. Fogtömések legjobb anyagokból tartósan. — Szatmár város szegényeinek és a harctéren elesettek családtagjainak díjtalanul. A Titán harc gyermekjáték, Ahoz képest, amit átélt, Végigküzdött csodahősen Miijó magyar fél hadisten. Halálukban halhatatlan Dicsőség és diadal van. Ahány sebzet!, béna, cson-a, Tizszerannyi éltet onta, S ha itt sok a beteg, rokkan % Meg a fogoly : o t is ro, pánt. Viadaluk áido't yége Hazánk örök nagysága és dicsősége. Hajh de bár mind e hir igaz, A családnak csak fel vigssz, Ha még győz a magyar sereg, O.thpn sir a „hadigyerek'’. Százezre a gyermekeknek Árvája lett a nemzetnek. De a haza védő szárnya, Nagyobb, mint a gyásznak árnya: Nemzetünké a sok gyermek : Velük fényes jövőt ment meg, Csak úgy vigye nevelését, Hogy ,uj élet" boldogítsa nemzedékét. E nevelés gondja zgat. .. Egy célja a vágyaimnak: Hogy legyen a „hadigyomek“ Büszkesége nemzetemnek ? Hogy teremtsünk „uj életet“ A b aedulta jelen helyett ? Hogy' legyen a hadiárva A nemz-1 uj boldogsága ? Hogy vezesse ö a népet Az uj utón, mire lépett ? Hogy tegye az uj nemzedék Virágzóvá re agyar honát és nemzetét ? Gyormekfalva ! te vagy álmom, Mit valóra váltni vágyom. Szooíális magyar telep Á nevelőd, „badigyerek“. Sorban tíz húsz családi-lak, — Tágas szobin fényes ablak. Jólét arany középszerét Köszöniheti, aki belép. Munkás, vidám háznép, — velek Hat-nyolc árva „hadigyerek“. Ha csonka is a hős gazda : * Győző lelkét az ifjaknak átaladja. Rend a házban s az udvaron, Bár ott s itt vig élet vagyon : Gyermeksereg, meg a jószág Mind vidáman éli sorsát. Hát még a kert bő termése I Dolgos kezek áldott bére: . Virág, zöldség, gyümölcs, méhes, Szöllőlugas mind oly édes. Vig munkában nincsen szünet, Van is áldás, van vig szüret. Minden család házatája Jótét. jöilót, boldog béka szép tanyája. Kertes házsor középteréu A Népházat építi ném. Mint iskola, vagy kápolna, Gyermekfalva dísze volna. S ez lenne a „faluháza“, Mely a „népét“ regulázza „Bírája* az igazgató. „Elöljáró“ neháuy apó. Még az ifjak surján nagyja Is bejut pár „hivatalba“ r Segit biró — és doktornak, Hisz maga is „falusgazda“ lesz maholnap. otn
