Szamos, 1915. november (47. évfolyam, 299-327. szám)
1915-11-16 / 314. szám
(1915 aovember lb. 314. szám) 3. oldal hatóságok területén a hólyagos himlő fellépni. Nálunk, Nyiryasváriban jelentkezett egyszerre 7 megbetegedéssel, pár napra erre újabb 3 esettel. A főorvos a helyszínére kiszállott, minden óvintézkedést foganatosított, sőt a főorvossal együtt kiszállt járási és kör- orvos azonnal hozzáláttak az alispán által elrendelt kényszeroltás foganatosításához, úgy, hogy Nyirvasvári község egész felnőtt lakossága 2 nap alatt ujraoltásban részesült. Remélhető, hogy az óvintézkedésekkel sikerülni tog a járványt lokalizálni. Tekintettel e veszedelem igen komoly voltára, a belügyminisztertől jár vány orvos kiküldése kéretett s a kirendelt jár vány orvos az állását már el is foglalta. A főszolgabíró előterjesztésére az alispán a községet zár alá is helyezte. A kír. tar felügyelő az iskolák benépesítését állandóan szorgalmazza. Nagy nehézségek merülnek lel. Ugylátszik, a hadiállapot még nagyobb akadályokat fog a jelen évben gördíteni a tankötelezettség végrehajtása elé, mint az ezelőtti évben. A munkáskéz hiány, a ruha, lábbeli árának mérhetetlen emelkedése, a községi elöljáróságoknak a háborús állapotok miatt megsokasodott teendői ugylátszik kevés időt juttatnak isko lai kötelmeik teljesítésére s igy még azoknáf is, kiknél az iskolából való elmaradás nem indokolt — a megtorlás elmaradása tápot ad ■ az iskolakerülésre Mindenesetre számot kell vetni a nehéz j időkkel, de viszont a népoktatás nagy ér- j dekeit sem lehet elejteni, azért a méltányos- ; ságot szemelőtt tartva a tanfelügyelőnek szór- \ galmaznia kell az iskolázás keresztül vitelét, j mert a kuHurrounkának nem szabad most ; sem megakadnia. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a szakállasfa’usi áll. iskolaépületnek tanítói lakással való kibővítését 11 ezer korona erejéig engedélyezte. Az iskolákban a növendékek a hadsereg számára szederlevelet és csalánszárat gyűjtenek. A kir. pénzügyigazgató jelentése szerint október hónap végéig befolyt egyenes adóban 290,101 K, hadmentességi díjban 4447 K, bélyegilletékben 98,231 K, fogyasztási és italadóban 81,603 K; mindegyik adóban, hasonlítva a múlt évi bevételt, több folyt be. A kir. ügyész és állami építészeti hi- s vatal jelentésével az ülés fél 1 órakor vé- ] get ért. I SZÍNHÁZ II Heti műsor. Kedd: Egy test két lélek. (B) Szerda: Apja leánya (zóna) Csütörtök: Svihákok. (C.) Péntek: Van-e babája. (A.) Szombat: Legénybucsu. (Bérletszünet) Vasárnap d. u. Nemtudomka „ este: Legénybucsu (B.) Ä színházi iroda közleményei. Ma megismétlik a szenzációs sikerű Egy test, két lélek cimü izgató drámát, j amelynek a múlt héten óriási sikere volt, j hogy alkalma legyen a közönség azon részének, amely az első előadásnál helyet nem kapott, a darab megtekintésére. Hallersz államügyészt most is Kiss Miklós játssza, akinek ez legjobb szerepe. Partnere újra Bedő Ilonka lesz. Diana sósborszesz a legerősebb házi szer úgy belsőleg cukorra cseppenként, mint külsőleg bedörzsölésre. Hatása fájdalomcsillapító, étvágygerjesztő, frissítő, hűsítő. Ára 60 fillér. Mindenütt kapható. Mindenütt kapható. SZAMOS URÁNIA MOZGÓ (KINO THEATER) Az Iparos Otthon dísztermében. Telefon 8-95. November 17. és 18-án szerdán és csütörtökön mindkét nap este 7 érától fol> tatéi ag. A világhírű Nordisk Gomp. óriási sikerű október havi szenzációja. A fővárosi Apolló páratlan slágere. 1. Háborús híradó, aktuális. 2. A bohémek, nordisk bohózat. 3. 4. 5. A nsnKás diadal érdekfeszitő dráma 3 felvonásban 6. 7. Az Őrült költő, falrengető bohózat. 8. 9. 10. Főszereplő s rítta m SACCHETTO. A Nordisk Films Compagnie mesterműve. ft bajadér ■ halálai megrázó tartalmú szerelmi történet 3 felv, RÍTTA SACCHETTO e kiválóan nagytehetsógü filmtragika legkiválóbb, legszebb szerepét tartalmazza e filmdráma. A miliő egészen uj, melyről csodálattal olvashattunk Kipling novelláiban. A Nordisk comp, e lilmet a szokottnál is gazdagabban állította elő. A bűvös dán partokból a legkáp- ráztatóbb Indiát varázsolta elő, hogy méltó keretet teremtsen a nagy dán színésznő ragyogó alakításának. E film a legcsodásabb Nordisk filmek egyike. | HÍREK "f Hadikölcsönjegyzés. A szatmári református egyház első alkalommal 20,000 koronát, a mostani kibocsátásnál 24,000 koronát jegyzett alapjaiból. A németi részi református egyház jegyzéseinek az összege pedig 30,000 korona. Az iskolák szintén összes nélkülözhető alapjaikon hadikölcsön kötvényt vásároltak. A tőrök kamara megnyitása. Konstantinápolyból jelentik : A török kamarát tegnapelőtt császári trónbeszéddel megnyitották. A trónbeszéd melegen emlékezik meg Gallipoli hősies védelméről és a szövetségesek lengyel- országi, galíciai és szerbiai győzelmeiről. A szultán köszönetét mondott a török katonaságnak hősies viselkedéséért, miáltal a törökök vitézsége újból tündöklő fényben ragyog az egész világon. Harangok átadása. A szatmári és a németi református egyházak 2—2 kisebb harangjukat felajánlották, ha szükség lesz reá, a hadviselés céljaira. Csak legnagyob harangjuk megtartását kívánják. A Népkonyha ma délben nyílik meg városi szegényeink részére. A szokásos ünnepélyesség az idén elmarad. Hősök halála. A barakkórházban nov. 1. óta meghaltak : Nuske Károly (97. gy. e.) rzakaszvezető, Medau Tódor (5. gy. o.) gyalogos, Markovics Sámuel (65. gy, e.) közlegény, Szglenko Nikoláj (35. gy. e.) közlegény. Ferencz Sándor (23. h. gy. e.) közlegény, Borbély Márton (21. gy. e.) honvéd, Pitik János (24. gy. e.) közlegény. Beiratások a Hegji-uti áll. gazd népiskolába. Felhivatnak a szülők és mindazok, akiknél 12—15 éves fiú, vagy leánygyermekek tartózkodnak, hogy azokat e hó 19 ig okvetlen írassák be, mert különben szigorúan meg lesznek büntetve. A beirások d. e. 8—12-ig tartatnak. Háborúra való tekintettel, a tanév csak március hó 15 ig fog tartani. Kömőrő község áldozatkészsége. Kömörő községből írják nékünk: Sokszor olvassuk, lapunk hasábjain a meg-megnyi- la tkozó áldozatkészséget, amelyet a Szamos és Túr menti kis szatmármegyei községek a sebesült hősök és a szenvedő, harcoló vitézeink iránt tanúsítanak. — Szerény adományaikkal sietnek, hogy megmutassák ezáltal is o haza iránti törhetetlen, hűséges szerete- tüket s igyekeznek azzal a régi kálvinista részvétteljes szívvel enyhíteni a fájdalmat, oszlatni a bánatot. — Ilyen bőkezűségről tett most bizonyságot a Túr melletti alig 700 lelket számláló kis község: Kömörő. A fehérgyarmati Vörös Kereszt Egylet kérő szavára megmozdult s a Szatmáron átutazó, ott üdülő és lábbadozó katonák számára adományokat gyűjtött, hogy azok élelmezését javitsa, ruházatát pótolja. — Hogy mégis az adományozás nagysága előttünk álljon, ime az eredmény: 5 drb. kacsa, 9 drb. csirke, 133 drb. tojás, 15 üveg befőtt, ZU klgr. szalonna, 15 drb. kenyér, IVa klgr. aszalvány, 60 drb. kendő, 3 drb. íábravaló, 1 drb. ing, 1 párna, Va zsák zöldség, 34 klgr. szemestengeri, 21 zsák burgonya, 152 klgr. búza, 132 klgr. gabona. 161 klgr. bab, 5 klgr. dió, 27 dgb. alma, 566 drb. cigaretta, 53 drb. szivar és készpénz 122 kor. 50 fillér. A gyűjtés munkájában részt vett a helyi intelligencia, különösen Harsányi Erzsiké és Melegh Anna urleányok, kik odaadó bnzgósággal jártak házról-házra, kik mellett Molnár Albert biró, Kacsóh Bertalan s. jegyző, id. Juhász Bálint, Juhász Albert községi esküdtek és Tóth Eszter fáradoztak. — Nem kis elismerés illeti Kormány Károly körjegyzőt és Kollonay László ref. s. lelkészt, mint a gyüj - tés lelkes vezetőit. — A gyűlt adományok e hó 9-én szállíttattak be Fehérgyarmatra, hol az ottani Vörös Kereszt Egylet nevében dr. Jármy Béláné vette át a begyült adományokat. Szolgáljon követendő például Kömörő község hazafias lakosságának áldozatkészsége!