Szamos, 1915. október (47. évfolyam, 268-298. szám)
1915-10-31 / 298. szám
2. oldal SZAMOS (1915 aktéber ai. 298 Az angol király életveszélyben. Rotterdam, «kt. 30. Mikor az angol király a irancia fronton látogatást tett, kétszáz méternyi távolságban két gránát felrobbant. A király Pioncaré elnökkel együtt éppen egy tüzérségi megfigyelő hely felé közeledett. Amsterdam, okt. 30. A Reuter ügynökség jelenti: György angol király a fronton való időrésekor leesett lováról és súlyosabb susódásokat ssenvedett. A németek csapatokat visznek a keleti frontra. Krisztiánia, okt. 30. A Reuter ügynökség jelenti: Szászországból és Thüringiából nagyobb számú német csapatot szállítanak a keleti frontra. Az angol kormány újjáalakult. Berlin, okt. 30. A Tägliche Rundschau írja: Az angol kormány újjáalakítása kikerülhetetlen. Asquith kedden mutatkozik be az újjáalakított kabinettel. Az angolok eddigi vesztesége. London, okt. 30. Hivatalosan jelentik: Az angolok eddigi összvesztesége 493,294 ember. Ezek közül: 1Ö1.652 halott, 317,456 sebesült és 74,177 eltűnt. Minisztertanács Olaszországban Cbiasso, okt. 30. A mai folytatólagos minisztertanács négy óra hosszat tartott. A miniszterek nemzetközi helyzetről tárgyaltak. A Secolo szerint a hangulat kifejezetten pesstimisztikus. LEGÚJABB. A németek helyzete nyugaton. Zürich, okt. 30. A Tageszeitung szerint a németek pozícióik teljes viszszafoglalása által újra visszaállították a Champagneban a régi helyzetet. Románia visszsutrsitotta az ántánt ajánlatát. Basel, okt. 30 A Baseler Nachrichten jelenti Berlinből, hogy a bukaresti kormány vissza utasitotta az ántánt Ugutolsó ajánlatát. Kössünk téli ruhát a katonákrak! Gyapjufonálra előjegyzés és ruhaminta a polgármesteri titkárnál. A iyapjufonál kg ja 15 koronába kerül. A ruhákra sürgős szükség lesz. Hazafias kötelesség e munkában résztvenni I A fjarmadik hadi^ölcsűq iqásodik heti eredmápKét millión felül jegyeztek. Szatmár, okt. 30. A harmadik hadikölcsön második heti jegyzése oly szép eredménnyel zárult, hogy a jegyzési határidő lejárata a legszebb reményekre jogosit. A Szatmári Leszámitolóbanknál a következő jegyzések történtek: 50.000 K-t jegyeztek: Hercfeld S. Budapest, Erdélyi Mór és neje Szatmár, 25.000 K-t: Léhner Mór és neje Szatmár. 20.000 K-t: Ifj. Magoss Gedeon Egri, Friedman Ferenc Szatmár, Villamosom Szatmár. 16.000 K-t: Márkus József és neje Bátyú. 10.000 K-t: Weisz Sámuel Szatmár, Rosenberg Jenő Szatmár, Róm. kath. közp. papság Szatmár, Dr. Kováts Gyula igazg. Szatmár, Hudecz Rezső tábori lelkész Póla, Róth Gézáné Szatmár, Braun Herman Szatmár, Bölönyi László Szatmár, Princz Testvérek Szatmár, Ifj. Reiter Mór és neje Szatmár, Róth Lajos és neje Szatmár. 9600 K-t: Májer Herman Piskárkos. 8000 K-t: Weisz Albertné Szatmár, 6500 K-t: Markó Kálmán és neje Szatmár. 6000 K-t: Krompaszky Béla tanár Szatmár, Steinmetz Baruch fiai Szatmár. 5000 K-t: Trattner Sámuel Szatmár, Ifj. Freund Sámuel Szatmár, Reiter Lajosné Szatmár, Hájtájer Pál Szatmár, Rosenfeld Mór Szatmár, Révi Miklósné Szatmár, Brettler Ésiás Szatmár, Dr. Csillag Jakab Budapest. 4000 K-t: Dénes Kató, Nagy Irma és Juliska, Moskovits Efraim, 3500 K-t: Rosenberg Sámuel, 3000 K-t: Dr, Fodor Ferenc, Oláh- ujfalu község, 2±00 K-t: László Zoltán. 2000 K-t: Dr. Bakkay Kálmán, Vetési állami iskola, Markó Béláné, Lővy Miksáné, Zélig Zsig- mond, Freund Chaim, Markovits Simon. 1600 K-t: Szatmári keresk. részr. társ. 1500 K t: Dr. Scheffler János. 1150 K-t Hesz Adolf. 1100 K-t: Mikolai Aladár. 1000 K-t: Özv. Gáspár Ferencné, Biró István, Schön Testvérek, Hajdú Gizella, Pap Lajos, Svéd József, Berger Mózes, Kőrösmezei Antal. 16 drb. 1000 kor. aluli jegyzés 8000 kor. összegben. Az Osztrák-Magyar Bank helyi fiókjánál : 112.000 K: Felsőbányái tkptár Felsőbánya, 100,000 K-t: Glasindustrie, 50.00 K-t, Részvénytkptár Nbánya és Altman Ede Szatmár. 12.500 K-t: Gróf Vay Gábor Ber- kesz. 10.000 K-t Református egyház Szatmár, id. Litteczky Endre Szatmár, Ifj. Lit- teczky Endre Szatmár dr. Telts Róbert Sár- közujlak, 12 000 K-t: Ref. főgymnasium Szatmár, 10.000 K-t: Nyárády Margit, Nyárády Ilonka, Kereskedelmi r. t., Járay József, dr. Guttmann Lajos Szatmár. 11.000 K-t: Nagy Gyula Halmi. 10.000 K aluli jegyzések: Mándi Jánosné, Kovács Lajos, Morócz Elemér, Hehelein Károly, Pemp Antal, dr. Szentgyörgyi Jordán Károly, Katona Sándor, Uray Károly, Szatmármegyei agarász egye sülét, dr. Király Zsigmond, özv. Vajthó Lász- lóné, dr. Joó Ferenc, Szilágyi György, Tisza- szamosközi ármentesitő társulat, Póterffy Imre, ifj. dr. Borgida Lajos, Péchy Aurél, Papp Sándor, Koos Katicza, Duszik Lajos, Márton Lázár, Oszter Károly, özv. Délczeg Lajosné, Sommer Benjamin, Tóth Kálmán, özv. Papp Lászlóné, Grünfeld Juliska, Lo- sonczy Károly, özv. Biró Józsefné, Szalay Lajos, Nagy Józsefné, Nagy Emma, Nagy Erzsiké Szatmáron. Strenk László, Strenk János Batiz, Dömötör Pálné Bpest, Soltész Elemér, György Gusztáv, Haracsek Vilmos ut. Nbánya, Bittsanszky Lotti, Fögymnásium Nbánya, Schlacter Gyula és neje, ifj. Dor- ner Józsefné, Mekker Ferenc, Mekker Józsefné, Jakkel Ferenc, Kistli Mihály, Mekker Félix, Napholcz János, Hauler Mihály, Csőcz V János, Beniczki László, Brauchli Jánosáé, Bez Jánosné, őzt. Vilii Jánosné Kraasa*- terebes, Mandl Simon Szinérváratja, Braun Ignác Nagykolca, Péchy Manó Porcaalma, Borsi József Penyige, péchujfalusi Péchy Margit Sárköz, Ref. egyház S árazberak, Farkas Károly, FrenVel Jenőné Pál falva. Nagy Margitka Halmi, Király József Szárazberek, Bakos Sándor Kispalád, Kaufmann Lipót Csongor, Luby Zsigmond Fülpőa daróc, Nothelfer Ignác Erdőd, őzt. Bócsi Bálintné, Katona István Amse, Rónai István Csanálos, Angyalossy András Kispalád, Mártonffy Lajos, Kovács Zsigmond, Gecselyi Lajosné Fehérgyarmat, őzt. Szarka Benjáminná Kisar, dr. Friedmann Márton Csap. A Szatmári Kereskedelmi éa Iparbank Részvénytársaságnál: A szatmári káptalan 20,000 K Egyházm. alapítványi ptár. 136,800 . Dr. báró Vécsey József Aurél 50,000 . Özv. Hermán Mihályné 23,700 . Schaurek Jaroslav 8,500 . Révi Miklós 5,000 . Dr. Lang Antal 6,000 , Pál Géza 5,200 . Rónai István 3,000 . Dr. Kelemen Samu 6,000 . Pethő György 2,400 . 53 tételben további 96,500 . Városi ügyek. — A .Szamos“ eredeti tudósítása. — Szatmár, október 30. A gőzmalom igazolta a liszt kiszolgálását. A legutóbbi közgyűlésről irt tudósításunkban megemlékeztünk a közgyűlés azon határozatáról, amellyel a közellátás céljaira engedélyezett 5000 mm. gabonából kikerült lisztmennyiség tényleges kiszolgáltatásának igazolását rendelte el. A városi tanács a Szatmári Gőzmalom- társulat által beterjesztett okmányokkal igazolt elszámolást a számvevőséggel felülvizsgáltatta, amelynek jelentése alapján a tanács azt állapította meg, hogy a Gőzmalom nemcsak az általa, a város közönsége részére megőrlés végett vállalt 5000 mm. gabonának megfelelő lisztmennyiséget szolgáltatta ki, hanem nagyobb mennyiségben adott ki lisztet, mert 4197 mm. 17 kgr. lisztet szolgáltatott ki a közönségnek, tehát a megőrölt gabonának több, mint 78%-át. A lisztösszeirást befejezték. Az összeirási lapok átszámlálása alapján megállapítást nyert, hogy az a lisztmennyiség, melyre az egyes háztartásoknak november hó 1-től az összeírás szerint szükségük van, még mindig 30,000 métermázsát tesz ki. Az összeírás nem nyújt megbízható, pontos tájékoztatást a lisztszükségletről, mert a Szatmárhegyen és a külterületen a házak szétszórtsága miatt az összeíró helyeken, dacára a többszöri felhívásnak és kihirdetésnek, a lakosságnak csak kis része jelentkezett. így ezek részére, vendéglősök, átvonuló katonaság és a pékek részére a megállapított 30,000 métermázsa gabonán felül, legalább még 5000 métermázsát kell számításba venni, Ha a 35,000 métermázsához, a már megőrölt és szétosztott 5000 métermázsa gabonát hozzászámítjuk: az összeírás igazolta a hatóság számításának helyességét, amely szerint a városi tanács, a minisztériumhoz intézett felterjesztésében, 40,000 mm. gabonát praeliminált a város lisztellátásának biztosítására. Az összeírás eredményéről a tanács jelentést tett a minisztériumnak. Szállítási igazolványokkal szállíthatók ezentúl a keresk. miniszter rendeleté szerint a szárított répaszelet, mindennemű hagyma és foghagyma.