Szamos, 1915. október (47. évfolyam, 268-298. szám)
1915-10-16 / 283. szám
2. oldal SZAMOS (1915 október 16. 233 szám Pétervár, okt. 15. Az athéni orosz követ jelentésének beérkezése után Szaszanov lakásán értekezlet volt. amelaen valamennyi miniszter résztvett. Szaszanov kijelentette, hogy Venizelosz lemondása után elhibázott dolog volt a sza- lonikii partraszállás. Ezután Szaszanov távirati ügynöksége utján ismertette a balkáni akciót, amivel bizonyítani kívánta, hogy Oroszország politikai balsikerei a harctéri kudarcok eredménye. Róma, okt. 15. A politikai körökben Delcassé visszalépését azzal magyarázzák, hogy helytelenítette a balkáni expedíciót. Ugyanezen körök véleménye szerint Itália egyelőre passzívan fog viselkedni a balkán akció kérdésében. Franciaországban döntő események készülnek. Páris, október 15. Viviani állása megrendült, A republikánusok többsége kormány változást követel. A kamara tegnapi ülésén a szociálist ák és a radikálisok Viviani t kalandornak. hazugnak és népcsalónak mondották. Az ülés rendkívül viharos volt. A legnagyobb izgalmak között rekesztették be. Cailleux, Clemenceau és mások titkos ülést követelnek, hogy a kormányt kényszerithessék, hogy a hadi- helyzetről felvilágosítást adjon. Franciaország fontos események előtt áll. Meghiúsult az oroszok bukovinai offenzivája Csernovitz, okt. 15. Az oroszok áttörési kísérletei a bukovinai határon teljesen meghiúsultoknak tekintendők. Az oroszok támadásaik alatt rendkívül súlyos veszteségeket szenvedtek, ezenkívül elvesztették Dobro- vauc közelében tartott fontos támasz pontjukat, ahonnan csapataink jobboldalát veszélyeztették. Kemény harcok Szerbiában. Szófia, okt. 15. A szerbek Belgrádiéi délre és a Macsvában elkeseredetten ellenállának. A szövetségesek egymásután hatalmukba kerítik a fontos magaslatokat. Az Avala hegyért, amelyet a szerbek rendkívül megerősítettek, nagy jelentőségű harc indult meg. A szerbek itt hosszabb sikeres ellentállásru számítanak. Zürich, okt. 15. Belgrád ostroma alkalmával a szerb trónörökös Bixton angol vezérkari százados kíséretében akkor hagyta el a várost, mikor már erős honvédcsapatok benyomultak Belgrádba. A trónöiökös csaknem a magyarok haditogságába került A trónörökös menekülő autójára katonáink többször rálőttek és a társaságában levő tisztek közül többeket elfogtak. Monasztir, október 15. Prisztinában számos házat lefoglaltak a kormány és a hadvezetőség részére. A kormány a követségekkel Prisztinában fog letelepedni. Hfiíbf altábornagy jelentébe. Budapest, október 15. Hőfer altábornagy hivatalosan jelenti : Orosz hadszíntér: Nincs jelentősebb esemény. Olasz hadszíntér: A tiroli harcvonalon az ellenség erős tüzérségi tüzelése még tart. Az ellenség csak a vilgerenthi fensikon kisórelt meg gyalogsági támadásokat. Éjfélkor több olasz század nyomult elő állásaink ellen, de rövid tűzharc után visszstvonulásra kényszerültek. Hasonlókép meghiúsult egy újabb közeledési kisérlet a reggeli órákban. A karintiai határon és a tengermellékén az általános helyzet változatlan. A harcvonal egyes szakaszai az ellenség tüzérségének tartós tüzelése alatt állanak. Egy, a fensik szélén Pete- ano közelében előnyomuló olasz csapatot ellentámadásunk visszavetett. Az ellenség súlyos veszteséget szenvedőit. A oéojet főhadiszállás jelentése Berlin, okt. 15. A nagy főhadiszállás jelenti: Keleti hadszíntér: Hindenburg tábornagy hadseregcsoportja : Dűnaburgtól délyugatra és délre az oroszok tegnap több ízben megújították támadásukat. A Dűnaburg—nowoalexand- rowski műuttól délre szokatlanul nagy veszteségük mellett vertük vissza őket. Weselowotól északkeletre hasonló- kép összeomlott két támadásuk. A harmadik előretörésük alkalmával az oroszoknak itt sikerült zászlóaj szélességben állásunkba behatolni. Ellentámadásunk folyamatban van. Léghajóink egyike bőségesen dobott bombákat a minksi pályaudvarra, ahol ez idő szerint nagyszámú csapatot raknak vonatra. Öt hatalmas robbanást és egy nagy tűzvészt figyeltünk meg. Lipót bajor herceg tábornagy és Lin- singen tábornok hadcsoportjánál nincs újabb esemény. A bolgár-szeri) harcokból. Szerbia kezdte meg az ellenségeskedést. Bécs, okt. 15. A Politische Korrespondenz a bolgár királyi követségtől »rról értesül, hogy a szer- bek tizenkettedikén és tizenharmadikán Küsz- tendilnél, Tmuél és Bjelogradcikkánál átlépték a bolgár határt és megtámadták a bolgár csapatokat. Itt elkeseredett harcok fejlődtek ki, amelyek még tartanak. A támadás folytán a bolgár kormány kijelenti, hogy Bulgária október 14-ének reggeli 8 órájátó^ hadiállapotban van Szerbiával. Bukarest, okt. 15. Radew itteni bolgár követ délelőtt hivatalosan közölte Bratianuval és Porum- baru külügyminiszterrel, hogy Bulgária megüzente a háborút Szerbiának. Radew egyidejűleg kormánya nevében kijelentette, hogy Bulgária Romániával szemben fenntartja barátságos magatartását. Milano, okt. 15. A szerb hadügyminisztérium a királlyal és a trónörökössel Kragujevácból Produjevácba költözött. A szerbek kiürítették a Plava folyótól keletre eső vidéket. Hamilton tábornok Nisbe érkezett. A szerbek már csak az ántánt gyor beavatkozásában reménykednek. Szerbia összeköttetése Romániával és Oroszországgal megszakadt.. Rotterdam, okt. 15. A londoni szerb követ kedden nyomatékosan követelte a külügyminisztériumban, hogy újabb, erősebb ántást-csapatokat küldjenek Szerbia segítségére. A követ hangsúlyozta, hogy Szerbia rendkívül súlyos, kritikus helyzetben van. Az ántánt Bulgária ellen. Rotterdam, okt. 15. A Reuter ügynökség jelenti Rómából : Az ántánt kormányai intézkedtek, hogy Bulgária ellen nagy erőket vonultassanak fel. Hir szerint Szalonikiben százezer embert szállítottak partra. Az első francia afrikai gyalogezred ma indul Szerbiába. Egy bolgár mimsiter Romániáról. Szófia, okt. 15. Petkow miniszter kijelentette,'hogy Románia részéről nincs veszély. Románia nem gondolhat a beavatkozásra, mert a központi hatalmak minden kísérletet meghiúsítanának. Ahogy az ántánt látja . . . Rotterdam, okt. 15. A Times jelenti Bukarestből: Románia semlegessége a bolgárok támadása után nem tartható fenn sokáig. Az ántánt lépéseket fog tenni a román kormánynál, hogy rábírja a mozgósítás elrendelésére és az ántánt melletti beavatkozásra. Romániában a krízis elérte tetőpontját. Az ántánt és a központi hatalmak hallatlan erőfeszítést fejtenek ki, hogy Romániát a maguk részére megnyerjék. IH-ik kibocsátású hadiköl- csönök a Szatmári bank részvénytársaságnál mint hivatalos Jegyzési helyen jegyezhetők. ADJUNK LÁTCSÖVEKET KATONÁIN INAK! Jó távcső égés* csapatokat megmenthet a meglepetés veszedelmétől és a» ellenség ki-kémlelésére is a legbiztosabb segito eszköz. Küldjük el távcsöveinket hős katonáink számára a Hadsegélyezö Hivatal címére (Budapest, IV., Váci-utca 38. szóm.) Tábori alsóruhák, ke z tyü k, harisnyák, csavar és kötött lábszárvédők mindennemű kötöttáruk legolcsóbban szerezhetők be: Kardosnál — a — színházzal szem— ben. —