Szamos, 1915. augusztus (47. évfolyam, 208-238. szám)
1915-08-29 / 236. szám
(1915 augusztus 29 236. szám) SZAMOS 5. olda magunkat. Óh ! ez már sok lett volna. Elértünk egy erdőbe, hol a fákról még jobban szakadt az eső, beástuk magunkat a földbe és éjjelre elkergettük a muszkát a helyéről. A cipő, ruha harmadnapra megszáradt, de a sár most is rajta van. Ha reservébe megyünk, majd megkefélkőzünk. De hát ezt is meg kell előbb érni. Remélem azonban, hogy megérem. Mert itt mindenre gondol az ember, csak arra nem, hogy esetleg a következő pillanatban „hősi halált“ hal. Erre igazán soha nem gondolok. A legrosszabbul persze a tisztálkodás dolgában állunk. A fehérnemüeket nem lehet mindjárt a „Kristály“ című gőzmosódába küldeni, hanem megelégszünk, ha a Putzer ur azt hideg vízben, esetleg szappan nélkül is, kicsit felfrissíti. Borotválkozás hetenként egyszer, de az is fölér egy támadással, mert méltán vitéz- ségi érmet érdemel, aki egy itteni borotválkozásnak alá veti magát. Cipőt, ruhát, sapkát majd váltunk, ha hazamegyünk: („ha hazaitífegyünk.“) írás közben olvasnak a fiuk egy orosz jelentést az újságból, mely szerint ők ezt a községet, amelyben mi már két hét óta tanyázunk, tőlünk visszavették. Hát ez a szép kis jelentésük nem igaz. Mert amit a 44-esek egyszer elvesznek a muszkától, azt ő hiába akarja többé visszaszerezni. Az az övé csak „volt.“ URÄNIAMOZG0 (KINO THEATER) A Pannónia nagytermében. MA VASÁBNAP d. u. 4 órától folytatólag íl óráig. A világhírű Nordisk, Tsrga és Deutsch Gaumont filmgyárak óriási sikerű művei a mozi művészek 4 csillagának fellépte. 3000 méteres műsor. Nag^ sláger napák. — kbessbebesa —i— 1. SHESSTER HÍRADÓ, érdekfeszitő akt. 2—3—4—5. A Nordisk Comp. kiváló műve. Főszereplő a dán kir. szinh. tragikusa Olaf Föns és Lily Beck. a kínai váza. Társadalmi színmű 4 felvonásban. 6—7—8. A Targa Filmgyár nagysikerű színia téka. — Főszereplő a bájos MIZZI PARLA, LOTTS FÉRJHEZ SMiiQY. színmű 3 felvonásban. 9—io—11—12 Fősz. a bájos FERN ANDRA. SZÉTT0ÜT BILINCSEK. Megrázó majd kedves jelenetekben gazdag társadalmi drama i felvonásban. FERN ANDRA lejragyogóbb alakítása. Felhívjuk a kedv, közönség b. figyelmét e két napi előadásásunkra a mikor is a szezon három kiváló slágerét mutatjuk be a mozi művészek 4 nagy csillagával. 'asárnap 4 ó. nagy d. u. előadás- r| EiMHUMU ■MWMpBHWWaMa IBffiMBBS ® jó és olcsó fénykép készül a ,Hungária* fényképész : mü— teremben. Deák-tér 7. szám. Volt Borgida Viktor-féle műterem. ’ödg^al^. Este a falun, ha lebben n szél S mozdul az eperfa a sötétben lassan, Tán messzi férfiak sóhaja kél S száll haza epedőn, titokban, halkan . . . Este, ha csitul a 5 ágyudörej És vérvetett anyán alszik a harc, — Sóhajok indulnak nagy útra el És folyik a könny és borul az arc! . . . . Asszonyok! Ha sóhajt a szél az [ablaknál, éjjel S a falusi függönyt nyögve leboerti, Nyissátok váron az ablakot széjjel — — Férjetek vágya jött haza aludni . . .! Wien, augusztus hóban. Domahidy György. 17 HÍREK li Hindenburg újabb kitüntetése. Berlinből jelentik : Vilmos császár a tannenbergi csata évfordulója alkalmából Hindenburg hadvezért a 147. sz. Mazuri-ezred tulkjdonosává nevezte ki. Házasság. Lövey József droguista tegnap kötött házasságot Budapesten Glósz Micikével, Glósz Ede honvédszázados leányával. [Minden külön értesítés helyett.] A szeptemberi esküdtek. A szatmári törvényszéken tegnap reggel sorsolták ki a szeptemberi esküdtszéki ciklus esküdteit. Tekintettel arra, hogy az esküdtszéki tárgyalások napja egybeesnek a zsidó ünnepekkel, a zsidó vallásu esküdteket kihagyták a névsorból és helyettük másokat sorsoltak ki. Rendes esküdtek lettek: Agyó Géza könyvkötő, Asztalos Bálint kertész, Arokháti Vilmos ny. tanácsos, Szentgyörgyi Béla • ny. postatiszt, Nagy János ny. városi hivatalnok, Czégényi Károly vendéglős, Bakó József földbirtokos, Balog Károly csizmadia, Daróczy Endre ügyvéd, Koós Kálmán kereskedő, Litteczky Pál asztalos, dr. Nagy Barna ügyvéd, Muhi Sándor háztulajdonos, Gyermán György kereskedő, Héti Lajos háztulajdonos, Markos György kovács, Mester József timár, Scher- iing Antal fényképész, Sterníscha János géptulajdonos, Wallon Lajos kereskedelmi tanácsos, Wéber János bádogos, Unger-Ullman Sándor birtokos, Tóth Albert szobafestő, Simon István szappanos, Sepsy Gedeon gazdálkodó, Polonkai Imre ny1. tanitó, Pap János lakatos, Oláh Mihály borbély, Miklu- sovszki Antal mészáros, Májercsik János kovács. Pótesküdtek: Drágos Béla kereskedő, Félegyházi Pál gazdálkodó, Jurcsó József órás, Krón Mihály vendéglős, R. Nagy Endre bizt. hivatalnok, Savanyu József ügyvéd, Szabó János ny. albiró, K. Nagy Sándor utbiztos, Nagy József háztulajdonos, Puskás Gyula szabó. Halálozás. Szabó Gusztáv 54 éves korában hosszú szenvedés után Szatmáron elhunyt. Temetése vasárnap délután 4 órakor lesz. A „Szamos“ gyűjtése. Jeneyné Hér- mán Julia úrnő a vak katonák számára 30 K-t, a Vöröskereszt részére 20 K-t küldött be hozzánk. — Nagyszokond községben egy jótékonycélu mulatság alkalmával a vak katonák részére 44 K 40 f-t gyűjtöttek, mely összeget bér. Kováts Sándor erdődi főszolgabíró utján hozzánk juttattak el. Az adományt rendeltetési helyére küldjük. A San folyói ütközetben okt. 31-én állítólag elesett Orbán Sándor ev. ref. 5. gy. 9, sz.-beli öhkéntes freiter. Aki élve vagy halva tud róla, jelentkezzék, illő jutalomban részesül. Cim a kiadóhivatalban. . Dr. Erdélyi fogorvos rendelését folytatja. Értesítés. Jónásné Baranyi Ilona ok- . leveles ének- és zongora tanárnő szeptember hó 1-én a zenetanitást Vajay-utca 17. sz. alatti lakásán megkezdi. A még nem jelentkezett szülőknek, illetve növendékeknek egyben szives tudomására adja, hogy kellő időben jelentkezzenek, nehogy a létszám betelte folytán kimaradjanak. Eljegyzés. Weisz Sándor (Szatmár) a „Merkur“ nyomda művezetője eljegyezte Menschenfreund Jolánkát Havasmezőről [Minden külön értesítés helyett]. Dr. Tanódi Endre ügyvédi irodáját a városi bérpalotából Rákóczi-utca 24. szám alá helyezte át. Értesítés. A beiratások a r. kath. püspöki fiúiskolába szept. 1., 2., 3. és 4-én lesznek 8—11 óráig. — Az igazgatóság. Beiratások a zárda iskoláiba. Az óvóba, az elemi és polgári iskolákba a beiratások szept. 1., 2. és 3. napjain lesznek, reggel 8 órától déli féltizenkét óráig. Szeptember 4-én lesz a Veni Sancte és szept. 6-án megkezdődnek az előadások. A beiratás a polgári iskolába a keresztlevél illetőleg származási bizonyitvánv és az előző osztályról szóló bizonyitvány alapján történik. A polg. iskola I. osztályába oly növendékek vétetnek fel, akiknek az elemi iskola IV. osztályáról jó bizonyítványuk van. Beiratási dij a polg. iskolában 10 kor. Tandíj egész évre 60 kor., havi részletekben is fizethető. Javító és felvételi vizsgálatok a beiratás napjainak délutánjain 3—6 óráig tartatnak. Szatmárnémeti, 1915. aug. 26. Az igazgatóság. Iskolai beiratás. A Felső kereskedelmi iskolában az egy éves női kér. tanfolyamban a beirások szeptember 1-én és 4-én tartatnak meg az iskola Árpád-utcai helyiségében. Az előadások kezdete szept. 6, illetőleg 9. A pótló és javitó vizsgák a fiuknál aug. 31-én d. e., a leányoknál szept. 6-án d. u. tartatnak meg. Az igazgatóság. Iskolai értesítés. A helybeli református felsőbb leányiskolában a beirások szeptember 4-én délelőtt 8—12-ig tartatnak. A különbözeti, javitó és magánvizsgálatok ugyanezen napok délutánjain lesznek. Bárminemű felvilágosítással készséggel szolgál: Demjónné Molnár Ilona, igazgató. Beiratások a zeneiskolában. A városi zeneiskolában a beiratások az 1915—16. tanévre szeptember 1—8-ig eszközöltetnek. Felvétetnek kezdő és haladó növendékek a következő tanszakokra: zongora, hegedű, magánének, cimbalom, gordonka, gordon, zeneszerzés és fuvóhangszerek. Beiratási-dij: 12 korona. Tandij a gyakorló és előkészítő osztályokban évi 100 korona, a felső, azaz kimüvelési osztályokban évi 120 korona. Az iskola tantervét, a tandíjfizetés módozatait, az esetleges ' kedvezményeket illető és minden más irányú felvilágosítást a hivatalos órák alatt adok. Bendiner Nándor, igazgató. A t. gazdaközönség b. figyelmébe ajánlom, hogy a Haditermény R. T. részére terménybevásárlási megbízást nyertem és mindenféle termények bevásárlását megkezdtem. Franki Mihály. Négy urileány polgári vagy felsőbb iskolai tanuló teljes ellátást nyerhet német nevelőnő felügyelete mellett, keresztyén uir- családnál. —, Cim a kiadóhivatalban.