Szamos, 1915. június (47. évfolyam, 147-176. szám)

1915-06-09 / 155. szám

(1915 junius 9. 155. szára) 3 oldal. «ÍREK Gróf Pejacsevich visszautazott. Montreuxből jelentik : Pejacsevich gróf hor- vát miniszter elutazott a francia fogságból és visszatér Magyarországba. Dr. Baltazár Dezső elutazott a harc­térre. Dr. Baltazár Dezső, a tiszántúli ref. egyházkerület püspöke, miután hivatalos el­foglaltsága erre most már időt engedett — programmjába vette, hogy a harctérre meg; s látogatást tesz a magyar ezredeknél. A dr. Baltazár Dezső püspök vállalkozását a had­ügyminisztériumban a legnagyobb rokonszenv- vel fogadták s a legkészségesebb örömmel adták meg ehhez az engedélyt. Ennek folytán a püspök tegnap el is utazott a harctérre. Útjában csupán Barabás Samu, kolozsvári ref. esperes kiséri, aki szintén igen nagy érdemeket szerzett már a katonák lelki gon­dozása terén. Úgy értesülünk, hogy dr. Bal­tazár Dezső útja először az olasz harctérre vezet. Onnan a szerbiai hadszintért keresik föl, majd pedig a galíciai harctérre mennek. A turné két hétre van tervezve. A Kossaczky zászlóalj kitüntetett vitézei. A Kossaczky zászlóaljnak sorozatos hősi tetteiről sokat irtunk már mi is, a fővá­rosi lapok is. A hős zászlóaljparancsnok már régebben megkapta a jól megérdemelt kitün­tetéseket. Most a legénységre került a sor. A hivatalos lap tegnapi száma közli, hogy a hadsereg főparancsnoksága, az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásuk elismeréséül Czepelczaner György és Terestyák Gábor őrmestereknek, Kolop Antal, Kolozsváry György és Nyak László szakaszvezetőknek a másodosztályú ezüst vitézségi érmet ado­mányozta. A kitüntetett vitézek mindnyájan a 12. gyalogezred Kossaczky zászlóaljában harcolnak. Dr. Katz Izsó levele orosz fogságból. Megírtuk már, hogy dr. Katz Izsó nagybányai ügyvéd, a szatmári 5. gyalogezred hadnagya, akiről az a hir járta, hogy a galíciai harc­téren elesett, — orosz fogságba került. Dr. Katz Izsó ’most táviratozott feleségének Taschkend orosz városból és közölte, hogy orosz fogoly és egészséges. Az öncsonkitó katona kivégzése. Temesvárról írják: Kemény elrettentő példát statuált a temesvári hadosztálybiróság a na­pokban, amikor halálraítélt egy katonát, aki öncsonkítást követett el, hogy ezáltal kivonja magát a haza védelmének szent kötelessége alól. A halálraítélt Jovanucz Vince 28 éves, 61. gyalogezredbeli közkatona volt. A kivég­zés helyére két század katonaság v üt kiren­delve, azor kívül ott voltak a hadbíróság kö­telékébe tartozó tisztek, egy lelkész és a sajtó képviselői. Két órával az Ítélet kihirdetése és megerősítése után megtörtént a kivégzés. Az elitéltnek, aki mindvégig bátran viselke­dett, egy őrmester bekötötte a szemét. Ma­gától térdelt le, mire csendben előlépett négy j katona és halk jelre elsütötték fegyvereiket. ' Két lövés az elitéit fejébe, kettő a mellén ment át. Az öncsonkitó katona egy jajszó nélkül bukott arcra. Üzenet az orosz fogságból. Hazay Béla, a Mertz és Hazay szatmári cég beltagja a mozgósításkor Przemyslbe vonult be szol­gálatra a vasúti és táviró-ezredhez. A vár feladása előtt legutóbb ez évi február hónap­ban irt hozzátartozóinak és azóta nem adott hirt magáról. Családja most végre ismét ér­tesítést kapott tőle a Turkesztánban fekvő Skobelew városból. — Szabó Sándor szat­mári iparos, a 12. h. gy. e. közembere nyolc hónapi hallgatás után Nertychinsk orosz hely­ségből a napokban sürgönyileg értesítette csa­ládját, hogy orosz fogságban van. A hadifog­ságban levő Szabó Sándornak már holt hí­rét költötték és akárhány bajtársa esküvel is erősítette, hogy elesett. SZAMOS A második hadikölcsön. A Szatmári i Gazdasági és Iparbanknál a hosszabbított j jegyzési időszakban a második hadikölcsön í jegyzése 179,550 K-ra emelkedett, Na- ! gyobb jegyzéseket eszközöltek : Nagy Béla, Bátin Jánosné, Selyeby Mariska, Selyeby ; Ilona, Selyebi Margit, Radvánszky István | 10—10.000 K-t, Asztalos Sándor és családja , 9.000 K-t, Hronyecz Antalné 6000 K-t, Ka- | nizsay Jenőné, Pászkán Mária 6—6000 K-t, ; Malachovszky Ilona, Wisler Miklós, Első Te- j metkező Társulat Papp Mór, Őzv. Dunay | Béláné 5—5000 K-t, Rébay Dezső 4.200 K-t, , Özv. Kishaimy Lajosné 4000 K-t, Kereskényi ! János 2200 K t, III. Temetkező társulat, ! Kótav Lajos, Özv. Kovács Gézáné, Mertz Jó- ; zsef 2—2000 K-t, Horváth Róza 1500 K-t, Veréczy Antal, dr. Veréczy Ernő, Zajta község, ; Probszt Mátyás, Kerekes István, Kerekes Istvánná, Sárkány István, Papolczy Sándor, : Wagner Józsefné, Pittner Mátyás, Bánky Istvánná, Bodnár Károly, özv. Molnár Mi- hályné, Muiady József 1000—1000 K-t. A Szatmári Takarékpénztár Egye- ! süietnel a következő jegyzések történtek: ; 100.000 K-t jegyeztek: Szatmár-Németi szab. kir. város, Szatmári Gőzmalom társulat, Pa- poiczy Béla Szinérváralja. 20‘000 K-t: Szat­mári Takarékpénztár Egyesület. 14,000 K-t: Dr. Farkas Antal; 10,000 K-t: Dr. Gőbl Alajosné, Vajas Ferenc és János; 8000 K-t: Ifj. dr. Dömötör Béla Budapest, Péchy Margit j Sárközujlak; 5000 K-t: Vastagh Ferenc és neje Gilvács, Ref. Felsőbb Leányiskola, Szo- boszlay Sándor Tisztaberek; 7000 K-t: Hér- ; mán Julia; 4000 K: Barta Józsefné, özv. I Sepsy Károlyné Adorján, dr. Antal Sándor, Liptay Béla Halmi; 3000 K-t Nagykolcsi ref. | egyház, dr. Csókás Vidor, Szegedy Antal, i Szepesy Jakab és neje, Orondv János Sza- moskrassó; 2800 K-t: Kisnamény község; 2400 K-t Reszler János Szatmárudvari; 2300 K-t: Dr. Griell Kálmán ; 2000 K-t: Debre- czeny Károly, Várady Lajosné Vámfalu, Lo- ioky Veronka, Szeőke József és neje Nagy- géc, dr. Szabó Sándorné, Matlaszkovszky Julia Tótmegyer, Kádár Gáspár Egri, dr. Lengyel Alajos, dr. Lengyel Endréné, Síkos Lajos, Madarassy Zoltán; 1600 K-t: Egri ; ref. egyház; 1200 K t: Lechner Emma, Ne­mes Lajos, Szűcs Ferenc Lázári; 1000 K-t: Joó Kálmán Szárazberek, Félegyházy Sándor, Szatmárhegyi I. temetkezési társulat, Huszka Lajos Királyháza, Gőbl Zoltán, Szappanos : Istvánné, Tabajdy György, dr. Szabó Sán­dorné, Friedmann József Szamosujlak, Hor­váth József, özv. Buday Józsefné, Vajay . Ilona, Szatmárudvari ref. egyház, Mikolai | ref. egyház, ifj. Keresztes Endre, id. Gulya ! István; 800 K-t: Éva Terézia, Turricse község ; 700 K-t: Kukta Mihály ; 650 K-t: ; Báró Vécsey Eszther Sárköz ; 600 K-t: Egri ref. egyház, Tardy Elek Garbolc, Éva Fe- rencné, Bágyi Jánosné; 500 K-t: Virág Er­zsébet, Kaufmann Dávid, Kernáts Kamilla, Martini Mórné, Poszvék Irén; Kisebb jegy­zések: Grósz Helén, Ifj. Teörsök Károly, Blatniczky István, Krasznay István, Lükő Sán­dor, Hámon János, Bogdáni Erzsébet, Szath- máry Ákos, Szatmárnémeti ref. felsőbb leány­iskola növendékei, Thurner Béla, p. Garda Ferenc Turricse, Máthé László Csaholc, Leffter István, Vámosoroszi község, Csaholc község, Rátz István és János, Szalontay Ist­ván, Kapocs József, Duszik Lajos, dr. Lükő Béla, özv. Barna Józsefné, Bakos Józsefné, Weiszhauz Berta, Tempfly István, Novák Gi­zella Szatmárudvari, Barazsu József Szat márudvari. özv. Barazsu Péterné Szatmár­udvari, kir. kath főgymnásium gyorsiróköre, Bartha Lajosné Poszvék Bella, ifj. László Károly. A jegyzés végösszege: 489,5C0 K. Hamis hirek a nikkelpénzről és koronásokról. Budapestről jelentik : Néhány nappal ezelőtt az a hir járta be főképen a vidéki sajtót, hogy a kormány a tiz és húsz filléres nikkelpénzt, valamint az 1914. előtti időből való egykoronásokat legközelebb be­vonja, miután azokat uj veretű pénzért szán­dékozik kicserélni. A Magyar Távirati Irodát felhatalmazták annak a kijelentésére, hogy sem a kormány, sem annak közegei ilyen rendeletet nem adtak ki és a forgalomban levő tiz és húsz filléres nikkelpénz, valamint az említett egykoronások úgy mint eddig, a jövőben is forgalomban maradnak. A „Szamos“ gyűjtése. K. I. a vak katonák részére 2 K-t küldött be hozzánk. — Jock Antal és Lesznyák Sándor galíciai vasutasok egy vitás ügyből kifolyólag 40 K-t küldtek be a vörös Keresztnek Tankóczi Béla rendőrbiró utján. Az adományokat rendelte­tési helyére juttattuk. Oltógummi, szőllőpermetezőpor, réz- kénpor kapható Szűcs Józsefnél. Két jó családból való fiú tanulóul felvétetik fizetéssel Madarassy László úri-di­vatüzletében Deák-tér 17. HIRDETMÉNY. A Szatmári Le­számítoló Bank r ■ t. hadifoglyok ré szére pénzküldeményeket közvetít. Szerkesztői üzenetek. F. S. Az illető ur nem hatalmazott fel bennünket arra, hogy a nevét közöljük. Annyit azonban jelezhetünk, hogy nem tagja a szer­kesztőségnek. Figyelő. Azt ugyan önmagától is konstatálhatta, ha a cikket elolvasta, hogy egyszerű sajtóhiba volt. Egy tucat maturandus. Igazuk van. De névtelen levelek alapján ilyesmit nem lehet megírni. Ha bizonyítanunk kell, kire hivatkozzunk ? Adakozás. Amint látni tetszik, mindig a legnagyobb készséggel adunk helyet min­denféle nyugtázásnak. De ennek ellenében kérnünk kell egy-egy kis türelmet. Alig van papírunk, éppen csak máról-holnapra tudjuk a négy oldalas lap papirszükségletét ellátni. Az olvasók türelmetlenül várják a háború hí­reit és mi kötelesek vagyunk a lapban az elsőbbséget ezeknek átengedni, mert magunk is belátjuk, hogy a világháború van olyan fontos, hírei vannak olyan érdekesek, mint az adakozások nyugtázása. Nem kicsinyeljük le a világért sem az adakozók lélekemelő, dicséretet érdemlő áldozatkészségét. Hatal­mas és gyönyörű munka, amit a mi orszá­gunk jó szive végez. De meg vagyunk győ­ződve, hogy az adakozók maguk is adnak egy-két napi halasztást, ha belátják, hogy mi a háborús híreknek adjuk az elsőbbséget. Ami pedig azt illeti, hogy Ön mindjárt azt is megjelöli, hogy mit nem kellett volna közöl­nünk a Szamosban és milyen cikk helyén jöhetett volna a nyugtázás, — hát ha ezt nem is kérjük ki magunknak, de azt kere­ken kijelentjük, hogy a szerkesztés irányítá­sát kizárólag magunknak tartjuk fenn. Szerkesztő : Dr. Stern Mór. SZENTHÁROMSÁG GYÓGYSZERTÁR Szatmár, Deák-tér 12. — Telefon: 226. Az összes fertőtlenítő szerek cárból, Lysoform, formalin stb., dezinficiens szappanok nagymennyiségben és ki­csinyben kaphatók. — A tavasz beáll­tával ajánlja bőrápoló készítményeit: Szeplő, májfolt, bőratka [mitesser] s mindenféle Dőrtisztátalanság ellen leg­jobb a Kámforos-arckenőcs, ára: 1 K 80 fill., a hozzávaló francia epeszappan 80 fill. A Vénus-puder fehér, krém és rózsa színben 1 K, a Vénus-arcviz ára 1 korona 60 fillér. Az összes bel- és külföldi gyógyszer- különlegességek nagy raktára. Póstai szétküldés naponta. — Czim: Szentháromság gyógyszertár Szatmár - - Deák-tér 12. — -

Next

/
Oldalképek
Tartalom