Szamos, 1915. június (47. évfolyam, 147-176. szám)
1915-06-06 / 152. szám
(1915 junius: 6. 152. szám) SZAMOS 3 oldal. A Tábla döntése Fogazassa Zsigmogd ügyében. Polgári biróság az illetékes. — Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, junius 5. Megírtuk már, hogy a szatmári kiszállítások ösmeretes botránya körül dr. Czövek Sándor államrendőrségi fogalmazó által letartóztatott vádlottak közül csak Fogarassy Miklós maradt a szatmári kir. ügyészség fogházában, akinek a katonai biróság részére való átengedése még nem volt jogerősen elintézve. Fogarassy Miklós ügyében ugyanis a szatmári kir. törvényszék vádtanácsa a kir. ügyészség indítványára kimondotta, hogy nem tartja magát illetékesnek az ez ügyben való eljárásra és ezért az ügyét is a hadbíróság elé utalja. Dr. Kelemen Samu, Fogarassy védője felfolyamodással élt a vádtanács határozata ellen. A felfolyamodással tegnapi ülésén foglalkozott a debreceni kir. ítélő Tábla és az ügyészi indítvány elutasításával úgy határozott, hogy Fogarassy Miklós ügyét a szatmári kir. törvényszék hatáskörébe utalta. A debreceni Tábla határozata elvi jelentőségű és megfelel a kir. Kúria jogegységi döntésének, amelyet az ösmeretes szegedi visszaélések ügyében hozott. Itt említjük meg, hogy a budapesti állam rendőrség kirendeltsége — dr. Czövek Sándor másoldalu elfoglaltsága miatt — most már dr. Németh Lipót fogalmazó vezetésével még mindig foly tatja Szatmáron a nyomozást külömböző ügyekben. Sikkasztó adotisz*. — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, junius 5. Hivatali sikkasztás bűntettével terhelten állott tegnap a szatmári kir. törvényszék előtt Papp János, 21 éves nagykárolyi adótiszt. Papp János ellen az volt a vád, hogy 1913. év elejétől kezdve több Ízben, összesen 34 ezer koronát meghaladó összegű bélyeget, váltó, marhalevél és fuvarlevél űrlapot sikkasztott a kezelésére bízott értékekből s eze két eladta. Az első sikkasztásra az alkalom vitte rá a szerencsétlen embert. Egyizben ugyanis 250 darab 5 koronás bélyegjegyet talált a hivatali szobában. A bélyegjegyek véletlenül hullottak ki a szekrényből. Papp János akkor át akarta adni a bélyegeket az ellenőrnek, aki azonban egyébbel lévén elfoglalva, későbbre halasztotta az átvételt. így a bélyegek ügye feledésbe ment, Papp János beváltotta és a befolyt pénzt a saját céljaira fordította. Később a bélyegek hiánya kiderült s emiatt Papp ellen fegyelmi eljárás indult meg. Papp azonban ekkor már rendesen űzte a bélyegjegyek és űrlapok sikkasztását. Hogy bűnét elpalástolja, a megfelelő könyvekbe hamis adatokat vezetett be. Az általános mozgósítás idején Papp Jánosnak, aki tartalékos hadnagy, be kellett vonulnia ezredéhez. így aztán nem palástolhatta tovább a sikkasztásokat, minden bűne kiderült s katonáéktól lefokozva visszahozták és letartóztatták. Vele együtt meg voltak vádolva Csics Lajos, Kató Árpád kereskedő segédek, Csókás László könyvkötő és neje, Kun György vendéglő?, Nagy Ferenc pénzügyőr, akik Papp Jánostól a sikkasztott értékeket megvették, vagy azok eladásában neki segédkeztek. A tárgyaláson dr. Némethy József törv. biró elnökölt, a tanácsban részt vettek Balás János és Rozgonyi Viktor törv. bírák. A vádat dr. D o m b y Zoltán kir. ügyész képviselte, Papp Jánost dr.Kereszt- s z e g h y Sándor, a többieket dr. Veréczy Ernő, dr. P a p o 1 c z y Loránd és dr. V e t z á k Ede ügyvédek védték. A kir. ügyészség Papp Jánost hivatali sikkasztással, a többieket pedig orgazdasággal vádolta meg. Papp János azzal védekezett, hogy az első sikkasztásra az alkalom vitte rá. Mikor pedig emiatt fegyelmi eljárás indult meg ellene, bánatában ivásnak és kártyának adta magát és hogy az ehhez szükséges pénzt megszerezze, tovább sikkasztott. A kir. törvényszék Papp Jánost bűnösnek mondta ki a hivatali sikkasztás bűntettében és ezért őt három évi fegyházra és öt évi hivatalvesztésre ítélte A többi vádlottakat pedig felmentette a vád alól. Az Ítélet ellen úgy a kir. ügyész, mint Papp János és védője felebbeztek. Újabb jegyzések a hadikölcsönre Hétfő az utolsó nap. Szatmár, junius 5. A hadikölcsön jegyzésének meghosszabbított terminusa a hétfői nappal lejár. Hétfőn még lehet jegyezni s ezzel a nappal lezárul az ország hazafias tettrekészségének ez újabb campagne-a, amelynek során Magyai’- ország népe megmutatta, hogy lelkesedése, áldozatkészségo nem szalmaláng. nem szóbeszéd, hanem ha arra kerül a sor, hogy áldozatokat kell hozni, akkor az egész ország, mint egy ember, ott áll a haza oltáránál, hogy javait odaholyezze. Az országosan impozáns módon lefolyt hadikölcsön jegyzésből Szatmár városa és Szatmár vármegye is nagy mértékben kivette a részét. Büszkék -vagyunk vármegyénkre és váró sunkra, amelynek lakossága — gazdagja, szegénye egyaránt — lelkes önzetlenséggel adta oda pénzét a haza céljaira. Hisszük, hogy a hátralevő két nap sem fog elmúlni az áldozatkészség további megnyilatkozásai nélkül. Reméljük, hogy a két utolsó nap még jobban növelni fogja a szatmári jegyzéseknek eddig is impozáns összegét. Újabban a következő jegyzésekről kaptunk hirt: Az Oszt rák-Magyar Bank szatmári fiókjánál jegyeztek : Kende György Czégény- dányád ismételten 10.000 K, Altmann Ede Szatmár újabb 10,000 K, Dr. Telts Róbert Sárközujlak újabb 10 000 K, Szatmári Kereskedelmi részvénytársaság ismételten 5200 K. 5000 koronát jegyeztek: H. K., Szatmár- Németi Villamosművek. 4000 K-t: Kaufmann Ignác. Szatmár. 3000 K-t: Takarékpénztár ' Szatmárhegy, Braun Ignác Nagykolcs. 2000 K-t: Luby Zsigmond Fülpösdaróc, Dán Margitka Szatmár. 2750 Kt: Schaurek Jaroslaw Sárköz (újabb jegyzés). 1000 K-t: Herz Sándor Szatmár, Symon Kohut Stanislau, Mekker Félix Krasznaterebes, ifj. Makray Mihály Nagybánya, Makray Pista Nagybánya, Heinrich Viktor Szatmár, Klein Jakab Szatmár, Bakó Ignác Szatmár, Mizera Ferenené Szatmár, Dr. Wladyslaw Warzeskiewich Stanislau (ujahb jegyzés). 1500 K-t: Schwarc Herman Nagygéc. Ezeken kívül jegyeztek még: Krasznaterebes községből: Krucz János, Kiss János, özv. Petz Józsefné, Kitli Mihály, Hauler Mihály, Viczer Mihály, Rist István, Schwarckoff Mária, Brauchli János, Göck János, Jeromos Pál, Mekker Ferencné, Bálintffy Márton, Láng József, Emi Mihály, Schlachter János, özv. Czier Mártonné, Jakkelj Vendel, Jeromos Pál, Rist István, Strieder Katalin, Kiss János, özv. Felber Istvánná, Schlachter István, Napholcz János, Gwandt Antal, Jeromos Ferenc, Stahl Péter, özv. Petz Józsefné s még számosán kisebb 1000 koronán aluli tételeket. A Szatmári Leszámítoló Bank r. t.-nál újabban jegyeztek Böiönyi László 30.000 K, M. H. 7000 K, Csendes Béla 6000 K, Weisz Bernát Sárközujlak 2000 K, Bakos Endre 1600 K, Schwartz Szeréna 1500 K, Grósz Lajos Nagykolcs 1200 K, Schwarcz Helén Szatmár, Roóz Ignác udvari 1000 — 1000 K, Regéezi Sándor és Lator Zoltánná az eddigi 1900 K jegyzésükön felül újabb 800 K. Az intézetnél a mai napig összesen 474,400 koronát jegyeztek. A zeneiskola szombati Operaestélye. Szatmár, junius 5. Thália rég elhagyott árva berkei újra megelevenedtek. Ezúttal azonban a hivatásos papnők és papok szerepét városi zeneiskolánk kedves növendékei töltötték be. Előadási készségük, tudásuk- és temperamentumukkal arról győztek meg bennünket, hogy a jelen esetben nem közönséges dilettáns kirándulók jártak Parnassus berkeibe, hanem valódi hivatott tehetségek, kikkel szemben nem vagyunk utalva a műkedvelőknél megszokott elnéző sablonokra. Az Operaest Mozart világhírű D-moll zongoraversenyének előadásával vette kezdetét. A csodás művet Szegedy Ilonka játszotta Bendinor Nándor kíséretével. A könnyed, átlátszó, de mégis nagy teknikai Készséget igénylő zenemű szépen megelevenedett az úgyszólván gyermek leányka előadásában. Nagy szorgalom s tehetségről tanúskodó játéka reményekre jogosít bennünket s további fejlődése iránt őszintén érdeklődünk. Utána ifj. Figus Albert lépett a dobogóra, ki Beriot: Scenes de Ballet versenyművét interpretálta. Biztos játékával, stílusos előadásával méltán rászolgált a közönség elismerésére, mesterének Richter Pál zeneiskolai tanárnők méltó növendékének bizonyult. Utána Kolb Margit kisasszony Sauer E moll zongoraversenye első tételének előadásával jeleskedett. Talán feleslegesnek tartjuk mondani, hogy a világhírű mester csodásán szép müvének interpretálása a legnehezebb művészi feladatok egyike. Az előadó kisasszony e nehéz feladatot igazán szépen oldotta meg. Virtuóz teknika, hatalmas, erőteljes forték, lehellotszerü pianissimók s teknikai akadályokat nem ismerő könnyedség váltakoztak játékában. Tőle sokat várunk s hisszük, hogy jövendő szereplései meggyőznek azon feltevésünkről, hogy izzig-vérig kvalitásos művész egyéniség. A hangverseny utolsó zongoraszáma Liszt-Busoni Spanyol Rapszódiája volt előadva Halász Bözsi és Bendinor Nándor zeneiskolai igazgató által. Bátran elmondhatjuk, hogy az estnek legkimagaslóbb pontját ez az előadás képezte. Az előadó kisasszony, kit évek óta előnyösen ismerünk, kihez a legszebb reményeket füztük mindenkor, a mai esttel be:gazolta, hogy a hangverseny dobogóra megérett' művésznővé fejlődött. A féktelen tűz s bravúros temperamentummal előadott csodaszép spanyol melódiák életre kőitek újai alatt s csodás biztonsággal kelt versenyre a másod zougoraszámot ellátó mesterével. Játéka biztos, könnyed, elegáns s valósággal elragadta az őt megértő közönséget, mely valóságos tapsorkánnal üdvözölte előadása befejezte után a kedves művésznőt. Szünet után Katz István Manón operából „Drága kép, m rre szállj ? kezdetű dalt adta elő. Hatalmas, tiszta csengésű tenorja e számban is érvényesült Teljes sikerét azonban a Paraszt becsület Turiddu szerepének interr pretálásával érte el. Ugyancsak ő játszotta a Varázshegedü Autal szerepét is. Offenbach játszi s örökbecsű operettjének eme kedves szerepében is jól megállotta helyét. A Parasztbeosület Santuzza hálás, de végtelen nehéz, nagy énektudást igénylő szerepkörében Szabó Margit kisasszony nyújtott felejthet tlen, kedves műélvezetet. Hatalmas, gyöngyörüen csengő, tiszta szopránjával elragadó báj és szívhez szóló kedvességgel ecsetelte a bánatos, szerelmében csalódott leány keserveit. Turidduval előadott szenvedélyes kitörésekben gazdag kettőse méltán számot tarthat városunk müértő közönségének elismerésére. Lola szerepében egy bájos kis leánykát, Fabó Ilonkát láttuk a színpadon. Érzelem-