Szamos, 1915. május (47. évfolyam, 116-146. szám)

1915-05-26 / 141. szám

(191 ömájus 26. 141. szám) SZAMOS 3 oldal. Halálozás. Özv. Kölesei Kende Béláné szül. sonnenbergi Freyseysen Ida, néh. Kende Bélának, a mátészalkai kerület éveken át volt orsz. képviselőjének özvegye Szatmárcseké- ben meghalt. Az elhunyt urinő széles körben ösmert volt jószivüségéről. Halála nagy és előkelő rokonságot borított gyászba. A román követ családja Sinajában. Budapestről jelentik: Gróf Czernin bukaresti követünk családja pénteken Becsből Sinajába érkezik nyári tartózkodásra. Tetvetlenitő állomás Szatmáron. Ne ütközzék meg senki, hogy ezt az eddig való­ban nem szalonképes kifejezést ideiktatjuk, de a háború szótára sok, eddig nem hasz­nálatos kifejezést reaktivált. A háborús tudó­sítások sokat Írtak már róla, hogy mit kell szenvedniük a katonáknak a bogaraktól, tet- vektől, amelyektől nem szabadulnak meg azzal, hogy kijönnek a lövészárokból, mert a ragaszkodó állatok velük jönnek. Sok gondot adott edd g is a kórházaknak és barakkok­nak, hogy miként kell védekezni e bogarak által okozott szenvedések ellen és ezt a célt fogja szolgálni az az újabb állomás is, ame­lyet e célból fognak felállítani Szatmáron. A napokban ugyanis ittjárt az Armee-oberkom-' mandonak egy műszaki ezredese és egy fő­törzsorvosa, akik a város vezetőségével egy, az orosz foglyok részére felállítandó letvetle- nitö állomás terve felől tárgyaltak. A terménykereskedők és a rekvi­rálás. Miskolcról Írják: A miskolci Keres­kedelmi és Iparkamara meghívására az ország északkeleti részének kiválóbb terménykeres­kedői hétfőn értekezletet tartottak Miskolcon a Kamara helyiségében. Az órákon át tartó tanácskozás a következőkben állapodott meg: „Bár a legális kereskedelem érdekeinek a sza­bad kereskedelem felelne meg, mégis a hazai terménykereskedői osztály, áthatva hazafias kötelessége érzetétől, a hadviselés tartamára ezt nem kívánja, sőt érdekei íélretételével, úgy a hadsereg, mint a termelők és fogyasz­tók érdekében fekvőnek tartja a kötött for­galmat a maximális árak megállapításával s a rekvirálási jog fenntartásával. A vidéki ter­ménykereskedelem azonban óvá-t emel az ellen, hogy a “rekvirálás néhány budapesti cég monopóliumává tétessék, holott hazánk jól szervezett és hivatását mindig teljesített terménykereskedő osztálya, tízezrekre rugó tisztviselője és általa foglalkoztatott tízezrei a kis exisztenciáknak, immár második esz­tendeje vannak foglalkozás és kenyér nélkül. Ennélfogva követeli, hogy a rekvirálásban a vidéki terménykereskedelemben az őt jogosan megillető részvétel biztosittassék.’ Ez a ter­melők, a fogyasztók és malmok érdeke is, mert közöttük és a terménykereskedők kö­zött régi összeköttetések bizalmi kapcsolata áll fenn, ami nemcsak nagyfontosságu gabona- kereskedelmi szervezetünk jövendőjére való megőrzésének fenntartására, de a jelen le­bonyolítás zavartalanságának biztosítéka is, amivel a gabonanemüek szétosztásánál a képviselőházban is méltán felpanaszolt feles­leges és költséges ide-odahurcolás is kikerül­hető. Az ügy szervezése kereskedelmi ka­marai kerületenként történjék, a mi azon előnynyel járna, hogy a központ csak 16 anyaországi kamarai kerületnek bizottságai­val érintkeznék, viszont a kerületi bizottságba vonná be a vidéken hivatásszerű bejegyzett cégű terménykereskedőket a nagyfontosságu munka elvégzésére.“ — Az értekezlet végül felkérte a miskolci Kereskedelmi és Ipar­kamarát, hogy ez ügyet tovább intézze s a hazai kamarákkal együttesen járjon el s ezekkel együtt országos értekezletre hívja egybe az érdekelteket. A Szatmári „Törekvés“ műkedvelő gárda f. hó 9-én rendkzett kedélyes-estélyén Mülfizettek: Gindl Antal 2 K, Simkó Pálné 1 K, 0. B.-né, N. E. 80—80 fill., N. N. 60 fill., Somlyay K. 50 fill., Szibó Lalos 40 fill., N. N. 20 fillér, összesen 6 K 30 fillér. — A kedélyes-estély ráfizetéssel végződött, de a felőlfizetések összegét, 6 K 30 fillért a harctéren szemük világát vesztett katonák segélyezésére fordítják s az összeget a „Sza­mos“ kiadóhivatalának átadták. Hadikölcsön jegyzések. A Szatmári Leszámítoló Bank Részvénytársaságnál eddig | bejelentett és jegyzett hadikölcsönök : 100.000 koronát jegyzett: Szatmár-Németi szab. kir. i város, dr. Boromisza Tibor megyés püspök. 50.000 koronát: Szatmári Leszámitolóbank | R. T. 22 500 koronát: Szatmármegyei Árva- 1 pénztár. 12.000 koronát: Léhner Mór Szat már. 10.000 koronát: b. Kóváts Miklós Ho- i mok, b. Kováts Sándor Homok, Nagy Pál Sonkád. 6000 koronát: Weisz Jenő Mikola, Szatmári Főtőzsde. 5000 koronát: Gadzsa i Gergely Nagyhódos,' Kováts Jenőné Szatmár. | 4000 koronát: Markó Béláné Szatmár. 3000 ; koronr.t: Melchner Testvérek Szatmár. 2000 : koronát: Özv. Kató Gyuláné Szatmár, Sugár ízsó Oláhmegyes, Ifj. Reiter Mórné Szatmár, Róth Lajosné Szatmár. 1900 koronát: Re­gé czy Sándor és Lator Zoltánné Szatmár. 1500 koronát: Edelmann Ábrahám Szatmár. | 1000 koronát: Halmágyi József Debrecen, I Guth Lajosné Szatmár, Egri Fogyasztási szöv., : Tóth József képezdei tanár Szatmár, Lisszauer j Ernőné Debrecen, Magoss Gedeon Egri» ! Bottyán Istvánná Szatmár, Király Miklós és j neje Géberjén, Ernyei Vilmos Fekete Erdő. A hadikölcsön és az otthon tarto- ! gatott pénzek. A pénzügyi kormánynak az i a törekvése, hogy a hadikölcsönbe első- ! sorban azjfotthon ládafiában, szalmazsákban, | harisnyában dugdosott és gyümölcsözetlenül heverő tőkék vonassanak be, a közigazgatási j tisztviselők, és a nép társadalmi vezetői ré- i széről országszerte megértésre talál. Ennek i köszönhető, hogy a tezaurált pénzeket egyre | jobban sikerül rejtekhelyeikből előcsalogatni ; és közgazdasági szervezetünk vérkeringésébe I visszavezetni. így Nagykállóról kapjuk azt az I örvendetes hirt, hogy a nagy magyar község főjegyzője: Seres József, támogatva a község : főbirájától: ifj. Toka Sándortól, a kormány ! intenciójának megfelelően ily irányban lelkes j agitációt indított, amely nem várt szép ered­ményre vezetett. Már a jegyzés első napjaiba i a Nagykállón székelő Szabolcsmegyei Taka­rékpénztárnál a paiasztgazdák köréből száz- j ezer koronára rugó olyan jegyzés történt a ! hadikölcsönre, amelyekre az otthon rejtege­tett pénzekből teljesítették a befizetést. Ha ez a példa — amint hisszük is — ország­szerte hasonló arányokban követéire talál, akkor a második hadikölcsön nemcsak hitel­műveleti szempontból, de üdvös gazdasági kihatásaiban is fényes sikerre tarthat számot. A hadikölcsön és a hadseregszálli- tók. A második hadikölcsön sikere érdeké­ben a társadalom minden rétege megmozdult és siet pénzerejét kölcsönképpen az állam­nak felajánlani. A második hadikölcsön pénz­ügyi és gazdasági sikere függ attól, hogy a gazdasági életben nélkülözhető tőkék minden tartózkodás nélkül, teljes összegükben az államhatalomnak átadassanak, hogy igy a hadiszükségletek zavartrlan kielégítése minél teljesebb mértékben biztosítható legyen. Köz­tudomású, hogy a hadibeszerzések révén igen jelentékeny pénzösszegek kerülnek a hadseregszállitók kezébe s igy fokozott fi­gyelni st érdemel, hogy e foglalkozási ág kö­rébe tartozók a rendelkezésükre álló nagy pénzerővel arányos mértékben jegyezzék a hadikölcsönt. E kötelezettségnek a hadsereg­szállitók — morális okoktól eltekintve — annál könnyebben tehetnek eleget, mert a hadikölcsönre történő jegyzés nem jelenti tőkéjük lekötését és üzleti köréből való el­vonását. Tudvalevő ugyanis, hogy a hadi- kölcsönkötvények kedvezményes kamat mel­lett a névérték 75 százalékának erejéig az Osztrák-magyar banknál és a m. kir. Hadi­kölcsön pénztárnál lombardirozhatók és igy a hadikölcsönre való jegyzés a legmobilisebb befektetési módként jelentkezik. A sebesültek pünkösti megajándé­kozása. Pünköst alkalmával a városunkban levő sebesültek megvendégelésére a következő adományokat küldték be: Kende Zsigmondné (Turistvándi) 10.00, bér. Kováts Jenőné 1000, bér. Kováts Miklós 1000, bér. Kováts Sándor 1000, a bankok által adott gyűjtésből 1000, özv. Lőwy Miksáné 1000 darab cigaretta, Hajdú Károlyné 100 darab szivar, Székely György 200 darab cigaretta. A szatmári re­formátus lelkészi hivatal által eszközölt gyűj­tésből 13,000 darab cigaretta és 100 darab szivar, melyhez szívesek voltak hozzájárulni. Természetben: Domahidy Pálné 2000, Lo- sonczy Józsefné 700, Szegedy Antalné 500, Bakcsy Gergelyné, Zemplényi Anna 400—400, Koós Katica 400, Barakonyi Pálné, ifj. Vá- radi Józsefné, Illyés Lajos, Hunyady Erzsé­bet 200—200, Ficzere Jánosné 100 darab cigaretta, Ványi Endre 50 darab szivar, Apjok Józsefné 1 nagyobb s 25 kisebb, Ko­vács Gábor 2 nagy kalács. Pénzadományok­kal : Martini Mórné, Kisújszállási József 10—10 K, Kondor Gyula, Kovács Józsefné, Hérmán julia, B. A. 5—5 K, Félegyházi Fe- rencné, Tóth Elek 4—4 K, özv. Tereh La­josné, özv. Székely Sándorné 3—3 K, Ko­vács Gábor, K. R., K. P., Bartha György, Székelyhidv Róza, File Ferenc, Illyés Lajos 2—2 K, Walter Jánosné 1 K. Amely össze­gen vásárolt anyagokból a ref. tanitónőképző és leányinternátus növendékei 8000 darab ci­garettát készítettek. Mindezen adományok a külső barakk és a belső megfigyelőkben let­tek szétosztva. Azonkívül a két német katona kórház és a tartalék kórházak betegeinek el­látását a helybeli jótékony egyletek vállalták magukra Szentpétery Zoltán egyidejűleg 20 koronát adott a Vörös Kereszt Egylet cél­jaira. A megajándékozásban az egyletek el­nökei mellett főként dr. Kölcsey Ferencné Vörös Kereszt egyesületi elnöknő s dr. Da- mokos Andor hely. miniszteri biztos tevé­kenykedtek. Nyilvános elszámolás. A ref. tanitó- nőképző-intézetnek f. hó 15-én rendezett elő­adására utólag felülfizettek Komáromy Gábor és Fekete Teréz 2—2 K-t. Ezzel a felülfize- tések összege 62 K 40 f-re emelkedett. Az előadásnak összes bevétele 282 K 40 f, ki­adása 82 K 40 f, tiszta jövedelme 200 K volt. A tanári kar a jövedelemből 100 K-t katonai jótékonyc.élokra, 100 K-t az intézeti szertárak gyarapítására fordított: HIRDETMÉNY. A Szatmári Le­számítoló Rank Részvénytársaság mint hivatalos aláírási hely, az uj 5lh % és 6% hadi kölcsönre jegyzé­seket. eredeti feltételek mellett május hó 26-ig elfogad. Fiatal segéd és jó családból való ta­nuló felvétetik Madarassy László úri divat üzletében Deák-tér 17. Magas kenőképességü, fekete szinü, higfolyó VULKÄN-G ÉPOLAJ, alkalmas cséplőlokomobilok és külső tengelyek kenésére; — még összesen 29 HORDÓ KAPHATÓ, ára 100 krg.-ként: 120 korona KLÁR ANDOR ÉS TÁRRA Részvénytársaságnál DEBRECZEN, Iparkamara épület. Telefon : 445. szám. Csépléshez : szén, olaj, tovotte zsir, nyersolaj, benzin azonnali szállításra MEGRENDELHETŐ! Biztosítsa mielőbb szükségletét! “VH

Next

/
Oldalképek
Tartalom