Szamos, 1915. április (47. évfolyam, 86-115. szám)
1915-04-01 / 86. szám
(1915 április 1. 86. szám 3. oldal SZAMOS mostan való nehéz erőpróbája idején nem is a büntetés nagysága, hanem a vele járó megbélyegzés, a becstelenség az, ami a polgárt még unokáiban is üldözni fogja. Azért ez az aránylag kis büntetés is sokkal nagyobb és megszégyenitőbb, mint az, ha valakit például súlyos testisértésért nem két hónap, hanem akár három esztendőre is elzárnak. Ennek a két hónapi, vagy akár csak két napi elzárásnak is szörnyűbb és lesujtóbb az erkölcsi elitélő ereje, mintha tán valakit Illavára becsuknak. Aki csak egy ember ellen vétett, annak még kijárhat a társadalom szánalma és megbocsátása. Aki azonban ily súlyos időkben az egész nemzet ellen vétett, annak nincs bocsánat. Az örökre meg van bélyegezve. Amiképpen a katonaszökevény méltó az téletro és megvetésre: azonképpen éri a szégyen és gyalázat az ilyen eltitkolókat, kik attól a kötelességtől szöknek meg és rejtőzködnek el, hogy az ország népének kiéhez- tetését módjuk és tehetségük szerint megakadályozzák. Jusson eszébe mindenkinek, hogy minden eltitkolt kilogramm bűn a nemzeti erő ellen és gyöngitése a nemzet ellenálló képességének. Minden eltitkolt kilogramm csak ellenségeinket erősiti. Itt tehát az utolsó pillanat. Tessék választani : becsülettudás, vagy nemzeti megbélyegzés ! „Csak sokáig tartson még a háború.“ Korkép Benedekfaivárói. — A „Szamos“ kiküldött munkatársától. -Benedekfalva, március 28 Benedekfaiva. Egy ügyes és friss lexikon talán igy emlékeznék meg róla : házak, amelyeket az emberi gondosság a dombtetejére szöktetett a Szamos elöl. A házakban emberek laknak, kisigényüek, mit sem sejtők. A világ dolgai, keservei, eseményei ha el is jutnak ide, megszűrtek, disztilláltak. A Szamos a falu alatt kanyarodik, felső folyásánál kecses és fodros ez a folyó, imponáló, amint magábaszivja a Lápost és a kis csipkés parlu patakokat. Benedekfalván ha süt a nap, nem lehet a szamosvölgyi vasút sineire nézni, vakít a folyó, ezüstös, ragyogó. Felballagok a dombra. Az első kuvasz, ahogy megugat, hirt ad a kúpba szökött tetőkkel fedett házak lakóinak arról, hogy idegen került a faluba. Megnépesül az utca. Az asszonyok előbujnak, a gyerekek hangos kacajjal kitáncolnak az utca közepére. Nézik a nadrágost és nem jut eszükbe a poros szőrű kuvasznak füttyenteni, hogy békén hagyjon. Egy öreg paraszt, aki utánam porosz- kál, végre beleavatkozik a mindinkább veszedelmes közelítésbe. Botjával végig húz a kutyán és megszólít: — Nincsen ezekben tisztesség, uram. Lemarhatja az a dög, akkor sem szólnak. A nadrágost nem szívesen eresztik be a faluba. — Enyje hát: cucilisták talán? — Van is ezeknek eszük hozzá. Nem törődik itt a nép azzal, hogy kinek mije van, mennyit keres, miből él. Másért fél itt a nép az uraktól: a háborúért. — Azt hiszik, hogy valami rossz parancsot tetszik megint kidoboltatni. A múltkor is dobolták, hogy minden földet meg kell dolgozni, mert baj lesz. Aztán meg dobolták már, hogy aki segítséget kap, mert katona az ura, annak is dologba kell állani, ha hívják. Az öreg, értelmes magyar ember, juhász Kaisler György volt főispán Besztercze körüli birtokán, jól ismeri a falut. Sokat jár benne, mert a gazdájának itt is sok holdja van és sokat bajol a nemzetiségek itt lakó frakciójával. Ő mondja és egy Rajos Péternek el kell hinni, hogy a benedekfalvaiaknak soha jobb dolguk nem volt, mint ma. Pénzük bőven, máléjuk is. A napszám drága és dolgozni mégsem kell. Éppen szemszurástól legfeljebb ha olykor, — másnak. Ha terem ezután a munka után a föld, jó, ha nem, úgyis binye. Nekik mindegy. A viszonylagos boldogságnak ebben a kis közösségében érdemes volt széjjelnézni. Ahány emberrel csak beszéltem, mind megsúgja szégyelősen: igaz, jó dolog a háború. Ilyen jó még sohasem volt az élet. És mindegyik megkérdi félve és idegesen: sokáig tart-e még majd? Mondjak vigasztalást, hogy tartani fog, kiszámíthatatlan hosszú ideig ez lesz az élet rendje? Mert Benedekfalván, Magyar-Láposon, Kővárhosszufaluban és mindenütt az országban, ahol igénytelen és kevés értelmű a nép, megelégedést varázsolt a háború által megváltoztatott életrendje. Tavaly bőségesen volt máléter.nés, minden háznak van kenyere újig. A lovat, tehenet eladta a nép: had- seregszállitóknak, a hadsereg kiküldött és ki nem küldött vásárló bizottságainak. Tenger pénzt kaptak az atyafiak. Láttam 2400 koronás betétkönyvet, láttam 3000 koronás betétkönyvet. A fiatalságot elvitték katonának, megkevesbbedett a kézierő és a nagybirtokok tehetetlenek a „munkás uzsorájával“ szemben. Egyetlen napszámból egy hétig él a munkás ezen a vidéken, mert hagymája is van, neki pedig kenyeren és hagymán kívül nincsenek nagy és drága igényei. Nem is dolgoznak az emberek ezen a vidéken hetenként többet, mint egy-két napot. Az oláh saját földjét ugaron hagyta az idén tavasszal. A földre ráfért. Sohasem pihentetik eléggé itt a porhanyós életet a gazda (a váltó-gazdaságot alig ismerik) és igy örült, hogy a háború alatt végre mégis megkímélheti a birtokát, mert a kamat, a magas napszám, a fiatal menyecskék hadisegélye számára amúgy is bőséges és sohasem látott gazdag jövedelmet biztositanak. — Ne tessék hinni — töri keserves magyarsággal egyik vállig hajas román — nem jó most az élet. Drága a fotogén. Nagyon drága. Mióta háború van, sohasem világítunk este. Le kell feküdni nyomban naplemente után. Az egész világfelfordulásből egyetlen momentum zavarja őket: drága a petroleum. Büszkén vallja egy másik atyafi, hogy eladta mind a jószágát a katonaságnak, pénze van a takarékban. — Hát a fia, a veje sorsa nem fáj magának ? Úgy hallottam, két fia oda van, meg a vejét is elvitték. — Elvitték. Hát igen, elvitték, mert kell az ember. — De meghalhatnak. —- Bizony meghalhatnak. Kár lenne, de hát másnak is meghal a fia. Ne tessék hinni, nem lesz majd a háború után jó dolguk az uraknak, mert nem megyünk olcsón napszámba többé. Földet veszünk, mert van pénzünk a takarékban és azt dolgozzuk, nem az urakét. A Szamos partján Zsibó felé kanyarog már a vonatunk. A földeken végig alig látni ekét. Tavaszi búzát nem vetnek erre felé: nincs ember, ha van is, nem dolgozik. Kinek dolgozzék ? Nem látja a célt, kevéske intelligenciája nem érti meg milyen magasztos és szent most minden polgár feladata. Nem tud semmit. Pénze van, ezt tudja. Háború van, ezt nem bánja. Hogy béke is lesz egyszer, ez az okosak gondja, nem az övé. (h. s.) II SZÍNHÁZ Heti műsor: Csütörtökön : „A dolovai nábob leánya“. Czakó Gyula jutalomjátéka.] Pénteken: nincs előadás. Szombaton: Nincs előadás. Vasárnap délután: „Lili“. (Zóna.) „ este: „Végre egyedül“. Nagy operette. Czakó Gyula, A vidéki szinpadokon rendezőnek lenni súlyos és kemény feladat. Az a törekvés, hogy elhitessük a nézővel a festett kulisszák között lejátszott kis élet valóságát, mérhetetlen munkát és technikai ravaszságot követel. Vidéken többet, mint a fővárosban, mert hiszen hiányosak és kevesek az eszközök, folyton uj és uj darabok előadására kell készülni, a színészi anyag is gyengébb, mint a nagy budapesti színházakban. Czakó Gyula több mint tiz esztendeje áll vidéki társulatok élén. Mindig rendező volt. Mindig ott ül a kulisszák mögött és kemény kézzel összetartja az előadás gépezetét. Érti a mesterségét. Megállapítottuk ebben a rovatban már jó egy néhányszor és a közönség is elismerte minden alkalommal, hogy kvalitásos és művészi az a munka, amelyet Czakó végez. Ötletes, friss és egyéni, ahogyan a darabok lelkét érzi, sima és keresetlen, ahogyan szerepeit játssza. Csak igazán vérbeli színész tudja ennyire megközeliteni a színjátszás ideálját, a póznélküliséget. Czakó Gyula ma este tartja jutalomjátékát. Ünnepelni fogja ma este a közönség, mert szereti, mint színészt és hálás a rendezőnek. Urániából. Minden jegy elkelt a Connan Doyle tegnapi bemutatóján. Zsúfolt ház előtt került szinre a Connan Doyle ciklus II. sorozata, mely osztatlan sikert aratott a nézők között. Valóban boszorkányos Ügyességűnek bizonyult a nagyhírű Scherlock, de méltó ellenfele volt a markáns vonásu nagytehetségü Staple- ton is. A mi detektív drámát érdekessé, ideg- izgatóvá tehet, azt mind megtaláljuk a „Rejtélyes ház “-ban. Elégedett mosolyt láttunk a nézők ajkán, sőt mi több, az egyes jelenetek alatt a folytonos meglepetés moraja zúgott végig a nézők között. Egyszóval a „Rejtélyes ház“ mesébe illő produkciónak bizonyult. Ma kerül utoljára szinre, hisszük a tegnapi megérdemelt sikerrel. Hősök halála. A Barakkórházban meghaltak: Ausbach Miksa, a 42. szekerészezred (Zágráb) közembere, szül. 1880., Vasvár [Zalamegye), izr. vall., nőtlen. Lip Johan, a cs. és kir. 8. sz. tábori vadász-zászlóalj közembere, szül. 1881., Ottendorf (Steiermark, Ausztria), r. kath., nős. Belec Franz, a cs. és kir. 35. gyalogezred szakaszvezetője, szül. 1881., Marienbad (Csehország). Kiss István, a cs. és kir. 66. gyalogezred 12. századának közembere, szül. 1894., Pakágy (Ungm.) ref., nőtlen. Lipcsey István, a cs. és kir. 65. gyalogezred fegyvermestere, szül. Káva, (Szabolcsin.) 1889. évben, ref. vallásu. Sztyepán Sztyepaszovics, a 34 sz. orosz gyalogezred közembere, g. kel. vall., születési helye Oroszország. Kaszlay Mihály nántüi születésű, mun- kásosztagbeli földmives, 53 éves, g. kath. vallásu. Kranyák Sándor, a cs. és kir. 5. gya-
