Szamos, 1915. április (47. évfolyam, 86-115. szám)
1915-04-04 / 89. szám
(191S április 4. 89. szám SZAM'OS 3. oldal polgári egyéneknek is feltétlenül joguk van utazni. Még akkor is, ha nincs katonai igazolványa vagy pláne nyílt parancsa, amiről egy tapasztalt komitácsi-uj ságiró mindig gondoskodik. Beszállok egy másodosztályú fülkébe, amelynek egyik díványán már egy katona szunyókált. Nem látszott belőle, csak egy bőrbekecs és egy sarkantyú. Nyilván huszártiszt. Köszönök és elfoglalom helyem a másik díványon. Már javában szundikálok, mikor bejön a kalauz, megmozdul a bőrkabát, peng a sarkantyú és a zordon katona rákiált a szegény kalauzra: — Kalauz! Maga marha paraszt! Nem tudja maga, hogy a vasút „regarde“-dal tartozik a harctérre menő és harctérről jövő tiszteknek ? Szegény kalauz, békében fékező volt, talán felelt volna is, ha tudta volna, hogy mi az a regarde, amivel ő tartozik. A bőrkabát tovább ordított: — Hogy mer ide civilt beengedni ? Egy ismeretlen embert ? Mi ? Most rögtön nyisson nekem egy harmadosztályú fülkét. Inkább odamegyek, de civillel nem utazom. Felugrott, szedte a csomagját és — bosszút állott rajtam — átment a harmadik osztályba. Mikor felkelt, láttam, hogy rosettája van: állatorvos volt az istenadta. Az állatorvostól eltekintve azonban a tisztek mindenütt fölöttébb előzékenyek, kedvesek az ujságiróhoz. Katonavonat, hátiló mindig kerül, csak valamivel is tudja az ember igazolni, hogy nem kém. Mint utazás, egyike volt legérdekesebb útjaimnak az, amelyet február végén, március elején tettem Stanislauig és onnan vissza. Szatmártól Mszigetig autó. Onnan Kőrösmezőig tüzéreket szállító katonavonat. Kőrösmezőtől Delatynignyitott marhakupé, amelyből Kőrösmezőn lovakat waggoniroztak ki. Szalma volt, ha nem is a legtisztább. Takarót, kézipárnát mindig visz magával az ember. A budapesti Hungáriában sincs jobb fekvés. Delatynból való indulásomkor egy első osztályú kupét pillantottam meg. „Budapester Telefon und Telegraf Bau Abtheilung.“ Od'a- megyek az urakhoz, bemutatkozom. Az egyik egy Schuszter nevű postafelügyelő, a másik Jánossy mérnök. Az utóbbi Hajdú Károly németii ref. lelkész sógora. Hamar helyet kapok az egyik első osztályú kocsiban s velük utazom Stanislauig. Hazajövet olvasom, hogy Schuszter postafelügyelő az ellenség előtti hasznos szolgálatainak elismeréséül királyi kitüntetést kapott. Stanislauból egy zsúfolt sebesültszállító vonaton jövök el. Csak egyetlenegy harmadosztályú kocsiban van hely. De ott azután bőven van, mert egy egész waggon utasai a következők: egy öreg zsidó népfölkelő, egy' haslövéses székely baka (ez a földön fekszik szalmán), egy agylövéses honvédhuszár és két bozontos bosnyák trénkocsis. Délután két órakor ülünk be a vonatba sötét este van, mire elindulunk. Az ut alvással kezdődnék, ha lehetne. A vonat ugyan többet áll, mint amennyit megy. Annak- a kattogása nem zavarná sokat az álmot, A két bosnyák kocsis gyertyát gyújt, ez egyetlen világítása a kocsinak. A gyertyák világánál aztán — ne tegye le itt senkisem undorral az Írást, mert ez olyau megszokott dolog a harctéren, mint itthon például a kö- römtisztitás -— bogarakat keresnek szegények. Előbb az egyenként levetett ruhadarabjaikat takarítják meg, azután a csupaszon maradt testükön cserkésznek. Nem titkolják, hogy a vadászat igen szép eredménynyel jár. A mozdulatokból a szemlélő is észreveheti. A két pőrére vetkőzött bozontos bosnyák — mintha lesen volna — csöndben végzi munkáját. Ha az ember, aki még nem szokta volna meg a harctér közelében ezt a látványt, behunyja a szemét, nem kell, hogy tudomást vegyen róluk. A szemét behunyhatja, de a fülét nem zárhatja el azelől a borzalmas, rémes hangverseny elől, amit a három szerencsétlen sebesült csinál. A sötét éjszakában lassan haladó vonat harmadik osztályú kocsijában megelevenedik a harctér. A szakállas, gondozatlan külsejű zsidó, akinek a lába térdben van átlőve — a bitang orosz robbanó golyója hasította széjjel — nagyokat nyög, jajgat. — Mámé zisze . . . mámé zisze . . , meine teuere Kiuder . . . Mintha hosszunapkor imádkoznék a szegény egy elmúlt év bűnei miatt, az eljövendő esztendő egyhangú szegénységéért. Groteszk lengyel-zsidó judisch-deutsch jajjai nem keltenek most mosolyt, könnyeket csalnak a szembe. A haslövéses alatt zizeg a szalma. Nem is ordít, hanem hörög, mintha valahonnan messzi mélységből jönne a hangja: — Vizet! Adjanak egy kis vizet! Nem kap. Haslövésesnek nem szabad vizet adni. Megint felhörög : — Hát miért nem adnak egy kis vizet ? Jaj Istenem, meghalok, adjanak vizet! Káromkodik, átkozódik szörnyen és hörög, egyre hörög. A huszár, fiatalarcu, serkedző bajuszu gyermek még. Már amennyire bepólyált arcából ki lehet venni. Megösmerem az uniformisáról. Azok közül való, akik Limanovánál leszállottak a lóról. Stanislau környékén ásóra, bajonettre, ökölre. mentek az oroszszal. Csöndben van. [Súlyos fejsebével apa- thikus lázálomban fekszik. Egy kis állomáson tolatásközben nagyot döccen a vonat. A huszár felébred. Amint megszólal, vérfagyasztó skáláiban benne van az egész háború borzalmas zenéje. Előbb artikulálatlan hangon fel-felkiált. Azután egyenesbe jön a hangja. Aki hallotta, az sokáig éljen, hogy el tudja felejteni. Együtt ül a debreceni ügyészség és a hadbíróság börtönében a debreceni lószálli- fási csalás minden részese. A hatóság befejezte a nyomozást 6s ennek alapján a következőkben ismerhetjük most már a bűnös társaság üzelmeit: Üzelmeiknek tulajdonképpen a-: államvasutak jöttek a nyomára, mert feltűnést keltett, hogy civil emberek sűrűn utaznak Debrecenbe katonai menetlevelekkel és lovakat szállítanak katonai fuvarlevelekkel. Az államvasutak feljelentésére a székesfőváros állam- rendőrségének egy kirendeltsége Czövek Sándor rendőrfogalmazó vezetése alatt kiszállott Debrecenbe és a katomi hatóságokkal együtt dolgozott, hogy kiderítse a visszaéléseket. A nagy titokzatossággal, mindamellett kellő körülteaintéssel és elismerésre méltó ügyességgel folytatott nyomozást, amelynek kezdetben csak a fuvarlevelek és menetlevelek kérdésének tisztázása volt a feladata, a legteljesebb siker koronázta. Megállapították ugyanis, hogy nemcsak fuvarlevelek körül történtek visszaélések, hanem a megfigyelt emberek más utón és más módon is rengeteg összegekkel károsították meg a katonai kincstárt lóvásárlások révén. A Debreczenbe menekült lókereskedők már Galíciában ismerősöK voltak a lósorozóbizottsággal, mely a háború kitörése előtt Lembergben működött. A csoport egyik-másik tagja, különösen a Scharles—Reiter konzor— Rajta, huszár, rajta . . . vágd huszár ... ne hagyd magad . . . üsd . . . vágd! A két kezével hadonász a levegőben, mintha csak a mente üres ujját lobogtatná a szél. Amint a vonat döcög, úgy hőcögteti a testét, mintha tüzes paripa vágtatna alatta. .. Reggelig folyt a rettenetes hangverseny. Plrkult már, mire Lancyn községbe értünk. Itt egy legionista főhadnagy, aki leszáll és két lovát waggoniroztatja ki, meginvitál: menjek vele lóháton Delatynig. Nekivágunk a havas, fenyves Kárpátok egyik legmagasabb csúcsának. Szembe velünk hosszú sorban huszárok jönnek lefelé, a harctérre. Egy hosszú csoport orosz foglyot hagyunk a hátunk mögött. A hegytetőn hóvihar dühöng. Mint egy- egy óriási lepke, akkora darabokban hull a hó. A kavargó szél forgatja, vágja. Mire Delatynba érünk, úgy nézünk ki, mint két hóból faragott lovas szobor. Delatynban egyenest az állomáshoz megyek. A legközelebbi vonat, ami beérkezik és amellyel tovább mehetek, ugyanaz a sebesültvonat, amelyet Lanczyntól* lóháton jövet, megelőztem. Felszállók. Ugyanabba a harmadosztályú kupéba. Keresem az utitársakat. A huszár már nincs ott. Útközben levették. Azóta talán már el is temették ... Csak a volt fekhelyén van egy levelezőlap. A szüleinek irta, amikor még jól volt... Jől vagyok, harcolok, győzünk, aztán hazamenünk, Esten velük . . . A vonat megindul. A két. bosnyák már alszik, a szakállas zsidó még jajgat, a haslövéses nem kér már vizet, még három állomást utazik velünk, hörög egyet-kettőt. Kemény, hideg, csillagos téli éjszakában kis állomáson áll meg a vonat. A két bosnyák leemeli a holttestet... gyászoló közönségnek leszállók velük. .. otthagyjuk. Kőrösmezőn elcsípek egy futárvonatot. Végigfekszem egy Pullmann kocsi puha díványán, a kerekek világosan, érthetően kattogják : rajta huszár, rajta .. Dénes Sándor. cium Lembergbeu bizalmas viszonyban volt Ripp Károly báró őrnagygyal, a lóvásárló- bizottság elnökével és ezek már „készen“ jöttek Debreczenbe, annak biztos tudatában, hogy ennéi a bizottságnál könnyen célt fog.sak érni s olyan lovakat is meg fognak, vásároltatni, amelyek hadiszolgálatra nem alkalmasak. Persze, nem is csalódtak a számításukban : az ország minden részéből ideszállitott lovakat 950 korona körüli átlag árban vásárolta meg a bizottság, annak dacára, hogy a lovak nyomatékos gyanuokok szerint messze alatta voltak a megállapított becsárnak. A bizottság pedig a lehető legnagyobb könnyelműséggel kezelte a maga dolgait és alkalmat adott a vele összeköttetésben volt lókereskedőknek arra, hogy a vidéken, ahol csak megfordultak, úgyszólván monopolizálhassák a lóvásárlást. Nyilt parancsokkal látta el őket, menetleveleket, fuvarleveleket adott nekik, melyekkel a lókereskedők oly szemérmetlenül visszaéltek, hogy sok helyen kidoboltatták, hogy csakis nekik van vásárlási joguk. Csak éppen hogy nem rekviráltak ami tagadhatatlanul szép volt tőlük. A gazdáktól minimális árakon vették meg a lovakat s igy módjukban volt, hogy a bizottság tagjaival szemb en a lehető legnagyobb áldozatokat is meghozzák. A múlt év októberétől fogva, tehát öt hónapon át grasszáltak a lókereskedők. Ez alatt az idő alatt körülbelül 6000 lovat vásárolt össze a Letartóztatott lósorozó-blzottság. A megvesztegetett elnök. — Nyomozás Szabolcsban. — A „Szamos“ tudósítójától. — Debrecen, ápr. 2.
