Szamos, 1915. március (47. évfolyam, 56-85. szám)

1915-03-02 / 57. szám

(!3L* március 2. 57. FZ.‘Mn? 3. oldr' én kivándorolok Nagy-Oroszországból . . . . Mondja : idehozhatnám a famíliámat ? — Ha még élnek, tette hozzá csönde­sen, aztán meghajolt a felharsanó kom­mandó előtt, amely rég vágyott, ízletes ebéd­hez vezényelte a 309-ik ezred idekerült ka­tonáját. Steuer Sándor. l Urániában rna kedden lesz a Henny Porten bemutató. Szünetközben Oláh Feri teljes zenekara hangversenyez. Kezdete pont 8 órakor. o-o li SZÍNHÁZ II Háti műsor: Kedden: „A lengyelvér.“ (B. bérlet. Har­madszor.) Szerdán: „Doktor ur“. (Nyáray Rezső jutalomjátéka.) Csütörtökön: „Fedora“. Vasárnap este a Lengyel vért ismé­telték meg zsúfolt ház előtt. Az értékes operett minden számát ezúttal is a legmele­gebb tetszéssel fogadták. Az előadás érde­kességét fokozta, hogy Balázs Rózsi he­lyett, aki gyengélkedése folytán lemondta az előadást, Tombor Olga ugrott be és mű­vészi játékával, szép hangjával és ügyes tán­caival. szép sikert aratott. Tegnap este Kálmán Imre szép ze- néjü operetteje „A cigányprímás“ került szinre, elsőrendű szeteposztásban, félig telt ház előtt. A főszerepeket Horváth Mici, Lu­kács Sári, Nyárai, Galgóczi Lajos, Varga Béla, Varga Ferenc és Petes Dezső adták tökéletes összjátékban. Az előadók szebbnél- szebb énekszámaikkal, melyek közül töhbet megismételtettek, ezúttal is meleg sikert arattak. A zenekar Tombor Aladár vezetése alatt színesen érvényesítette a partitúra szépségét. Hősök halálai, Koller Franz, a cs. és kir. 6. sz. va­dászzászlóalj (Pilsen, Csehország) közlegénye, szül. Steinangerdben (Csehország) az 1882. évben, febr. 28-án meghalt. Tegnap temették. Kocsijacevic Szvetozár, a 28. honvéd gy. e. közlegénye, született Foikában (Horvát­ország), febr. 28-án, 39 éves korában meg­halt. Temetése tegnap ment végbe. Orosz katonák halála. A cs. és kir. tartalékkórházban meghaltak : Makár Sembaluk Petró 294. orosz gyalog­ezredbeli katona, novinitecsinszkyi (Orosz­ország) születésű, 21 éves, Feodor Cegelnik Mikitics 16. orosz gyalogezredbeli katona, lepenzkojewdai (Orosz­ország) születésű, 21 éves. Temetésük folyó hó 3-án d. u. fél 3 órakor lesz a cs. és kir. 5. gyalogezred lak­tanyájának udvaráról a vasutmenti gör. kath. temetőbe. cäeäc ás aá áss aí siái aücáéü alfa l KRSZKÄUUKK = | n Had isegély-bé lyeget 1 jj II hírek ii Hindenburg — a győztes Mazuri- ezred tulajdonosa. Berlinből jelentik: A német császár Hindenburg Pál tábornagyot meghagyva főparancsnoki állásában, a máso­dik Mazuri győzelmet arató 145. gyalogezred tulajdonosává kinevezte. Stark Ernőt, a cs. és kir. 52. sz. gy. e. 4. menetzászlóalj 4. menetszázadának hősi halált halt hadnagyát tegnap délelőtt temették el a régi orth. izr. temető halottas­házából. Végtisztességadásánál, zsidó rítus szerint, minden pompát mellőztek. Őszinte részvét kisérte utolsó útjára, a bátor katonát. Koporsója fölött Steuer Ábrahám hittanár tartott magvas, gondolatokban gazdag gyász­beszédet, kegyeletesen méltatva a szeretteitől távol elhunyt hős tiszt kiváló erényeit: izzó­hazaszeretetét, mely az önfeláldozástól sem riasztotta vissza és gyermeki ragaszkodását szülei iránt, kikre az utolsó perceiben is a leggyöngédebb melegséggel gondolt. A női biblia kör minden kedden délután 4 órakor összejövetelt tart, a böjti időszak tartama alatt a nőnövelde tornacsarnokában, amelyeknek tárgya Jézus szenvedése. Franciaország eddigi vesztesége. Berlinből jelentik: A francia hivatalos jelen­tés szerint a franciák eddigi vesztesége 250.000 halott. 300.000 súlyos, 400.000 könnyű sebesült és 200.000 hadifogoly. A Moulin Rouge leégett. Párisból jelentik: A hires Moulin Rouge leégett. A Vörös Félhold Jelvényei. A Vörös j Félhold támogatására alakult országos bizott­ság művészi kivitelű jelvényeket készített, melyeket országszerte a török testvérnemzet sebesültjeinek javára árusít. Aki ezt a jel vényt feltüzi, egyrészt a magyar-török test­vériség mellett tüntet, másrészt pedig a Vö­rös Félhold magyarországi gyűjtését gyarapítja. A szép jelvény ára 1 korona, aki venni akar, • legyen szives levelezőlapon a Vörös Félhold i bizottságához [Budapest, Országháza] for- ! dúlni érte. Hadseregszállitók törzslapja. — Jelentkezzenek a jogosultak. A sok jogos panasz folytán a közös hadügyminisztérium­ban központi hivatal létesül a hadseregszálli- tások intézésére. E hivatal működésére a ke­reskedelmi és iparkamaráknak kellő befolyást biztosított a kereskedelmi miniszter. Első ; feladata a kamaráknak, hogy összeállítsák i törzslajstromát azoknak a kereskedőknek és iparosoknak, kik valamely cikkben hadsereg- szállításra jogosultak. A szállítási alkalomnál azután ezeket külön bizonyitványnyal is iga­zolja. A kamara most felhívást intéz gyáro­saihoz, iparosaihoz és nagykereskedőihez, hogy ha igényük van a szállítói lajstromba való bevételhez, egy megfelelő űrlap kitölté­sével jelentkezzenek. Akik ily felhívást nem kaptak és indokoltnak tartják a lajstromba való felvételüket, forduljanak egy lev. lappal ; a debreceni kereskedelmi és iparkamarához s j meg fogják tőle kapni a felhívást és űrlapot, j Gépjárművezető tanfolyam. Az 1915. ; évi gépjárművezető tanfolyam Budapesten j máreius 15-től május 5-ig fog megtartatni. ; Jelentkezni f. hó 5-ig lehet. Részletesebb j felvilágosítást a kerületi kereskedelmi és j iparkamara nyújt. Urániában ma kedden lesz a Henny Porten bemutató. Szünetközben Oláh Feri teljes zenekara hangversenyez. Kezdete pont 8 órakor. o-o Hadi beszédek. A honvédelmi minisz­térium Hadsegélyző Hivatala népszerű füze­tekben kiadja azokat a tanulságos és lélek- nemesitő beszédeket, amelyeket a háború óta legkiválóbb államférfiaink, főpapjaink, tudósaink, Íróink és politikusaink tartottak a nyilvánosság előtt, az országos Hadsegélyző Bizottság felolvasási sorozatán. A hazafias, igaz magyar szellemtől áthatott beszédek re­torikai szempontból is rendkívüli becsesek. Gondolatokban gazdag, gyönyörű munka valamennyi; a közönség jól teszi, ha a tiz- fílléres füzeteket megvásárolja és összegyűjti. Nagyszerű és maradandó emlékei lesznek e füzetek annak a hazafias föllángolásnak és együttérzésnek, amely a nemzet minden ré­tegét oly megható módon egyetlen táborba terelte a magyar nemzeti becsület és a ma­gyar nagyság védelmére. Eddig gróf A p p o nyi Albert, Csernoch János, báró Hazai Samu, gróf Tisza István, gróf Andrássy Gyula, Prohászka Ottokár és Rákosi Jenő hadibeszédei jelentek meg. A füzetek az Általános Beszerzési és Szállítási R. T. utján (Budapest, V., Kádár-utca 4.) ren­delhetők meg, de kaphatók a dohánytőzsdék­ben is. A befolyó tiszta jövedelmet a háború­ban elesett vagy a kapott sebek következté­ben elhalt katonák özvegyei és árvái javára fordítják. Dr. ERDÉLYI fogorvos rendelé­sét folytatja. Rézgálic-megrendelőlapok kaphatók . Szatmáron Boross Adolf könyvkereskedésében. Garai Pál vizsg. fogműves műtermében különös gonddal készülnek rágó képes mü- fogak, arany-platina koronák. Uj módszer, szájpadlás nincs. Szatmár város szegényeinek és a harctéren elesettek családtagjainak díj­talan gyógyítás és foghúzás. Szerkesztő : Dr. Stern Mór. Fömunkatárs: Halász Sándor. ■ vV ­Értesítés! Oltsd dpdántsilás Tisztelt ismerőseim és a nagykö­zönséget ezúton is értesitem, hogy a Hungária. Cipőgyár p.-t. szatmári fióküzlete, Deák-tér 7. sz. ve­zetését átvettem. Ez alkalommal a raktáron lévő közkedvelt cipőfajtáink egy részét rövid időn át még a régi, olcsó, talpba- vésett gyári árakon árusítom és kérem tisztelt vevőimet, hogy e kedvező alkalmat szíveskedjenek kihasználni. Teljes tisztelettel: FELDMANN SAMU a Hímgápia Cipdgyáp r,-t. vezetője, Szatmár, Deák-tér 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom