Szamos, 1915. február (47. évfolyam, 28-55. szám)

1915-02-21 / 48. szám

/

I

(1915 ienraár 21. 48. 'z.vn

f? Z A m 0 R

A bizottság az állandó választmány véleményével megegyezőleg az alábbi határozatot hozta :

A törvényhatósági bizottság az állandó választmány véleményével megegyezőleg ezen átirat tárgyalása kapcsán lelkesedéssel ragadja meg az alkalmat arra, hogy feliratot intézzen a m. kir. kormányhoz, a kormány bölcs intézkedéseit kérvén arra nézve, hogy a magyar nemzet egységét, államalkotó erejét fényesen bizonyító, az egész háború alatt tartusitott, sohasem csüggedő lelkes magatartás, páratlan áldozatkészség, az egész világot bámulatba ejtő hősiesség által kimutatott, a nemzet további önálló fejlődését az el nem maradható győzelem után biztosítani hivatott hazafias erények érvényre emeltessenek és az azokat elhomályosítani vagy kisebbíteni akaró, bárhonnan jövő törekvések visszautasittassanak.

A bizottság ezen határozatához. N. Szabó Antal a következő indítványt terjesztette elő hazafias szép beszéd kíséretében: Amidőn Abauj-Torna vármegye törvényhatóságának hazafias szellemtől s katonáink hősiességének dicsőítésétől áthatott átiratát magam részéről is teljes mérvben elfogadásra ajánlom, tekintettel arra, hogy magyar nemzetünk önérzetének ezen megnyilatkozásához az erkölcsi alapot dicső katonáinknak a szeretett haza védelmében kifejtett halálmegvető hősiességet nyújtottak, indítványozom: hogy ezért Szatmár- vármegye törvényhatósága hadseregünknnk elismerését és köszönetét egyidejűleg fel- iratilag fejezze ki.

A bizottság! az indítvány értelmében feliratilag kéri a m. kir. kormányt a vármegye közönsége elismerésének és köszönetének kifejezésére.

A tárgysorozat többi pontjainak tárgyalása következett ezután. A közgyűlés a Vörös Félhold javára vármegyénk egész területére gyűjtést réndelt el, a hadifoglyokat gyámolitó és tudósitó bizottság támogatására 500 koronát szavazott meg. Töfyb személyi és községi ügy elintézése után a közgyűlés 12 órakor véget ért.

Egy harcos, akinek családja az ellenséges táborban van.

Orosz gaz ágok Galíciában.

— A „Szán os“ eredeti tudósítása. —

Szatmár, febr. 20.

Mikor február közepén az orosz horda csapataink ellenállhatatlan nyomásának kényszere alatt megkezdte a visszavonulást a kőrösmezői vonalon és gyors egymásutánban került vissza birtokunkba Worachta, Tatarow, Mikuliczyn, Delatyn és Nadvorna, a küzdő csapatok sorában még a csatasorban is feltűnő hevességgel, vakmerőséggel harcolt egy őrmester.

Nem annyira a bátorsága, a vakmerősége tűnt fel a fronton, ahol az ilyesmit megszokták, hanem az a körülmény, hogy az őrmester egészen uj ember volt ezen a környéken. Azelőtt sohasem látták, nem tartozott egyik itt küzdő csapathoz sem, beosztása egyáltalában nem volt, hanem csak úgy — amint mondani szokás — mintha az égből pottyant volna le a rajvonalba.

Mikor a csapatok február 14.-én már Nadwornán tulnyomultak, a napokig harcoló őrmester, mintha csak akkor kezdte volna, elkeseredett vehemenciával verekedett a fronton mindig ahhoz a csapathoz csatlakozva, amelyik legelőbb jár.

Az orosz hátvédek még Solotwina község északi végén voltak, — nagyközség Nad- wornától északnyugatra — amikor az őrmester eldobta minden Rüstungját és — mintha eszét vesztette volna el — rohant be a városkába — elsőnek az osztrák-magyar hadsereg vitézei közül.

Mire előőrseink is beértek, a vitéz őrmester már nyugodtan — mint békeidőben csöndes nyári estén szokás a falun — állott egy kapu éjőtt boldogan, megnyugodva, karján egy sáppadt, vézna, nagyon megviselt, sok szenvedést kiállott asszonnyal, öt belé csimpaszkodó gyerekkel. Állott a kapu előtt mosolyogva, ragyogó arccal, talán észre sem vette, hogy a kapu mögött egy békességes’ kis háznak csak leégett romjai vannak.

Mint később kiderült, a derék őrmester Anton Zych, a fáradt asszony a felesége, akit a mozgósítás eiején hagyott otthon az öt gyerekkel és hogy őket mielőbb viszontlássa, szabadságot kért és fegyvert fogva, maga járt mindenütt elől a rajvonalban, hogy minél előbb viszontláthassa a családját. x

Zych Anton 14 évig szolgált Stanislau- ban mint csendőr, azután Solotwinában lett börtönőr. Innen vonult be a mozgósításkor csapatához. Azóta harcolt Lembergnél,

Przemyslnél, majd Przemysl felszabadulása után Krakaunál, mig február elején szabadságot nem kapott, hogy családját, amelyről bevonulása óta semmit sem haliott, felkeresse. Járt Budapesten is, itt tudta meg a többi solotwinai menekülttől, hogy felesége és öt gyermeke — a legidősebb 12 esztendős, a legfiatalabb másfél éves — nem menekültek el, hanem otthon maradtak az orosz uralom alatt.

Február 16-án délután vonultak be a mi csapataink Solotwinában, de már az előőrsök ott találták Zych Antont családja körében, akiket a leégett ház pincéjében a szén közé bújva talált meg. Oda menekültek a solotwinai útközei megkezdésekor.

Alkalmam volt a derék őrmesterrel és családjával beszélni. Kijöttek Solotwinából, mert ott sem lakás, sem élelmiszer nincs.

Az oroszok felgyújtották az egész várost, mikor kivonultak, az élelmiszereket pedig szeptember 14. óta, amikor bevonultak, összerabolták.

Hajmeresztőén rémes dolgokat mes'él a szegény asszony az oroszok öt hónapos uralmáról.

Mikor az oroszok először bevonultak Solotwinába, szeptember 14-én, nagyobb csapat legionista és honvéd jött, akik rövid harc után ismét kiszorították onnan a muszkákat.

De a mieink csak három napig tudták tartani a várost, az oroszok nagyobb erősítésekkel tértek vissza és ismét birtokukba vették a várost.

Legelső teendőjük volt, hogy bosszút álljanak mindazokon, akikre csak rá is foghatták, hogy szívesek és barátságosak voltak az ottjárt legionistákkal és honvédekkel szemben. Mivel pedig ezzel a váddal joggal illethették a városnak minden otthonmaradt lakosát, bosszújukat alaposan kitöltötték a városon.

Zychné, aki főzött a honvédeknek és legionistáknak — ijedtében gyermekeivel együtt egy parasztember házába menekült a város végére, itt kuporgott gyermekeivel napokon át egy lócán, amig vissza mert menni házába.

Szerencséje volt, hogy az oroszok azalatt, mig ő bujdosott, kifosztották egész lakását, az élelmiszert elvitték, a bútorokat

H. r.lda.I

i darabokra törték, mert igy tovább nem igen tördőtek vele is házával.

Az oroszok gazságaiból hirtelen csak a következőket mesélte el:

A kozákok agyonszurták egy Walcewska nevű nyugalmazott csendőr feleségét, akitől pénzt követeltek és a szerencsétlen asszony, akinek férje szintén bevonult, nem tudott adni.

Legelső teendőjük volt, hogy mindazokat a házakat, ahol honvédek és legionisták laktak, felégették.

Első nap mindjárt a következő épületeket pusztították el: a Sokol épületét, báró Libig földbirtokos kastélyát, a postaépületet, a bíróság vezetőjének házát, az elnököt: Kari Smolinskyt véresre verték.

Az összes üzleteket kifosztották, azután felgyújtották.

Két zsidót megöltek.

Báró Libig uradalmának igazgatóját, Gregler nevűt kirabóltak.

J' séf t/*rok, lengyel papot, amiért enni adott a legionistáknak és honvédeknek, öt évi börtönre ítélték és elszállították Oroszországba.

Ugyancsak Oroszországba hurcolták Óhaja S-zh iffer vendéglőst, akit szintén a fennti ok miatt ,három évi börtönre Ítéltek.

Elvitték: Lin iker gyógyszerészt, akire ráfogták, hogy hamis gyógyszert két árusít s ezért három havi börtönre Ítélték. Franz G trzsievskv bírósági tisztviselőt, akinek két fia szolgál a lengyel légióban éé ezért őt is 3 havi börtönre Ítélték.

Sámuel Szóbélre, Solotwina polgár- mesterére azt a vádat sütötték ki, hogy kémkedik és ezért huszonöt nahaj kár* — kancsukára — ítélték. Az Ítéletet nyíltan, a marhavásártéren hajtották végre a kozákok. A polgármester két hónapig beteg volt sérülései #miatt s mikor felépült, kerülő utakon megszökött a városból.

Ugyanígy kegyetlenkedtek az oroszok Nadwornában is, ahol a többek között a legutóbbi napokban egy Marinovszky nevű földmivest és két zsidó embert lőttek agyon kémkedés vádja miatt.

Solotwinában összesen 15 ezer katona volt, vegyesen gyalogosok és tüzérek, kozákok, sőt pilóták is.

A rendet orosz csendőrség tartotta fenn, de ezek mindenütt előljártak a rablásban. Maguk a csendőrök voltak azok, akik az utcán a nőkről letépték a ruhát, az ékszert és általában erőszakoskodtak a nőkkel szemben.

Polgármesterré az oroszok egy Josef Kusion nevű ruthén parasztot tettek meg, ennek helyettese egy Mihál Hincsák nevű züllött russzoíil csavargó volt.

Nadwornától kezdve feljebb állandó harcok voltak az öt hónap alatt. Különösen a legionisták nyugtalanították az orosz csapatokat, akik egy ilyen ütközetben elvesztették generálisukat: Waszil Was.'ilievicset is, a ^kegyelmes urat“, aki kormányzója volt Nadwornának és Solotwinának.

Az oroszok minden élelmiszert összeharácsoltak, a lakosságtól, amelynek később pénzért árusították a saját kukoricalisztjét, hagymáját és saját állatainak húsát. De mikor a lakosság pénze fogytán volt, a hus- mérést beszüntették s igy Solotwina lakossága hónapokon át kukoricalisztet, és hagymát kapott. Amig pénz volt, addig mindenkit kényszeritettek, hogy vásároljon, de amint a lakosság pénze elfogyott, nem erőszakolták rá senkire az élelmiszereket.

Solotwina alatt február 15-én kezdődött, meg a harc és 16-án délután az oroszok már kitakarodtak.

Mielőtt azonban kivonultak volna, felgyújtották a házakat, amelyeknek legnagyobb része porráégett.

Az orosz járom borzalmai alól felszabadult lakosság most tömegesen vándorol' Magyarország felé, mert otthon sem hajlékot, sem élelmet nem talál. •

Dénes Sándor.

\