Szamos, 1915. január (47. évfolyam, 1-27. szám)
1915-01-12 / 9. szám
4. Gidai (1915 január 12. 9. szám) mozgósítás tartama alatt felülvizsgálva lettek, hogy 1915. évi január hó 12. napján a katonai ügyosztályban a hivatalos órák alatt a legszigorúbb büntetés terhe alatt jelentkezzenek és nép- fölkelési igazolványaikat vagy a birtokukban levő okmányaikat hozzák magukkal. Szatmár, 1915. január 9. 22-915 iksz. Hirdetmény, Tudatom a város közönségével, hogy a Tisza-Szamos-közi ármentesitő és belvíz szabályozó társulat az 1914 évi december 16-án XX. kgy. szám alatt elfogadott ideiglenes árvédelmi szabályzat 11. §. alapján a szarnos- jobbparti töltése mentén fekvő, helységekben árvédelmi csapatokat szervez- Árvédelmi csapatok tagjai a fele részben déltől éjfélig, fele részben éjféltől délig, esetleg hat óránkénti felváltás mellett napi 12—12 óráig kötelező szolgálatra, előre kialkudott napibérért önkén tes jelentkezés alapján szerződtetett 18 — 19, lletőleg 43—58 év közötti, vagyis katonai kötelezettség alá még nem eső, illetőleg a kötelezettség alul már kiszabadult férfi munkások. . Árvédelmi csapattagok szerződtessél, valamint az elemi tudnivalókra előzetes betanítását a társulati gátfelügyelők eszközük. A betanításra fordított napra a csapattagok a szerződésben kikötött napibér felét igényelhetik A Szatmár Németii határban eső 1.3 1. km. hosszú töltéshez szükséges árvédelmi csapatban 40 tag szükséges. E szolt? álatra a megfelelő szerződés aláírása végett jelentkezni lehet a társulat hivatalos helyiségében (Petőfi utca 20., II. em., 1. ajó alatt) f. évi január 4., 10-én d. e. 8 — 12, d. u 2—5 és fél óra közt. Szatnaár-Németi, 1915 január 3. • __ 16 423—914. rfőkap. sz. A m. kir. földmivelésügyi miniszter ur arra való tekintettel, hogy az állati fertőző ragadós betegségek elleni sikeres védekezések egyik legfőbb előfeltétele a betegséget okozó ragály anyagnak megsemmisítése, melyet tisztogatással és fertőtlenítéssel érhetünk el. A folyó évi 98,800—1914. sz. a. ezen védekezés szempontjából uj fertőtlenitési eljárást rendelt el, melyre nézve a kiadott Utasitás“- ban külön tótelenkiut felsorolva van: 1. tisztogatás és fertőtlenítés ideje, 2. tisztogatás és fertőtlenítés terjedelme, 3, a tisztogatás mikénti foganatosítása, 4. az egyszerű és szigorított fertőtlenítés mikénti eszközlése, 5. a veszélyes állati nyerstermények ártania lanttá tétele, 6. a bőrök, szőrök, serték, gyapjú, szarvak, csülkök, továbbá közúti jármüvek fertőtlenítése. — Minthogy azonban a nagy közönséget általában az egyes ragadós betegségek felléptével leginkább az általános kötelező tisztogatás és fertőtlenítés érdekli közelebbről, — azt miheztartás végett kivonatban a következőkben közlöm. Megjegyezve, hogy a részletekre nézve az; eljáró hivatalos közegek, állatorvosok utasításaihoz kell alkalmazkodni. 1. Mindazokon a helyeken, ahol a beteg állatok megfordultak, vagy tartózkodtak, szemetet, trágyát, szalmát, takarmány hulladékot alom stb. össze kell gyűjteni és jól záró edényben, vagy szorosan összeillő deszkázatu edényben szekéren alkalmas helyre oly utakon kiszállítani, melyeken állatok nem igen fordulnak meg és vagy elégetni, vagy elásni oly módon, hogy azt 1 m. földréteg borítsa, vagy pedig füllesztő eljárásnak kell alávetni. A felgerebjózett helyeket, valamint az istálló mennyezetét, tégla és deszka falait, oszlopait, korlátáit, ajtóit, ablakait, összes berendezési tárgyait, villákat, lap ltokat, trágyahordó targoncákat stb. éles seprűvel tisztára kell seperni, falakról a felsó réteget le kell kaparni, a levélni késziiiő vakolatot le kell verni. Az istálló oly farészeit, melyek a sikeres fertőtlenítést gátolhatnák, el kell távolítani. Töredez- tt, szálkáR, egyenetlen felületű farészeket simára kell faragni, vagy gyalulni és NYOMATOTT A „ S Z A M 0 S az eltávolított részeket, valamint a korhadt hasznavehetetlen faanyagot el kell égetni. Az istálló talajáról ha az föld, vagy homok, a felületes réteget legalább 10 cm. mélységig le kell kaparni, ha pedig az fahidlás, úgy azt ki kell emelni és az alatta összegyűlt trágyalét el kell távolítani oly módon, hogy a trágyalébe homok, fürészpor vagy tőzeg szó- ratik. Ha az istálló talaja kővel, téglával, aszfalttal, cementtel, vagy más hasonló anyaggal van burkolva, de a kövek, téglák, vagy repedések között trágyával telt nagy hézagok v innak. úgy az iiyen helyeken a burkolatot fel kell szedni. A téglákat, köveket, meg — kell tisztítani, ahonnan a burkolatot felszedték’ a földet vagy trágyáiét el kell távolitan' és az előbb jelzett módon kezelni. A fából készült istállóberendezési tárgya kát u. m. vályúkat, rácsokat étető és itató edényeket, hidlásokat, szorszámfogasokat, takarmányládákat és egyéb istállóeszközöket- melyek rossz állapotuknál fogva nem fertőt- lenithetők — el kell ég tűi, ellenben a használható berendezési tárgyadat, istálló eszközöket, tégla és deszka ólakat, oszlopokat, ajtókat, ablakokat és az istálló kőből vagy hasonló más anyagból készült talaját, vagy a kiemelt hidlás deszkákat, trágyahord ásnál hasz nált szekereket és egyébb eszközöket, valamint a beteg vagy gyanús, által befertőzött kocsikat, kocsirúd-.kát sib. Éles kefével vagy seprűvel, előbb vizzel, azután erős forró lúggal tisztára .kell mosni, illetve az istálló tala jat forró lúggal j-1 le kell önteni. Különösen ügyelni kell, hogy a rések, hasadókok, szögletek, zúgok, melyei a fertőző anyag összegyűlésére igen alkalmasok, a tisztogatást el ne kerü jók. Tísziogatást a menyezeten kell kezdeni azután a falak és az istálló berendezés egyéb tárgya: kerüljenek sorra, utóljára az istállótalaj marad. 2. A tisztogatás pontos végrehajtása, után az istálló összes berendezési tárgyait, falakat, oszlopodat, ajtókat, ablakok kereteit, jászlakat, rácsokat és az istálló talaját, továbbá vályúkat, fürösztőket, úsztató medencéket 10 rész mész és 100 rész vízből frissen készített mész- tejjel keli bemeszelni, illetve leönteni. — S ugyancsak mésztejjel bőven leöntendő a visz- szahelyezftt fahidiás és a helyreállított egyéb burkolat is. — Más, a. beteg álatokkal érintkezésbe jutott felszerelések, mint kötőfékek, kefék, vaka.rók» etető és itató edények, a beteg állatok ápolóinak és a fertőtlenítést végző egyének ruhái forró lúggal lemosandó, vagy fjfemártandó. A betegségből felgyógyult, valamint a befertőzés veszélyének kitett állatokat alaposan meg kell tisztogatni, lehetőleg le kell mosni, a köimöket pedig kreolin, vagy nyer-i lisoform 3 °/o-os oldatával kefével le kell mosni Szatmár-Németi, 19(4 dec. 27. 49—1915. fksz. A nagyméltóságu m. kir. fölmivelésügyi miniszter urnák 13.900—1914. ein. sz. rendelet folytán felhívom a’ város közönségét, hogy akiknek szemes zab van tulajdonukban, a vető mag és gazdasági szükségleten felüli készletet e hirdetmény keltétől számítandó 8 nap alatt a rendőri bejelentő hivatalomnál jelentse be. Szatmár, 1915. január 8. 3-1915 tt. T7 •• •• ' Körözés. F. hó 7-én 8 hónapos fehér és tigris szlirü tarka nőstény buldog eb elveszett. Felhívom a megtalálót, hogy Pap Géza- utca 4. szám alatt lakó tulajdonosának adja át, hol illő jutalomban részesül. Szatmár, 1915 január 8. 3374-1914 b. ü. sz. HIRDETMÉNY. „Igaz hazafit“ felhívom, hogy az általa irt levél ügyében sürgősen jelentkezzék hivatalomnál. Szatmár-Németi, 1915 január 10. 10—1915. rfk. szám. Tárgy: Szatmárnémeti város területén ragadós száj és körömfájás megszűnt. Határoz at, A városi m. kir. állatorvos által beterjesztett végjelentés szerint Szatmárnémeti város területén előfordult ragadós száj és körömfájás már több mint 8 nap óta nem ismétlődött s a vonatkozó fertőtlenítés befejeztetett. Ebből kifolyólag a szóban forgó betegséget megszűntté nyilvánítom és a 13606—1914. számú és kapcsolatos határozataimmal elrendelt rendkívüli óvintézkedéseket hatályon kívül helyezem. Miről érdekelt közönséget, a rendőrtiszteket ezen határozattal azzal értesítem, hogy hasitott körmü állatvásár a szomszédos községek fertőzöttsége miatt egyelőre még nem tartható. Szatmárnémeti, 1915. jan. 4. TANKÓCZI GYULA rend őrfőkapi tány. 3—1915. kt. ^riejtési hirdetmény. Alulírott közkórház igazgatósága az 1915. évre megkivántató kórházi felszerelési cikkekre árlejtést hirdet és pedig: 1. 120 drb vörös vagy kék csikós erős vászonból készült ágylepedő 250 cméter hosszúságban és 150 cm. szélességben. 2. Ugyanilyen vászonból készült 112 cm. hosszúságú 40 drb. fiérfiing. 3. 24 drb erős vastagszálu vászon-lü- rü}közőkendő. 4. 80 drb vánkoshuzat vörös vagy kék csiku vászonból 74 cm. hosszú, 56 cm. szélességben. 5. 40 drb börpapucs különböző nagyságban erős kiállítással. Felhivatnak az érdeklődők, miszerint mintával ellátott árajánlataikkal 1915. évi január hó 20-áig alulírott kórház igazgatóságához okvetlen beküldeni szíveskedjenek. Fehérgyarmat, 1915. január 8-án. Fehérgyarmati vm. közkórház igazgatósága. Dohány tőzsdébe. Jobb házból való keresztónynő jó fizetés mellett, óvadék ellenében felvéletik. Kaónczy utca 20. sz P Í7DMPOTT?!! ki famagmunkáló Tji I M i \ gépek beszállttá- U Lj L IUIjU iJilj sához és szerszámok előállításához ért egy vidéki faáru és parkettgyá>'ban belépésre kereste ik. Ajánla’ok megfelelő bizonyítványokkal az igények megjelölésével Haasenstein és Voglerhoz (8910) Budapest, Dorottya- o-o utca 11. küldendők o-o A Szaímár várinegrei takarékpénztár r.-t. termény ás áruraktára telepéről alanti árban adjr el tűzifa készletét Első rendű bükkfa házhoz szállítva öíenkint 36 K. Cserfa házhoz száll, filenkint 35 K. II od oszt. bükkfa ház. száll. öl. 30 K, lil-ad oszt. bükkfa ház. száll. öl. 26 K. Megrendelhető az összeg lefizetése ellenében az intézet helyiségében. AZ IGAZGATÓSÁG. SZABADSAJTÓ* R.-T. GYORSSAJTÓIN, 8ZATMÁR-NÉMETIBFN.