Szamos, 1914. december (46. évfolyam, 294-325. szám)

1914-12-10 / 303. szám

(1914 december 10. 303. szám) SZAMOS 3. oldai ronyánál voltak liarsok. Az oroszok meg­kísérelték a betörést. A mieink, akik ösmerik ott a terep nehézségeit, a hegy­oldalak nehéz közlekedési viszonyait, be is engedték őket mintegy 15 kilométer­nyire. Be is jött egy kisebb csapat, mivel na­gyobb erő felvonulása ott teljesen lehe­tetlen. Azonban hatalmas erővel felvo­nult katonaságunk már az első jelentő­sebb községet, Ökörmezőt sem engedte át az oroszoknak, hanem a község fö­lött útját állottá a betörőknek, akik visszafelé futva tudták meg, hogy mi­lyen nehéz a közlekedés a Kárpátokban. Karácsonyi ajándékot a női bibliai kör tagjai is fognak a polgári iskolában fekvő beteg katonák között szétosztani. Már eddig is többen ajánlották fel a kör tagjai közül a megvendégeléshez való hozzájárulásukat. De érkeztek pénzadományok is az ajándékok beszerzésére és pedig : Csányi Lajosné, özv. Vajthó Lászlóné, Bélteky Lajosné 10—10 K,. Kulcsár Istvánná 6 Ív, Tyukodv Arpádné, Gulya Lászlóné, Csányi Györgyné. Illyés Jó- zsefné 5—5 K, Kerekes Istvánná, Illyés György, özv. Lajos Józsefné, Persenyszky Miklcsné 4—4 K, Félegyházy Ferencné, Gém­jén Sándorné 3—3 K, özv. Székely Jánosné, özv. Síkos Károlyné, Kiss Istvánná, Kacsőh Ilona, Majeresik Jánosné, Szendrey Julia, j özv. Papp Józsefné, György Mózesné, Rostás I Sándorné, Lakatos Dánielné, N. N., Sz. Gy. j 2—2 K, Megy esi Lászlóné. N. N. 1—1 K. j A leányiskolák növendékei pedig cigarettát j töltenek. — További szives adományokat is j hálás' köszönettel fogad a református lelkészi ] hivatal s a természetben megajánlott hozzá- j járulások beküldésének és a kiosztásnak az I idejét majd közölni lógja. Ki keresi a podgyászát ? A szatmári ! vasúti állomás raktárában levő fölös pod- j gyászokat, valamint a más állomásokon fekvő í fölös podgyászokról szóló tartalomjegyzéket a j közönség a vasúti állomás raktárában meg- j tekintheti a hivatalos órák alatt. Háborús délután, a Jótékony Nő- J egylet a helybeli katonai kórházak sebesült- • jeinek karácsonyfája javára e hó 12-én d. u. j 4 órai kezdettel a városi színházban háborús , délutánt rendez a következő műsorral: Pro- j log irta Szabados Ede ref. főgimn. tanár ur, J előadja Unger Irén urleány. 1) Szabad elő- j adás: a Nő a szeretet harcában, mondja ; Bodnár Gáspár képezdei tanár ur. 2) Wag- j ner: a) Ballada a Bolygó Hollandi c. opera- j ból, b) Erzsébet belépője Tannhauser c. ope- j rábök Énekli dr. Fekete Dezsőné úrasszony. ! 3) Mendelssohn: zongoratrio D-moll moito ! Allegro agitato, Andante con moto tranguilló. ! Előadják: Bendiner Nándor zeneiskolai igaz- j gató ér. zongoraművész ur. Dr. Damokos j Andor ur (hegedű), ifj. Fejes István ur (gór- j donka.) 4) a) Csatadal b) Ima a hazáért, j Szövegét irta Mátray Lajos tanár ur, zenéjét ; szerzetté Bendiner Nándor ur. Énekli dr. í Fekete Dezsőné úrasszony, zongorán kiséri a t szerző. 5) A Dyneszter partján: éneklik Oláh ! Feri zenekara kísérete mellett dr. Fábián j Lajos, dr. Ádám István és Deák Kálmán i urak. Helyárak; Alsó és Középpáholy 6 K., Felsőpáholy 5 K. Támlásszék 1‘50 K. Körszék 1 K., Zártszék 60 fillér. Karzati ülőhely kö­zépen 40 fill. Oldalt 30 fül. Diákjegy és álló­hely 20 fill. Tekintettel a nemes emberba­ráti célra városunk minden jó ügyet támo­gatni kész közönségét szeretettel kéri és hívja a Jótékony Nőegyesület. Jegyek előre válthatók Lővy Miksa könyvkereskedésében. Felülfizetéseket tekintve a nemes célt köszö­nettel fogad és hirlapilag nyugtáz az El­nökség. Elveszett a Kereskedelmi részy.-társa- ságtól a Deák-téren keresztül szekérről egy vég fekete-piros kockás karton, két és fél vég parkhet piros alap fekete és fehér min­tával. A becsületes megtaláló vagy nyomra vezető jelentkezzék Ellenbogennél Kölcsey- utcán, hol illő jutalomban részesül. Országos vásárok vármegyénkben. December 10-én Erdődön; 14-én Fehérgyar­maton ; 15-én Aranyosmegyesen; 18-án Csen- geren ; 19-én Hagymásláposon; 22-én Krasz- nabélteken ; 24-én Királydarócon. A katonák karácsonyi ajándékára a polgármesteri hivatalnál a Timár-lpartársulat 100 K-t és Hermán István társulati elnök külön 4 K-t adományozott. Adományok. Az Auguszta dobozra Kovács Gézáné és Kovács Bálint állatorvos 4- -4 K-t, Nagy Viola Szamosdob 5 K-t, a Népkonyha részére Nagy Aladárné 5 K-t; Erdős Sándor mülábára Dénárt Imre Szat- márhegv 10 K-t, Boronkai Rózsika, dr. Heller Gyula és egy sebesültből kiszedett puskagolyó eladási árából 5—5 K-t, Friedmann Samu csendőrőrsparancsnok gyűjtéséből a csendőrök körében 53 koronát küldtek be kiadóhivata­lunkba. Ezen átvett összeget rendeltetési he­lyére juttatjuk. A „Pannónia fürdőben holnap pén­teken —- tekintettel a sorozásra —■ reggel 5 órától egész nap gőz. Hiriptől az Ombodi csinált útig egy két csövti vadász-fegyver vasszerkezete elveszett a megtalálója illő jutalomban ré­szesül : Szentpétery Géza, tulajdonosnál. Üzleíáfadás. Hám János-utcán levő hentes­üzletemet — katonasághoz történt bevonulásom miatt — teljes felsze­reléssel és a raktáron levő készlettel együtt január hó 1-től kedvező fizetési feltétel melleit átadom. Értekezni lehet Litteczky Pál asztalosáru-gyárában, Wesselényi-u. Kereskedők! ipa ragok! Recklámnaptárakat pesti árakon alól rendelhetünk: helybeli Harmanoknál. Telefon 279. Telefon 279. ■OHHS«HBSaUSnHa£g2«BS»mHHi Olcsóság! Saját készitményü legújabb szabású női télikabátok, finom beiméből készítve már 32 koronától minden — szinben kapható: — HERSKOVITSNÁL Kfticsey-utca 5. Szatmár-Németi sz.klr város __hivatalos közleményei.__ 18 937—1914. tan.- szám. Hirdetmény. Városi tanács a m. kir. minisztérium­nak 8682—1914. M. E. számú rendelete alapján közhírré teszi, hogy a gabonanemüek és a liszt legmagasabb árát az ármegállapitó bizottság a város területére a következőleg állapította meg: I. Gabonánál és pedig: 1. 2 százaléknál nem több idegen ke­veréket tartalmazó, hektoliterenként 76 kg-os sulyminőségü, egészséges búzára 42 K 50 f. 2. 2 százaléknál nem több idegen ke­veréket tartalmazó, hektoliterenként 70 kg-os sulyminőségü, egészséges rozsra 33 K 50 f. 3. sulyminőségre tekintet nélküli egész­séges árpára 29 K 50 f. 4. egészséges, őrlőképes és emberi táp­lálkozásra alkalmas tengerire: 24 kor. 50 f. II. A lisztnél és pedig: 1. A búzából előállított finom tészta­lisztnél az az ár, mely 65‘5%-kal magasabb mint a búzának az illető járás vagy város területén métetmázsánként (100 kg.:) meg­állapított legmagasabb ára. 2. búzából előállított főzőlisztnél az az ár mely 57'5%-os, 3. búzából előállított kenyérlisztnél az az ár, mely 17'4%-kal. 4. búzából előállított egyminőségü (sima- őrlésű:) lisztnél az az ár, mely 22o/o-kal, 5. rozslisztnél az az ár, mely 35'3o/o-kal, 6. árpalisztnél az az ár, mely 57.8o/o-kal; 7. tengerilisztnél az az ár, mely 4öoAj­kai magasabb, mint a megfelelő nyers anyag­nak az illető járás, vagy város területén métermázsánként megállapított legmagasabb ára; Továbbá tudatja a városi tanács, hogy amikor a gabonanemü vagy liszt árusítása közvetlen fogyasztás céljait szolgáló forga­lomban (kicsinyben való vagy részletkereske­désben) történik, az ármegállapitó bizottság határozata szerint az eladó csak olyan ára­kat számíthat, amelyek a megállapított leg­magasabb áraknál 5 százaléknál nem maga­sabbak. Városi tanács figyelmezteti az érdekel­teket, hogy az ármegállapitó bizottság ezen határozata ellen a határozat közzétételét kö­vető 8 napra birtokon kívüli felebbezésnek ran helye a kereskedelemügyi miniszterhez. A legmagasabb árakra vonatkozó hatá­rozat 1914. évi december hó 10. napján lép hatályba. Ezen a napon túl búzát, rozsot, árpát, tengerit és az ezekből előállított lisz­tet a város területén a 8682/1914. M. F. számú rendelet hatályának ideje alatt a meg­állapított legmagasabb árnál drágábban áru­sítani tilos. Aki a tilalmat megszegi, kihágást követ el és a 8682/1914. M. E. számú rendelet alapján 15 napig terjedhető elzárással és 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Szatmár-Németi, 1914. évi december hó 5-én. A városi tanács. Dr. Vajay Károly kir. tanácsos,polgármester. j 15287-1914. fksz. A m. kir. honvédelmi miniszter ur Őexellenciájának rendeletéhez képest ezennel közhírré teszem, hogy a talált katonai fel- szerelési tárgyukat, úgymint ruházatot, fel­szerelést, takarót, látcsövet, kerékpárt, szer­számokat, edényeket, lószerszámokat, nyerge­ket, kézi lőfegyvereket, kardokat, lőszereket, tüzőrsógi lövedékek hüvelyeit stb. a legköze­lebbi katonai parancsnokságnak vagy a leg­közelebbi közigazgatási hatóságnak (községi elöljáróságnak, járási tisztviselőnek) haladók nélkül be kell szolgáltatni s hogy azok, akik ily cikkeket találtak, do a hatóságnak be nem szolgáltatták, az 1878. évi V. törvényeik 355. §-ában foglalt vétséget követik el és megfe- lelőleg bűntetteinek. Végül felhívom a nagyközönség figyel­mét arra, hogy a hadi cikkeknek ruha és egyéb felszereléseknek, fegyvereknek, lövedé keknek stb. a sebesült katonáktól vagy bárki mástól emlékbe való megvétele a hadi kincs­INTELLIGENS irak részére kitűnő házi koszt kapható \ Társaskör (úri Casinó) étter­mében, Rakóezi-uiea 17. sz. t—4 fogásu menü kenyérrel együtt: í&sF 1 korona 80 fillér. Vacsora étlap szerint 1 kor. tbonensek részére havonkét 58 kor. fölhívom reá úgy a város, mint a vidéki trak szives figyelmét. — Tisztelettel: SZABÓ GÉZA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom