Szamos, 1914. november (46. évfolyam, 264-293. szám)

1914-11-13 / 276. szám

(1914 november 13. 276. szám.

SZAMOS

3. oiaa.)

Petro ZoBmr,

az oroszok postása.

Akasztás Skoléban.

— A „Szamos“ kiküldött tudósítójától. —

Szatmár, nov. 12.

Petro Zolmr, a toprongyos galíciai rnt- hén paraszt közelebb esik az árulóknak öntudatos fajtájához, mint azok a szerencsétlen mármarosi áldozatok, akiket az oroszok puskatusa, kancsukája, életveszélyes: fenyegetései kényszeritettek arra, hogy a betörő bandának mutogassák a máramarosi havasok rejtett ösvényeit.

Petró Zolmrt nem fenyegették meg az oroszok, nem szegeztek szuronyt a hitvány mellének, nem suhogtatták meg vutkitól elbulult feje fölött a kancsukát, Petró Zolmrt szegődött. bérért fogadta fel a muszka, hogy hordja a jelentéseket egyik orosz táborból a másikba.

A buta ruthén paraszt nem akarta a hazáját eladni, mert hiszen rövid az ő bagótól ködös esze ennek a fölérésére. Csak magát adta el. Beszegődött ag oroszokhoz cselédnek. Az orosz szép kékhasu bankóval fizet, hizelgően sima annak a betyár rubelnek a papirosa, paraszti kéz durva ujját kegyetlenül csiklandozza az érintése, Petro ismeri a járást a Stryj folyó mindkét partján, könnyű a munka, amit végeznie kellett, ilyen könnyen nem keresett még pénzt a pafaszt: igy lett Petro Zolmr az oroszok szolgája, hazájának árulója, akasztófának borzalmas gyümölcse:

Egy budapesti ügyvéd, tartalékos hadnagy, az Excellenc automobiljának vezetője, akivel még a mármarosi harcokban kötöttünk ösmeretséget, megálljt a skolai utcán:

— Akarsz-e kivégzést látni ? '

Persze, hogy akartam.

Éppen négyszer kellett a poszton álló katonák előtt felmutatnom a lembergi Stationskommando által kiállított,, Legitimatio“- kat, amig végre a skolei járásbíróság egyik szobájában az auditor-hadbiró elé jutottunk.

Ö is megvizsgálta az Írásaimat, rendbeíT valóknak találta, csak egy kevés türelmet kért. Még csak fél tiz. Még tart a tárgyalás. Az akasztás csak tiz órakor lesz.

Ami még jogilag sem abszurdum, hogy a tárgyalás során a bíró már megmondja : egy fél órán belül marasztaló jtélet lesz, jogerő lesz, végrehajtás lesz, mert hiszen ezeknél a nyomorultaknál az egész bírói eljárás puszta formalitás.

Petro Zolmr a halál fia volt abban a pillnatban, mikor a Stryj folyón való átkelésekor katonáinkban gyanút keltett, amikor elfogták és megmotozván, a viseltes bekecse varrásában megtaláfták a postát, amit egyik orosz táborból vitt volna a másikba.

A mai viszonyok perrendetlenségén nem esett volna semmi sérelem, ha nyomban felkötik és az eljárás lefolytatását akasztás utánra halasztják.

Petro Zolmr beösmerte, hogy beszegődött oroszok postásának, beösmerte, hogy ropogós rubelt kapott érte, az egész dolgot nem tartotta veszélyesnek, súlyosnak, amig meg nem magyarázták neki, hogy hazai részről (is megdijazzák ám jó erős kötéllel.' Akkor fazt mondta valami megdöbbentően nyugalmas megadással:

— Hát elvette az Isten az eszemet.

Ez volt az egész, amit védelmére fel

tudott hozni.

*

Amig az „eljárás“ tartott, körülnéztem a kertben, ahol Petro Zolmr elbúcsúzandó lesz az élettől.

Csudaszép hegyek, fenyves domboldalok völgyében fekszik Skole. A járásbíróság

kertje szabadon néz egy fenyőkkel borított domboldalra.

A kertben egy hervadt lombu diófa, nehány fiatal almafa és léckorlátok közt nevelt ribizke-bokrok.

A bokrok végében, a járásbíróság épületének hátsó falától tiz lépésnyire áll az egyetlen fa, amelyik az enyésztő őszi napokon naponként gyümölcsöt terem: a bitó.

Egy száll gerenda, az épület felőli oldalába kampós szeg van verve. Előtte egy három lépcsős, rozoga deszka-emelvény, egy hármas zsámoly-féle : Petro Zolmr utolsó ulja. Hátul egy kecske-láb: a hóhér állomáshelye. /

Halálos ágynak nem kívánatos, akasztófának nagyon jó.

*

A hóhér egy galiciai ezred körszakállas őrmestere. Csendőrökre akarták bízni a dolgot, de N. százados nem engedte, hogy csendőrei akaszszanak.

Jámbor képű, barátságos fiú ^z őrmester. Ha katonaruha nem lenne rajta, olyan jámbornak nézne ki, mint egy fegyveres szolgálatra alkalmatlan falusi kántor-tanitó.

Nincs lámpaláza. Nem most debutiroz. Meséli, hogy pár nappal előbb tizenegy halálos ítéletet hajtott végre Vynovodska községben. Odatereltek tizenegy árulót, akik muszka katonákat rejtettek a lakásaikban. Köztük volt egy jegyző és egy községi biró feleségestől, lányostól.

A jegyző felajánlotta, hogy tízezer ko- ronányi vagyonát odaadja jótékony célra, ha nem akasztják fel, hanem inkább főbelövik.

Az egyezség nem sikerült. Ehelyett minden egyes delikvensnek megengedték, hogy ő maga válassza meg a fát, amalyen lógni akar.

És —- bámulatosan érthetetlen' a halódó ember kétségbeesett lelkének vergődése : — minden egyes haldokló élt a kédvezmény- nyel, mindenik választott magának egy neki tetsző, testhez álló tölgyet. Sőt a biró direkte családfát választott, három személyre szólót: magának, feleségének és leányának. Egy fára kötötték őket.

*

Tiz óra előtt pár perccel egy ezred- orvos csatlakozik hozzánk Civilben reichsráti képviselő. Az elitélttől jön. Közben ugyanis Petro Zolmr fölött a hadbíró meghozta az Ítéletet, az Ítélet jogerőssé vált. Az ezred- orvos papirosra vetette Petro Zolmr végrendeletét. Apró ceruzás jegyzet lengyel nyelven irva, alatta a végrendelkező kezének keresztvonása. „Minden kis vagyonkámat gyermekeimre hagyom“. Ez a végrendelkezés rövid kivonata.

*

Betessékelnek bennünket a vezptő já- rásbiró szobájába. Oda, ahol a hadbiró tárgyal. Apró sommás pörök szünetelnek, most halálos ítéleteket hoznak itt idéző végzések, fizetési meghagyások helyett.

Az asztalon két szál gyertya, közte kicsiny, fából íaragott feszület.

Az ablaktól tiz lépésnyire, a kertben áll a bitó, mellette a hóhér-őrmester két szál istráng-kötéllel.

Kinyitjuk az ablakot.

Az őszi nap haldokló verőfénye odasüt a kopár kertre, a bitó még egy halavány árnyékot is vet a ribizke bokorra, hátrább a pályaudvaron tolató mozdonyok sípolnak, pöfékelnek, a Stryj völgye felől ágyudörgés hallik, mintha hirt vinne a bömbölő hang az orosz állások felé: Petro Zolmrt hasztalan

várjátok a jelentéssel, Petro Zolmr itt van, Petro Zolmr már jön . . . már hozzák a

szuronyos katonák . . .

*

Éreztem, hogy minden vér kimegy az arcomból. Halálsápadtnak kellett lennem. Egy ember, aki az életét akarta könnyebbé, kényelmesebbé tenni, aki élni akart, hogy a gyermekeit eltarthassa, aki tegnap még hazakészült vacsorára gyerekei közé, most meg fog halni.

A hegyek felől bömböl az ágyú. Ott is emberek, egészségesek, élni akarók, apák, férjek balnak meg a hazáért.

Petro Zolmr ezeknek az életét szállította a bekecse varrásában. Éreztem, hogy szinte kitör belőlem a kiáltás :

— Pusztulj el Petro Zolmr! Nem egyszer halj meg, de annyiszor, ahány embert adtál el a mi testvéreink közül.

*

Csak az az ember tudja érezni a halál gondolatának borzalmas hatását, aki szeret élni. Aki regaszkodik az élethez. Aki tud gyönyörködni a népfényben, zugó szellőben, az eseményekben, aki undorral gondol arra, hogy a végén bele kell feküdni egy nedves gödörbe, átmenni az enyészetbe.

N Az ilyen embernek önborzongató, mondhatnám : perverz érzésével néztem a szemébe Petro Zolmrnak.

Mindvégig a szemébe, az arcába néztem. Mikor feltűnt a tiz szuronyos katona, azután négy őr között a hitvány, rongyos kis rurhén paraszt, néztem . . . néztem az élő embert, aki a saját lábán, egy ellenkező mozdulat nélkül jön . . .jön . . .jön magától, mikor tudja, hogy minden egyes lépéssel rövidebb az élete, közelebb a halála.

Jön. mintha mondaná:

— Én tudom, hogy ti most engem meg fogtok ölni, hasztalan okoskodnék én már itt.

Jön megadással a halála felé.

Még tarthat az élete tiz lépésnyit.

Jön a borostás arcú, alacsony paraszt- ember, vedlett bekecsben, illetlenül rongyos nadrágban, toprongyos csizmában, fején egy lecsajlott kalappal és beesett szemei rátévednek a bitófára.

Lehet, hogy megtorpant, megtántorodott, • lehet, hogy csak megbotlott.- Egyik katona feléje kap, nehogy elessék.

Ügyetlenül lépked, a katonák téritik a helyes irányba.

*

Megáll a bitófa előtt. ^

Itt már nincs formalitás.

Petro Zolmr buta, élettelen megadással várja a sorsát. Tudja, hogy itt ez a sok katona mind az ő halála miatt, sőt egyenest annak a céljából van itt. Tudja, hogy itt már hasztalan lenne minden ellenkezés. Ez a sok katona most megöli Petro Zolmrt. Hát már mindegy. Ott van mellette az őrmester, két szál kötél van a kezében. Jó erős kötél.

Szeretném tudni, mire gondol most Petro Zolmr.

Az őrmester hozzálép. Hátrahajlitja a két kezét. Most úgy áll Petro Zolmr a bitófa előtt, mint otthon szokott az ember állani vacsora után, téli estéken a kályha előtt, hátratett kézzel.

Az őrmester próbálja összekötni Petro Zolmr kezét. Nehezen megy a bekecs vastag ujja miatt.

Leveszi a kötelet, súg az elitéltnek.

Petro Zolmr sietve, szolgálatkészen lelöki magáról a bekecset/ Úgy csinálta, mintha azt mondták volna neki:

— Petro, vedd le a reklidet, vágj egy kis apró fát, kapsz egy kis dohányt.

Gyorsan, szinte előzékenyen.

Egyszer egy árverésen voltam. Egy szegény embernek licitálták mindenét. A szegény ember az egész falut beszaladgálta tentáért, hogy a végrehajtó fel tudja venni a jegyzőkönyvet.

Önkéntelenül ez a szegény ember jutott eszembe, mikor Petro Zolmr sietve lökte le