Szamos, 1914. szeptember (46. évfolyam, 203-232. szám)
1914-09-24 / 226. szám
3. oldal. (1914 szeptember 24. 226. szám.) SZAMOS Folytatódik a szerb hazaárulók kivégzése. Vakmerő támadás katonáink ellen. Erélyes intézkedések. Az „Aradi Közlöny“ tudósitójától. Szatmár, szept. 23. A délvidéken folyik az ország közvéleményének helyeslésével találkozó tisztogatás. Az ellenséget összetörtük és visszakergettük a Száván és most azokra a hazaárulókra került a sor, akik azt hitték, hogy a szerbek betörése most már azt jelenti, hogy itt az ország ellenségei lettek az urak. Igen megnőtt a délvidéki szerbek szarva és vakmerőén, nyíltan a hazájuk érdekei ellen merészelnek cselekedni. Lesújt rájuk a vaskéz és szétzúzza a megbomlott agyakat, melyekben a hazaárulás tervei születtek meg. A „Szamos“ már megemlékezett azokról a kivégzésekről, amelyeket a péterváradi katonai parancsnokság a tettleges hazaáruláson rajtakapott szerémségi szerb polgárokon hajtatott végre és most a következőkép folytatja a hatóság a megtorlás munkáját: A bácsmegvei Felsőkabolon az oLtani szerbek megtámadták a községben időző és katonai célokra kocsikat rekviráló katonáinkat és hangosan kiabálták: — Ha kocsikra van szükségetek, menjetek magyar falvakba, ez Szerbia. Katonáink a főcinkosokat hamarosan összefogdosták és tetten ért hazaárulásról lévén szó, a főcinkosok közül kettőt: Markov Ninka és Markov Dusán felsökaboli szerbeket a vezénylő tiszt parancsára a község szélén nyomban agyonlőtték. Ugyanez a sors jutott osztályrészül egy harmadiknak, — akinek a személyazonosságát nem sikerült megállapítani — aki hamis igazolvánnyal bujkált a nép közöít és izgatta azt a mi katonáink ellen. Megírtuk, hogy Jarak és Sasinci szerb lakossága kémszolgálatot teljesített a szerb hadseregnek, valóságos kémirodát lepleztek le az utóbbi faluban. Most arról értesülünk, hogy a rögtönitélő bíróság közülök Iregen hetet kivégeztetett, a többi összes lakosságot pedig Eszékre internálta. A betajniciak elleYi, kik rablással vannak vádolva, a legszigorúbb katonai büntető eljárás indult meg és a rögtönitélő bíróság a péterváradi gyakorlótéren már összeült . Topolya, Hegyes, Bácsfeketehegy, Csan- tavér községek zsúfolva vannak a szerb lakta vidékről internált szerb papokkal, jegyzőkkel, ügyvédekkel, orvosokkal, kereskedőkkel és földmivelő parasztokkal. Tilos egyiküknek is visszatérni saját községébe, katonai felügyelet alatt tartózkodnak a Bácskában. A legerélyesebb rendszabályokat foganatosítják az egész Délvidéken, hogy a megbízhatatlan szerb elemeket a községekből el- távoiitsák és a nyugalmat továbbra is megőrizhessék. Újvidék város főkapitánya erős kézzel és erős akarattal őrködik a nyugalom fölött, a városból minden szerb nemzetiségű egyént, aki nem állandó újvidéki lakos, kitiltott és karhatalommal eltávolított. Szeptember 15-iki kelettel erélyes hangú hirdetményt bocsájtott ki Payerle rendőrfőkapitány, amelynek teljes szövegét fontosságára való tekintettel ideiktatjuk: 87. rés. 1914. HIRDETMÉNY. Szerémmegyében a betört szerbiai haderő fogadtatása körül oly tömegesen fordultak elő hazaárulási esetek s egyes községek szerb lakossága oly gyalázatosán viselkedett magyar, német és horvát polgártársával szemben, hogy a hadvezetőség a legerélyeseb megtorlást foganatosítja. A Jarak és Sasinci községekben történtek miatt többeket a helyszínen lőttek agyon, 2600 egyén ellen pedig Iregen most folyik a statariális eljárás. Az Ópazua és környékén történtek miatt egy külön rögtönitélő bíróság működik. A bácsmegyei Kabolon ma szerbek megtámadták katonáinkat s ezért 2 merénylő a helyszínen lövetett agyon. Mindezen okokból felkérem a józanul és hazafiasán gondolkodó szerb lakosokat, hogy a megbízhatatlan elemeket jelentse be hivatalomnál s ezzel segédkezzék Újvidék városának eddigi nyugalmát továbbra is megőrizni. Végezetül elrendelem, hogy minden szerb nemzetiségű egyén, aki nem állandó újvidéki lakos, folyó hó 18-án reggel 8 óráig hagyja el a várost; a szállásokon tartózkodók 19-éig kötelesek eltávozni. Azokat, kiket a jelzett idő után itt találok, karhatalommal fogom a határra kisértetni. Kivételesen méltánylandó esetekben (ipari s kereskedelmi alkalmazottak stb.) adok itt- tartózkodási engedélyt; az előzőleg kiadott engedélyek érvénytelenek. Újvidék, sz. kir. város rendőrkapitányi hivatala, 1914. évi szeptember hó 15-én. Payerle s. k. főkapitány. Ha ezek a statáriális intézkedések nem téritik észre a szerb fanatikusokat, úgy nem marad más hátra, mint mindaddig folytatnia megtorlás munkáját, mig egyetlen hazaáruló lesz Magyarország területén. URÁNIA MOZGÓ (KINO-TH EATER) |—Ideiglenesen a városi színházban. — Első megnyitó előadás I Szeptember 23-an szerdán és 24-én csütörtök este 7 órától folytatólagosan : a budapesti Omnia Mozgó legvonzóbb nmsorda>,abjai, kizárólag sláger műsor: a világhírű Dansk Kino Comp gyár remek műve. !É)jféli vendég izgalmas érdoVfeszitő dráma 3 f. (1500m.) Az Ita amerikai filmgyár remeke : AZ ÁRULÓ megható társadalmi dráma 3 felv (1200 m.) a Deutsches Kino Theater óriási sikerű műve Mátray Emó nagyh rü berlini Reinhardt művész főszereplésével TANÖO LA Z könnyekig megkacag látó fümkomédia 3 felv. -- Több müsoronkivüli humoros szám. Felhivjuk e páratlan tartalmas sláger mű- so ra nagyközönségünk szives figyelmét. Sebesült vitézeink az előadást dij- — mentesen látogathatják. — HÍREK Berchtold a királynál. Gróf Berchtold külügyminiszter, Bécsből vett jelentés szerint, a királynál magánkihallgatáson megjelent. Lezuhant pilóta. Bécsből jelentik, hogy Illner, ismert pilóta szombaton az as- perni repülőtéren gépével lezuhant, de sértetlen maradt. Öngyilkos miniszter. A Magyar Távirati Iroda közli, hogy Sehion Fusinato, volt olasz miniszter, a hágai döntőbizottság tagja, szivén lőtte magát és meghalt. Felhívás a sebesült katonákhoz. Bécsből jelentik, hogy a hadügyminiszter felszólította a sebesült katonákat, hogy csak akkor jelentkezzenek szolgálatra, ha teljesen felgyógyultak, addig pedig képezzék ki az uj legénységet. Gyászhir. Fásztusz Elek nyug. főgirnn. tanár, tiszaujlaki plébános, szentszéki ülnök, f. hó 23-án hirtelen elhunyt. A megboldogult született 1848. február 18-án. Pappá szenteltetett 1871. ápril 27-én. Segédlelkész volt: Sándorfaluban, Munkácson, Beregszászban, Csanáloson, Felsőbányán, Nagybányán, Má- ramarosszigeten. 1875-ben egyetemi hallgató lett Budapesten, 1879-ben gimn. tanár Ung- váron, 1881-ben Szatmáron, ahol több, mint 30 évig működött igaz lelkesedéssel, akit tanítványai nagy szeretettel vettek körül. Ezelőtt három évvel ment nyugalomba, de két évet ebből Tiszaujlakon töltött, mint lelkész, ahol híveinek igaz lelkipásztora volt. Emléke sokáig élni fog közöttünk. Nyugodjék békével! Haloüak napja. A Bodnár Gáspár szerkesztésében megjelenő „Heti Szemlé “-ben olvassuk az alábbi sorokat. Több oldalról kaptunk már felhívást magunk is, hogy ez- irányban csináljunk propagandát, de még korainak találtuk az eszme felvetését. Annál örömestebb vesszük, hogy éppen a Heti Szemle, a kifejezetten katholikus lap, megelőzött bennünket ebben a felhívásban, amelynek propagálására legtöbb jogcime bizonyára neki van. A Heti Szemle felhívása, amelyhez mi is a legőszintébb szívvel csatlakozunk, igy szól : Halottak napja... ez a nemzeti nagy halottak napja, amilyen ah be régen nem volt a magyar nemzetnek, még csak integet felénk. És ime, a lelkek már is rágondolnak. Vele foglalkoznak. Buzgóbban és sokszorosan többet kell most imádkozni a magyar népnek. A mi imádságunk legyen középpontja, lelke és egész mivolta ennek a nemzeti nagy emlékezetnek... És... és a fényt, a drága koszorúkat, a sírokra öntött pazar költekezéseinket... ajánljuk fel a mi sebesültjeink javára. A sírokon egy kis mécses. Lelkűnkben mélységes, buzgó imádság és a jótékonyság parázsának forrósága... ezek legyenek,ne csak jelszavaink, de a halottakért való üd- vösséges cselekedetünk is. A 14. számú veszteség-lajstrom, amely szeptember 19-ről szól, megérkezett a Szamos szerkesztőségébe, ahol bárkinek készséggel rendelkezésére bocsátjuk betekintés céljából. E helyütt is megemlítjük azonban, hogy a 14. sz. lajstromban egyáltalában nincs szatmármegyei katona kitüntetve. A lista leginkábh a 11. sz. vadász-zászlóalj, a 11., 37., 85., 86., 99. sz. gyalogezred veszteségeit tartalmazza. Egy debreceni vivómester halála a csatatéren. Debrecenből kapjuk a hirt, hogy szigeti Benedek Sándor, debreceni vivómester, akit Szatmáron is sokan ösmertek, vegyítve az ez idei termésű sa- vanyubor kitűnő italt szolgáltat. & 3 Tisztán a BIKSZABI GYÓGYVÍZ Imputes bäntalmak ellen páratlan Kapható mindenhol. Árjegyzéket küld kívánatra a Fürdőigazgatóság Bikszád RIKSZAPI VÍZZEL