Szamos, 1914. augusztus (46. évfolyam, 174-202. szám)

1914-08-01 / 174. szám

(1914 augusztus 1. 174 szárrá <; 7 t 3. GiO*' Mozgósítási tiirdeíraéqij. Ő császári és apostoli királyi Felsége a közös hadseregnek, hadi tengerészeinek, mind­két honvédségnek és a hosnyák-hercegovinai csapatoknak általános mozgósítását legkegyelmesebben elrendelni méltóztatott. Ennek folytán és a kiadott egyébb leg­felsőbb parancsok végrehajtásául elrendel­tetik : 1. A nem-tényleges állományú egyének bevonulása. Valamennyi nem-tényleges állományú egyén e hirdetménynek tartózkodási községé­ben való közhírré tétele után legkésőbb 24 óra alatt elindulni és a legrövidebb utón bevonulni köteles. A legénység katonai vagy honvéd igazolványi könyvébe bevezetett íölszerelési állomásra, a havidíjasok és az ajánlati lappal ellátott legénység aján­lati lapjaik adatai szerint vonulnak be. II. A folyó évben besorozott, de még állományba nem vett újoncok és póttartalékosoknak állománybavétele és bevon ulása A folyó évben besorozott, de még állo­mányba nem vett újoncok és póttartalékosok az első mozgósítási napon valamennyien állo­mányba vétetnek. Ezen újoncok ét póttartalékosok közül azok, akik Galíciában, Bukovinában, és Dalmá­ciában. továbbá Bereg-, Máramaros-, Szabolcs-, Ugocsa-, Uug- és Zemplén vármegyékben tar­tózkodnak, vagy ugyanott illetékesek, (hon­illetékesek), e hirdetménynek tartózkodási községükben való közhírré tétele után leg­később 24 óra alatt elindulni és a legrövi­debb utón tartózkodási helyük hadkiegészítő parancsnokságához bevonulni tartoznak. Azok, akik tudják, hogy a honvédséghez tartoznak, a honvéd kiegészítő parancsnoksághoz vonul­nak be. A többiek a behívást bevárni tartoznak. III. Valamennyi behívott számára. A külföldön tartózkodók behívásukról közvetítő személyeik által azonnal érte- sitendők. 2. A bevonulok a vasutakat és gőzha­jókat igazolványi okmányaik (katonai- vagy honvéd igazolványi könyv stb.) előmutatása mellett szabadon használhatják. Azon bevonulok, kiknek ezen okmányuk nincs meg és bevonulásuk alkalmával a va­sutat vagy gőzhajót kell, hogy igénybe vegyék, elindulásuk előtt a községi elöljáróságnál je­lentkezni tartoznak, amelynél szabad utazásra jogosító Igazolójegy-gyei láttatnak el. IV. A vállalkozóknál levő kö­zös hadseregbeli és honvéd szolgálati lovak beállítása. A vállalkozóknál levő közös hadsereg­beli és honvéd lovak e hirdetmény közhírré tétele után 24 óra alatt minden további figyelmeztetés bevárása nélkül azon állo­másra inditandók útba, a honnan a lovak kiadattak. Ezen parancsok iránt tanúsított en­gedetlenség a fennálló törvények értel­mében szigorúan büntettetik. Kelt Szatmárnémeti, 1914. julius 31. Hirdetmény a népfölkelés fölhívására és behívására. Ő császári és Apostoli királyi felsége a népfölkelés fölhívását legkegyelmeseb­ben elrendelni méltóztatott. I. Fölhívás. A fölhívás kiterjed az összes népfölke­lésre kötelezett egyénekre, a tartózkodási helyre való tekiatet nélkül. A birodalmi tanácsban képviselt király­ságok és országokban az egész népfölkelés szintén fölhivatik. II. Behívás. Szolgálattételre behivatnak. 1. Az ajánlati lappal ellátott, népfölke­lésre kötelezett összes magyar, valamint osztrák állampolgárok és mindazon népföl­kelésre kötelezettek, akik behívó jegyet kap­tak. Ezek az ajánlati lapjuk, illetve behívó jegyük rendelkezése szerint kötelesek bevo­nulni. 2. Az összes 42 éves és fiatalabb nép­fölkelésre kötelezettek, ákik a közös hadse­regnél, hadi tengerészeinél, a honvédségnél vagy a csendőrségnél szolgáltak. Ezek leg­később a jelen hirdetménynek a tartózkodási községben történt kifüggesztésétől számítandó 48 óra lefolyása alatt kötelesek onnan el­indulni s oly gyorsan amint lehet következő- képen közvetlenül bevonulni és pedig: a) a 37 éves és fiatalabb népfölke­lésre kötelezett összes magyar, valamint osztrák állampolgárok, akik a népfölke- lési igazolványi könyveik szerint folyó évben a közös hadsereg valamely pa­rancsnokságához, hatóságához, csapatá­hoz vagy intézetéhez, a hadi tengeré­szeihez vagy a honvédséghez kötelesek bevonulni, — a népfölkelési igazolványi könyveik első lapoldalán megjelölt föl­szerelési állomásra; b) az összes többi 42 éves és fiata­labb népfölkelésre kötelezett magyar ál­lampolgárok, akiknek a népfölkelési iga­zolványi könyveik szerint a folyó évben a népfölkeléshez kell bevonulniok, — az állandó tartózkodási (lak-) helynek meg­felelő népfölkelő fölszerelési állomásra: Szatmárnémeti, c) az összes többi népfölkelésre kö­telezett osztrák állampolgárok, akik a népfölkelési igazolványi könyveik szerint bevonulni kötelesek, — a honilletékes cs. kir, népfölkelő járásparancsnokság­hoz (kirendeltséghez) — Tirol és vorarl- bergiek az innsbrucki 1. népfölkelő já­rásparancsnoksághoz Innsbruckba, 3. A munkás-czélokra és egyéb hadi- czélu szolgálatok teljesítésére a tartózkodási (lak-) hely községi elöljárósága által kijelölt népfölkelésre kötelezettek. Ezek az alkalma­zási helyre való elindulásra nézve az utasí­tást a községi élőljáróságtól kapják. III. Egyéb rendelkezések. 1. A bevonuló népfölkelésre kötelezet­tek népfölkelési igazolványi könyvük vagy ajánlati lapjuk (esetleg a behívó jegyük) fel­mutatása mellett Ausztria-Magyarországban, valamint Boszniában és Herczegovinában a vasutakat és gőzhajókat ingyen használhat­ják. Azok, kik az emlitett okmányok birto­kában nincsenek és a bevonuláshoz vasutat vagy gőzhajót akarnak használni, indulásuk előtt a tartózkodási (lak-) hely községi elöl­járóságnál jelentkezzenek, mely által ingyen utazás száljából „Igazoló jegy “-gyei láttat­nak el. 2. A behívott népfölkelésre kötelezettek magukat két napi élelemmel lássák el; a szolgálatban visszamaradó népfölkelők a két napi élelmezésért naponként egy korona kár­pótlásban részesülnek. 3. A külföldön tartózkodó népfölkelésre kötelezettek a népfölkelésnek fölhívásáról és behívásáról hozzátartozóik vagy megbízottaik által haladéktalanul értesitendők. IV. A behívás! parancs Iránt tanú­sított engedetlenség megbünte­tése: A behívott népfölkelésre kötelezettek ezen hirdetmény közhírré tételétől kezdve a katonai fegyelmi és büntető szabályok alatt állanak: a szolgálattételre való behivási pa­rancs iránt tanusttott engedetlenség a leg­szigorúbban büntettetik. Kelt Szatmár-Németi, 1914, julius 31. katonai felszerelések, alsó ruhák, keztyü, harisnyák, mindenféle tábori és úti felszerelések RAGÁLYINÁL. URÁNIA MOZGÓ Csak ma, szombaton, egy napig, este 8 órától folytatólag. Norvég hegyekben látványos. Nauke kártyái kacagtató A szerelem találékony, humoreszk Könyörgő kezek társadalmi dráma 2 felvonásban. Poildorés a MonaLisa kacagtató. Páratlan izgalmas dzsungel dráma, óriási oroszlán vadászattal Lord, a dzsungel ura megrázó társadalmi dráma 4 felv. Fő­szereplő a csodaszép amerikai artistanő Kathlyn Willims, a világhírű Selig amerikai filmgyár nagyhírű müve. Rendes helyárak. Csak szombaton I iorgony-thymol-kenöcs? Könnyebb sér&lé»*knél, nyitott é*^1 égés! »«beknél. Adag; ko tL Capsici compos. Horpny-Liniflient. a Horgony - Palo - Expeller pótléka. Fájdalommentes bed Örs »Álé» htll éteknél, rbeucaénAl, köss vénynél »tb. Üvegje* kot. 1—. Korgony-vas-aibüminat-festvény. Vét—cAiO’oécoél é. sApkórnU. fcw. UD Kapható • UgtSbb gyógym.ertórban n(7 Uaretlacfil beMeregbetO k.ttrttw Ja i*tsj «nuttotKő dszilt, Oigmrttittál. Prigs I. im.i. ELADÓ TÉGLA Űl dr. JKuliV'féle gyártelepen első­rangú tégla jutányos árban papijaié. JKegrendelhetö a Szatmári banknál. Sj?ár: £ldoari*uí. Telefon 379- — Szatmári bank telefon 13. Ma Ws? i JjCuuSp Cf-Sl fehérnemű és vequhsztitó Merne '^mlíndp ZPetöfi-hóz. Mere z Is Cyan, rnejíett. •Xb^o Jttt-jp műn Pontos m.szoiga.1 dz, Modern ruhafestés és vegy tisztítás. Saját készítésű kék- festő kartonok kaphatók — LukáCSOVitS^ Vóríomb'-u“

Next

/
Oldalképek
Tartalom