Szamos, 1914. július (46. évfolyam, 147-173. szám)
1914-07-03 / 149. szám
XLVI. évfolvam. Szatmár, 1914. 149. szám. Szerbia keze. Amit az ösztön az első pillanatban vizsgálatnak kiszivárgó adatai és a körülmények egymás mellé állítása, mindjobban valószínűvé teszik. A szera- jevói merénylet szálai Belgrádig vezetnek, még pedig nem holmi fékez- hetetlen anarchista táborba, hanem a felelős állásba lévő, jelentős emberek közelébe A királygyilkosok kulturországában, ahol a cél a királygyilkosságot is szentesíthető eszköznek tekintette, úgy látszik, az osztrákmagyar monarchia trónörökösének és a trónörökösnének orv megöletését is alkalmasnak találták arra, hogy azzal Nagy-Szerbia mámoros ábrándját szolgálják vele. A középkorban egy nemes a testébe fúródó orgyilkos tőrre azt mondta : „ megismerem a Mediciek stílusát.“ Ilyen módon a gaztettre, amely nek a trónörökös-pár áldozata lett, sorban rá lehetne mondani, hogy az Szerbia stílusára vall. Összegezzük a tényeket. A merénylő lakásán pénzt találtak : állítólag kétezer koronát, tehát oly összeget, a mellyel a tizennyolc éves, kicsapott diák aligha rendelkezett. A gyilkos tehát nem volt az az egyszerű, elborult agyú lanatikus, akinek tettéért csak ó maga és csak az ő rögeszméje felelős: megfizetett, fölbérelt embere volt azoknak, akik a trónörökös meggyilkoltatása^ után keletkezett hangulatból valami nagy* változást vártak ; azoknak, akik nem voltak szegény ördögök, földalatti anarchisták, hanem a szükséges anyagi eszközökkel bőven ellátott, tehetős személyek. Ugyanaznap történt a merénylet, amikor a szerbek a rigómezei ütközet évfordulóját ünnepelve, az összes szer- beket egyesitő nagy álomban nyújtózkodtak ; ugyanaz napon, amikor a boszniai szerbek nacionalista hírlapjaiban az addig is féktelen monarchia-ellenes izgatás a legvadabb, szinte uszító hangjait ütötte meg. Mindezek mellé az a feltűnő véletlen, hogy Péter szerb király éppen a merénylet előtt néhány nappal átadja — ideiglenesen — az uralkodást fiának, mivel ö nyaralni, üdülni megy. Uralkodók másutt is mennek nyaralni, sőt az a kivétel, amelyik nem megy. A boldogult Edvárd király két hónapot is töltött Marienbadban anélkül, hogy Anglia számára uralkodó-helyettest kellett volna kijelölni, aki szabadságidő alatt a felelősséget ideiglenesen vállalja. Az a feltűnő, a diplomácia előtt érthetetlennek is talált mód, hogy Péter király az uralkodást három hétre, a legnagyobb nyilvánosság előtt, proklamáció formájában átadta a fiának, csak egyet jelenthetett : Péter nem akarta vállalni a felelősséget olyan tényékért, amelyekről tudta, hogy be fognak következni, amelyeket azonban nem volt módjában megakadályozni. A szerbek uralkodója, amióta trónra jutott, nem bírja el a vérszagot ezért sietett olyan feltűnő módon világgá kiabálni, hogy ami ezután következik, arról őt nem lehet számadásra vonni. Ha ez igy van : lehet-e békés együttélést képzelni oly szomszéd állammal, amelyet az irántunk érzett gyűlölet és a maga nagyságában, a jövendő terveiben való gőgös hit arra is rávisz, hogy orgyilkosokat küld közénk, hogy azok kiirtsák a trónörököst, akiben az ő jövendő történelmi nimbuszának legfőbb akadályát látják? Amig Szerbia maga nem szolgáltatja ki, pellengérre nem állítja és a példás megtorlásnak ki nem adja a merénylet értelmi szerzőit, előkelő bűntársait : addig nem képzelhető el ez békés viszony. Anélkül nincs benne sok köszönet. Sok igazság van azok szavában, akik szerint Szerbiát a mi engedékenységünk, a végsőkig feszülő türelmünk és kifogyhatatlan békeszeretetünk teszi oly kótyagosan elbizakodottá, vakmerővé. Megrendítő tragikum, hogy épp a trónörökös, aki mindig hangoztatta a Szerbia ellen való erélyes, határozott eljárást, esett áldozatául annak, hogy a monarchia ezt a kemény lépést a béke fentartása érdekében mindig huzta-halasztgatta. Ha az annexiós válság idején, amikor Szerbiával az első kongondolt, azt a Julius 3 PÉNTEK Heliod. pk. Apróságok a trónörökösről. A trónörökös és a magyar utász. Kedves epizód történt Ferenc Ferdinánd- dal a pár év előtti gross-meseritsehi király- gyakorlatokon. Az eset hőse egy magyar utászkatona, akit munkaközben megszólitott a trónörökös és a fiatal legény magyarságára nagy büszkén igen érdekes feleleteket adott a „ generális“ urnák. Ferenc Ferdinánd trónörökös, a gyakorlat folyamán odalépett egy csomó utászkatona csoportjához, akik épen táviró- póznák szerelésével foglalatoskodtak. Az egyik utászkatonát megszólította a trónörökös és megkérdezte, hogy milyen nemzetiségű: — Magyar vagyok, jelentem alássan generális urnák — volt a válasz. — Hát van-e itt sok magyar ? — kérdezte a trónörökös a legényt. — Bizony sokan vagyunk, generális ur, mert magyar katona nélkül nem is lehetne csatát nyerni. A trónörökös elmosolyodott a legény kijelentésén s aztán tovább lépdelt. A legény meg csak később tudta meg, hogy a „generális“ ur Ferenc Ferdinánd'-volt — a trónörökös. Az utitárs. Tudvalevő dolog, hogy Ferenc Ferdinánd főherceg, trónörökös lehetőleg elkerülte, hogy személyéről valami a nyilvánosságra jusson. A nagyközönség kíváncsisága nála nem talált kielégítést. Néha azonhan mégis eljutott egy- egy hir a közönség körébe arról, hogy milyen ember is volt a trónörökös. Ferenc Ferdinánd egy nyári délutánon feleségével, Hohenberg hercegnővel arzstetteni birtokáról automobilon kirándult Pöggstallba s ez útja közben történt vele ez a mulatságos epizód. Marbach mellett, a Dunánál, magállott kissé a főhercegi automobil, amikor egy parasztember a következő szavakkal lépett oda a főherceghez: — Loszt mi da Herr aufhucka? (Megengedi az ur, hogy fölszálljak ?) Az igenlő válaszra a paraszt a föhercegi párral szemben foglalt helyet az automobilban. Beszélgetésbe elegyedtek vele s a paraszt egyszer csak a következő szavakkal fordult a trónörököshöz : — Ihna Frau schaut óba liab drein! (A maga felesége kedvesnek látszik.) Hohenberg hercegnő a gáláns megjegyzést ezekkel a szavakkal nyugtázta: — Maga nagyon barátságos ur! Amikor Münnichreitbe ért az automobil, a sváb ut^s egyszerre igy kiáltott fel: — Oha, hiaz bin i dahoam! (Ohó, itt idehaza vagyok!) Erre megállt az automobil és a sváb bemutatta az elébe siető családját: — Dösz isz mei Wei’ und meine Kina — no und wosz bin i denn schuldi ? (Ez itt a feleségem és ezek a gyerekeim, — no és mivel vagyok adós ?) A trónörökös azt felelte : „ Semmivel! “ De a derék sváb jól tudta, mi dukál és igy szólt: — No, sa wiar i holt in Kutscha an holb’n Lita zahl’n! (No akkor a kocsisnak fizetek egy fél litert!) Ezt az ajánlatát is köszönettel visszaMindeu ruha uj lesz tisztítás ás festés által Hájiajer Pál ruhafestő és gőzmosó = gyárában = Szatmár Lapunk mai sxáma 6 oldal. C '.,í
