Szamos, 1914. július (46. évfolyam, 147-173. szám)
1914-07-22 / 165. szám
4. oldal SZAMOS (1S14 julius 22. i65. szám.) A titokzatos ügyet most újabb feljelentés komplikájla. Dr. Rácz Miklós ugyanis sikkasztás miatt jelentette fel Pogányt. A feljelentés szerint Pogány Frigyes, amig Rácz Miklós irodájában volt alkalmazva, egy peres ügyben pénzt vett át a felektől. A pénzből azt a részt, ami principálisának járt, át is adta, de az ellenfél ügyvédje részére járó összeget magának tartotta meg. A feljelentéshez csatolva van a Pogány által adott nyugta, amelyben a teljes összeget nyugtatja és — bár még bejegyzett ügyvédjelölt sem volt — e nyugtát mint doktor Pogány Frigyes irta alá. Az ellenfél ügyvédje most végrehajtást foganatosított a már kifizetett költségek erejéig s igy a sikkasztás kiderült. Most ebből az ügyből kifolyólag is keresik a hires párbaj hősét. Színház. Az Urániából Fekete ördög. E címen tegnap egy minden izében izgalmas, érdekfeszitő filmprodukciót hozott színre az Uránia mozgó. De mielőtt e detektiv-sláger bírálatába bocsátkoznánk, előbb a kisérő képekről kell megemlékeznünk, amelyek közül igen jó a „Vulkánikus kitörés Japánban,“ második igen kitűnő terméke a filmtechnikának a „Mozi ideál,“ amelyben Gastello, az amerikai mozi- startok e királya játsza a főszerepet. Továbbá igen jó humoros kép „Gyula és a legyek* s végül „Egy hét a tengerparton“ c. humoros kepek. A sláger „A fekete ördög,“ a világhírű Ambrozio filmgyár igen jól sikerült müve, amelyben egy Holves nevű detektív vív a fekete ördöggel merész hareot. HÍREK A trónörökös és felesége Budapestre jön. Bécsből telefonálják: A N. W. Tagblatt hiradása szerint Károly Ferenc József, az uj trónörökös és felesége rövidesen Budapestre jönnek és a budai várba fognak lakni. Berchtold gróf audienciája. Bécsből jelenti tudósítónk: Bécsben bizonyos várakozással néznek gróf Berchtold Lipót külügyminiszter Ischlből való visszatérése elé, mert arra következtetnek, hogy sikerülni fog a nyilvánosságnak az igen fontos kihallgatás részleteiről sok mindent megtudni, amik a legutóbbi eseményekkel kapcsolatosak. A szegedi választás. Dr. Rósa Izsót Szegeden munkapárti programmal egyhangúlag képviselővé választották. Tüntetnek Péterváron. Budapestről jelenti tudósítónk: Tagnap Péterváron ismételten nagy tüntetések voltak. A rendőrség összetűzött a tüntetőkkel, akik 8 közúti kocsit összetörtek és 18 rendőrt súlyosan megsebesítettek. A tüntetők részéről is sokan sérültek meg. A francia pénzügyrnioisz- teri|é pőre. Budapestről telefonálja tudósítónk : Tegnap a tanúkihallgatásokat folytatták. Elsőnek a Figaro szerkesztőségének szolgája lépett a törvényszék elé, aki azt vallja, hogy a Calmette szobája jól volt megvilágítva. Bourget Pál, a hires regényíró, a Figaro munkatársa azt a vallomást tette, hogy amikor Calmette a miniszternő névjegyét megkapta, benyitott hozzá és azt mondotta, hogy nem tagadhatja meg, hogy fogadja Caillauxnét. Ezután Poincaré elnök vallomásának felolvasására került sor, majd a vádlott férje lépett a bíróság elé tanúságot tenni. Elmondotta, hogy amikor a Figaróban az a hires levél megjelent, amelyet ő a feleségéhez intézett, Caillauxnó szörnyen izgatott lett. Tanácskozott a köztársaság elnökével, hogy mitevő legyen Az elnök azt a tanácsot adta, hogy beszéljen jogászokkal. Úgy is tett, de azok azt mondották, hogy mit sem lehet az ügyben tenni. Erre kérlelte a feleségét, hogy legyen nyugodt és azt mondta: elmegyek Calmetthez és leverem a pofáját, én vagyok a te ügyvéded, aki téged bánt, annak rajtam kelt keresztül menni. Lazaró, a Figaró szerkesztője kijelenti, hogy a miniszterné, amikor Calmette szobájába lépett, azonnal lőtt. A Figaró igazgatója azt vallja hogy a gyilkosság után két okmányt, mely a Calmette zsebében volt, elégetett. A tárgyalást, mely iránt az érdeklődés egyre fokozódik, ma folytatják. A Népiroda napibiztosai. A szatmári Népiroda hivatalos óráit este 6—7-ig tartja, mikor is minden hozzáfordulónak készséggel szolgál felvilágosítással, tanácscsal. Julius hónapban a következők látják el a napibiztosi tisztet: 22- én dr. Pirkler Ernő, dr. Dénes Viktor. 23- án Zsolnai Ármin, dr. Melchner Vilmos. 24- én Bélteky Lajos, dr. Antal Sándor. 25- én dr. Teörsök Károly, Demkő Sándor. Tegnapi vezércikkünkbe téves nyomdai tördelés folytán értelemzavaró hiba került. A cikk harmadik bekezdése ugyanis helyesen igy szól: Megírtuk, hogy gróf Teleky Pál országszerte elösmert nagy tudós, akinek neve kétségtelenül díszére válnék az Egyesületnek. Azonban az Egyesület nemcsak díszt keres, hanem olyan elnököt, akire éppen most, a nehéz gazdasági viszonyok között súlyos feladatok várnak, akinek együtt kell éreznie eme nehéz viszonyok között a szatmármegyei gazdákkal, akire a gazdaközönség minden bajában számíthat. Adókivetés. Adókivető bizottság tegnap a következők adóját állapította meg: Szatmári Gőzmalom Társulat 55^7*08, Szatmári Keresk. és Iparbank 6012T5, Szatmári Gazdasági és Iparbank 8437‘09, Szatmári Gazd. és Iparbank Erdőd 1439*69, Szatmári Takarékpénztár Egyesület 8654*61* Szatmári Népbank r.-t. 13114*33, Szatmári Termény és Hitelbank 13700*03, Szatmári Forgalmi Bank 15302*40,Szatmárvármegyei Takarék 20759*68, Szatmárhegyi Takarékpénztár r.-t. 1032*19, Szabadsajtó r.-t. 755*15, Markovics Elek fiai szeszipari r.-t. 1217*51, Szatmári Kereskedelmi r.-t. 4635*61, Szatmári Fakereskedelmi r.-t. 2738*73, Hitelegylet m. sz. 440*40, Hitelbank r.-t. 9241*11, Hegyi fogy. szöv. Középhegy 251*17, Nagyhegyi szöv. 19*62. Első gőztéglagyár 1265*13, Első cserép- és téglagyár 90*72, Szatmári Bank 14967*57, Polg. Kor. Bank m. sz. 117*59, Általános Bank 3148*35, Egyesült Központi és Polgári Takarékpénztár 7716*15, Leszámítoló Bank 18034*89, Leszámítoló és Tak. Egylet 10095*41, Szatmári Zálogkölcsön r.-t. 1395*80, Szatmár városi villamosmü 2122*97. Az adókivető bizottság ezzel egyszersmind ez évi működését befejezte. Acélt zm. a legjobb kávéitalhoz azon háziasszonyok érik el, kik a „Valódi“ :Franck: kávépótlékot ládikák avagy csomagokban a„kávédaráló“- val bevásárolják. mt MB 88/26119 Vízzé vált bor. Mózer József kraszna- bélteki kovácsmester a tél óta fünek-fának panaszkodik, hogy nem tudja, hogy mi van a pincéjében levő borával, amely napról- napra gyüngül. A talányt folyó hó 17-én fejtette meg a bélteki csendőrég, amikor is sikerült a csapnál lefülniök a mesternek Petrik Imre nevű 18 éves tanulóját, aki több társával február óta dézsmálgatta a bort. A tolvaj a hiányt azzal ellensúlyozta, hogy mindannyiszor vizet öntött a hordóba. Az okozott kár 168 korona 76 fillér. A fiút letartóztatták. Betörés a vidéken. A múlt nap virradóra kellemetlen meglepetésre ébredt Wei-z Márton kisszokondi kereskedő. Elszánt betörők üzletének utcafelőti alapzatát kibontották, a földet kiásták és az igy támadt résen behatoltak s az üzletben volt pénzkészletet fiókostul együtt kiemelve, a sötétség leple alatt elmenekültek. Az éj folyamán a ház- belielc figyelmesekké lettek a libák éktelen gágogására s Weisz Márton ki is nézett hozzájuk, de mert semmi különöset nem tapasztalt, bement és megint lefeküdt. Érdekes a dologban az, hogy tavaly nyáron egy Ízben hasonló körülmények között már feltörték ezt az üzletet. Akkoriban valami Rácz 'Sjevii, somfalui őrajavitó cigányt gyanúsítottak, akit a csendőrök át is adtak a szatmári kir. ügyészségnek, a törvényszék azonban bizonyítékok hiányában felmentette. Az üzletből egyébként a pénzen kívül más egyebet nem vittek el. A kifosztott pénzesfiókot a kertben levő szalmakazalnál hagyták. Ez ügyben a nyomozást Mitzger krasznabélteki és Kiss Károly királydaróczi csendőrörsveze- tők folytatják. Községi polgári fiú- és leányiskola Poprádon, a Magas-Tátra alján. Orvosilag ajánlott hely. A német nyelv könnyen elsajátítható. Megbízható családoknál olcsó ellátás kapható. — Bővebb felvilágosítással szívesen szolgál Horn József igazgató. Szatmárhegyen kibérelnék 2 szobás verandás lakást augusztusra. Cim a kiadóban. A kék szemüveg. Egyik nagy város pályaudvarán látható egy fiatal cipőtakaritó, aki mindég kék szemüveget hord. Egv ur. aló cipőjét takarittatta vele, megkérdezte, miért visel kék szemüveget. A szemem védelmére történik, — mondá a fiú — mert én „Globin“ cipőkrémmel dolgozom, melynek- erős fénye megtámadná üveg nélkül a szememet. Kazinczy-u. 10. szám alatt úri koszt elhordásra is kapható. és vegytisztítás. Saját készítési! kék- ■.festő kartonok kaphatók . LukácsoviLsS