Szamos, 1914. május (46. évfolyam, 99-123. szám)
1914-05-19 / 113. szám
XLVI. évfolvam. Szatmár, 1914. 113. szám. ■ ■■■■■■■■■nssaBKKSR POLITIKAI NAPILAP Mangra Vazul ügye a delegációban. külügyminiszter megnyugtató Válasza. — A „Szamos“ fővárosi tudósítójának telefonjelentése. -tBudapest, május 18. A delegáció mai ülésében Telegdy József igen energikus hangú interpellációt intézett a külügyminiszterhez, akitől megkérdezte, van-e tudc mása a tüntetésekről, melynek céltáblája Bukarestben Mangra Vazu1 honfitársunk és a magyar képviselőház tagja A külügyminiszter válaszában kijelentette, hogy bukaresti követünket már napokkal ezelőtt utasította, hogy a tényállás kiderítése céljából Mangra Vazult kéresse magához. Mangra közben Bukarestből elutazván, követünk vele nem beszélhetett. A külügyminiszter utasította követünket, hogy ez ügyben forduljon a román külügyminiszterhez. A román külügyminiszter kijelentette, hogy a tényállást meg fogja állapítani és a bűnösök el lógják venni büntetésüket. A külügyminiszter beszédéből kiderült, hogy a kérdés elintézése helyes mederben van. A magyar delegáció meggyőződött róla, hogy külképviseletünk kötelességét teljesítette és igy egyelőre az ügy jelenlegi stádiumában be kell várni a tényállás megállapítása és az annak eredményéhez képest a román külügyminiszter részéről felajánlott elégtételt. Egyes bukaresti újságok a Mangra Vazul elleni tüntetéseket mentegetvén azt írják, hogy azok a tüntetések nem tekinthetők politikai demonstrációnak, hanem kulturális jellegűek voltak. Mindenesetre sajátszerüen fest a kulturális jellege egy olyan eljárásnak, amely egy aggastyán, egy papi személyiség, egy külföldi törvényhozás tagjának inzultálására irányul. Felháborító már a diákifjuságnak agresszív fellépése egy védtelen öreg ember ellen, a bukaresti tudományos akadémiának állás foglalása azonban ritkítja párját az egész világon. Egészen bizonyos, hogy a bukaresti tudós társaság, amikor egy ultraradikális és meglehetősen alantos eszközökkel dolgozó agitatórius politikának szolgálatába állott, messze eltért attól az úttól, amelyet a nyugat kulturállamai- nak tudományos társaságai követni szoktak. Mangra Vazult egyes bukaresti tudósítások olyan színben igyekeznek most feltüntetni, mint aki magas papi stallu- mok fejében hagyta volna el azt a túlzó román politikát, melyet évtizedekkel előbb követett. A tényeknek ez a beállítása egyáltalában nem igazságos. Mangra évtizedekkel ezelőtt valóban szélső nacionalista álláspontot vallott, de már szakított volt evvel a politikával, amikor őt püspöknek megválasztották. Dacára a már akkor megváltoztatott álláspontjának, a magyar kormány megakadályozta, hogy Mangra állásában megerősíti essék. Mangrát az akkori magyar kormánynak ez az állásfoglalása sem téritette el a mérséklet politikájától és a magyarbarát politikának szószólója maradt tovább is és evvel meggyőzően cáfolta meg azt a vádat, amivel most Bukarestben illetik: hogy érdekből állott volna a mérsékelt román politikának szolgálatába. Az egész ügy egyébként jelenleg abban a stádiumban van, hogy amint azt a külügyminiszter Telegdy Józsefnek mai interpellációjára kijelentette, a román külügyminiszter megígérte a tényállás tisztázását és annak eredménye szerint a bűnösök megbüntetését. Az ecsedi láp szenzációja. (*) A lápra, az ecsedi lápra, erre a szép darab földre, amely ha terem, milliókat hoz, amely, ha egy kissé eltolódnak az időjárás megszokottságai ezreket koldusbotra juttat, dühösen, vágtatva, zilálva berobogott a XX. század. A dübörgő iram láttán megütödünk egy kissé és mi tagadás : még furcsának is találjuk a nem egymáshoz valók szokatlan közelségét. A lápon, az ecsedi lápon, Szatmár vármegyében, a csen- geri és gyarmati járás kellős közepében a technika ereje a földöntúli világ ide- vetódött kóklerjének tűnik. És azt hisz- szük, ha a villamosság hajtotta boszorkányos szántógép kipiheni, kipöfókeli messzi utjának halálos fáradtságát, szintén zavartan néz körül majd az elmaradottság viharverte pusztaságán Villamos erő hajtotta szántógóp — az ecsedi lápon ? ! ? Egy kissé komikus, valamelyest gúnyos mosolyt is fakasztó, egy szemernyit lelkesítő és ökölbeszoritóan vértforraló. Az ecsedi lápra, Szatmármegyében, ahol a belterjes gazdálkodás teljesen ismeretlen fogalom, ahoL a föld termőképességeinek kihasználásáról, pláne okszerű és tervszerű kihasználásáról a gazdák mindössze annyit ha'lottak, hogy olyan is létezik — villamos szántógépet hozni feltétlenül bizarr. Mindentől eltekintve pedig merész a vállalkozás. De elsősorban megkésett már csak azért is, mert — a híradásunk szavaival szólván — „a csapásteljes esztendők“ vitték rá, érlelték meg, presszionálták bele a gazdáinkat az intenzív talaj művelés szükségességének felismerésére, a villamos szántógépbe. Mindig először tönkremegyünk, aztán mikor tönkrementünk, bebiztosítjuk magunkat tönkremenés ellen. Az exten- ziv gazdálkodás rabigájában görnyedtünk volna még vagy száz esztendeig, ha előbb bele nem pusztulunk. De — hála a hálának — idejekorán végzett velünk az arany buvócskája és csakis ennek köszönhetjük, hogy ráeszméltünk az elmaradottság átkának nyavalyájára. A szatmármegyei első villamosszántógép produktivitása, hasznos és praktikus volta talán, esetleg, most már mégis antitoxin lesz a Pató Pálék bacillus aira. Valljuk meg őszintén, éppen itt az ideje. Törvénytervezet a vasárnapi munkaszünetről. Szatmár, május 18. A kereskedelmi miniszter az ipari munka vasárnapi munkaszünetének uj szabályozására vonatkozó régen várt előadói tervezetet részletes megokolásával együtt most küldötte szót véleménynyilvánítás végett az érdekeltek széles köreinek. A tervezet célja az, hogy a vasárnapi munkaszünet kérdésének lehetőleg részletes, törvényes rendezésével az érdekeltek körében az intézkedések állandósága által megnyugvást keltsen'. A törvényjavaslat a vasárnapokon és Szent István napján kívül csak a karáMájus KEDD Ivó hv. volt ? Minden ruha uj lesz UóifáÍDr Pál rahafest5 és gázmosó C^sfmór tisztítás és festés által rlCíJlClJCI l Q\ gyárában = vtflllllClI. Lapunk mai száma 6 oldal.