Szamos, 1914. április (46. évfolyam, 74-98. szám)

1914-04-22 / 91. szám

A Város parlaiptje. Második gap. — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, április 21. Ma délután folytatta a város törvényhatósága a tegnap félbeszakadt köz gyűlést. A közgyűlésen ma is Csaba Adorján főispán el­nökölt. A közgyűlés kivette az esküt a tegnap megvá­lasztott közigazgatási bizottság elnökétől, dr. Vajay Károlytól és Kőrösmezey Antal helyettes elnöktől Az esetleg szükségessé váló külön osztály elnökévé pedig dr. Papp Zoltán és Ferenci Ágoston tanácsosokat válasz’ot- ták meg. A szavazó körök megállapítása. A statisztikai hivatal adatai szerint Szatmáron 4075 választóra van kilátás s eszerint három szavazókört kelhne felál­lítani. Felmerül azonban az a kérdés, hogy — különösen az átmeneti időben — amig nemcsak az uj választójogi törvény alap­ján, hanem a régi választójogi törvény alapján is szavazattal bírnak azok, kik a cenzust a régi törvény értelmében el nem veszítik, szavazati joggal fognak bírni, nem történhetik e meg az, hogy a siatisz- tikai hivatal által kimutatott 4075 válasz­tónál 1000 —1500-zal is több lesz. Ez az I eset sok kellemetlenségre szolgáltathatna ! okot egy választás alkalmával, mert köny- nyen megeshetnék, hogy egy kerületben 1800 szavazó esnék és titkos szavazás mel­lett egy nap alatt r,em volnának képesek leszavazni, annál is inkább, mert sok Írni olvasni nem tudó lehetne közöttük. Számolva ezzel az eshetőséggel, négy szavazókörre osztották fel a várost a kö­vetkezőképpen : I-ső szavazókor. A M. A V. vágányának Szamos-híd­tól Attila utca keresztezéséig eső része, Attila utca, Árpád-utcának Attila utcának betorkolásától Bercsényi-utca betorkolásáig eső része, Bercsényi utca, a Kazincy utcá­nak Bercsényi-ufca betorkolásától Deák­térig eső része, Deák tér nyugati oldala, Batthyány-uíca, Batthyány-utcától a vas­úti hidig terjedő Szamos part közé eső te­rület. Il-ik szavazókor. A Szatmárhegy, a Szamos balparii külterületen levő majorok és tanyák, to­vábbá a város belterületéből Batthyány utca, Deák-tér nyugati oldala, Kazincy- utcának a Deák tér e-s Kölcsey utcák közé eső része, Kölcsey-utea, Erzsébet királynő utca és a. Batthyány-utcától a beterület nyugati határvonalának a Szamos folyóhoz betorkolásáig e ő Szamospart által, nyugat felől pedig a határvonal által körülzárt te­rület. III-ik szavazókor. A M. Á. V. vágányának Attila-utca betorkolásától északon a belterület határ vonala közé eső szakasza, a M. Á. V. vá gányát belterület határvonala által metsző pontból kiindulva a Perényi-utoa folytatá­sát képező Tiszaujlaki útig eső belterületi határvonal, a Tiszaujlaki-ut, Perényi-utca s a Kazinczy-uteának ístván-tér és Ber­csényi utcák közé eső szakasza által kö­rülzárt terület. IV ik szavazókör. A Kölcsey utca, Vajay-utca és a Va­jay-utcának a belterületi határvonal metsző pontjától észak felé haladó belterületi ha­tárvonal és Kazinczy-ulcának a Kölcsey- utca és István-tór közé eső része, Perényi- utca és Tiszaujlaki-ut által körülzárt terü­let, továbbá a belterületi határvonalakon, illetve kelet felől a M. Á. V. vágányain kívül e-ő kertségokbeu és a németi határ­részhez tartozó összes szántóföldeken, er­dőségekben lakók. A határvonalakon menő utcák és te­rek következőképen osztatnak be: 1. Attila utca. Árpád utca, Bercsényi utca, Kazinczy utcának Bercsényi utca és Deák-tér közé eső része, Deák-tér, Batthyány utca s az Alsó Szamospartnsk Batthyány- utca betorkolásától a közúti Szamos­odig eső része egészen az I sö kerülethez tartozik. 2. Az Alsó Szamospartnak Batthyány- utcától a Vágóhidig eső szakasza a Il-ik kerülethez tartozik. 3. A Kölcsey-utca, Erzsébet királyné­utca egészen a IV ik kerülethez tartozik. 4. Kazinczy utcának a Bercsényi utca betorkolásától István térig eső szakasza, a Perényi utca és a Tiszaujlaki ut egészen a Illik kerülethez tartozik. Szintén,egészen a 111 ik kerülethez tartozik a M. Á. V. pá­lyaudvar. Az első kér. szavazó helyiségéül a városházát, a II ik kér. szavazóhelyisógéül a róm. kath. Iskolát, a III ik kér. szavazó- helyiségéül a Kinizsi utcai állami iskolát, Április 22 SZERDA Szót. és C. \ A Társadalomtudományi Társaság programmja, Előadta a Társaság szatmári fiókjának alakuló gyűlésén : Dr. Gutman Lajos. . A T. T, tudvalevőleg a társadalom­tudománynyal foglalkozók szervezeteként alakult alig tizenkét évvel ezelőtt. Nem politikai párt, hanem egy intelligens, tudo­mányos munkára képes és tudományt, mű­velő csoport. A tudomány azonban — és különö sen a tudománynak az az ága, amelynek művelését a Társaság feladatául tűzte, a szociológia — legfeljebb nz egyes ember nél lehet öncél, de a társadalomra nézve, sohasem lehet az. A tudomány — legyen az akár ter­mészettudomány, akár társadalomtudomány — felada'a nem lehet más, mint uj, szebb és jobb életfeltételek és lehetőségek te remté e. A tudomány ezen a téren tény­leg sok és jelentős eredmónynye! dicse­kedhetik és az egyes alig kivánbat magá­nak jobb életfeltételeket, mint, aminőket a tudomány mai állásában neki nyújtani tud. De minnél többet tud nyújtani a tudó mány, annál szembeszökőbb a távolság a tudomány által elért lehetőségek és a va­lódi életviszonyok között — és ha erre a távolságra gondolunk, szinte azt kelt mon­danunk, hogy csalódtunk a tudományban. A tudomány már szinte minden beteg ténynek ismeri az orvosszerót, de hányán vanaak, akik megtudják ezeket az orvos- szereket szerezni, a tudomány megtudja sokszorozni a föld termőképességét, mégis a föld egyik legtermékenyebb országúból százezer számra vándorolnak ki az éhség elöl, a technika csodá-! gyorsaságú közle­kedési eszközökkel hoz mérhetetlennek hitt távolságokat pár órányi közelségbe, de hányán vannak, akik falujok határából sem mozdultak még ki. Á tudomány a természet rejtekeit felkutatva csodás össze­függésekre talált, amelyek egy megnyug taíó világszemléletre vezettek és az embe­rek millióinak erről fogalmuk sincs, ter­mészeti ismeretük alig külömb az ősembe­rénél, világnézetük nyugtalanító, zavaros és összes tudományos és művészeti szükség­leteiket a vallás elógiti ki. A tudomány nem ismer külömbsőget ember óa ember között és még a legdogmatikusabb tudo­mány, a jog írott szabályai is az emberek törvényes egyenlőségét hirdetik, valójában pedig nálunk épp úgy szóttagolódik a tár­sadalmi faj, nemzetiség, vallás, vagyon és származás szerint különböző jogú és lehe­tőleg zártkörökre, mint az indiai kaszt­rendszer területén. Az élet és tudomány között még soha sem volt olyan nagy az ellentét, mint ma. Eit az ellentétet lehetetlen észre nem vennie a tudomány bármely komoly mun­kásának. Lehetetlen észre nem venni, hogy a tudomány és gyakorlati élet kö­zötti ellentét oka a társadalom szervezeté­nek a hibája. És ez a felismerés cselek­vésre kötelez. Cselekvésre kötelez elsősor­nagy választékú cipőraktárát ajánljuk a t. vevő­közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást Közvetlen a „Pannónia“ mellett. Szatmár és vidéke legnagyobb eipőraktára. Az előrehaladott idény miatt leszállított árban kerülnek eladásra valódi chewreaux és boxbőrből készült legújabb divatu úri, női és gyermek lábbeliek. A valódi AMERIKAI KING QUELITI cipők kizárólagos raktára. Lapunk: mai száma 10 oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalom