Szamos, 1914. április (46. évfolyam, 74-98. szám)
1914-04-12 / 84. szám
10. oldal. SZAMOS (1914 április 12. 84. szám.) Életunt fodrászsegéd. {Molnár János Vágóhíd-utcai lakos, fodrászsegéd már hosszabb ideje állásnélkül bolyongott. Hiába keresett munkát — mindenütt elutasították. Pénze nem volt, fentartani nem tudta magát. Szülei Lembergbe költöztek s onnan küldtek neki néha kisebb összegű pénzt. Tegnap is pénzért akart sürgönyözni, a táviratot meg is irta a postahivatalban, de zsebre tette és szép csöndesen kiment a németii temetőbe. A temetőőr lát'a, hogy a sírok között járkál, de nem törődött vele. Aztán leült egy sírra, elővett egy borotvát és belemetszett a nyakába. A kés szerencsére csak kisebb ereket metszett át, a nyakagfőütőerét, amely mélyen van, sértetlenül hagyta. így nem esett rajta su lyos sérülés, de a kifolyt vér igy is elgyengítette, úgy, hogy eszméletét vesztette, így talált reá a temetőőr, aki a mentőket értesítette. A mentők bekötözték az ön- gyilkosjelölleí, akinek a zsebében ott volt a távirat: „Kedves szüleim, küldjenek hatvan koronát“. A fodrászsegéd meg Ígérte, hogy el fogja küldeni a telegramot és nem lesz többé öngyilko-. Női bajokban a természetes Ferencz József keserüviz könnyű széket idéz elő. Ezt a rég bevált gyógyító forrásvizet hosszabb időn át kell használni gyakrabban meg kell ismételni, a szerint, a mint a körülmények megkívánják ; a beteg szervek azután majdnem egészen biztosan érezni fogják az ásványvíz jótékony hatását. Zweifel tanár, titkos tanácsos, a lipcsei kir. egyetem szülészeti klinikájának igazgatója kijelenti szakvéleményében, hogy a Ferenc József viz hatásával rendkívül meg van elégedve, mert még nagyfokú szorulást is rövid idő alatt megszüntet többnyire már egy pohárnyi mennyiség is Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és füszerüzletben. 61 A bűbájos lelet mese?zerüségót juttatja eszünkbe az a csodás szinpompáju szőnyegkollekció, amit egy konstantinápolyi kereskedő mutat be az é deklődőknek a mai néptől kezdve a Viktoria szálloda első emeleti helyiségében. Alkalmunk volt látni az érdekes kiállítást, amelynek min den egyes darabja ritkajó ízléssel van összeválogatva. A pompás, nehéz szőnye gek, amelyek között sok értékes, régi darab is helyet foglal, méltán fel fogj >k kelteni nemcsak a szőnyeg Liebhaberek, de a laikusok érdeklődését is. Szatmáron ritkán kínálkozik alkalom oly sok szép, szinpompás darabot együtt látni és megszerezhetni olcsó pénzért (már 90 koronától kezdve)- Kelet, mondhatni, minden szőnyeg válfaja benne van a gyűjteményben. A kiállítás már tegnap látható volt, ennek tulajdonítható, hogy hírét és érdekességét szótvitték a városba, úgy, hogy a város szőnyegkedvelői és az érdeklődők tömegesen keresik fel a pazar látványosságot. ‘’Férfi és női gummi kabátok, átmeneti felöltök Ragályinál. Ügyvédi iroda átvétel. — Kölcsey Ferenc Szatmárvármegye tiszti főügyésze Szatmár-Németiben még függő ügyeit dr. Uray Endre Géza ügyvédnek (Rákóczi-utca 46.) adta át. A Magyar Általános Kőszénbányr Részvénytársulat Miskolcz-diósgyőri mész égetője üzembe jött. Ajánlattal szolgál a Ma gyár általános kőszénbánya r. t. Budapesi V., Zoltán-utca 2. A csecsemő elválasztása gyakran igen sok nehézséggel jár és épen ezért az anyának melegen ajánlható, hogy kis gyermekének az elválasztás kezdetén szopóüvegben naponta egyszer, csak is vízzel felforralva, egy kis Nestlé-lisztet nyújtson. Lassanként aztán két, három, sőt több ily étkezést is adhat, mire az elválasztás minden nehézség nélkül megtörténik, a gyermek szépen fejlődik és gyönyörűen gyarapszik. — Próbadobozokat díjtalanul küld a Henri Nestlé oég, Wien, I., Biberstr. 166. P. Valódi angol kalapok, fehérnemű újdonságait Ragályinál. Nedves lábakat az esős időszakban nem lehet elkerülni. Ha azután a lábak hideg napokon órákig nedvesek maradnak s beáll egy nátha vagy hurut, mely nem ritkán komoly tüdőbajra vezet. Ezt gátolja meg legjobban a . Sirolin Roche“, mely kellemes izü és minden gyógyszertárban kapható. Női és gyermek harisnya különlegességek MADARASSYNÁL, DEÁK-TÉR 17. SZÁM Szeplős, csúnya nőkön is azormal segít a világhírű Földes-féle ,,Margit-crém“ és szappan. Ezen teljesen ártalmatlan kozmetikai szerekről mindenütt a legnagyobb elragadtatással nyilatkoznak a legmagasabb rangú körökben is. Az arcot a legrövidebb idő alatt bársoDysimává teszik, üde, itju szint kölcsönöznek 3 hatásuk állandó, tehát nem pillanatnyi szépséget idéznek elő. Margit crém I korona, Margit-szappan 70 fillér, Margit-pouder K 1.20. Kapható az Összes gyógyszertárakban és drogua üzletekben, valamint az egyedüli készitőnél : gutori Földes Kelemen gyógyszerésznél — Aradon. (Hngol football labdák, gyermek jáíékok Ragályinál. dó éjszakát szerezhet megának mindenki, ha a hálószobáit a „Löcherer Cimexin“- nel fertőtleníti. A fővárosban történt próbák beigazolták, hogy a „Löcherer Oimexin- ne n csak a poloskát, és annak petéit pusztítja el rögtön; de megszabadít a ruszli, sváb és hangyáktól is; a molykártól pedig a szőrme ruhákat teljesen megóvja. Beszerezhető : Rajzin- ger Sándor gyógyszertárában és a készítőnél .Löcherer Gyula gyógyszertárában Bártfán. Kalapujdonságok, nyakkendő különlegességek MADARASSYNÁL, Deák-tér 17. ~9Q Bútorcsarnok szövetkezet Budapest, VIII., Üllői ut 18. és József-körút 28. Magyar iparművészek eredeti tervei alapján készült modern bútorok és teljes lakberendezések. Az ország legrégibb és legnagyobb lakásberendező szövetkezete, fennáll a budapesti asztalos ipartestület vó inöksége alatt két évtizede. Állandó kiállítása 120 mintaszobával a főváros elsőrangú látványossága. — Csarnokai nyitva reggel 8 órától esti 8 óráig. Triesti általános biztosító társulat (Assicurazion Generali) Budapest, V., Dorottya utca 10. és 12. A „Közgazdaság“ rovatában közöljük a Triesti általános biztositó társulat (Assícurazioni Generáli), e legnagyobb, leggazdagabb és legrégibb biztosító intézetünk mérlegének főbb adatait. Teljes mérleggel a társulat mindenkinek, aki e célból hozzá fordul a legnagyobb készséggel szolgál. Az intézet elfog d: élet-, tűz-, szállítmány-, üveg- és betörés elleni biztosításokat. Közvetít továbbá : jégbiztosításokat a Magyar jég és viszontbiztosító r.-t., baleset- é* szavatossági biztosításokat az Első o. általános baleset ellen biztositó társaság, valamint kezességi és óvadékbiz- tositásokaf, eltulajdonítás, lopás, hűtlen kezelés és sikkasztás elleni biztosításokat és versenylovak, telivé ek és egyébb értékesebb tenyészállatok biztosítását a „Minerva“ általános biztositó részvénytársaság, valamint áru- és utipodgyászbiztositásokat az Európai áru- és podgvöszbiztositó részvénytársaság számára. — Á szatmári főügynökség, Reiter Mór. Felelős szerkesztő : DÉNES SÁNDOR. IDŐJÁRÁS: Túlnyomó n száraz idő várható, hő- emelkedéssel. Sürgönyprognózis: Melegebb, száraz. Hőmérséklet: 14 4 C. Ä szép arcz a szél és hidegtől csúnya; lesz, a legjobb felpattog- zott, vörös bazárdás, durva bőr ellen a nem zsíros arc- íml&vBk crém világhirü a bőr W Wb> és szépségápolásban Kombeiís Egy »Is riet meglepő. Doboza 30 fillér 80. fillér és 1 korona 50 fillér. Ebhez Kombella szappan a világ legenyhébb szappana. Darabja 70 fillér. Továbbá Kombella nátha crém 40 fill. Fogcrém 40 fill. Lábizzadás crém 50 fillér. Uj Kombella Scbampion-tojás. Egy tojás 2 fejmosáshoz 30 fillér. Kombella készítmények Szatmáron Bródy Béla drogériájában kaphaték. Ny i Itter E rovatban közlőitekért nem felelős a szerk Évszázadok óta ismert MÜ JÉG házhoz szállítását megkezdtem. Becses megrendelésüket kéri: Lázár Mihály mii - jég szállító Mátyáskirály u. 77. — Telefon 340.. kiváló bér- és «£ lithiumoe ** gyógyforrás vöt»- éi hólyagbajcknál, kéménynél, cznksrbetagsépél, vérhenynél, énét* tési és lélegzési szervek Iwry tjainál tittetf kátém. Taraászstts mmiitts aTujirk • SCHIIT» ÁGOST Seiajre-Upócai Satvaterfuris-viikM Badapait, V. Radolf-rakpait t. ! Slpuszíithatatfatt „VULKÁN“ uíazóbőröndök gpári lcral^ata — Székelynél, Kazinczp-uíca 12. sz.