Szamos, 1914. április (46. évfolyam, 74-98. szám)
1914-04-29 / 97. szám
1 ' 2. oldal. SZAMOS (1914 április 29. 97. szám,) köztek a kivételes tehetség vonásai. Egy év múlva már főhadnagy lesz és mint ilyen került katonai szolgálatba Szatmárra. Hogy merre lakott Fejórváry, azt ma már, sajnos, nem lehet megállapitani. A régi időkben az utcákat és területeket igen hiányosan jelölték, igy például a koleratemetőről, amelyről e sorok Írója hallott, ma már senki sem tud. A daliás termetű főhadnagyot e vá rosban nagyon szerették. Legjobb barátja Kiss Gedeon volt, Szatmár későbbi rendőrfőkapitánya, aki 1898 ban költözött el az élők sorából. Az elhunyt főkapitány Fejórváry, itt tartózkodása idejében, 29 éves korában, már városi főjegyző volt. A szatmári asszo nyok „szépséges ifjú főhadnagy* nak nevezték Fejérváryt. A nagy katona már miniszter és a Mária Terézia rend egyetlen magyarországi lovagja volt, de fenntartotta a ba ráiságot Kiss Gedeonnal. A néhai főkapi tány gyakorta kereste fel báró Fejérváry Gézát Budán s ilyenkor több Ízben ven dége volt. Fejórváry Géza mindössze nem egészen egy évet töltött Szatmáron s innen 1853 ban a vezérkarhoz, majd a hadi iskolába került. A szatmári menetrend változásai. — A Szamos eredeti tudósítása — Szatmár, ápr. 28 A magy. kir. államvasutakon és az általa kezelt h. ó. vasutakon május 1-től kezdődőleg a következő, Szatmári érdeklő változások történtek: a Püspökladánytól Királyházáig közlekedő 1714. ez. személy- vonat Szatmár Németi állomásra d. e. 8 óra 30 perckor érkezik és nem 8 óra 38 perckor, hanem 9 órakor indul tovább. Az 1711. sz. személyvonat Királyháza felől este 10 óra 21 perckor érkezik és 10 óra 27 perckor indul Budapest felé, a régebbi 10 óra 5 perckor érkezés és 10 óra 15 perckor indulással szemben. Az 1703. sz. személyvonat reggel 6 óra 23 perc helyett 6 óra 40 perckor indul Budapest felé. Az 1704. számú gyorsvonat este nem 9 óra 40 perckor, hanem 9 óra 18 perckor érkezik Budapestről. Debrecen—Szaimár-Nómeti között a gyorsvonat menetsebessége 80 kim. re emeltetett. Hálókocsik Püspökladány és Máramarossziget között nem közlekednek. A Szatmár—Mátészalka—Nyíregyházai vonalon: az 5101. sz. személyvonat reggel 7 óra 30 perc helyett 8 óra 12 perckor indul és az 5104. sz. személyvonat d. u. 5 óra 10 perc helyett 6 óra 47 perckor fog érkezni. Mindkét vonat közvetlen személyvo nattá tétetett Nyíregyházáig és vissza. A Szatmár—Kossuth kert— bikszádi vonalon a 5156. és 6155. sz. helyi tehervonatok julius 1-től bezárólag augusztus hó 31-óig minden ünnep- és vasárnapon személyszállítással fognak közlekedni, Szat- már-Kossuth-kertről indul reggel 6 óra 6 perckor és érkezik vissza éjjel 10 óra 5 perekor. A Püspökladány—Kőrösmezői vonalon bz 1733. sz. gyorsvonat Nagymajíény- ban föitételesen megáll. Jégszekrények és sör hütő készü lékek Rosenberg Sámuel bádogosnál Attila utca kaphatók. Maggarok Amerikában. Bányarobbanásnál szerencsétlenül járt szatmári ember. — A Szamos tudósitójától. — Szatmár, ópriüs 28. Az Északamerikai Egyesült Államok Dawson nevű helységében, a „Stag Canon Fuel Company“ tulajdonát képező siónbá- nyában 1913 október hó 22-ón hatalmas bányarobbanás történt, amelynek körülbelül 2.6 bányamunkás esett áldozatul. A denveri cs. és kir. osztrák-magyar konzul a szerencsétlenség után azonnal megjelent a robbanás színhelyén, hogy megállapítsa, vájjon a szerencsétlenül járt munkások között hány magyar ember volt. A bányarobbanás alkalmával öt ma gya munkás vesztette életét. Ezek között egy szatmári ember is van és pedig Jakab János, aki a konzul órtesitése szerint szatmári illetőségű, özvegye és gyermekei állítólag Szatmáron élnek. Az esetre vonatkozólag ma kapott értesítést a szatmári rendőrség és megtette a szükséges intézkedéseket. Tolvaj urinő. Husrjemüt lopott. — A Szamos tudósítójától. — Szatmár, ápr. 28. A szatmári rendőrségnek a napokban érdekes szenzációja volt. Egy hentes feljelentést tett, hogy az üzletében egyre- másra tűnik el a husnemü s azt a gya nuját fejezte ki, hogy a lopásokat egy uriasszony követi el. A főkapitányságon előbb nem igen akartak hitelt adni a fel jelentésnek. A nyomozás azonban igazolta a gyanú pozitív voltát. A hentes elmondta, hogy az urinöt már többször érte tetten. Néha egy-két virslit, máskor apró hus- darabokat vett el a kiszolgáló pultról. A nyomozás során a hentes alkalmazottai odanyilatkoztak, hogy az urinőre ekkor kezdtek gyanakodni, amikor már* cius 10-ón 140 korona eltűnt a kő ipónz- tárból Az eset úgy történt, hogy a főnök kiment nehány pillanatra az udvarra és mire visszajött, már hiányzott a pénz. A tanúvallomások szerint ez alkalommal állítólag csupán az uriasszony tartózkodott az üzletben, mint vevő. Ezen eset kapcsán egy Kölcsey utcai lakos viszont azt vallotta, hogy ő több Ízben látta az urinőt, amint hazafelé tartott az üz étből, kezében részint becsomagolt, részint csomagolatlan húsfélével. Hogy ezen csomagolatlan hús nem igaz utón került az uriasszony hoz, onnan következteti, mert nem hiszi, hogy a hentesnél az áru egyrószét becsomagol ták, a többit pedig osak amúgy adják a vevőknek. A rendőrség a csendőrsóggel egyetértőén ezek után kénytelen volt házkutatást tartani. A házkátatás alkalmával az uriasszony ruhaszekrónyében, a fehérneműk alatt egy darab 4 kilós sonkát találtak. Amikor ennek eredete felől kérdezősködtek, azt felelte, hogy azt a többi husnemü- vel vette a hentesnél hitelre. Az urinő hitelkönyvében azonban ilyen bejegyzés nem találtatott. Ugyanekkor gyanús fordulat történt. A házkutatás alkalmával ugyanis egy nagyobb darab szalonnát is találtak, amelynek eredete szintén kétséges volt, azonban, hogy a szalonnát megtalálták, erről nem szóltak az asszonynak. Másnap az urinő a szalonnát bedobta a kútba. Megjegyezzük, hogy az uriasszony mindvégig tagadásban van. Az eljárás megindult ellene. Legolcsóbb beszerzési forrás: Linoleum } adló lak igen jó minőség 1 kor. 20 fill. Konyha bútorzat és kerti padok befes- tésére kiváló minőségű és teljesen vízálló lakfesték. Parkette padló fényesítő kefék és viasz a legjobb minőség. Művész és iskola festékek, valamint festő vásznakban nagy választók. Autó benzin állomás, Vacum autó olajok raktára. Pormentesitő padló olaj illatos. Kefe, ecset és háztartási cikkek igen előnyösen szerezhetők be. VÁMOS ÁRON festék üzlete törvényszékkel szemben. — Telefon 368. ___— Ke ztyü ocasslo! helyem, cérna rövid és hosszú keztyük minden színben óriási választékban HERCZ SÁNDOR specziális l^eztyü-üzleíében Szatmár, Deák-tér 2. szám uórosltáz mellett. florgony-Liniment. C&psici compos. a Horgony - P&ln - Expeller pótléka. bedSraifVIÓs béléseknél, rheaménél, kötvénynél stb. Cvegjej kpt. —v00,~M0, 2—. V y Horgony-vas albuainat-festvény. V éraaegóoyaógnól ét sápkórntl. Üvegjei kor. iJO .Kapható a legtöbb gyógyszertárban ▼agy kBsretlanfll beszerezhető r. licit» Ja imj inczUnlitz" dozsü, , Minden ruha uj lesz Liájfáior DoS és gőzmosó tisztítás és festés által JiOJlGJC! I Öl = gyárában = Szaímá