Szamos, 1914. április (46. évfolyam, 74-98. szám)
1914-04-03 / 76. szám
\ A Á * & XLVI. évfolyam. Szatmár, 1914. 76. szám A vármeggE bizalmiférfia. Uj tisztséget, uj hatáskört illeszt be a közigazgatási reform a vármegye szervezetébe. A nevét még nem mondta meg a belügyminiszter, csak a karaktarét jelölte meg. A tisztség betöltője a vármegye bizalmi embere lesz az államosított tisztviselői karral szemben, helyesebben: a tisztikar mellett. Az alkotmányvédelem és önkormányzat kérdéseiben kell annak lenni majd azokban az időkben, amikor a vármegye első hivatalnokai a kormánytól való függő helyzetük miatt ezzel nem foglalkozhatnak. Egyelőre csak ennyiből áll, amit az uj állásról tudunk. Azt sejtjük, hogy körülbelül hasonlít az olasz városok sindaco-jához, vagy podesta-jához, aki a hivatalnokok, közigazgatási szervek mellett a város közönségét képviseli. A közönség nézetei, hangulatai, pártszempontjai változnak és ehhez képest másmás kerül a bizalmi állásba, a hivatalnokokat, akiknek kenyerük a közigazgatás, se az ily változások következményeinek kitenni, se az azokhoz leendő alkalmazkodásra kényszeríteni nem szabad. Es, hogy az állandó tisztikar mellett a fő mégis a polgárság meggyőződésének kifejezője legyen: erre való a sindaco, a polgárság embere. A vármegyei reform keretében, úgy látszik, ez a bizalmi ember nem áll annyira a tisztikar fölött, mint a sindaco. Jelentőségét, szavának súlyát azonban minden esetre emelni fogja az a hatáskör, amelyet a vármegye életében a reform reá nézve kijelöl. Amikor az államosítástól nemcsak megszabadítja, de körülbelül el is rekeszti, — akkor mindjárt gondoskodik olyan szervről, amelyet nemcsak független volta, de a vármegye többségének bele plántált bizalma egyenesen utal arra, hogy politizáljon, — abban az értelemben, amelyben ez a politika a vármegyére tartozik. Az emlékezetes, ezerszer fonák vármegyei ellenállás adhatott okot a reform ily tendenciájára. A vármegyei ellenállás képtelen dilemma elé állította a vármegyei tisztviselőket. Mint hivatalnokoknak, kötelességük lett volna az adóbehajtás és ujoncozásnál való közreműködés. De mint a vármegye választott embereinek, mint a vármegye többségétől függő embereknek, nemcsak kötelességük, de érdekük is volt, hogy az adószedést megtagadják és az ujonco- zástól távol maradjanak. A jövőben, ha a vármegyék és a kormány konfliktusa ismétlődnék (amit egyáltalán nem lehet képtelenségnek tekinteni), az államosított tisztviselők be fogják szedni az adót és ujoncozni is fognak — de a vármegye bizalmi embere tiltakozásra szólíthatja a törvényhatóságokat és e tiltakozást ő maga is kifejezésre juttathatja, több eréllyel és nyugodtabban, mint annak idején a két malomkő közé jutott alispán, vagy főjegyző. A reformnak az a helyes törekvése, hogy az önkormányzat testületét, a törvényhatóságot megszabadítja a lényegtelen, értéktelen hatásköröktől, amelyekben döntő joga úgyis csak formai volt. A mai megyegyülósek három-négyszáz ügyet intéznek el pár óra alatt, — közöttük túlnyomó részben apró községi ügyeket, tenyészbika-vásárlások, éjjeliőr választások és hasonlók eldöntését. A jövőben a törvényhatóság ezek helyett az autonómia komoly ügyeivel fog foglalkozni, — bizonyára több alapossággal és tárgyilagossággal, mint eddig. És ha ma egyes ügyeknél a hivatalnokok a többséghez, a többség pedig a hivatalnokokhoz simult a határozatokban, a jövőben ez a hiba is elesik. A vármegyei tisztikar, az előadó, nem függ a többségtől, viszont a többségnek meg van a maga delegátusa, amelyik ennek álláspontját érvényre juttatja. Fólig- meddig olyan lesz a helyzet a nagyobb ügyekben, mint a bűnügyi főtárgyalásokon a kinevezett biráké és esküdteké, azzal a lényeges eltéréssel, hogy az esküdtek főnöke csak hirdeti ezek döntését, mig a vármegye törvényhatóságának első embere irányíthatja is a többséget az előadók javaslataival szemben. Nagy érdeklődéssel várjuk a reformot — különösen ebben, hozzánk, polgárokhoz leginkább közel álló és leginkább uj részében — és még nagyobb kíváncsisággal az időt, amelyben ez gyakorlattá lesz. A mialatt a vicis- pánról, a régi vármegye büszke uráról lehámlik a régi nimbusz, a parádé, hogy ami ezután a jó hivatalnok, gondoktól szabad, kötelességszerető hivatalnok — vájjon milyen lesz és például közöttünk ki lesz az, akit a vármegye első polgárául, a vármegye jogainak, igazainak őréüi, első védőjéül fognak kijelölni. A »HUNGÁRIA" fehérnemű tisztító-intézet elsőrendű munkát készít (fényes ing, gallér és kézelő). Hiány nincs! Felvételi hely: Petőfi-köz (dr. ===== Frieder-ház). == Tisztelettel Botos Gyula. Április 3 PÉNTEK Fájd. szűz. Siralmas krónika Szatmár múltjából. Történeti elbeszélés Ábrái Károlytól. (Folytatás.) Éjfél után azonban, midőn a vész is csillapulni kezdett, már a test is követelvén adóját, csöndes álomba szenderült. Hosszan leomló fürtéi, mint barna lepel árnyékolák hófehér arcát, melyen koronként az indulatok álomban is élő változatos képei tükröződtek . . . Egyszerre rémült sikoltás lebbent el ajkán s hirtelen ugrott föl nyugágyáról. A nap már derült fénysugaraival üd- ▼özlé a megifjult természetet ; a lomha fák között ezer madár zöngött imadalt a természet urához, ki éj után korányt, vihar után derűt hoz elő teremtményei számára. Lankadt, bágyadt volt a leányka, mint szokott lenni, a test nyugtalan, álmatlan éj után. Fölöltözött, kiment a kertbe, hogy reggeli sétáját végezze s az öregnéni szokott koszorúját összefűzze; de miben máskor örömét, legfőbb gyönyörét találta: a nyájas természet s nyitó virágai sem valának képesek öt földeritni. Nyugtalanul, kínos sejtelmektől gyöt retve, ereszkedett le egy gyöppamlagra s háborgó gondolatoktól telt fejecskétét lehajtva piciny kezére, elmerült lélek- ábrándjaiba. Egyszerre szokatlan zaj, mint egy fölkergetett méh-raj zúgása, ütő meg fü leit; ijesztő moraj, mind tisztában kivehető jajveszéklés, közbe-közbe a szerte-szaladó lakosság kiabálása : „Német katonák 1 Ellenség 1 Ellenség !“ . . . Ijedten ugrott föl Marika nyughelyéről s nyargalt be az öreg néni szobájába, alig lévén képes lelkendezve után-rebegni, hogy „itt az ellenség !* „Miféle ellenség?“ tudakold a jámbor asszony, ki más ellenséget nem is tudott képzelni, mint a törököt, vagy tatárt; kik felől azonban igen jól tudá, hogy mostanában nincs mit félni beütésüktől. „A németek 1 a németek 1* hangzék e pillanatban a futó, tolongó lakosság ajkairól, mintegy válaszul az aggnő kérdésére; s néhány perc múlva — mialatt a rémület zsibbadtsága miatt a szegény nők megmoccani sem tudtak helyeikről — láthatók : amint a sisakos vitézek, ki gyalog, ki lóháton szétoszlanak a kis helységben, rabolva, pusztitva mindenütt a házakban s udvarokon; láthatók: miként terelik, hajtják össze a szarvas-marhákat a falu közepére, miképp öldösik, pusztítják az apróbb jószágot, miképp törnek-zuznak össze mindent, mit előlhátul találnak; miképp vágják, szurkálják, aprítják össze azt, ki csak egy hanggal is ellen mer szólani. (Folyt, köv.) Lapunk mai száma 6 oldal.
