Szamos, 1914. március (46. évfolyam, 49-73. szám)
1914-03-29 / 72. szám
8. oldal. SZAMOS (1914 március 29. 72. szám.) HÍREK Szerkesztőségünkből. IUób István, a „Szamos“ munkatársa lapunk szerkesztőségéből a mai napon kilépett, helyét Téglás Ödön budapesti hirlapiró foglalta el. Tisztviselők eskütétele. Az uj hatósági szervezet életbeléptetése alkalmával magasabb állásra megválasztott, vagy más állásokba átminősített városi tisztviselők tegnap telték le a hivatali esküt a városi tanács ülésében, dr. Vajay Károly kir. tanácsos, polgármester meleg szavakban üdvözölte az esküre jelentkezett tisztviselőket és utalt azokra a feladatokra, amelyek a városra várnak és amelyeknek megoldásához egész munkaerejükre és tudásukra szüsség lesz. A tisztviselők névé ben dr. Lanárd István tanácsnok mondott köszönetét a törvényhatóságnak, a tanács nak ős a polgármesternek a szervezési munkálat végrehajtásáért és hangsúlyozva azt, hogy most már meg vannak egy be csületes, intakt közigazgatás föltételei, tiszttársai nevében is Ígéretet tesz a vállvetett együttes munkára. D*. Boromiszu Tibor püspök a tűz oltóknak. Dr. Boromisza Tibor, a szatmári egyházmegye püspöke a tűzoltók és mentők iránt táplált rokonszenvének újabb ta- nujelót adta azáltal, hogy a 25 éves tűzoltói önkéntes szolgálatért leltüzött királyi érmek adományozása s a kitüntettek ünneplése alkalmából 200 koronát ajándékozott az Önkéntes Tűzoltó Testület pénztárának. — A megyés püspök, midőn a szatmári Tűzoltó Testületet ily kivaló figye lemben részesíti, — teszi főképpen azért, mert tudja, hogy egyházmegyéjének tűz oltói szempontból tekintett súlypontja a szatmári tűzoltóságra esik. A tűzoltói ismeretek terjesztése, ha nem is innen indul ki a püspöki egyházmegye szélső vármegyéire is, de mindenesetre a szatmári tűzoltóság nagymérvben hozzájárul akhoz, hogy különösen Szatmár vármegye elhanyagolt tűzrendészete talpraállittassós, mely tevékenysége egyrészt a Tűzoltó Testűiéiek gyarapításában, másrészt a közigazga>ási hatóságok figyelmének a tűzrendészetre való fölhívásában mutatkozik. — Mondanunk sem keli, hogy a püspök újabb figyelme és áldozatkészsége ismételve nagy hálára kötelezte a szatmári önkéntes tűzoltóságot. A kültelki templom alapja javára a szatmári és németii ref. egyházak által husvót másodnapján rendezendő bál megtartását az egyházak vezetőségei nagy örömmel tették magukévá és a bál erkölcsi és anyagi támogotását kimondották. A meghívók már a legközelebbi napokban szétküldetnek. Jegyek előre válthatók a lelkész! hivatalokban és Ragályi Kálmán üzletében. A rendezőség ez utón is fölkéri a szép eszme megvalósítása iránt érdeklődőket, hogy ha valami ok miatt nem jelenhetnek is meg a táncmulatságon, azért a belépőjegyet szíveskedjenek kivál tani, hogy ez által is segítsék elő annak a szükségparancsolta tervnek a megvalósítását, hogy a kültelken szétszórtan élő híveknek is legyen minél előbb egy olyan otthonuk, ahol lelki szükségleteik kielégítést találjanak. Adományozás. Az Egyesült Központi és Polgári Takarékpénztár 50 koronát adományozott az Izr. Nőegylet szegényeinek, mely adományért ezúton mond köszönetét az Elnökség. Áthelyezés. Erőss József szatmári törvényszéki dijnokoi a pestvidéki törvényszékhez helyezte át a tábla elnöke1 Bőráru különlegességek, utazási kellékek MADÁRASSYNÁL, DEÁK-TÉR 17. SZ. A mai zeneiskolai matiné. Ma, vasárnap, f. hó 29 én, délelőtt fél 12 órakor tartja a zeneiskola ezidei ehő nyilvános hangversenyét a városi szioházhan. Közre működnek : Dr. Fekete Dezsőnó, Faragó Ibolyka, Medveczky Klára, Mátray Etelka, Szabó Margit, Dőry Margit ós a színházi zenekar. A műsor terjedelmességóre való tekintettel, a matiné pontban fél 12 órakor veszi kezdetét. A még meglevő jegyek a színházi pénztárnál válthatók. Bakó László sikere. A Nemzeti színházban a múlt este Lear királyt adták s az előadás érdekessége az volt, hogy a címszerepet ezúttal játszotta először Bakó László. A dr.rék művész, akit Szatmáihoz rokoni kötelékek fűznek, igen nagy sikert aratott, a közönség egy egy kép után húszszor is a lámpák ele hívta s egy ízben áttapsolták a feivonásközt is, ami a meleg estóu legnagyobb fokozata. Bakó alakítása meg is érdemelte az elismerést; alakjával, hangjával ós játékával mind'g a férfiasságot és drámai erőt képviseli a színpadon, de ezúttal küiönös műgondot, jellemzést, öntudatossá got, bensősóget is vitt Lear király figurájába. Az idegesség a rendetlen székelés következtében csak még inkább fokozódik mert az általa előidézett zavarokat az egész szervezet megérzi s az ideges nyugtalanság egyre növekszik. A természetes Ferenc József keserüviz használata az emésztés működésében támadt bajoknál kitűnő eredménnyel jár. Ezt a régóta bevált forrásvizet a betegek szívesen isszák, s állandó alkalmazás esetén is egészen jól birják. Obersteiner tanár, udvari tanácsos, a bécsi idegorvosok egyesületének elnöke szakvéleményében kijelenti, hogy már évek óta volt alkalma meggyőződést szerezni a Ferenc József viz kitűnő hatásáról. Kapható minden gyógyszertárban, drogériáben ós füszer- üzletben. 59 Zeneiskolai hangverseny. A szatmári zeneiskola igazgatósága által pénteken, március 27 ón délután a városháza nagytermében tartott második hangversenyén Jónásné Baranyi Ilona tanárnő nö vendékei mutatták be a zongorajátékban valóban szép haladásukat Ferencz Ágos ton városi tanácsos és dr. Fábián Lajos ügyvéd, zeneisko ai igazgatósági tagok je lenlétőben nagyszámú előkelő közönség előtt. A kiválóbb ós tehetségesebb növendékek közül Kolb Mtgda, Herrman Aurél, Jónás Liliike, Bodor Mariska, Huszár Anna ós Csiky Anna ügyes játékuk által tűntek ki, kiknek képességük a céltudatos vezetés folytán előnyösen érvényesült. Ezeken kívül Majáik Margit, Pártos Margit, Zsirkó Teréz ós Stefi, Herrman Klára, Fischer Erzsiké, Persenszky Margit, Gyene Pál, Szabó Mariska,Dinkgreve Johanna, Pártos Piroska, Darvas Margit és Klára, Révész Ilonka, Rád Angela, Hájtájer Emilia, Horváth Jolán, Jancsó Margit, Sztrohák László és János, Hu- gyecz Mária, Wigner Gizella, Gerő Jó zsa, Makkay Olga, Rácz Irén és Kolb Anna igen szépen ós precízen játszottak. Kellemesen hatott és feltűnt az is, hogy az apró növendékek nagyobb része kotta nélkül játszotta el darabját, amelyek szakavatottan voltak kiválasztva A kitűnő- sikerű hangverseny Jónásné Baranyi Ilona érdeme, aki is ez alkalommal ismételten tanúbizonyságát adta elsőrangú pedagógiai kvalitásainak. Térfi és női gummi Rábától*, átmeneti felöltőit Ragályinál. A református diákbál összes bevétele 840 kor., melyből levonva a 394 kor. 50 fillér kiadást, a tiszta jövedelem 445 kor. 50 fillér. Felülfizettek: Bakcsy Gergely, Fried István, Petheő György, Szegody Antal (Darnó) 10—10 kor., Boros Jenő 8 kor., Bakó Ignác, Duna Sándor (Magyarlápos), Gödri István (Gyimes- bükk), dr. Jo) Imre (Nagyk őrös), Kábái István, Molnár Ármin (Selyp), Rab István, Szele György (Ujíátrafüred), Vajay Endre (Bpest) 5—5 kor., Bélteky Lajos, Koós Kálmán, dr. Veréczy Ernő 4—4 kor., Fehér Sándor, dr. Heiman Rezső, Kulcsár Lajos, Laboncz Mihály, Soós Károly, N. N. 3—3 kor., Bagothay Sámuel, Bakcsy Domokosáé, Bányai Sándor, özv. Borsos Benőné, Decijén Sándorné, Dunai Sáudor, „Északkelet* könyvnyomd?', Juhász István (Katalinhuta), Juhász Kálmán, Kerékgyártó István, Litteczky Pál, Lővy Miksa könyvkereskedés?, dr. M-iák István, Neubauer Elemér, dr. Tóth János, dr. Visky Sándor 2—2 ko.\, Virág András, N. N. 1 — 1 koronát. Fogadják ezúton is a rendezőség és az intézet hálás köszönetét. Bútorcsarnok szövetkezet Budapest, VIII., Üllői ut 18. és József-körút 28. Magyar iparművészek eredeti tervei alapján készült modern bútorok és teljes lakberendezések. Az ország legrégibb és legnagyobb lakásberendező szövetkezete, fennáll a budapesti asztalos ipartesíület védnöksége alatt két évtizede. Állandó kiállítása 120 mintaszobával a főváros elsőrangú látványossága. — Csarnokai nyitva reggel 8 órától esd 8 óráig. Teljes tennis felszerelései?, labda- ütő ral?ettel?, labdái? és hálói? Ragályinál. Adományok. — Markovics ígnácné és Markovics Salamonná úrnők 64 koronát gyűjtöttek a Népkonyhának. Jákó Endre, Markovics ígnácné, Gut Lajosné 5—5 kor., Markovics Elekné, Kovács Ábrahámnó, Rajzinger Sándorné 4—4 kor., Semler Sámuelné 3 kor.,. Szeles Béláná, Varjú Sándorné, Neubauerné, Péterfy Imréné, Papp Aurélné, Feldmann Samuné, özv. Nusser Dezsőné, Edelmanné, Tatorján Istvánná, id. Reiter Lsjosné, Komka Kálmánná, Balog ígnácné, özv. Csendes Ja- kabné 2—2 kor, Beke Imréné, Sonnenfeldné, Gerey Sándorné, Csizmadiáné, Fekete Sándorné, Matolcsi János 1—1 kor. Jó éjszakát szerezhet megának mindenki, ha a hálószobáit a „Löcherer Cimexin“- nel fertőtleníti. A fővárosban történt próbák beigazolták, hogy a „Löcherer Cimexin* nemcsak a poloskát, és annak petéit pusztítja el rögtön; de megszabadít a ruszli, sváb és hangyáktól is; a molykártól pedig a szőrme ruhákat teljesen megóvja. Beszerezhető : Rajzinger Sándor gyógyszertárában és a készítőnél „Löcherer Gyula gyógyszertárában Bártfán. (Jngol football labdái?, gyermel? játél?ol? Ragályinál. Egy megbízható kislány az Iparos Otthon tőzsdéjében felvétetik. ® kiváló bér-és j te litkimncs gyógyforrás vne- és hélysgbíjsknái, kSszvénynél, czukarbeteggégnél, vBrhenynél, eméar lést és iélogzési szervek hBratjaifláltöiaő tatása. Tsr»ésistt$ Tssmaßtss sitmjetís. lapbsta Hilii|ili>imWfcÉI« * C/mviff* áfiflKT ***r+-Uf*** S*!vatoiíerrá* -iílaití Éi gyággauttiafcbu. StnttIBS AtMSal Budaptrt, V. Radoif-wfcgert »■ hMWIMHWBMiBSMMMWKawsSMBWMWMMMBMWWWHWSMMWMMMMWMWaWMMWMMMMl' I '' r lll1w 11 i ll i—wn s.