Szamos, 1914. február (46. évfolyam, 26-48. szám)

1914-02-11 / 33. szám

V ^agyvenhatcdik évfolyam. Szatmér, 19í4. !iiiiiiiiiiianiiii»i»iHf'i 33. szám POLITIKAI NAPILAP A szatmári* baptisták, (£$) A régi Athen, a hajdani Róma, a még későbbi Luther és Kálvin székhelyek belső életébe téved vissza egy pilla­natra szemünk. A szat­mári baptisták feltűnése fordítja a múltba kém­lelő látóesövünket, hogy megértesse velünk, mit is jelent tulajdonképpen az a tény, mikor a vallástalanság szá­zadában uj vallások felbuzdult tanítvá­nyaival találkozunk pláne egy ilyen élet­telen életet élő közösségben, Szatmár hideg és nehezen neki buzdítható vá­rosában. Az Istenhez, mi több, uj Istenhez fordult a Dobó-utca táján egynémely ember. Uj Istent, vagy legalább is uj módot kerestek arra, hogy bizakodni, reményiem és újból hinni tudhassanak, akár az ősi Róma. Egy uj módot kell előkotorászni, kispekulálni, amellyel az istenség kegyét, jóságát és bőkezűségét ismét visszafordíthassák, akár a hajdani Athén reménytvesztett lelkei. A nyomorúság esztendejében az uj móddal való isteni kegy-keresés éppen olyan érthető jelenség, mint hogy ebben az esztendőben akarva, nem akarva fe­lette babonásak lettünk. Érthető, kézzel­fogható, természetes, nem tudunk a magától órtetődöttség kifejezésére eléggé odaillő szót találni, hogy Szatmár egy­szerű lelkű, eleve is babonás, itt-ott a metafizika népszerű kiadásainak elméle­teiben turkáló emberei közül egynéhányan a nyavalyák, a csapások, a ferdén sike­rülések esztendejében valahova bizhatás- ért, reménylhetésért, hihetésért fordul­tak. Mint keresztények meg-meglegyin- tette őket a sors, hátha most más, mint keresztelt keresztények, mint bap­tisták visszafordíthatják a sors, az is­tenség, a megélhetés vigasztaló kegyét. Olyan érthető kis motívumok tö­möritették egybe ezeket az embereket, hogy a megjelenésükön egy pillanatig sem szabad csudálkoznunk. Szinte vár­tuk már a babona ilyen fajta kinövését, amely konkrét formában bizonyítsa, hogy a kis emberkék utolsó menedéke még ma sem a reális munka, hanem a földön túli elvonttól várt labilis se­gítség ___________________ _ Dr . Mák István ügyvédi irodáját Németi­ben, Kazinczy-utca 23. sz. a. nyitotta meg. A képviselőház ülése. & Váltójogi törvényjavaslatot inódositották. — A Szamos fővárosi tudósítójának telefon- jelentése. — Budapest, febr. 10. • Szász Károly elnök háromnegyed ti­zenegykor nyitotta meg a képviselőház ülését s megnyitó beszédében részvéttel emlékezett meg Beöthy házelnök gyászá­ról, majd bejelentette, hogy az összeférhe­tetlenségi bizottság Lengyel Zoltán és Tö­rök Kálmán képviselők összeférhetetlen sógi ügyeit február 25-ón délután fogja tárgyalni. Tisza István gróf miniszterelnök tör­vényjavaslatot terjesztett be Woraeicky Já­nos gróf örökös főrendi tagságáról. Rakovszky Iván előadó bemutatta a közigazgatási bizottság jelentését az or­szággyűlési kópviselőválasztó kerületek uj megállapításáról szóló törvényjavaslatról. A Ház ezután áttért a napirendre, a föld mivelésügyi miniszternek az öntöző csator­nákról szóló jelentésének tárgyalására. Az elnök bejelentette a Háznak, hogy a földmivelósügyi min szter betegsége miatt gátolván a megjelenésben, a mai ülésen ennélfogva Kazy József báró államtitkár fogja őt helyettesíteni. Pirkner János előadó ismertette ez után a miniszter jelentését, amit a Ház vita nélkül tudomásul vett. Az elnök jelentette ezután, hogy a váltójogról szóló javaslat tárgyalására az igazságügyminiszter meghívta Tőry Gusztáv államtitkárt is. — Indítványozta, hogy a két váltójogi-,törvényjavaslatot egy­szerre tárgyalja a Ház, azaz csak egy ál­talános vitát rendezzenek. Hantos Elemér előadó arra hivatko­zott, hogy a váltójog egységesítése tárgyá­ban Hágában létrejött nemzetközi egyez­ményt már huszonhét állam elfogadta. A váltójog nemzetközi egységesítését azért véli szükségesnek, mert a váltó nemzet­közi fizető eszköz, a világ minden orszá­gában forog és igy egységes jogi szabá­lyok alkalmazása mellőzhetetlen, ha csak a gazdasági életet nagy károsodásnak nem akarjuk kitenni. Nagy Ferenc részletesen ismerteti, hogy a különböző váltójogi rendszerek al­kalmazásai mennyire megnehezítették a nemzetközi forgalmat. Az a váltójogi rend­szer, amelyet Hágában a nemzetközi érte­kezleten elfogadtak, sokban hasonlit az 1840-iki váltójogunkhoz, amelytől 1876-ban áttértünk a német rendszerre. Azóta a né­metek rájöttek, hogy az ő rendszerük nem jó és most már mi is kezdjük belátni, hogy nekünk kár volt a mi régi jó rend­szerünktől eltérni. Az 1876-iki törvényhez képest mindenesetre nagy haladást jelent a napirenden levő javaslat és azt készség­gel elfogadja. Ezután még Szabó István, gróf Pe­jaehevics Márkus és Balogh Jenő igaz­ságügyminiszter szóltak a javaslathoz, amit a módosításokkal elfogadtak ás hol­nap harmadszori felolvasásban is elfo­gadnak. Az ülés félkettőkor ért véget. Feminista fiók izatmáron. Propagandikus gyűlés njájüsban. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, február 10. Még a tavasz be sem köszöntött, az első fecske megérkezett hozzánk egy pe­csétes levél alakjában, mely egyenesen a Magyar Feministák Egyesületétől érkezett s melyben röviden közük, hogy ez óv első felében Szatmáron feminista fiókot akarnak létesíteni. A múlt évben a feministák Buda­pesten tartottak kongresszust, melynek eredménye eddig is mutatkozik, mert a fővárosi egyesület szervezésén kivül több vidéki városba is befészkelték magukat a feministák és már Temesvár, Szeged, Nagyvárad, Pécs, Pozsony, Kassa mind feminista fiókkal dicsekedhetnek. A múlt hóban Budapesten tartott fe­minista közgyűlésen kimondották, hogy Északkelet-Magyarországot is szervezik, még pedig olyképpen, hogy Szatmáron megalakítják a fiókot, amelynek szférájába azután belevonják Szabolcs, Szilágy, Be- reg, Ung, Ugoc^a és Máramaros megyé­ket is. Az eredeti terv szerint a fiók meg­alakítása előtt két-három propagandikus gyűlést tartanának, melyre az említett vármegyék érdeklődő közönségét meg­hívnák. Az eszme megvalósítása ma még szinte hihetetlenül hangzik, de, ha meg­felelő nagyságú lesz az érdeklődés májusig, úgy semmi akadálya nem lesz a feminista fiók megalakításának. Mindenesetre városunk érdeklődő höl­gyeinek lesz idejük tavaszig gondolkozni afölött, hogy elmenjenek-e a propagandi­kus gyűlésre és legyenek a nőjogok szat­mári előharcosai, avagy szónoklatok, gyű­lések rendezése helyett továbbra is a konyha és kamara állása iránti érdeklő­désbe öljék minden ambíciójukat. A „HUNGÁRIA“ fehérnemű tisztító-intézet elsőrendű munkát készít (fényes ing, gallér és kézelő). Hiány nincs! Felvételi hely: Petőfi-köz (dr.------: Frieder-ház). - ■— Ti sztelettel Botos Gyula. A „KORONA“ kávéházban 1 palack kitűnő oláhgyürüsi asztali bor 50 fillérért kapható. Kitűnő ételek és italok pontos ki­szolgálás mellett. Egész éjjel nyitva van. Minden ruha uj lesz tisztítás és festés által Hájtájer Pál ruhafestő és gőzmosó = gyárában = Szatmár. tea Február 11 SZERDA A sz. Sz. Jelen számunk 6 oldal. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom