Szamos, 1914. február (46. évfolyam, 26-48. szám)
1914-02-08 / 31. szám
ö 2 Á M 0 í3 oldal. Üül3. február 8. 31. szám. Az uj szinigazgató tervei. Beszélgetés Kiss árpáddal. — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, február 7. Kiss Árpád, a dunántúli szini-ke- rület igazgatója, akinek a szinügyi bizottság a jövő szinkázi szezonra átengedte a városi színházat, tegnap irta alá az erre vonatkozó szerződést. Ebből az alkalomból felkerestük a jövő évi szezon direktorát és beszélgetést folytattunk vele arra nézve, hogy mik a tervei a jövő évadban. Különösképpen érdekelt bennünket ez a kérdés, mert azok a kevesek, akik jobban szerették volna, ha a színházat pályázat utján adják bérbe, azt hozták fel érvül az uj igazgató ellen, hogy nem ösmerik a nevét. Csak futólag foglalkozunk itt, különösen most, a szinügyi bizottság döntése és a szerződés aláírása után ezekkel az érvekkel. A szinügyi bizottság előtt három lehetőség állott: vagy ragaszkodik ahhoz, hogy a jövő szezont is Heves Béla igazgassa végig, vagy pedig megvonja tőle a színházat és pályázatot hirdet, vagy pedig Heves Bélával megjegyezve átadja a bérletet Kiss Árpádnak. Az első megoldás: hogy Heves Béla maradjon itt jövőre is, a legkevésbé kívánatos, nem a Heves személye miatt, de csak azért nem, mert természetesen emberi és rósz néven nem vehető dolog, ha az igazgató, aki visz- szavonhatatlanul utolsó szezonját tölti egy városban, sokkal kevesebb ambícióval és áldozatkészséggel, sokkal kedvetlenebből intézi a színház dolgait, mint az, aki még több szezonra reflektál. A második mód: hogy Heves Bélával bontsák fel a szerződést és írják ki a színházra a pályázatot, szintén keresztülvihető lett volna, de Heves Béla ebbe nem nyugodott volna egy könnyen bele. Több olyan jogalapja van, amely- lyel pert indíthatott volna a város ellen és ha lehetséges is, hogy a város lett volna a végén a pernyertes, éppen igy megtörténhetett volna ennek az ellenkezője, — de mindenesetre kellemetlen lett volna, ha a város kiteszi magát egy ilyen zavaros perlekedésnek. Leghelyesebbnek mutatkozott az a megoldás, amely lehetővé teszi Heves szerződésének felbontását is, elkerülhetővé teszi a pert és ami fontos, olyan igazgatóhoz juttatja a színházat, akiről sok okunk van feltételezni, hogy a szatmári közönség igényeit ki fogja tudni elégíteni. Ezt megmutatja az a beszélgetés is, amelyet vele folytattunk s amelyről itt referálunk: — Az anyagi erő kérdése a legfontosabb, mondotta Kiss Árpád. Mert nincsen jó vagy rósz szinigazgató, csak pénzes és pénztelen. Akinek pénze van, az vehet elegáns díszleteket, az szer ződtethet kiváló tagokat, elsőrangú rendezőt. Akinek nincs pénze, az nem sokra megy a talentumával, mert azért, hogy ő tehetséges direktor, egy kórista sem szerződik le hozzá gázsi nélkül. Meg kell tehát nyugtatnom a szatmári közönséget: megfelelő anyagi erővel fogok neki a színházi beruházásoknak és semmiféle áldozatot nem fogok kímélni, ha a közönség igényeinek kielégítéséről lesz szó. — Ami társulatomat illeti, már megtettem a kezdeményező lépéseket a szervezkedés iránt. Elsősorban olyan szakképzett és rutinirozott rendezőt szerződtetek, aki maga ne játszszék. Már tárgyalok is egy országosan elismert kiváló rendezővel, aki a népoperánál is működött ilyen minőségben. A társulat összeállítása tekintetében anyagi áldoza- kat nem kímélek, hogy megfelelő erőket hozzak. Minden egyes szerződés perfektuálása előtt tudatom úgy a szinügyi- bizottsággal, mint a lapok utján a közönséggel, hogy kit óhajtok szerződtetni s ez irányban felmerülő minden aggályt és kívánságot megfontolás tárgyává fogok tenni. Végigjárom a vidék összes színpadjait és személyes meggyőződés után válogatom össze színészeimet. Ami a szubrett-primadonnát illeti, erre több jelöltem van. Akiket kiválasztok, azokat még ebben a szezonban felléptetem a színházban és közülök azt fogom szerződtetni, aki mellett a közönség szinpathiája legnagyobb mértékben megnyilvánul. — Előadásaim műsorába felveszek minden olyan uj darabot, amely a fővárosi színházakban szilire kerül. Gondosan ügyelni fogok azonban arra, hogy bukott darabokkal ne kísérletezzek. Ha a fővárosi operett-termés — mint ezidén is — gyenge lesz, magam költségén fogok lefordittatni külföldi jobb darabokat. Ezenkívül felelevenítek egy-egy klasszikust is és előadatok olyan operákat, amelyeket egy vidéki társulat előadhat. Különösen nagy súlyt fogok helyezni az ifjúsági előadásokra, a melyeket havonkint kétszer rendezek. Minden ilyen előadás alkalmával felkérek egy-egy tanár urat egy irodalmi konferánszra. — Az előadások kiállítása körül nagy befektetéseket eszközlök Már tárgyalok egy fővárosi diszletfestővel a díszletek kiegészítése iránt. Minden újdonságot stílszerűen, kifogástalan díszletekkel, korhű jelenetekkel akarok kiállítani. Felfrissítem a kellékraktárt, vásárolok több modern szobaberendezést és nagy gondot fordítok arra, hogy a színpad mindenkor teljes illúziót keltsen. — Vendégszereplésekről is gondoskodom. Szezon alatt neves fővárosi színészeket szándékszom felléptetni, hogy a közönségnek változatosságot nyújtsak. — A közönséggel keresni fogom az érintkezést privátim is, hogy minél jobban megismerjem a színházlátogatók ízlését. Minden hozzám intézett felszólalást, óhajtást, panaszt honorálok, szóval minden tekintetben azon leszek, hogy a színház minden látogatója ki legyen elégítve és jól érezze magát a színházban. — Színtársulatom tagjainál gondot fordítok arra, hogy a tagok társadalmilag is megállják helyüket. A színpadon katonai fegyelmet követelek, nagy gondot fordítok a jóizlésre és minden szinószemtől megkövetelem, hogy respektálja, szeresse a közönséget s becsülje meg a színházat. — A szezont november 1-én kezdem meg. Ezeket mondotta el az uj szinigazgató, mint a jövő évi programmját. És hogy ez nem marad csupa ígéret, hanem igy is lesz, arra mi nagy garanciát látunk abban, hogy az első szezonnal igyekezni fog megnyerni a színház bérletét a következő szezonokra is. Meg vagyunk győződve, hogy Kiss Árpád ennek a kedvéért csakugyan igyekezni fog kiérdemelni a közönség megelégedését. Vendéglő és kávóház MEGNYITÁS! Van szerencsém a n. ó. közönség becses tudomására adni, hogy a Kazinczy-utcában levő ERDÉLYI BOROZÓ kezelését átvettem és azt a mai kor igényeinek megfelelőleg újonnan berendezve f. hó febr. 7-én elsőrendű zene mellett, ünnepélyesen MEGNYITOM. A vendéglői pályán hosszú éveken át szerzett tapasztalatom elég biztosíték arra néz re, hogy tisztelt vendégeim legmesszebbmenő kívánságainak is megfelelhessek. — Só magyar konvháról ós jó italokról gondoskodva van. A nagyérdemű közönség b. pártfogását kérve teljes tisztelettel MEGYERI ISTVÁN kezelő. Minden ruha uj lesz LlAjfDől ru^estö es gőzmosó C^^fryior tisztítás és festés által MClJlClJOl l Ql == gyárában = O^Cllf í IQI .