Szamos, 1913. szeptember (45. évfolyam, 201-224. szám)

1913-09-28 / 223. szám

2. oldal. v* o (1913. szeptember 28. 223 szám. nincsen. A közelünkben ólő népek nép­rajza még a fővárosi múzeumokban is hiányos, — ám ez nem csoda, — de, hogy mi nem ismerjük, ez a mi nem­törődömségünk, régi hanyagságunk. íme ez a gyűjtemény is egyik ér­dekessége lenne a kultúrpalota anya­gának. S mindez és még sok más ok is kiáltva kiált valamely, ilyen gyűjtemé­nyek elhelyezésére alkalmas hely után. S hol lenne ennél alkalmasabb, sőt mondhatni, ideálisabb elhelyezése a mú­zeumnak in futurum kultúrpalotának, ha mindjárt ideiglenesen is, mint a Kossuth- kertben. A Kossuth-kertben a müteremház ide s tova elkészül. S ha ott helyez­nék el a múzeumot is, mennyire fo­kozódnék érdekességében ez a kert, melyet pedig közönségünk, bár minden üdülési kényelemnek megfelel — oly annyira elkerül. Vonzólag, csábitólag hatna a mú­zeum még a kevésbbó érdeklődőre is. — Szentély lenne ez a hely, szentélye a kultúrának, hova a felnőttek épp úgy, mint iskoláink ifjúsága, örömmel menne. Hisz mennyien vannak a felnőttek közül, akiknek fogalmaik sincsenek a művészetről, az iparról — a saját ipa­runkról sem ! és semmi fogalmuk a népről! És ifjaink ? Akik megtanulják a görögök, latinok stb. népek minden házi, társadalmi, sőt! (mintha ez volna minden jólét princípiuma!!) még a hadi szokásait s talán a zulukafferek élet­módját is?! . . . íme. A mi fiaink nem ugyanis szent Hildegárdát tisztelte védő­szentjéül. A templom alapzata tehát évtizede­ken keresztül abban az állapotban ma­radt, amelyben Hám halálával maradt. És azok az alap falak végre az idő5*; viszon­tagságaitól várták feltámadásukat. És ez a feltámadás megtörtént. Meszlényi püspök a nagy Hám em­lékét feltámasztván a nagy elfeledósből.. . a félben maradt templom építésére is rá­veti figyelmét. Meszlényinek és Kádár Ambrus kanonoknak szive egyszerre dob­ban meg arra a gondolatra, hogy fel kell támasztani Hámnak emlékezetét, folytatni kell müveit. Hogy amint az egyházmegye az ő nagy szelleméből táplálkozik : az ő intézményeinek mesgyéin terjeszkedik tova: úgy az ő szelleme virasszon Szat- már felett is, melyet szeretett, melynek alapvető szépségeit ő adta meg. így épült meg az a nómeti-i isten­háza ! Meszlényi püspök és Kádár Ambrus dr. kanonok bőkezűségéből. A többi . . . ismeretes a szatmáriak előtt. Az egykor külön hatóságu Németi éppen azon pontján, mely a legelhagyatot- tabb volt, most már plébánia templom és plébánia áll. Adja Isten, hogy az egyház­nak örök ifjú ereje még más alkotásokat is teremtsen a városnak e területén. (V égé.) ismerik a közelünkben élő, saját népünk életét, nem szokásait, nem erkölcsét. S nem ismerjük valamennyien a nép lel­két és szorgalmát sem, mert nem is­merjük munkáját, nem ismerjük : nép­rajzát. A kultúrpalota ügye tehát mind­nyájunk ügye. S mint ilyen, nemcsak kívánatos, de égetően szükséges is. S hogy véglegesen nem valósulhatott meg máról-holnapra: érthető. De most al­kalmunk van az említett adomány elhe­lyezésével — az elhelyezéshez szüksé­ges hely feláldozásával megtenni a leg­nehezebb első lépést, amit örömmel várunk városunk polgármesterétől s örömmel várunk minden illetékes té­nyezőtől jövő intézkedést is, mert ezzel elválik a kultúrpalota végleges megala­pítása. Igaz, hogy kulturális tekintetben, dacára annak, hogy sok a hiány, de hisz az van mindenütt — kevés város dicsekedhetik azzal az áldozatkészséggel, amivel a mienk. Tanügy, jótékonyság, művészet, mindig barátokra talált váro­sunk vezetőségében. Alapítványaival, építkezéseivel, segélyeivel, a város min­dig legnagyobb mértékben adta jelét áldozatkészségének. Igen ! De a kultúrpalota lesz maj­dan legszebb áldozata. Ez lesz az ed­dig hozott áldozatok koronája. A kultúr­palota lesz önik emlékeztetője annak, hogy a vezetőség mindenkor szivén viselte a nagyközönség érdekét! Adja, adja Isten, hogy úgy legyen. Papp Aurél. Aki mindennap következetesen hasz­nálja az Odolt, az mai ismereteink szerint az elképzelhető legjobb száj - és fogápolást gyakorolja. Távirat, telefon. Kristőffy barátai. Bpest, szept. 27. Munkapárti körökben gúnyosan tár­gyalják, hogy az ellenzék, egyéb fegyverek híján, Kristóffy személyében keres segitő társat a kormány elleni támadásaihoz. Saj­nálatosnak mondják, hogy az ellenzéki pár­tok nem okulnak balsikereiken, amelyek őket eddig botrányhajhászó taktikájuk által érte. Szinte érthetetlen, hogy tovább is ezen az utón készülnek haladni és hogy felkapják Kristóffy üres fenyegetéseit, ame­lyekről a munkapárton jól tudják, hogy mögötíün semmi olyan nem rejlik, ami gróf Tisza Istvánra a legcsekélyebb árnyat is vethetné. Nem valószinü, hogy az ellen­zéki választóközönség valami nagyon lel­kesednék azért az uj ad hoc szövetségért, amelyet a kisebbség most Kristóffyval kötni látszik. Tisza a királynál. Bécs, szept. 27. Gróf Tisza István miniszterelnök Őfelsége előtt ma audiencián jelent meg. A kormányelnök referált a politikai helyzet­ről és a horvát ügyek á'lásáról. Báró Skerlecz Bécsben. Bécs, szept. 27. Báró Skerlecz Iván királyi biztos hét­főn kihallgatáson lesz a királynál, hogy a horvát politikai helyzetről tegyen jelentést. A király és az aikotmánypárt. Bécs, szept. 27. Tisza István gróf látogatása alkalmá­val nagy megelégedéssel nyilatkozott a király a munkapárt egységéről és örömmel vette tudomásul Tisza azon felvilágosítását, hogy a munkapártból Andrássy egyetlenegy tagot vagy párthivet sem kapott. Minisztertanács Bécsben. Bpest, szept. 27. Bécsből jelentik, hogy az osztrák ka­binet ma Stürgkh kormányelnök elnöklésé­vel minisztertanácsot tartott, melyen az uj katonai követeléseket tárgyalták. Nem lesznek főrendi kinevezések. Bpest, szept. 27. Hónapok óta az a hir kering a lapok- , hogy több főrend kinevezése várható, rárosi tudósítónk ma azt jelenti, hogy e )ől egy szó sem igaz. Ára: nagy üveg 2.— k, kis üveg 1.20 k. üzlet a Kazinczy-utcán (6. szám) a volt kir. kath. gimnázium épüle­ti tóben, ahol kész cipők a leg­jobb és elegáns divatos kivitelben — olcsón szerezhetők be. — Mérték utáni lábbelik a leggondosabb kivitelben saját műhelyemben készülnek. l/T ó J iy\ O KI Javitások gyorsan végeztetnek. — Saját készitményü hires vízmentes csizmák I \ / \ I ./ Vf V1 1 raktáron vannak és mérték után is készülnek. — — Szives támogatást kór cipész, Kazinczy-utca 6. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom