Szamos, 1913. július (45. évfolyam, 149-175. szám)
1913-07-11 / 158. szám
Negyvenötödik évfolyam. Szatmár, 1913. »MM f—I 158. szám. POLIIÜKÜI NAWUP. t&fomm» sw*« »mm tm »w m mm. » » mm «<a m m st» am « m im a Szeiple. A demagógok rendszerint azzal okozzák saját pártjuknak, vagy országuknak katasztrófáját, hogy túlbecsülik annak erejét s harcba szállanak az aránytalanul erősebb fél ellen. Ezt tapasztalhatjuk jó idő óta többféle változatban a Balkánon s erre nyújt példát a magyar ellenzéki politika is. A sajná- latraméltó ellenzéki vezérek vereségról- vereségre viszik csapataikat, mondhatnék, vaskövetkezetességgel idézik fel maguk ellen a sorscsapásokat. Ilyen — a maguk nemében egyedülálló — vezérekre nem tudunk példát a polititikai kudarcok történetében. Az még csak előfordult, hogy vezérek kétszer, vagy többször egymásután is ugyanazt a számítási hibát követték el: — de a mi ellenzéki vezéreink egy év óta minden héten újra ugyanabba a tévedésbe esnek s újra ugyanazzal a túlerővel ugyanolyan módon állanak szembe, amelytől és ahogyan már számtalanszor vereséget szenvedtek. Mintha csak a munkapárt érdekét viselnék szivükön — annyi bizonyos, hogy náluknál kívánatosabb ellenzéket nem kaphatott volna a kormány. Kezdték azzal, hogy a túlnyomó erővel oktalan módon szembeszállva, elveszhették az obstrukció fegyverét. De ezen nem okulva, újra és újra a végsőkig menő harcba mentek a többség ellen s egymásután vivták ki mindazokat a rendszabályokat, amelyek ő ellenük az alkotmányt biztosítják. Az uj házszabályok, a palotaőrség s mindaz a törvényes intézkedés, amely az ő merényleteik ellen a parlamentet megvédi : — vereségeik egy-egy állomása, ők nem okulva semmi kárukon, a többször is felkínált bókejobbot soha elfogadni nem akarták és újabb csapást provokáltak. így járnak sorra országszerte a választókerületekben, a törvényhatós- - gokban, de csak nem tudnak okulni. S kezdjük hinni, hogy tulajdonképpen nem is rosszhiszeműség az, ami őket vezeti — hanem csak a politikai ítélőképesség korlátoltsága. S hogy voltaképpen az a jó, hogy ők ilyenek. Csak ilyen ellenzék tehette lehetővé azt, hogy az ország egyszer s mindenkorra megszabaduljon az ő országrontó demagógiájuktól. * De bár igy nagy okunk lenne örvendezésre : még sem telik kedvünk abban a szomorú látványban, melyet nyújtanak. S bár a munkapárt győzelmeinek szempontjából azt kivánhatnók, hogy csak haladjon az ellenzék tovább a mostani utón : az egyetemes nemzeti érdek szempontjából mégis javulást és jobbulást kívánunk nekik. Hisz éppen abban különbözik a kormány álláspontja az övéktől, hogy mig ők csak önmagukat és pártjukat képviselik s a kormánynak mindenképpen csak ártani akarnak; .addig a kormány az egész ország javát — igy az övéket is — képviseli és védelmezi. Ebből a magasabb szempontból nem kívánatos, hogy Julius 11 PÉNTEK PiUB. p. Vt. / az ellenzéket egyre csak kudarcok és csapások érjék, hiszen ők is az ország polgárai és nekik is azt kell kívánnunk, hogy megvalósítható célok kitűzése mellett reális munkával, szerepük jogos határain belül érvényesüljenek. A mi azt jelenti, hogy jobb vezéreket kell kívánnunk nekik, olyan vezéreket, akik több tehetséggel vezessék őket, mint a maiak, akiknek minden kudarcokat köszönhetik. A jobb vezérek utáni vágy élt és él az ő lelkűkben is — ennek próbáltak is valamely módon kifejezést adni, de csak csöbörből-vödörbe estek. S még rosszabbul állanak e tekintetben, mint állottak. Hát bizonyos, hogy meg kell kezdődnie a kiíorrási, megtisztulási folyamatnak s meg kell végre találniok a reális számi- tásu vezéreket, akik őket kisebbségi helyzetük tudatára ébresszék és ismét becsületes ellenzéki munkára vezessék. Újfajta ellenzéki munkára, másmilyenre, mint aminőt eddig űztek, (amely a parlamenti anarchia mestereiben, utcai botrányok rendezésében s más efélék- ben merült ki), hogy igy az ellenzéki politika Magyarországon ismét szolid, reális és nívós feladat legyen. Í Augusztus hó l-ig nagy harisnya-Ocassió |j KARDOSNÁL, a színházzal szénben. % A „HUNGÁRIA“ fehérnemű tisztító-intézet elsőrendű munkát készít (fényes ing, gallér és kézelő). H'ány nincs! Felvételi hely: Petőfi-köz (dr. — Frieder-ház). ■ Tisztelettel Botos Gyula. A szobor. Irta: Charles Foley. Nonne abbé egy sötét szeptemberi este eltávozott a dur-ecu i pékmestertől, aki hirtelen megbetegedett. Hogy a hosszú országutat elkerülje, a réten akart plébániájához jutni. Hatvanéves korához mérten jó erőben volt, de az emelkedést oly meredeknek, a talajt oly süppedékesnek találta, hogy lemondott szándékáról és ismét visszafelé igyekezett. Midőn egy magas bokor árnyékában inegállott s megbámulta a hold és a felhők fantasztikus játékát, hirtelen két igazi pálinkaizü hang vonta magára a figyelmét. — Popaul — mondta az egyik — mondom neked, semmi veszély sincsen abban, ha megpróbáljuk. A viskók mind lenn állanak a faluban s a templom mellett csak az öreg pap háza van. Ebben az időben bizonyosan jól hortyog már s a templomajtó zárja az első nyomásra kipattan. A másik hang, melynek Popaul volt a tulajdonosa, igy válaszolt: — És ha sikerül is, Mille. Ha benn vagyunk a templobman, mi hasznunk lehet belőle! Ezen nyomorult vidéken üres a gyomra a perselynek. — Tudom. De nem is leszünk olyan ostobák, hogy a persely feltörésével kínlódjunk. De annak a fából csinált szentnek, a jóságos Tamásnak a palástjáért már érdemes bemenni. Éppen holnap van a névnapja. Fejére ezüstsapkát, a hátára aranynyal diszitett palástot tesznek. A kezében arany püspöki botot tart, az ujján pedig olyan gyűrű ragyog, melyre alig lehet ránézni. Egy rántás és a mienk minden. Ilyen fogás megérdemli a fáradságot Akarod ?- Jó. A hangok elhallgattak és nehéz léptek halattszobak. A plébános majd odanőtt a meglepetéstől a földhöz. A jóságos Tamásnak köpenyét, botját és gyűrűjét elakarják lopni! Az <5 szegény egyházának egyetlen értékes ereklyéjét, egyetlen kincsét 1 S még hozzá az ünnep előestélyén 1 Mekkora gonoszság ! Első meglepetése után elindult az abbé, anélkül, hogy tudta volna, mit akar tenni s vissrasietett a süppedékes rétre. Kapaszkodva, botorkálva keresztüllábalt rajta, csak hogy rővidebb legyen az útja. A felindulás tüzelte gondolatait. Jól mondták a gazemberek: a templom és a plébánia teljesen elkülönítve állanak a domb tetején. Ha lemegy előbb a faluba, időt ad nekik a betörésre. Fent azonban kitől kérjen segítséget. Talán az öreg cselédjétől? Szegény az elsó szóra elveszítené az eszét. Ki hallja meg, ha kiált? Fegyvere pedig nincsen . . . Már látta maga előtt a népet, mely mindenfelől egybesereglik holnap és megrendülve áll meg a ruhájától megfosztott Szent Tamás szobra előtt. Nem! A jóságos Tamás ilyen gyalázatot nem fog megérni. És szivének mélyéből csodáért esdekelve, fulladozva és izzadtan érte el az abbé a domb tetejét. Még semmi sem zavarta az éj csendjét. Az abbé kulcsot vett elő és besurrant a templomba. Sietve letette kalapját, kabátját, aztán a szoborhoz ment, mely az oltár mögött egy sötét sarokban állott. Elvette pásztorbotját és gyorsan levetkőztette. Azután a szentet karjaiba vette és a sekrestye egyik zugába állította. Midőn a jó Tamást igy elhelyezte, az abbé a saját fejére tette a mitrát, felöltötte a palástot és az ujjára húzta a gyűrűt, keJelen számunk 6 oldal.
