Szamos, 1913. június (45. évfolyam, 124-148. szám)
1913-06-13 / 134. szám
Negyvenötödik évfolyam. Szatmár, 1913. 134. szarr. t&mmsí POUTifCAI NAPILAP. ej***»*« «ssg tem -a# «a s » «s »&u » sw» *m m a< wm» «*-« »* iMaraiiRiusaaiiM RB3ÍMM VezéraVatás. Tisza beszéde. Budapest, junius 12. Az egész ország annak a hatalmas beszédnek a hatása alatt áll, a melyet Tisza István miniszterelnök a munkapárt tegnapi összejövetelén elmondott. Nem is összejövetel volt ez alkalommal a munkapártban, hanem inkább vezéravatás. E vezéravatás nemcsak ünnepélyes volt, hanem történeti jelentőségű is. Mindenki mélyen átérezte, hogy Magyarország sorsfordulójához érkeztünk, midőn a munkapárt vezérpajzsáról s hazánk kormánygyeplőivel kezében gróf Tisza István először szólal meg, tájékoztatni hiveit s általuk az egész országot az utak és irányzatok felől, a miken felül ez acélos erejű, hatalmas akaratú államférfiu hazánkat minden nehézségen és akadályon át a nyugodt jövő réve felé átvezetni el van tökélve. Bár tegnapi beszéde csupán prelúdium gyanánt hangzott, mai parlamentáris bemutatkozásának bevezetéséül, — politikai tartalmával, irányadó akcentusaival máris világos képet, határozott színezetet és jelleget ad annak a politikának, mellyel gróf Tisza István Magyarország s a magyar nemzet létérdekeinek szolgálatára vállalkozott aktuális bajaink közepette. Ezen első felszólalása egy nagystílű szózat benyomását teszi mindenkire. Gróf Tisza István nem hoz uj politikát, uj megoldási formákat tegnapi beszédével a magyar államkormányzatba. Vezérlő irányeszmóje ama politikának a kontinuitása, és hathatós érvényesítése, melyhez a munkapárt megalakult, a nemzettől megbízást nyert, a mellyel sikert aratott az egész vonalon, minden nehézség, akadály, küzdelem és viharok dacára s a melyben Tisza István gróf döntő szerepet játszott. E kontinuitást nem érinthették az utolsó hetek eseményei, nem alterálta az imént lezajlott kormányválság sem. Az uj kabinet elnöke ezt nyomatékosan emelte ki ma, midőn lemondott elődének : Lukács Lászlónak elévülhetetlen érdemeiről a hálás elismerés s az odaadó szolidaritás hangján emlékezett meg, a nemzeti munkapárt zugó helyeslése és tapsai közepeit. A magyar birószék tekintélye iránt érzett tisztelettel s a jogrend irányában tartozó lojalitással hajolt meg Tisza István gróf az Ítélet előtt, melyből Lukács László lelki ereje már levonta a konzekvenciákat, • de a felháborodás hangján utasitá vissza kormányelnöki állásából az utód azokat a vad hajszákat, a mikkel elődét még a magánéletben sem szűnik meg az ellenzék üldözni. S nemcsak az ország színe előtt, hanem az egész müveit világon*meghallhatólag demonstrálta ma a magyar miniszterelnök, hogy ez ellenzéki gyalázkodás kiáltó ellentétben van a bírói ítélet indokolásával, mely Lukács László személyét az ellene emelt vádaktól érintetlennek ismerte el. De bebizonyította gróf Tisza István, hogy az ellenzék felháborodásából hiányzik minden erkölcsi alap sőt a jóhiszeműség is, mert tavaly májusban ugyanez az ellenzék szívesen látta Lukács Lászlót az ügyek elén, mert politikai transzakcióra óhajtott vele lépni, s mikor ez nem sikerült, botránynyal fenyegette meg, be is váltván ezt csakhamar a szennyes áradat megindításával. Gróf Tisza István az ellenzéki politikában a botrányok e rendszerét a desperáció fegyverének tekinti, a melyre a múltban is nem egyszer sor került, ahányszor az ellenzék a becsületes elvi küzdelem területén kudarcokat vallott. Most is csupa kudarc után fanyalodtak e fegyverhez ellenfeleink. Mig a nemzeti munkapárt csupa sikerekkel vívta végig az utolsó harmadfél év nehéz csatáit. A küzdelemnek azonban ma még csak a feleutján tart e párt s ott megállnia nem szabad, ez öngyilkosság volna. A nemzettől nyert mandátum teljesen beváltandó most, hogy az alkotó munkához szabaddá lett a tér s az állami, társadalmi szervezetünk korszerű kiépítésének korszakos feladatai várnak reánk. E nemzeti munkát vajha vállvetett erővel végezhetnők, az ellenzék közreműködésével. De nem a parlamenti többség feladata, hogy a kisebbséget az ország iránt tartozó kötelességeire rászorítsa, vagy közreműködését megvásárolja s ebben az ellenzéki feltételeknek magát alávesse. Tisza István gróf reményét fejezte ki maga, hogy az ellenzék az ország szükségleteinek előbb-utóbb önként de- ferálni fog, s nem folytatja a súlyos gazdasági, a nehéz külügyi viszonyok közt, melyek a nemzet sorsát évszázadokra pecsételhetik most meg, az ob- strukciós harcot parlamenti sztrájkkal. Az uj kormány óhajtja a békét — mondotta Tisza — és alkalmas pillanatban, ha ezt eredménnyel teheti, mindent megpróbál, hogy mindkét tábor emelt fővel vehesse ki részét a parlamenti kötelességekből. Azonban üres békeformulákkal most nem kísérletez s minden provokációt kerülve, de nem is félve a provokáltatástól, megindul az alkotó munkásság utjain, hogy keresztül törjön minden akadályt, akár vállvetett munka, akár vállvetett harc lesz az, mit a helyzet tőle követel. Az uj helyzetről elmondott beszédét szóról-szóra idézzük : A támadások annyiban célt értek, — mondta a miniszterelnök — hogy Lukács Lászlónak gyűlölt személyét eltávolították az ügyek éléről. Most következett az a további feladat, hogy mi a teendő. Az én igénytelen nézetem szerint a helyzet nagyon tiszta volt. A mi politikánk győzedelmeskedett az egész vonalon, (ügy van!) az ország közvéleménye helyeselte a nemzet biztonsága szempontjából feltétlenül szükséges katonai erőgyarapodás megszavazását, (ügy van!) helyeselte az obstruk- ció ártalmatlanná tevését, (ügy van !) a magyar parlamentárizmusnak intézményekkel való biztosítását (ügy van !) és helyeselte azt is, hogy a választói reform terén megelégedtünk azzal az igen nagy lépéssel, amely demokratikus irányban történt, de nem dobtuk oda semmiféle párttaktika mellókszempontJunius PÉNTEK Pád. Antal.
