Szamos, 1913. május (45. évfolyam, 100-123. szám)
1913-05-17 / 112. szám
2. oldal. SZAMOS (1913. május 17.) 112. szám. zonyitani, hogy a bolgároknak van igazuk. Érre mutat az is, bogy viszont Szerbiában tiltakoznak a szerződés közzététele ellen. Páris, május 16. A bolgár kormány utasítást adott Ion doni meghatalmazottjainak, hogy a békeszerződés aláírásáig semmiféle tárgyalásba ne bocsátkozzanak a szövetségesekkel. Szafawr város nagy napja. Gyáriparosok S^atipáron. A holnapi nap valóban nagy nspja lesz Szatmár városnak. A Gyáriparosok Országos Szövetséga vasárnap délelőtt 10 órakor a szatmári városháza dísztermében tartja vándorgyűlését. Amikor örömünknek adunk kifejezést afelett, hogy az országos szövetség éppen Szatmári választotta a gyűlés helyéül, nem mulaszthatjuk el felhívni a város egész közönségének figyelmét arra, hogy ezt a megtiszteltetést méltóképp viszonozni csak úgy lehet, ha a város közönsége a gyüiősen minél impozánsabb számban vesz részt. Ez zel azt mutatjuk meg, hogy a mi közönségünk a „vidéki“ nivónak felette áll és a komoly, tanulságos és hasznos dolgok iránt is sokkal nagyobb számban érdeklődik, mint más város. Jól tudjuk, hogy társadalmunkban óriási az érdeklődés és lelkesedés a gyűlés iránt. Az Ipartestület és az Iparos Otthon, a kereskedők egyesülete testületileg vesznek részi a gyűlésen. A pénzintézetek megbízottak által képviseltetik magukat és a gyártulajdonosok teljes számban megjelennek. Igen sokan jönnek vidékről és Nagy károlyból érdeklődők. És ez természetes is. Magyarország pénzügyeinek sorsát intéző pónzcsoportok képviselői lesznek itt e napon. Az illetők sok-sok millió felett disponálnak s igy érthető az érdeklődés. Debrecenből körülbelül 30 vendég érkezik, Budapestről 35. Az ünnepség tulajdonképpen ma este kezdődik, amennyiben a vendégek ma este fél 10 órakor érkeznek. Impozáns fogadtatás lesz az indóháznál, ahonnan magán - fogatokon jönnek a Pannóniába. Vasárnap reggel 8—10-ig a szövetség képviselői megtekintik az Iparos Otthont, a vegyvizsgáló-állomást, esetleg a Princz- féle vasöntödét, a városi villanytelepet, a Reiter-féle cukorkagyárat, a kenyérgyárat, a koporsógyárat, stb. Pont 10 órakor kezdődik a gyűlés a városházi, nagytanácstermében, amelyen Hegedűs Lóránd és dr. Grátz Gusztáv orsz. képviselők tartanak igen érdekes értekezést aktuális pénzügyi és gazdasági kérdésekről. A gyűlés után fél 1 órakor közebéd lesz a Pannóniában, amelyen a vendégeken kivül Szaímár város közönségének sok előkelősége vesz részt. A vendégek a délutánt is városunkban töltik s csak este 7 és 10 órakor utaznak el. URÁNIA <3Felsőbajororszdgi h«gi?i faival*, (természetes) Cognac, mel? minden! gyorsít (humoros) A férj ébredése dráma 2 felv. lecsapott fyáziur humoros. Szerencsét fyozó gyémánt gomb (humoros) HENNY PORTENNEL A lelkész leánya. Dráma 2 felvonásban. Pali, mint nenelőnő humoros. Tini író Ír • Páholv 1 K., I. hely iieiyardK. 80 fv n. heiy 6o f, III. hely 40 f. Gyermekek felét fizetik. Előadások hétköznapokon este 7 órától, vasár- és ünnepnapokon d. u. Va 4 órától éjjel 11 óráig folytatólag. Lmfii kubikos talicskák olcsón beszerezhetők Kosa Bertalan és Fiánál Telefon 206. A legkellemesebb kirándulóhely a líoyal-szálloda nyári helyisége, ahol állandóan friss sör9 pompás asztali bor és a saját termésű tokaji bor kerül asztalra. Egész éjjel nyitva. Jő magyar konyha. Szives pártfogást kér MÁRKUS SAMU — vendéglős. FIGYELEM! „Hez* arckrémé 80 fillér, „Hez“ arcszappan 80 fillér, „Hez“ arcpouder 80 fillér. 3 drb bármelyikből egyszerre rendelve — a pénz előleges beküldésénél — bérmentve. Diszkréten küldi: „Hez* illatszerraktár, Budapest, VIII., Losonczi-utca 13. Nagy árjegyzék ingyen — és bérmentve. — Hat évig agg veremben. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, május 16. Az oláhkókesi csendőrséghez pár nappal ezelőtt névtelen level érkezett, amelyben a levélíró azt irta, hogy Molnár Ferenc, a falu legtekintélyesebb gazdálkodója szüleit hat év óta egy földalatti veremben tartja. A csendőrség a levél alapján nyomozást indittott. A nyomozás meglepő eredményre vezetett. Megállapították, hogy a névtelen levéliró nem hazudott, a gazdálkodó tényleg egy földalatti veremben tartja szüleit. Kiderült az is, hogy Molnár szülei hat év óta élnek a föjd alatt. A verem, ahol a szerencsétlen öregeket megtalálták, alig két lépés hosszú — bűzös, piszkos. A földön szalma volt szétszórva. A verem egyik sarkában egy fatál és egy vizeskancsó volt. A tálban ótelmara- dókok, a kanesóban dohosviz volt. A verem lakói a legrettenetesebb állapotban voltak. Az ember haja a derekáig őrt, a szakálla majdnem térdig. Teste rettenetes módon lesoványodva, csupán a csontra száradt, piszkos bőr látható rajta. Ruházata egy szurokfekete gyolcsing, egyébb ruhadarab nem volt rajta. Hasonló állapotban van az asszony is. A szerencsétlen asszony a veremben megvakult. Állítólag valami féreg marta ki a szemét. A Molnár házaspárnak azért kellett a veremben szenvedni, mert a 80 hold földjét nem akarta halála előtt a fiára íratni. A kapzsi fiú, hogy a földet minél előbb megszerezhesse, szüleit a verembe zárta. Az agyonkinzott szülőket beszállították a közkórházba, a lelketlen fiú ellen a csendőrség megindította az eljárást. NEM MESST Ha PATTANÁSA vagy SZEPLÖJE a mi. „Hez“ CSODA szappanunktól el nem múlik, úgy pénzét kötelesek vagyunk visszaadni, l drb „Hez“ Csodaszappan 2 K 50 fill. 3 drb „Hez“ Csodaszappan 7 K. Használati utasítás hozzájár. A pénz előzetes beküldésénél portó 30 fillér, utánvételes küldésnél portó 84 fillér. Diszkréten küldi: „Hez“ illatszerraktár, Budapest, VM., Losonozy-utoa 13. Nagy árjegyzé- — künk ingyen és bérmentve. — Öngyilkos pincérfiu. — Saját tudósítónktól — Szatmár, május 16. Szerdán este a nagykárolyi állomáson a Szatmár felé robogó gyorsvonat elé vetette megát Klein Lajos, a Magyar Király kávéház pikkolója. A gyorsvonat leszelte a pincérfiu mindkét lábát, azonkívül bezúzta a koponyáját is. A rohanó gyorsvonat mintegy 12 méter távolságra vonszolta magával a szerencsétlen gyermeket, azután kidobta a töltés mellett fekvő rétre. Itt találták meg reggel a munkába siető munkások. A megcsonkított test a pályatest melletti réten feküdt, mig a két láb a vágányok között volt. Mikor rátaláltak, csodálatosképpen még volt benne élet. Beszállították a közkórházba, ahol a rendőrség megkísérelte a