Szamos, 1913. április (45. évfolyam, 74-99. szám)

1913-04-12 / 84. szám

á. oldal. SZAMOS (1918. április 12.) 84. agám. Ezután jön a kibontakozás. Aladár a kaszinóban sok pénzt nyer, most már meg­van az „aranyeső*. A pénzzel megjött a boldogság is. Jolán, akit arról értesítettek, hogy Aladár valami végzetes dologra ké­szül, a kaszinóba siet és megmondja fiatal bárónak, hogy szereti és az övé lesz. Miss Gvendolin erre, akiner minden vágya az, hogy magyar bárónő lehessen Aladár nagybácsijának nyújtja a kezét. így azután a Turbolyai család kíván­sága is teljesül. Az amerikai milliók & csa* Iádban maradnak. A darab zenéje tetszetős és szépen simul a szöveghez. Zeneileg azonban az egész muzsika értéktelen. Sokszor csendül­nek fel benne más operettekből való remi- niscenciák. A színház a legjobb színészeit állí­totta csatasorba, akik mindent elkövettek, hogy az előadás hiányosságait, vontatottsá gát eltüntessék. H. Bállá Mariska Gvendolin szerepét kreálta. Mint rendesen, most is szépen énekelt ős táncolt. Dénes Ella (Bánky Jo­lán) szépen énekelt. Sümegi Ödön Aladár báró szerepében nyújtott sokat. Baries az öreg huszárt játszotta. Nagy elismerés és sok taps kisérte Pintér Irma, Borbély Sán­dor, Ross Jenő, Endrey Jenő és Nagy Gyula szereplését is. Nagy sikere volt egy gyermekszerep­ben Pintér Ilonkának. A kis apróság ked­vesen énekelt. A közönség zajosan megtap­solta & kis művésznőt. A rendezés Ízléses volt. Ez Szalóki Dezsőt dicséri. Boros Imre. A színházi iroda közleményei. Tatárjárás vasárnap délután. Kálmán Imrének, a .Cigányprímás“ zseniális zene­szerzőjének pár óv előtti nagy sikerű ope- retteje kerül színre vasárnap délután H. Bállá Mariska, Dénes Ella, Pálma Tus3y, Baries Gyula, Szalóki Dozbő, Borbély Sán­dorral a vezető főszerepekben. Bródy Sándornak a budapesti Ma­gyar Színházban nagy sikerrel előadott nagyhatású uj darabjára, „A királyokéra nagy ambícióval készül a társulat drámai személyzete Szőke Sándor drámai főrendező vezetése mellett s a jövő héten hétfőn és kedden kétszer egymásután kerül műsorra. A „Herczeg“ dráma 3 felvonás­ban W. Psylanderrel került tegnap este bemutatóra. Nordisk Co elsőrangú felvéte­lében, ki egyúttal úttörője volt 800—2000 méteres mozidrámáknak. Valóságos forra­dalom minta dán darab. A világ vala­mennyi mozisai versengenek érte, őrült konkurenczia fejlődik egy-egy darab meg­szerzéséért. Kik tették nagygyá Nordiskot ? Először színészei. Hiába egy Ásta Nielsen Waldemar Psylandor, Else Frölich, Clara Wietb és Robert Diencsen stb. Másodszor a rendezés, melyre a világ egyik leg­nagyobb rendezőjét Bam Ferdinándot szerződtették. Harmadszor a darab beállí­tása és a stylszerü kiállítás stb. Ma úgy állunk Nordisk Co felvételeivel, hogy ezeknél szebb és elsőrangubb filmeket nem gyárt a világon senki. E hó 13-án és 14-én jön Ásta Nielsen. Valóságos láz fogta el a kö­zönséget Ásta Nielsen Budapestre való ér­kezése. A mozit látogató közönség nagy- része a nyugati pályaudvaron 1000 révei várta. Valóságos diadalmenetet rendeztek Ásta Nielsennek, mint egy királynőt ün­nepelték. A lapok meginteijuvobák és ezikkekben számoltak be elért eredmé­nyeikről. A Fővárosi Orfeumban a hol minden este fellép, napokkal előbb kell jegyekre előjegyezni, hogy Ásta Nielsent megláthassák. Nem hiába értékelik a film- gyárosok művészetét oly nagyra. Legutóbbi szerződése, mely Patbó Fi érés párisi milli­omos ezóghez 10 darabra köti le egyelőre és ezért, mely 135 másolatban készül 2700000 márkába kerül. Ezen összegből 2000000 márkát Ásta Nielsen és Gad Orbán kapják. Ha valamelyik gyártmány nagyobb hatást ér el, úgy másolatokat készítenek, ezáltal Ásta Nielsen tantiemje is nagyobb. A világ legnagyobb mozi- művésznője egyik legnagyobb alakítását a .Tüzesvórben“ mutatja be e hó 13-án vasárnap és e hó 14-én hétfőn. Jdl jár, ha Vuja cipőn jár! EKEIC Istentisztelet. A szatmári refor­mátus templomban f. hó 13-án vasárnap d. e. 10 érakor dr. Kováts István lelkész, d. u. 3 órakor Sarkadi Nagy József s. lel­kész prédikál. Zsarolt é az éhes gyomor? A tanító éhbére és a pap szive. Lapunk vasárnapi számában megírtuk, hogy Gorkán János láphegyi tanító három éven át hiába rimán- kodott, hasztalan könyörgött papjának, hogy 900 korona fizetóshátralékának kimutatását adminisztratív utón való felhajthatás végett láítamozza. A tanító jogos követelése, egy család nyomora elől a tisztelendőség ridegen elzárkózott. Midőn aztán az éhező gyomor erélyesebben követelte sajátját s hogy a szegény tanító elkeseredettebb instanciájával valószínűleg valamelyik ebéd utáni emésztő sziesztájában megzavarta a szentatya pihe­nőjét, — zsarolás vétsége miatt feljelentette. A törvényszék vádtanácsa pedig vád alá helyezte. Cikkünkre a laphegyi iskolaszék elnöke, Puskás János bisszokondi gör. kath. lelkész annak közlésére kért föl bennünket, hogy a dolog Gorkán Jánosnak nem jelen­legi működési helyén Laphegyen, hanem Oláhtótfaluban történt s a kérdéses kimuta­tás láttamozásit nem ő, hanem Papp László oláhtótfalusi gör. kath. lelkész tagadta meg. Cégváltozás. Az eddig Illyés és Friedman cég alatt vezetett faüzlet Fried­man Ferencz a cégből való kilépése foly­tán III/és Elek saját cége alatt vezeti tovább üzleteit. Mindennemű harisnyákból naponta érkeznek szebbnól-szebb újdonságok KARDOSHOZ — a színházzal szemben. — A máv. beszerzései. A máv. igazga­tósága leltári szükségletének fedezésénél azon újabb gyakorlatot léptette eleibe, hogy szükségleteit a vonalak mentén vagy közel­ségében levő kis vagy gyáriparosoknak szerződéses kötelezettség nélkül, de adott árajánlati árakon szerzi be. A miskolci üz letvezeteság ez újabb gyakorlat szerint irta ki most a voualain szükségessé válható lel­tári tárgyak beszerzését. Beszerzendők lesz­nek: kerékgyártói (fafaragó) termékek, bá­dogos áruk, különféle asztalos cikkek, szi­ták, kefeáruk, kötéláruk. A cikkeket 1913., 1914. és 1915. években óhajtja a megaján­landó árak szerint beszerezni. A szállítandó cikkek jegyzéke ős ajánlati felhívás a deb­receni kereskedelmi éa iparkamaránál be­tekinthető, ahol a bővebb felvilágosítás is megszerezhető. A beszerzendő leltártárgyak szabványrajzai a miskolci üzletvezetősőgnél, maguk a minták a műhelyeknél, állomások­nál, illetve osztálymérnökségnél kaphatók meg. E pályázatra az ajánlkozási határidő 1913. április 16. A legújabb selyem, mouslin és tildeper harisnyák KARDOSNÁL kaphatók a szin­— házzal szemben. — Csinos bolthelyiség és két szoba, konyha, egybe vagy külön Vár- domb-uteza 12. szám alatt május 1-re ki­adó. Értekezhetni Zrinyi-u. 40. A Solymosi kiállítás bezá­rása. A várOvSháza tanácstermében levő Solymosi-féle képkiállitás vasárnap este zárul. Az érdeklődőknek vagy a vásárolni szándékozóknak tehát már csak 2 nap áll rendelkezésükre a megtekintésre, illetve vásárlásra. Akik még nem tekintették meg ezt a magas művészi nívón álló tanulságos gyűjteményt okosan teszik, ha felhasznál­ják a kínálkozó rövid időt. Itt említjük meg, hogy a tárlat rendező tulajdonosa, vállalatának alkalmazottját Almássy Ist­ván urat több szép értékes és mübeosü képpel Mátó-Szalkára küldte. így tehát az ottani mübarátoknak is alkalmuk lesz jó- nevü magyar festőművészek eredeti alko­tásaiban gyönyörködni. A tegnapi napon ismét több vásárlás történt. Az újabb ve­vők neveit lapunk holnapi számában kö­zöljük. A kiállítást állandóan a legelőke­lőbb közönség látogatja. Tegnap d. e. a kereskedelmi iskola és a tanítóképző ifjú­sága tekintette meg, d. u. az ev. ref. le­ányiskola felsőbb osztályainak növendékei. Bocskay Béla kabarettje, mint tu­domást szereztünk róla, megyénk előkelőbb városait látogatja. Bocskayt felesleges di­csérnünk, hisz őt országszerte előnyösen ismerik, társulata psdig méltó hozzá, mert Rónay Icán, a kedves kabarémüvésznőn kivül még a kis Görlicz-gyerekek is fellép­nek, akik itt nálunk a „Pannóniában“ óriási sikert arattak. Csodaszép fiú sweatterek, socerlik és garnitúrák KARDOSNÁL kaphatók a szin> — házzal szemben. — Megszökött a büntetés elöl. Még a múlt év végén történt, hogy a szatmári királyi törvényszék büntető tanácsa 3 havi fogházra ítélte Kunuj Pál dabolci lakost azért, mert az édes anyját véresre verte. Kunujnak a napokban kellett volna jelent­kezni a büntetés kitöltése végett. Kunuj azonban nem jelentkezett. Az ügyészség erre azzal fordult a dabolci esendőrséghez, hogy az elítéltet állítsa elő. A csendőrség a brutális fiúnak hült helyét találta. Mint kiderült, a büntetés elől Amerikába szö­kött. Elfogató parancsot adtak ki ellene. Eltűnt iskolásfiu. Láng József szabó mester Zrinyi-utca 31-ik szám alatti lakos 41 éves Ferenc nevű fia keiden délelőtt eltávozott szülei lakásáról és azóta nyoma veszett. A fiú eltűnéséről a szülők jelentést tettek a rendőrségen. Elveszett malacok. Berki Géza Ki­nizsi-utca 25. szám alatti lakos kőt három­hónapos süldője elcsatangolt hazulról. Berki ezúton kéri fel mindazokat, akik tudnak valamit elveszett jószágairól, hogy értesít­sék vagy őt vagy pedig a rendőrséget, ahová a malacok eltűnését bejelentette. Uj heti lapok. A fővárosban két uj hetilap indul meg. Az egyik április 13 tói kezdve minden vasárnap délután jelenik meg Rendkívüli Újság — Vasárnap Este címmel, a másik pedig április 14-től kezdve inden hétfőn reggel Rendkívüli Újság — étfő Reggel címmel. A két bulvárlapnak, amelyek Pesta Frigyes kiváló hírlapíró szak­avatott szerkesztésében jelenik meg, egyen- kint 4 fillér az ára. Kötött-, szövöttáru különlegességek egye­düli beszerzési forrása KARDOSNÁL a — színházzal szemben. — Csavargó leányok. Három kifestett arcú, 15—16 éves leányt kísértek be az éjjel a rendőrségre. A leányok — Kálea Erzsébet, Micsák Erzsébet, Popocsnák Mária — éjjel a Várdomb-utcában csavarogtak. Az éjszakai csavargó leányokat a kihágási bíró elé állítják. Betörés. Csütörtökre virradó reggel ismeretlen tettesek betörtek Weiszmann Elek szinfalusi kereskedő üzletébe és onnan több száz koronát elloptak. A csendőrség a tetteseket keresi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom