Szamos, 1913. április (45. évfolyam, 74-99. szám)

1913-04-03 / 76. szám

4 óidat. SZAMOS (1913. április 3.) 76 ssáar. HÍREK Halálozás. Özv. Tóth Sándornó, szül. Czenger Mária, dr. Tóth István egjetemi tanár édesanyja, a múlt éjjel 2 órakor, 86 éves korában végelgyengülés következtében elhunyt. Temetése ma délután 4 órakor lesz. A miniszter köszöneté. A vallás és közoktatásügyi miniszter a nagybányai r. kath. és a református egyháznak, amely egyházközségek az ottani állami elemi iskola szegénysorsu tanulóinak felruházására 420, illetőleg 227 korona 50 fülért adományozott, köszönetét nyilvánította. A Veronái árusítása. A hivatalos lap tegnapi száma közli a belügyminiszter ren deletét a veronál árusítása dolgában. A rendelet szerint az utóbbi időben hazánk területén, de a külfö dön is mindinkább szaporodnak a veronállal való mérgezési esetek, melyek vagy vigyázadanságból, vagy öngyilkossági szándékból is történnek. A nálunk előforduló mérgezések oka az, hogy ez a különben nagybecsű altatószer a Ili. kiadású gyógyszerkönyv megszerkesztése után került a forgalomba s igy nem volt a kereszttel megjelölt s erek sorozatába il­leszthető. A nagyközönség egészségügyi ér­dekeinek kellő megóvása miatt szükséges, hogy a szer csupán orvosi rendeletre legyen használható, miért is elrendeli, hogy a Ve­ronái, azaz a diaethylmalonyl ureum, ezen­túl csakis gyógyszertárban és csakis orvosi rendeletre legyen Liszolgáltatható. Országos állatvásárok vármegyénk • ben. Április 7-én Hagymásláposon ős Szi nérváralján, 14-én Nagykárolyban, 15-ón Érendréden, 18 án Csöngőben, 21 én Máté­szalkán, 22-éa Aranyosmegyeseo, 28 án Felsőbányán, 29 -én Szatmárnémetiben, 30-án Misztótfaluban. Sport. A Sz. T. V. E. értesíti tagjait, hogy e héten szombaton, a jövő héten pe dig hétlön, szerdán és szombaton eate 7 és 8 ói a között a ref. főgimn tornacsar­nokában lehet befizetni a tagdijakat. És aki a március hóról elmaradt tagdijat legké­sőbb április 11 óig ki nem íizeti, nem te­kintetik az egyesület tagjának. Azok, akik­nek szándékuk van a Sz. T. V. E. be be­lépni, szintén a fent megjelölt napokon és órában jelentkezzenek a ref. főgimn. torna­csarnokában Morvay Károlynál. Belépési dij 2 korona, tagsági díj eg/ hóra 1 kor. Csőd. A törvényszék a Vagner Lajos nagykárolyi cég tulajdonosa, Vagner István ellen a csődöt elrendelte. Csődbizt03 dr. Tempich Jakab, tömeggondnok dr. Vetzák Ede, helyettese dr. Tóth Zoltán. Nagy képkiállitás. Solymosi Márton jó hirnevü fővárosi műkereskedő, harminc magyar festőművész, köztük Csók István, Dudits Andor, Nyilassy Sándor, Bosznay István, válogatott müveiből a napokban képkiállitást rendez Szatmáron. 250 drb kép kerül kiállításra, melyek igen olcsó árban, kedvező részletfizetési felté­telek mellett lesznek megvásárolhattók. Öngyilkos öregasszony. Sárai Erzsé­bet szinérváraljai lakos, 74 éves, hétfőn éjjel felakasztotta magát. Mire tettét észre­vették és levágták, halott volt. Tettének oka életunság. Rabló cigánylegény. A csendőrség körőzőlevelet adott ki Lakatos Miklós gen- csi cigánylegény ellen. A cigánylegóny pár nappal ezelőtt az országúton megtámadta, véresre verte, majd kirabolta Flórica Flóra napszámost. Lakatos tettének elkövetése után megszökött. A rabló, aki igen vesze­delmes ember hírében áll, az utóbbi időben több hasonló bűncselekményt követett el. Huszár Pongó kardja. A Szamos szombati számában hosszabb cikkben szá­moltunk be az ököritói balálbál évfordulójá­ról ős e cikkben említést tettünk Pongó Dániel huszárról is, aki tulajdonképpeni elő­idézője volt a rettenetes katasztrófának. Pongó, aki szabadságon volt Ököritón, kard jával levert egy petróleumlámpát és ettől fogott tüzet a szomorú emlékű csűr. Ebben a cikkünkben közöltük Pongó Dániel sirver sót is, amely Pongóról, mint „jó huszár“ - ról ir. Ugyanezt a cikket leközölte „Az Est“ cimü fővárosi lap is, amelyben most huszár Pongó kardjáról a következő érdekes soro­kat olvassuk: „Az Est“ március 80 iki szá­mában olvastam „Évforduló Ököritón“ cimü közleményüket. Az a bizonyos Pongó Dá niel, ki annak idején a lámpát leütötte és akinek knrdja folytán 400 ember éleiét vesztette, egy hadnagy barátom lovásza volt és nem huszár, mist tévesen a lapok ban megjelent, hanem szekerész-katona. Ann k idején Kassán voltam. Egy ízben Jenvay Géza lakásán voltunk többen és ott egy füstös, véres kardot láttam, molyét a porcsalmai csendőrsóg adott fel a kassai szekerész ozredparancsaokság címére. Jen vay elmondta, hogy ez az a bizonyos ökö riíói hzlólkard, mely helyett ő vett egy újat a katonai kiacstárnak, nehogy renoválják és eltűnhessen ez a végzetesen szomorú em­lék ; aminek valódiságát annak idején meg szerzett okmányokkal bizonyítani is tudta. Talán valamelyik muzeum szívesen venné ezt a semmiesetre sem lényegtelen szomorú amiéket. Tisztelettel dr. Ambrus Emil. Névváltoztatás. Győr Károly ménes- kari szakaszvezető családi nevének „Győri“- re kért átváltoztatását — kiskorú Kun Mihály és Gyula zajtai születésű szatmár németii 1 kosok családi nevének „Katona“ ra kórt átváltoztatását a belügyminiszter megengedte. Az udvarok tisztántartása. Amint a tavasz beálltává' kezd az idő föirnelegedni s a melegben a szerves anyagok bomlásnak indulna^, a köztisztsság és közegészség ér­dekében szükséges?ó válik az egyes udva­rokban nagyobb mérvben összegyűlendő szerves anyagok gyakoribb eltávolítása és ezek gyűjtőhelyének dszinficiálás •, tisztán­tartása. Különösen a beszálló vendéglők ud­varából szokott az utcákra kiáradni az a kellemetlen bűz, melyet a bomló anyagok okoznak, A járó kelő közönség szagló érzé­két igen kellemetlenül érinti az ilyen ud­varok iiiati s gyakran érkezik hozzánk pa nasz, hogy még a belváros területén is ta­pasztalható az egyes udvarokon olyan lisziátalanság, amely határozottan rendelle nes. A főkapitány figyelmét fölhívtuk az egyes udvarokra, aki tudatta velünk, hogy a rendőrség figyelemmel kíséri ezeket az udvarokat s amint nagyobb fokú rendelle nessóget tapasztal, minden esetben megbir ságolja az illetőket. Erről természetesen a közönség nem tud s azt hiszi, hogy a rendőrség a rendellenes körülményekről ta­lán tudomással se bir. Az azonban elkerül­hetetlen, hogy közvetlen a hetivásáros napok után az egyes beszálló vendéglők udvarán alom, hulladék ne halmozódjék föl. Az ilyen udvarokra 15—20 pár lovat is be­hajtanak, a lovak fél nspot a lőállásbán töltenek. Intézkedés történt, hogy hosszabb ideig na halmozódjék föl a szenny. Elitéit uzsorás. Még 1910-ben történt, hogy Szinkulios János mózesfalusi lakos 100 korona kölesönt vett fel Izrael Sala montól oly kikötéssel, hogy négy havonkint a kölcsön után 5 korona kamatot fizet, Három éven át fizette Szinkulica a kamatot é3 a törlesztést, a tőke azonban csak nem fogyott. Mikor erről tudomást szerzett, bűn­vádi feljelentést tett az adós Izrael ellen a szatmári királyi ügyészségen, ahol azután a vizsgálat befejeztével vád alá helyezték. Kedden volt ebben az ügyben a főtárgya Iá8. A bíróság Izrael Salamont uzsora vét­ségéért 110 korona pénzbüntetésre ítélte. Nyugtázás. A csengeri izr. ifjúság mull hó 23 áu a szegény gyermekek felru­házására fehér kabaréval egybekötött fényes sikerű puriini mulatságot rendezett, amelyen a város és vidék intelligenciája vett részt. Felülfizettek: Barth István szoigabiró 4 K, ifj. Berger Adolf, Leicbtmann Ári, Szóbél Lajos 6 - 6 K, Grosz Salamon, Knufmsnn Nándor, Weisz Gyula 8—3 K, Berger Ant*!, Friedmann Bence, Pótor Elemér ref. lelkész, Smilovits Dezső 2—2 K, Berger Márton, Farkas Márton. Feldner Ignác, Friedmann Jenő, Frenkel Jenő (géci major), Grünfeid Jenő, Johann Lajos, K.tz De?sö (Tatár­falva), Kiss József, Kaufmann J. né (Pátyod), Loichtmaon Nándor, Leicbtmann Dezső, Radó Jenő, Rosenfold Hermán, Weiszmann Elemér 1—1 K, Klein Sándor 2 K, akik nek ezúttal is köszönetét mond a rendezőség. Vásár. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy Felsőbánya varosban az 1913. évi április 28. és 29-ére eső országos kirakó és állatvásár ez évben kivételesen május 5. és 6-áa tartassák meg. Családirtás 1 A háziasszonynak nagy örömére fog szolgálni az a hir, hogy a fővárosban próbák folytak különböző sze- rekka, a poloskák kiirtására. Beigazolódott, hogy a „Löcherer Cimexin“ nemcsak a poloskákat, de ezek petéit is teljesen ki­irtja. Mindenütt használható, nem piszkit, szaga nincsen, sőt a nyárra eltett szőrme­ruhákat is megóvja a moly kártól. Besze­rezhető : Rajzinger S. gyógyszertárában Szatmár és a készítőnél: Löcherer Gyula gyógyszerésznél, Bárifa. Avasi betörök. Nyolc avasi betörő — Szabó Peter, Bsriodo Juoo, Balázs Vaszil, Boicán László, Beiiode Juon Péter, Csicsók Vaszil és Dubó Grigor, — állott a szatmári királyi törvényszék biintetőtanácsa előtt. Huszonegy lendbeii betöréses lopással vol­tak vádolva. Ez a betörőbanda tört be a múlt évben ez av-isvámfalusi bükkfa-ipar rt. irodáját-ati. A Werlheim szekrényt felfe­szit. tték és abból 2100 koron ) készpénzt loptuk el. A bíróság Szabó Pétert 3 évi fegyházra, Bériedé Juont 2 évi fegyházra, Balázs Vasúit 2 és fél évi fegyházra, Boi­cán Lászlót I és fél évi börtönre, Berinde Juont 2 évi fegyházra, Csicsók Vasziit 1 évi börtönre é3 Dubó Grigort 10 havi bör­tönre itőíte. Mini max kézi tűzoltó készüléket teljesen felszerelve 60 és 80 koronás árban raktáron tart Poszvék Nándor gazdasági szakirodája Szatmár, Attila- u. Berecz ház.

Next

/
Oldalképek
Tartalom